Mi választhatunk, nekünk kell dönteni, de a választásunk következményével is számolnunk kell.
Amikor Isten azt mondja, hogy „Bölccsé teszlek… megtanítalak… ne legyetek oktalanok”, akkor ezekkel csak egy lehetőséget kínál fel, amivel viszont nem kötelező élni.
Senkinek sem kötelező belépni Isten iskolájába, nem kötelező az Ő vezetése szerint élni, nem kötelező Őt elfogadni tanító Mesterként.
Ha viszont Tőle akarunk tanulni, ha az Ő vezetésére akarjuk bízni magunkat, akkor alá kell vetni akaratunkat az Ő akaratának abban a hitben, hogy Ő a legjobbat akarja nekünk biztosítani.
Az egyik választás szerint bölcsnek tart, míg a másik esetben oktalannak.
Az egyik esetben a legfinomabb eszközökkel akar tanítani, vezetni és tanácsolni, a másik esetben viszont kényszerítő eszközeket is fog használni.
Természetesen ez a kényszerítés nem a szabad akaratunk ellenében történik, hanem a könnyelműségünkből és tudatlanságunkból bekövetkezett helyzetekből fog kimenteni vele.
Amikor a vesztünkbe akarunk rohanni, mert nem ismerjük az út végét, akkor Isten még időben megállít, mielőtt a végzetes és visszafordíthatatlan tragédia bekövetkezne, mert nem akarja, hogy elvesszünk.
Lehet hogy csak mások elbeszéléséből, tapasztalatából ismerjük, esetleg a Biblia olvasásából is alakíthatunk ki valamilyen szintű ismeretet.
De van-e személyes közösségből, együttélésből kialakult ismeretünk, aminek alapján már tudunk együtt gondolkodni Vele, sőt még a hangját is ismerjük.
– E nélkül a bölcsesség nélkül nem lennénk képesek megtanulni azokat a dolgokat, amik az Isten útján való haladáshoz szükségesek.
– Isten nem akármilyen bölcsességet kínál fel azoknak, akik készek belépni az Ő iskolájába.
–
„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme”, hiszen a
bölcs ember nem csak a mában gondolkodik, hanem előretekint a jövőbe is. Péld. 9,10.
– Az Isten szerinti bölcsesség egy jellemformáló hatást gyakorol ránk, mert „a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes…” Jak. 3,17.
2. Általában minden útkereszteződésben több irányban lehet tovább menni, ezért helyismeret hiányában segítségre van szükségünk.
Ezt a segítséget kínálja fel Isten akkor, amikor azt mondja: én „megtanítlak téged az útra, amelyen járj”, hogy el ne tévedj, ne a rossz cél felé vezető úton menj tovább.
Ha valaki „féli az Urat…annak megmutatja az útat, amelyet válasszon.” Zsolt. 25,12
Ha „füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok;” Ésa. 30,21.
Ehhez azonban ismerni kell Isten hangját, hogy meg tudjuk különböztetni más hangoktól.
Csak az Ő hangjának engedelmeskedjünk, ellenkező esetben nem abba célba jutunk el, ahová eredetileg elindultunk.
Tudjuk-e Isten igéjét választani, vagy pedig a hatalmat, az előrejutást, a karriert, a pénzt, vagy bármi mást választunk Isten igéjével szemben.
Ha az Ige mellé állunk, akkor átéljük-e azt a csodát, hogy Isten igéje is mellénk áll, és benne vezetést, tanácsot és bátorítást ad nekünk Isten.
Dávid király példája I. Krón. 14,9-17-ben nagyon jól példázza részünkre ezt.
Abban az időben iszonyatos erővel támadnak a filiszteus seregek, és Dávid nem tudta, hogy mit csináljon.
Ebben a helyzetében odaállt Isten elé, és elmondta mindazt, hogy mi a baj, mire szeretne választ kapni, és ezt egyedül Istentől szeretné megkapni.
Isten pedig a válaszában egészen részletesen elmagyarázza neki, hogy honnan és milyen módon szálljon szembe a filiszteusokkal.
Dávid azt tette, amit Isten mondott, és legyőzte a filiszteusokat.
Majd egy újabb támadás jött, és Dávid újra Istenhez fordult segítséget kérni.
Ekkor egészen más módot jelölt ki megoldásként, de Dávid ebben is Isten szavára hagyatkozott, és újra győzelmet aratott a filiszteusok felett.
Mindezek hátterén felvethetjük a kérdést: lehetséges olyan élethelyzet ma, amikor Istentől való vezetést kérhetünk az életünkre?
A Szentírás bizonyságtétele szerint az isteni vezetés nem szünt meg, még akkor sem, ha ma már másként működik.
A nagy többség arra figyel, mit tesznek és hogyan gondolkodnak mások.
Hogyan gondolkodik a család egy tagja, mit gondolkodnak róla egy társaságban, esetleg abban a közösségben, ahol dolgozik, vagy éppen az iskolában, az osztályban.
Mi a többség véleménye, ők mit tesznek, mert ha nem úgy teszi a dolgait, ahogyan a többség, akkor kinevetik, lenézik, kizárják, kiközösítik.
Ha csak a legapróbbnak tűnő dolgot nézzük, hányan éreznek kényszert arra, hogy a legutolsó divat szerint öltözködjenek, mert nem mernek azzal ellentétes öltözetben megjelenni, pedig nem feltétlenül tetszik nekik.
Megfigyeltem, hogy pont akkor jött a busz, pont akkor ment el a villamos, pont akkor nem jött az ellenőr, pont engem nem állított meg a rendőr, pont az az orvos volt a rendelőben, stb. stb.
A Bibliában is találunk olyan példát, amely ennek a törvényszerűsége alapján történt, de nem az Isten vezetését olvashatjuk ki belőle.
Jónásnak Isten világosan azt mondta, hogy menj el Ninivébe, intsd meg azt a nagy várost, hogy térjen meg!
Jónás viszont pontosan az ellenkező irányba ment, mint ahová az Úr küldte, Ninive helyett Tarsisba futott.
Lement a tengerhez, és - milyen véletlen - pont ott volt egy hajó, amelyik Tarsisba ment, pontosan ellenkező irányba, mint ahová Isten küldte.
Talán Jónás is gondolhatta volna azt, biztosan az Isten akarja, hogy így alakuljanak a dolgok, hiszen pont ott volt az a hajó, és pont abba az irányba ment, mint ahová Jónás elgondolta.
Az ilyen emberek mindig a belső érzéseikre figyelnek, egy idő után már szinte csalatkozhatatlannak tekintik a megérzéseiket.
Az ilyen embereknek felborul a személyiségük egyensúlya, az érzelmi rész minden más képesség fölé kerül, teljesen elnyomva a fizikai és értelmi képességek érvényesülését.
Ebben az a csapda, hogy a lelkiismeret nagy mértékben a neveltetés, az ismereti háttér, illetve az elfogadott szokások kérdése.
Egy embernek mindig attól lesz lelkiismeret-furdalása, hogy korábban mire tanították, mit fogadott el önmaga számára kötelező érvénnyel életének előző szakaszában, vagyis miben hisz.
Az emberek lelkiismerete tehát teljesen különböző lehet, vagyis egyáltalán nem biztos vezető, hiszen a bűneset óta már megromlott a lelkiismerete.
Már nem mér pontosan és helyesen, Isten Lelke nélkül hamisan mér.
A lelkiismeretet el is lehet hallgattatni, és meg is lehet ölni, és ebben az esetben nem fog jelzést adni a veszély idején, ezért nem is lehet rá hagyatkozni.
Isten vezetésének egyetlen módja az, ha készek vagyunk Jézust követni azon az úton, amin Ő ment előttünk.
A biztonságos útvonalat egyedül Ő ismeri, nekünk pedig a Bibliában leírtak alapján mutatja meg és ismerteti meg velünk.
A Jézus által mutatott út az igazság útjának van nevezve, Jézus ezen az úton akar vezetni bennünket.
Ezen az úton, az igazság ösvényén csak igaz életet élve lehet haladni.
A körülmény azonban úgy hozta, hogy éppen a két testamentum közötti szakaszon egy üres oldalra mutatott rá a keze, és ekkor értette meg, hogy a Szentírást így nem lehet használni, Isten vezetését így nem lehet kérni.
A Szentírás pedig azt mondja el, hogy Isten már régen elkészítette nekünk azt az utat, amelyen járnunk kell.
Vagyis minden számára van egy útja, mindenkivel kapcsolatban van egyfajta terve és szándéka, vagyis egy élet-programja Istennek.
„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Eféz. 2,10.
Isten sohasem akar uniformizálni bennünket, a részünkre tervezett feladatokban is megőrzi a személyiségünk egyediségét, ezért a számunkra elkészített útakban is van különbség.
Nagy kiváltsága a hívő embereknek az, hogy megismerhetik és megérthetik Isten akaratát.
„Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” Jn.7,17.
Ebben a szóban tartalmilag benne van az a lelkület és szándék, ahogy Isten eljuttat bennünket ahhoz a lelki táplálékhoz, amire szükségünk van.
Isten senkit sem hajt, senkit sem kényszerít arra, hogy táplálja magát a Tőle származó lelki étellel és itallal.
De ha valaki kész vágyakozó szívvel kinyitni a mennyei tárház ajtaját, vagyis az Isten Igéjét, akkor Isten csendesen terelgetni fogja, hogy a Biblia lapjain a neki legmegfelelőbb lelki eledelt találja meg.
Erre azért van szükség, mert mindegyikünknek másfajta ételre és italra van szükségünk.
Egyiknek még csak a könnyű táplálék való, szinte csak az anyatej, míg másoknak már csak kemény eledel való, más már nem is elégíti ki őket. I. Pét. 2,2. - Zsid. 5,12-14.
Egyiknek vigasztalásra van szüksége, míg másoknak talán bátorításra, vagy éppen tanácsra és eligazító útmutatásra a tovább haladáshoz.
Azt szeretné, ha mindinkább alkalmassá lennénk akaratának megértésére és cselekvésére, hogy jó döntéseket hozzunk a nagy, és a kicsi dolgokban is.
Isten minden kérdésben adhat választ, de Ő soha nem fog zsarnokoskodni felettünk, ezért nagyon fontos megértenünk, hogy amikor Isten válaszát akarjuk megtudni, akkor rendkívül óvatosnak lennünk.
Isten szeret minket annyira, hogy az apró dolgokban is kész vezetni bennünket, de elsősorban azt szeretné elérni, hogy megtanuljunk önálló döntéseket hozni Vele összhangban.
Ha a gyereknek mindig csak úgy lehetne cselekedni, hogy előbb azt elolvassa, akkor ez a gyermek személyiségét, a teljes önállóságát is tönkre tenné.
A szülő nevelése akkor mondható jónak, ha a nevelés alatt a gyermekükben kialakulhat a képesség arra, hogy ő maga tudjon jó döntéseket hozni.
Így alakul ki az önálló jelleme arra nézve, hogy el tudja dönteni, mi a jó, és mi a rossz neki.
Isten is így szeretne segíteni vezetése által a döntéseinkben, szeretne megtanítani arra, hogy önálló döntéseket tudjunk hozni az örökkévalóság szempontjából.
Ezért örül a hívő ember annak, ha Isten vezeti, ezért akarja azt, hogy Istené legyen mindig az első, a középső és az utolsó szó is, mindig Isten mondja ki az áment arra a döntésre, amit készül meghozni.
A zsoltáríró azt mondja: „A te törvényed szívem közepében van.” Zsolt. 40,9.
Isten beleírhatja törvényét, vagyis Igéjét az ember szívébe, és akkor az majd belülről fakaszt új gondolatokat, és ezek Isten szerint való gondolatok lesznek.
Kimondta azt véres verítéket verítékezve is, hogy: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te.” Mt. 26,39.
Ellen White azt mondja: „Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így vegyül össze szívünk és elménk összhangban Krisztus akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak.” (JÉ 574,2)
Ez mindenek előtt azt jelenti, hogy Isten rajtunk tartja figyelő tekintetét.
Diszkréten a háttérben marad, mert szeretné, ha megtanulnánk önálló döntéseket hozni, de biztosít bennünket, hogy nem veszít el a tekintete elől.
Ha bizonytalanná válunk, ha segítségére van szükségünk, akkor csak nézzünk fel Rá, és már tudhatjuk is, hogy miként tovább.
Amikor valaki a másik szeméből kitudja olvasni annak az akaratát és szándékát, az egy rendkívüli kapcsolatnak a bizonyítéka.
Ez olyan személyes közösséget jelent, amit nem lehet tovább adni másoknak, az ilyen kapcsolat csak két személy között működik.
Ez az irányítás egymás alapos megismeréséből következik, ellenkező esetben a félreértések sorozata következne be.
Isten így szeretne bennünket vezetni, irányítani, a jó úton megtartani, hogy már a szemének rezdüléséből is értsük meg az akaratát.
Hiába szeretne Isten a szemeivel tanácsolni bennünket, ha mi eközben elfordítjuk a tekintetünket Tőle, mert más köti azt le.
Isten tekintetéből kiolvasni az akaratát csak az tudja, aki Rá tekint, aki nem engedi meg az őt ostromló kísértések közepette, hogy a bűn csábítása elvonja a figyelmét Istenről.
Így lesz az, hogy Isten bölccsé tesz, és megtanít felismerni, hogy mi az Ő akarata.