Próbáld átgondolni, hogy ki az a környezetedben, akit nehezen tudsz szeretni.
Mert Jézus parancsa éppen vele kapcsolatban szólít meg téged.
Néha talán éppen a családon belül kell együtt élned egy ilyen emberrel.
Amikor próbáljuk megvalósítani Jézus parancsát, több kérdés is megfogalmazódik bennünk.
Miért van az, hogy egyszer tudunk szeretni, máskor pedig nem?
Miért van az, hogy az egyik embert könnyebb szeretni, mint a másikat?
János, akit ma már csak a szeretett tanítványként emlegetünk, korábban egy hirtelen természetű és bosszúállásra kész ember volt.
Pál, akit keményszívűség és szinte kegyetlenség jellemzett, később éppen ő irta meg a korinthusiakhoz írott levelében a szeretet himnuszát.
Az evangélium azonban mintha ennek teljesen ellent mondana.
János ugyanis durva és goromba fiatalember volt.
Gúnynevét is így érdemelte ki: „mennydörgés fia”. Mk. 3,17.
Könnyen haragra lobbant, mivel a természetében sem alázat, sem békesség nem volt.
Féltékenység:
Nem bírta elviselni, hogy olyanok is hívatkoznak Jézus nevére, akik nem járnak vele együtt. Lk. 9,49.
Bosszúvágy:
Ő az elsó, aki tűzzel akarta elpusztítani azt a falut, amely nem fogadta be a Mestert.
„Uram, akarod hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből és eméssze meg ezeket, mint ahogy Illés cselekedett” Lk. 9,54.
Még meg is ideologizálta a bosszúvágyát Illésre hívatkozva, aki Akházia király Baálzebubhoz küldött követeire kért Istentől tüzet.
„Ha Isten embere vagyok, szálljon tűz az égből alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égből, és megemészté őt és az ő ötven emberét.” 2Kir. 1,12.
Nagyravágyás, hatalmi és pozició harc.
Jakab és János édesanyja is megpróbálta Jézust rávenni, hogy az ő két fiáé legyen a legmagaasabb pozició Jézus mellett.
„Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.” Mt. 20,21.
Az evangéliumokban feljegyzett tények viszont arról beszélnek, hogy Jézus már akkor is szerette Jánost, amikor a vonzó, kellemes jellemvonások még hiányoztak az életéből.
Azok az emberek, akiket nehezen lehet szeretni, belőlünk is kihoznak sokszor egyfajta hűvös magatartást.
Ez abból fakad, hogy mi emberek az általunk érzékelhető külső dolgok alapján alkotunk véleményt egy emberről.
Ez a kialakított véleményünk pedig meghatározza a további viszonyulásunkat.
A Biblia arról beszél, hogy Isten valahogy másként közeledik az emberhez.
„az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” 1Sám. 16,7.
Meg kell tanulnunk külön választani a cselekedetet az embertől.
A kettő ugyanis nem mindig azonosítható egymással.
A Biblia azt tanítja Istenről is, hogy gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst.
Ennek az isteni magatartásnak a jellegzetes példáit állítja elénk a Biblia. Jel. 2,6. 15; 2Móz. 34,6-7.
Egy ember nagyon sokszor nem azért követ el valamit, mert örömet szerez neki annak a cselekvése.
Sokszor előfordul, hogy kimondottan gyötrelmet jelent számára az amit tesz, vádolja is érte a lelkiismerete, és mégis teszi, mert erőtelen.
Pál apostol ennek az embernek a tapasztalatát írta le a rómaiakhoz írott levelében. Róm. 7,22-23.
Kimondja azt, ahogy az Isten kezeli a bűnt és a bűnöst.
Vagyis nem azonosítja minden esetben egymással. Róm. 7,20.
Ezt a különválasztást nemcsak a hitre jutott ember esetében kell alkalmazni.
A nemhívő emberek életében is jelen van nagyon sokszor ez a kettősség.
Emberi kapcsolatainkban tanuljuk meg Jézustól, hogy miként viszonyuljunk azokhoz, akiket nehéz szeretni.
„Szeressétek egymást, amiképen szerettelek titeket”. Jn. 15,12.
Jézus igyekezett felé jelezni azt, hogy észrevette.
Névszerint hívta, vagyis tud róla és ismeri őt.
Kifejezésre juttatta, hogy így ahogy van, ebben az állapotában is értékeli őt, és barátjának szólította.
A vele való beszélgetés közben Jézus nem hangsúlyozza túl az ifjú hibáit.
Kész volt észrevenni benne a pozitív értékeket is.
Bizalmat előlegezett neki, hogy meg tudja tenni azt, amit kér tőle.
Jézus értékelte ezt az asszonyt is, nem úgy mint a környezete, és nem úgy, mint a zsidók.
Amikor rádöbbent, hogy Jézus mindent tud róla, akkor ez nem ijesztette meg, mert azt is tudta, hogy Jézus szeretete és együttérzése is teljesen őszintén nyilatkozik meg az irányába.
Jézus nem azért szerette, mert olyan jó és nemes lélek volt, hanem azért, hogy mellette képes legyen olyanná válni.
Ennek érdekében a tanítványai közé hívta, sőt azok között is megkülönböztetett szeretettel vonta közel magához.
„Napról napra látta Jézus szelidségét,
türelmét, hallotta tanításait az alázatosságról, hosszútűrésről,
-
mindez ellentétben állt saját erőszakos természetével. Szívét
megnyitotta az isteni befolyás előtt, és nemcsak hallgatója, hanem megvalósítója
is lett a Megváltó szavainak”. (JÉ
Nem minden esetben a szűkebb, hanem esetenként a tágabb értelemben vett család, - de minden családban megtalálható az a személy, akit nehéz szeretni.
Jézustól azonban meg kell tanulnunk:
Ne mindig a cselekedetein keresztül lássunk és minősítsünk egy embert.
Nem azért kell szeretnünk valakit, mert olyan kedves és jó.
Meg kell tanulnunk az embert szeretni, a cselekedeteitől függetlenül.
Ahogyan tette ezt Jézus Jánossal, Júdással, Péterrel, stb.
Az igazi szeretet mindennap egyformán nyilatkozik meg. 1Kor. 13,4-8/a.
Az igazi szeretet nem szemályválogató.
A szeretet akkor válik bennünk belső állapottá, ha Krisztussal élő kapcsolatban vagyunk.
Krisztus nélkül a szeretetem önző, - szeretek mert:
hozzám tartozik valaki,
jót tett velem, és hálás vagyok érte,
ő előbb szeretett, hát viszonoznom kell,
megsajnáltam, vagyis egy pillanatnyi múló hatás alá kerültem.
A benned lévő szeretetet olyan módon próbáld kifejezni és gyakorolni, ahogy a másiknak szüksége van rá.
Pl: A gyalogátkelő előtt álló vakot csak akkor akard átsegíteni az úttesten, ha előbb megbizonyosodtál arról, hogy szeretne átmenni.
Ebben az esetben a bennem lévő szeretetnek nem feltétlenül kell azon a módon megnyilatkoznia, ahogy azt a másik el akarja várni tőlem.
Az Isten sem teljesíti minden kérésünket, pedig tudjuk, hogy szeret bennünket.
Isten azonban jobban tudja, hogy esetenként nem szolgálná a javunkat, ha teljesítené egy-egy kérésünket.
Ezt kellene megtanulni minden szülőnek, aki gyermekének minden kívánságát teljesíti.
Ezt kellene megtanulni Istentől a családon belül mindazoknak, akik mindenben kiszolgáltatják magukat otthon, és általában a ház asszonya által.
Az élettárs esetleg azért, mert ő elvárja ezt a másiktól.
A gyermek pedig azért, mert ebben nőtt fel, és ezt már természetesnek tartja, hogy őt mindenben kiszolgálják.
Ez azonban soha ne tartson vissza, és ne csüggesszen el.
A másik viszont csak akkor tud megnyilni szereteted felé, ha a megnyilatkozásodbó kiérzi, hogy te kész vagy adni a szeretetedből.
Soha ne a másiktól várd a szeretet megnyilatkozását, - te éreztesd a benned lévő szeretetedet vele.
Mindenki csak azt a légkört viszi el környezetébe, ami a családban is körül veszi őt.
A keresztény családokon tehát rendkivüli felelőség nyugszik.
Legyél a szeretet sója a családodban.
Legyetek a szeretet sói a társadalomban, és az egész világban.
„Krisztusnak nincs hőbb vágya, mint olyan embereket bírni, kik a világnak az Ő jellemét és lelkületét mutatják be. A világnak pedig semmire sincs égetőbb szüksége, minthogy lássa a Megváltó szeretetét emberek által kinyilvánulni.” (KP 314,1.)