|
|
1Ján. 5,18. |
|
Letöltés |
|
|
|
1Ján. 5,18. |
|
Letöltés |
|
Két határozott kérdés fogalmazódhat meg bennünk és döbbenthet meg bennünket:
Újjászületett embernek tekinted-e magadat?
Vallod-e azt, hogy már egyáltalán nem vétkezel, és még a gonosz sem tud érinteni téged?
E kérdések közötti összefüggést szem előtt tartva próbáljuk megtalálni és megismerni a Biblia válaszát.
Jézus szerint az újjászületés kétféle módon történik meg; „víztől és Lélektől” Ján. 3,5.
Ez a kétféleség tekinthető úgy, hogy a Szentlélek kezdi el bennem az újjászületést, és nekem kell befejeznem a keresztség által a vízben.
Tekinthetjük és értelmezhetjük azonban más megvilágításban is.
Isten oldaláról nézve:
A Szentlélek kezdi el bennem az új élet megteremtését.
Az élő víz, vagyis a az Isten Igéje által pedig a lelki növekedésünk és fejlődésünk történik. Ján. 4,10. - 7,37. Mát 5,6.
Az ember oldaláról nézve:
A keresztség vize az, amely befejezetté teszi az újjászületés tényét.
De ezt az utolsó lépést az én személyes lelki döntésemnek kell megelőznie.
„Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek; azoknak, akik az Ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratjából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” Ján. 1,12-13.
Ez a Lélektől való újjászületés bizonyos vonatkozásban hasonló a Megváltó testetöltéséhez, a Betlehemben való megszületéséhez.
„A Szentlélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik; Isten Fiának.”, mondotta Máriának az angyal. Luk. 1,35.
Ezért az újjászületésünkkel kapcsolatban is elmondható:
A Szentlélek száll reánk, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg bennünket akkor, és ettől történik meg bennünk az újjászületés csodája.
Ennek eredményeként, ami akkor bennünk megszületik, szintén szentnek hívattatik, az Isten Fiának van tekintve.
Ezért nevezi a Biblia az újjászületett embereket Isten szentjeinek és Isten fiainak.
Világosságot gyújt Isten az ember szívében. II. Kor. 4,6.
Ebben a pillanatban teljesen új fényben látja meg a múltat, a jelent és a jövőt.
Ezt követően ellenséges érzést támaszt a bűnnel szemben az ember lelkében. I. Móz. 3,15.
Ez azt jelenti, hogy bár még cselekszi az előző életében megszokott bűnöket, de eközben már egyre inkább nem érzi jól magát, és vádolja érte a lelkiismerete.
Mivel a bűn következtében az akaratunk is a bűn uralma és rabszolgasága alá került, ezért ilyen vonatkozásban is az Isten szabadító kegyelmére van szükségünk.
Csak így vagyunk képesek jó döntést hozni, és akarni a bűntől való elfordulást.
A meghozott döntés végrehajtásához is Isten erőt és hatalmat. Ján. 1,12. Zsolt. 51,12.
Csak ezzel az erővel leszünk képesek megmaradni az Isten melletti döntésünk állapotában.
Sokan gondolják úgy, hogy az újjászületéskor az ember teljesen újjászületett, mindenestől.
Ezt a meglátásukat arra a bibliai kijelentésre alapozzák, amit Pál apostol ír a korinthusiaknak:
„Azért ha valaki Krisztusban van, új
teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” II. Kor. 5,17.
Azt azonban figyelmen kívül hagyják a kijelentésből, hogy ez a körülmény nem egy eredmény az ember állapotában, hanem a Jézussal való kapcsolat függvénye.
Ez a kijelentés csak arra az emberre érvényes, aki az újjászületés után folyamatosan megtudott maradni a Jézussal való közösségben.
Amiről tehát Pál beszél ebben az Igében, az a teljes emberre vonatkoztatva csak egy magasztos cél, ami csak a Jézussal való állandó kapcsolat közben a megszentelődés útján fokozatosan válik az egész lényünket tükröző állapottá.
Ezért van szükség arra, hogy az újjászületett belső emberünk „hatalmasan megerősödjön bennünk a Lélek által”. Ef. 3,16/b.
Eközben pedig a régi bűnös természetünk folyamatosan elerőtelenül, annak mértékében, ahogy a belső emberünk erősödik. Róm. 6,6.
Mindez persze attól függ, hogy melyiket tápláljuk, az óemberünket vagy az újszülött belső emberünket.
„Levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert....” Ef. 4,22.
„Felöltözzétek amaz új embert .... valóságos szentségben..” Ef. 4,24.
Egyrészt azt, hogy ez a művelet nem az újjászületés előtt történik meg, hanem a már újjászületett állapotában kell belőle részt vállalnia az embernek.
Ez tehát azt jelenti, hogy az újjászületett ember még nem tekinthető szent lénynek, hiszen vannak levetkezni való dolgai.
Másrészt viszont azt, hogy az újjászületett emberben együtt él a két természet - a régi és az újonnan született.
Ez az együttélés viszont állandó harcot és küzdelmet jelent.
De ez a küzdelem nem a másik természet megváltoztatására irányul, hanem az elpusztítására.
Vagyis a régi természetünk sohasem fog megszentelődni, de az újonnan született természetünk sem fog sohasem vétkezni.
Az újonnan született belső emberünkről azt mondja:
már gyönyörködik az Isten törvényében, 22.
az új gondolkodásmóddal (elmémmel) az Isten törvényének szolgál, 25.
már meg van benne az akarás a jó cselekvésére. 18.
A régi természet (az óember) ellenállása miatt azonban:
még nem mindig tudja azt a jót tenni, amit szeretne, 19.
még sokszor nem találja meg azt, hogy miként vigye véghez azt a jót, amit pedig gyönyörűségesnek talál, 18.
ezért még sokszor a régi bűnöket cselekszi, pedig már gyűlöli azokat. 23.
Vigasztaló viszont az a tudat, hogy ennek a küzdelemnek a fordított változata is működik.
Mert a test bűnös cselekedeteit is meg lehet öldökölni az újjászületett lélek készségével és a Szentlélek segítségével. Róm. 8,13/b.
Ez a nemes küzdelem történik a megszentelődés folyamata alatt.
Az újabb és újabb bűnök legyőzésével öljük meg és tesszük erőtelenné az óemberünket.
Az Istentől született ember nem vétkezik.
Annyira megőrzi magát, hogy még a gonosz sem illeti őt.
János ugyanis többféle módon is cáfolja azt, hogy a teljes emberre kellene vonatkoztatni az előbbi kijelentését.
Azt mondja, hogy a Jézus világosságában járó - tehát az újjászületett - embert tisztítja meg a bűneitől. I. Ján. 1,7.
Az újjászületett embernek tehát még van mitől megtisztulnia.
Az előzőből következik, - ha valaki azt mondja, hogy nincsen bűn benne, akkor saját magát csalja meg, és az igazság sincsen benne. I. Ján. 1,8.
Eszerint csak abban az emberben él Isten igazsága, aki a Szentlélek világosságában már folyamatosan felismeri azokat a bűneit, amiktől Jézus vére által tisztulást kell nyernie.
Ezért János egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, és a Szentírás többi írója sem, hogy egy ember akkor is vétkezhet, amikor már Isten gyermekeként van számontartva. I. Ján. 2,1. (Préd. 7,20. Péld. 20,9.)
Vagyis ebben az esetben se csüggedjünk el, mert hiszen van szószólónk, az igaz Jézus Krisztus.
Mindenek előtt azt kell tisztán látni, hogy az újjászületés nem a teljes lényemet érintő változás, hiszen az óemberem sohasem fog megváltozni, hanem csak folyamatosan elgyengülni, és esetleg a végén elhalni.
Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy az újjászületéssel egy új élet született meg bennem, és ez az új élet az Istennel való közösség függvényében növekedni, fejlődni és megerősödni képes napról-napra. Eféz. 3,16/b.
Az újjászületésen átesett embert Isten minden esetben a benne lévő új emberrel azonosít mindaddig, amíg az új ember él benne.
Ezért mondhatta ki Pál azt levelében, hogy „most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn”, amely még a meglévő óemberem által jelen van bennem. Róm. 7,17.
„Ha pedig én azt cselekszem, amit nem
akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.” Róm. 7,20.
Ha ugyanis az akaratom nincs benne a bűn cselekvésében, „mert nem azt teszem, amit akarok”, akkor Isten nem is tulajdonítja nekem az elkövetett bűnt.
Engem az újonnan született belső emberemmel azonosít, ami viszont sohasem vétkezik.
A bűnt tehát minden esetben az óemberem követi el, ha erősebbnek bizonyult az új emberemnél, mivel meggyengült a Jézussal való kapcsolatom.
Mindezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a bűnbánatomat képező bűn nem az elkövetett cselekmény, hanem sokkal inkább az, amit nem tettem meg.
Elmulasztottam a Jézussal való kapcsolatom ápolását és megtartását.
Mivel pedig Jézus nélkül semmit sem tudunk tenni, ezért törvényszerűen a még meglévő óemberem került felülre bennem.
„Vannak, akik
noha érezték már Krisztus megbocsátó szeretetét, és őszintén Isten gyermekei
kívánnak lenni, de ismerik jellemük fogyatékosságát és életük bűnös voltát,
mégis kételkednek abban, hogy valóban megújította-e szívüket a Szentlélek.
Ezeknek szeretném odakiáltani: ‘Ne ingadozzatok, ne essetek kétségbe! Gyakran
kell még térdre borulnunk, gyakran fogunk még Krisztus lábainál bűneink és
fogyatkozásaink felett sírni, mindazáltal nem szabad elcsüggednünk. Sőt, még ha
Sátán földre teper is bennünket, Isten akkor se taszít és feled el minket. Nem!
- hiszen Krisztus Isten jobbján ül és képvisel bennünket!.......
„Minél bensőbb érintkezésbe lépünk Jézussal, annál nyilvánvalóbb lesz saját bűnös voltunk: látásunk megtisztul, felismerjük fogyatkozásainkat, az Ő tökéletes jellemének éles ellentéteként. Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy Sátán csalásai elvesztették erejüket és felébredt bennünk Isten Lelkének éltető ereje.” (Jéz.v. út. 43-44.)
János apostol azzal magyarázza ezt a helyzetet, hogy azért nem vétkezik, „mert benne marad annak magva .... mivelhogy Istentől született”. I. Ján. 3,9.
Ez az isteni mag viszont romolhatatlan, vagyis a bűn nem tud ártani neki, nem tudja megrontani, mivelhogy az Istenből való. Ján. 1,13. I. Pét. 1,23/a.
Minden mag génjeiben hordozza azokat a paramétereket, amelyek meghatározzák, hogy mivé válhat és fejlődhet.
Ezért minden mag vagy kifejlődik arra az állapotra, amit génjeiben hordoz, vagy elpusztul.
Ezért nem lesz sohasem az uborka magból borsmenta, miként az isteni magból született új embert sem fogja megrontani a bűn.
Az isteni magból született új ember nem fog megromlani csupán attól, hogy bennem a bűnös életben kezdte meg az új életet, és bennünk fejlődik gyümölcstermővé.
„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait’, - mondotta Jézus - ‘mimódon növekednek’. A sötét, hideg földből vagy a folyók medrének iszapjából bújnak elő, bimbóznak és illatoznak.” (G.H.B. 99,2.)
Már az ősevangéliumban is említés történik egy magról, aki által szabadulást nyerhet az emberi család a bűn hatalmából.
Az asszonynak ez a magva az eljövendő Megváltóra utal.
János apostol úgy beszél Jézusról, hogy nekünk be kell fogadnunk Őt a szívünkbe ahhoz, hogy Isten fiai lehessünk. Ján. 1,12.
A befogadás által történik meg bennünk az Istentől való születés. Ján. 1,13.
Mivel pedig ettől kezdve Isten engem a bennem megszületett új emberrel azonosít, ezért mondja Pál azt, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus”. Gal. 2,20.
Ezért van az, hogy Sátán az asszony magvából valókra haragszik, és ellenük indítja el a hadjáratát. Jel. 12,17.
Amikor ez az isteni mag bele kerül az életünkbe, akkor átjárja az egész lényünket, és ezáltal szül újjá bennünket. Zsid. 4,12.
Aki Istentől született az nem más, mint a belső emberünk.
Isten ezzel a belső új emberünkkel azonosít bennünket, és nem tulajdonítja nekünk többé azokat a cselekedeteket, amelyek csak az óemberünk nyomására lettek elkövetve, de akarati szinten nem azonosultunk velük.
Az új ember akarati döntése sohasem egyezik meg a bűnnel, ezért az elkövetett bűnök sem tulajdoníthatók neki.
Mivel az Istentől született belső lényünk sohasem járul hozzá a bűnhöz, mert Istenből való, ezért a belső emberünkkel sohasem vétkezünk, azt a gonosz még érinteni sem tudja.
Ez az állapot viszont csak akkor tartható fenn, ha megfelelő táplálékról gondoskodunk a belső emberünk fejlődéséhez és növekedéséhez.
Tanító lecke ez a mi számunkra is; - tudjuk úgy látni egymást, ahogyan Isten lát bennünket.
