|
|
3Móz. 23:26-32. |
|
Letöltés |
|
|
|
3Móz. 23:26-32. |
|
Letöltés |
|
A naponként végzett szolgálatokra, és az évenkénti szolgálatokra.
A naponkénti szolgálat eszközölte azt, hogy a bűnös megszabadulhatott bűneinek terhétől, mert feltételes kegyelmet kapott Istentől a bűnbocsánat által
Az áldozat halála le vette róla bűneinek terhét, többé már nem őt terhelte az.
„Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” Zsolt. 32,1-2.
Ezzel a kegyelemmel azonban nem lett eltörölve a megvallott bűne, hanem csak megbocsátva.
A közbenjárást végző pap szolgálata által pedig át lett ruházva a templomra a vétkező megbocsátott bűne.
Annak tudatosítására rendelte el Isten, hogy ők mint bűnösök nem tehetik jóvá a korábban elkövetett bűneiket.
Meg kellett érteniük, hogy ettől a tehertől már csak egy kívülről jövő segítséggel szabadulhatnak meg, vagyis egy Megváltóra van szükségük.
Ez a cselekmény segítette a bűnbocsátó kegyelem megtapasztalásának élményéhez azokat, akik készek voltak megbánva megvallani bűneiket és meghozni érte a bűnért való áldozatukat.
Ezt a jelképes megtisztítást az engesztelési napon végezték el, ezért ez a nap Izráel életének a legjelentősebb ünnepe volt:
Különleges jelentősége miatt „ünnepek-ünnepének” nevezték ezt a napot. III. Móz. 23,32.
Böjtöléssel, önmegtagadással és szent gyülekezéssel kellett a népnek megtartani.
Tartózkodni kellett minden hétköznapi munkától, vagyis nyugalomnapként, azaz szombatként kellett megünnepelni.
Mélységes önvizsgálat napja volt ez mindenki számára, hiszen ezen a napon távolították el a bűnt Izráel táborából.
Az a szolgálat, amit ezen a napon végzett a főpap, döntötte el végérvényesen Izráel sorsát Isten előtt.
De csak azoknak a sorsát, akik év közben a naponkénti szolgálat által átruházták bűneiket a Szentélyre.
Az engesztelési nap tehát a bűntörlő kegyelem élményéhez juttatta el mindazokat, akik év közben át hárították bűneiket a templomra a helyettesítő áldozat vére által.
Ebből adódóan ez a nap egy olyan alkalom volt Izráelben, amikor Isten azt ítélte meg, hogy mennyire vették komolyan a bűnbocsátó kegyelmét, amit év közben biztosított számukra.
Az embereknek nehéz elhinni, hogy Isten így bánik a bűnössel.
Nehezen hiszik el, hogy a nem megfelelő életmód miatt Isten visszahárítja a bűnösre a már korábban megbocsátott bűnöket.
A helyettesítő áldozat vérének védelme alatt lévő emberek semmi kovászost sem tarthattak házukban, és nem ehettek semmi kovászost.
Mivel a kovász a bűn szimbóluma, ezért ezzel a cselekményükkel azt fejezték ki, hogy semmilyen közösséget sem akarnak vállalni a bűnnel.
Ezért mindent megtettek azért, hogy az kitisztuljon az otthonukból és az életükből.
Az öldöklő angyal ítéletétől is csak a megáldozott bárány vére biztosított védelmet.
Ha valaki nem tisztítja ki a kovászt a házából, és kovászost eszik ezen a napon, „az olyan lélek irtassék ki Izráelből”. II. Móz. 12,15.
Számunkra ez azt jelenti, hogy nekünk is ki kell tisztítanunk a bűn kovászát életünkből, és ezen a napon mi sem táplálhatjuk lelkünket bűnös dolgokkal, minden erőnkkel igyekeznünk kell tiszta életet élni.
Ha nem jelöli meg az ajtókeretet az áldozat vérével az öldöklő angyal számára, mert„a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek.... és az Úr nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba”. II. Móz. 12,13. 23.
Számunkra ez azt jelenti, hogy nekünk is igényelnünk kell Jézus Krisztus vérét, szüntelen az Ő védelme alá kell menekülünk, egyedül Nála találhatunk oltalmat.
„Mert ha valaki
nem sanyargatja meg magát ezen a napon, 1rtassék ki az ő népe közül.” III.
Móz. 23,29.
Számunkra
ez azt jelenti, hogy készeknek kell lenni arra, hogy önmegtagadást gyakoroljunk
ezen a napon, ne engedjük, hogy a világ kívánságai uralják és irányítsák az
életünket. Márk 8: 34.
Jézusnak ezt az engesztelő szolgálatát éppen ezért nevezhetjük vizsgálati ítéletnek is, hiszen élet és halál felett dönt ekkor.
A vizsgálati ítélet csak egyetlen vonatkozásban vizsgál és hoz ítéletet, az élet könyvébe beiratkozott személynek van-e mennyegzői ruhája, amely Krisztus igazságának, bűntelen életének hófehér ruháját jelenti.
Az lesz megvizsgálva, hogy mindvégig állhatatos maradt-e Jézus mellett az, akinek neve be lett írva az élet könyvébe, mivel ez a személy egyszer, valamikor elfogadta Jézust személyes megváltójaként.
Ha valaki mindvégig hű maradt Jézushoz, akkor az engesztelés ítéletében a bűntörlő kegyelem fog felette érvényesülni.
Ha viszont nem maradt hű mindvégig Jézushoz, akkor az ítéletben kitörlik nevét az élet könyvéből, és az ő esetével ettől fogva egy másik ítélet foglalkozik majd tovább.
Ha valakinek kitörlik nevét az élet könyvéből, ezzel gyakorlatilag az Isten népének soraiból irtatik ki, mert ettől kezdve már a gonoszok közé számlálják.
Jézus ilyen módon irtja ki népe közül azokat, akik nem veszik elég komolyan a lelki felkészülés és megtisztulás jelentőségét ebben az ünnepélyes időszakban.
Az a körülmény, hogy valakinek a neve be van jegyezve az élet könyvébe, még egyáltalán nem jelent garanciát az üdvösségre és az örök életre.
„Az Úr azt kívánta, hogy míg a jelképes
szolgálat főpapja Izráelért engesztelést végez, addig az egész Izráel,
bűnbánattal és alázattal sanyargassa meg lelkét előtte, hogy ki ne ‘irtassék az
ő népe közül’. Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bent maradjon az élet
könyvében, most e rövid kegyelmi idő alatt kell megsanyargatnia lelkét Isten
előtt. Tartsunk mélységes, lelkiismeretes önvizsgálatot!” (Nagy.Küzd: 436,1.)
Azt viszont jelenti, hogy önmagunkon akár még erőszakot véve is tagadjuk meg, vagyis öldököljük meg a testi kívánságainkat, amik a lelki életünk ellen nyilatkoznak meg bennünk.
Komoly önmegtagadást igényel ez tőlünk, és mindenkinek azon a területen, amit a Szentlélek megmutat a lelkiismeret hangja által.
Ezzel a felszólítással kapcsolatban még azt a kiegészítő rendelkezést hagyta meg Isten, hogy „legyen ez örökkévaló törvény” számotokra. III. Móz. 16,29-31.
Ez
viszont azt jelenti, hogy „az engesztelés nem következik be automatikusan a
főpap által végzett ceremóniák által, a népnek magának is közre kellett
működnie, hogy bűnbánatot nyerjen.” (Dr Hercz: 160. old)
„A
bűnös megtisztítja önmagát az Engesztelés napján könyörtelen önbírálattal,
nyílt bűnvallomással, és azzal az elhatározással, hogy nem ismétli meg a múlt
év botlásait.” (Dr
Hercz: Kommentár III. 162. old.)
„Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bent
maradjon az élet könyvében, most e rövid kegyelmi idő alatt kell
megsanyargatnia lelkét Isten előtt. Tartsunk mélységes, lelkiismeretes
önvizsgálatot! A léhaságból és felszínességből, amit oly sok állítólagos
keresztény megenged magának, ki kell gyógyulni. Súlyos harc vár mindazokra,
akik az uralomra törő bűnös természetüket igába akarják hajtani. A
felkészülésnek ez a munkája egy személyes munka.” (Nagy.Küzd:
436,1.)
Mindenek előtt azt mondja el, hogy közel van az Isten végső elszámolásának nagy napja, amikor végrehajtja meghozott ítéletét. Jóel. 2,1.
Amikor elmondta, hogy milyen rettenetes és félelmetes lesz ez az ítélet azok számára, akiket érinteni fog, akkor felvet egy nagyon gyakorlatias kérdést: „Ki állhatja ki azt?” Jóel. 2,11/b.
Miután pedig megmutatta az Isten népére leselkedő veszélyt, azonnal a menekülés és a szabadulás útját mutatja meg. Jóel. 2,12-14.
„Térjetek meg hozzám teljes szívetek
szerint.”
A teljes szív azt jelenti, hogy még a dédelgetett dolgokban is meg kell térni.
Nemcsak a látványos külső dolgokban, hanem a szívetekben, a szívetekben megélt bűnökből is meg kell térni.
„Térjetek meg hozzám... böjtöléssel is,
sírással is, kesergéssel is.”
Mintha csak azt mondta volna a próféta, hogy sanyargassátok meg magatokat.
Isten előtt ilyen szinten megalázkodni csak az képes, akinek szívében már megtörtént a megtérés csodája.
Csak a szívében megtért ember tudja úgy látni a saját életét, hogy az sírásra és kesergésre készteti.
„Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat,
úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez.”
Vagyis ne az emberek előtt akarjátok mutogatni a megtérésetek mértékét, hanem Isten előtt.
Ha elsősorban az embereknek mutogatjátok magatokat, akkor csak az emberektől fogjátok elnyerni a jutalmat is. Mát. 6,16-18.
„Térjetek meg az Úrhoz a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.”
„Mindenki
fohászkodik a bűnei megbocsátásáért, és reménykedik Isten könyörületességében,
nem a saját érdemei miatt, hanem annak irgalmassága folytán, aki szívesebben
bocsát meg, mint büntet.” (Dr
Hercz: Kommentár III. 162. old. Philo-tól idézi)
„Ki tudja, hátha visszatér.... és áldást hagy maga után.”
De hogyan fogjunk hozzá, milyen módon induljon meg ez a megtérés, személyes és közösségi életünkben?
Ebben az ünnepélyesen komoly időben nem andalító mesére van szükségünk, hanem határozott hangú ébresztő üzenetre.
„Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangod, és hirdesd népemnek bűneit, és Jákób házának vétkeit.” Ésa. 58,1.
Ez a felszólítás viszont annál többet kíván tőlünk, minthogy nem eszünk és nem iszunk.
Ennek a böjtnek olyannak kell lenni, ami Isten előtt is kedves, amire Ő is odafigyel, és válaszol rá. (lásd: Ésa. 58,3-11.)
Szükségünk van olyan közösségi rendezvényekre, ahol az üdvösségünket érintő lelki dolgokról beszélgethetünk egymással.
„Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azokról, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” Mal. 3,16.
Ebben a kijelentésben a hangsúly azon van, hogy „össze”, vagyis összegyűjteni a népet.
Amikor valami szétesik darabjaira, akkor össze kell szedni, és össze kell illeszteni azt.
Erre a lépésre azért van szükség, mert egy olyan korban élünk, amikor a függetlenség szelleme uralkodik, amikor még az egyháztagok is egyre inkább elveszítik azt a tudatot, hogy ők egy közösség részei.
Az összetartozás felelősségtudata kezd elveszni.
Ezért vissza kell térni oda, ahonnan kiestünk, vagyis legyünk újra foglalatosak a közösség gyakorlásában.
Ez azt jelenti, hogy azt a gyülekezeti helyet, amit a közösségünk számára az Isten-imádat helyéül választottunk ki és különítettünk el, az legyen általunk szentnek tekintve, ahol nem lehet bárkinek bármit tenni.
„Nagyon is igaz, hogy az Isten háza iránti tisztelet kialvóban van, A szent dolgok és helyek nincsenek megkülönböztetve, a szent és a magasztos nincs megbecsülve.... Isten háza iránt sokan nem viseltetnek megszenteltebb gondolatokkal, mint bármilyen más közönséges hely iránt... E tekintetben alapos változásnak kell végbemenni gyülekezeteinkben.... Az Isten házának körzetét szent ünnepélyességgel kell körülvenni.... Ez az a hely, ahol Isten találkozik az ő népével és megáldja őket.” (Test. 5. 491-500.)
Ez a felszólítás a gyülekezet közösségének a megszentelésére is vonatkozik.
Ez a megszentelés csak úgy történhet, ha a gyülekezeti közösség gyakorlati életéből kitisztítjuk a bűnöket, az Isten áldását visszatartó akadályokat.
Ez a felszólítás a különböző szinten lévő vezetők egységét, közösséggé formálódását hívatott szorgalmazni, találjanak végre úgy egymásra, hogy igazi munka-közösséget tudjanak alkotni a rájuk bízottakért.
Mintha csak azt mondaná az Úr, hogy ne csak prédikáljuk a közösség fontosságát és jelentőségét, hanem mutassunk példát ebben a gyülekezeteink számára.
Ez jelentheti azt, hogy Isten számára a kicsi gyerekek is nagyon fontosak
A közösséggé válásunkban, az összegyűjtésünkben nekik is ott kell lenniük, róluk sem szabad elfeledkeznünk.
Ezt a felszólítást azonban lehet az előző gondolatok folytatásaként, vagy kiegészítéseként is értelmezni.
A társadalmi életünk különböző területein, beleértve az Egyházat is, a közgondolkodás szerint létezik olyan besorolás, hogy a nagyok és a kicsik.
Ezzel viszont Isten azt mondja, hogy Ő nem akar kihagyni senkit, Ő mindenkit szeretne bevonni a Hozzá visszatérők csoportjába.
Isten ezzel azt mondja ki, hogy annál semmi sem lehet fontosabb ebben az időben, minthogy teljes szívünk szerint térjünk vissza a Úrhoz.
Jézusnak az egyik példázatában is találkozhatunk ennek a gondolatával.
A meghívott vendégek egyike ugyanis azért nem ment el a vacsorára, mert „feleséget vettem és ezért nem mehetek”, mondotta. Lk. 14,20.
E kijelentés alapján sokan egy látványos megmozdulást várnak az Egyház vezetőitől és lelkészeitől.
Pedig itt nem feltétlenül egy olyan cselekményről van szó, aminek a gyülekezet nyilvánossága előtt kellene megtörténnie.
Jóel idejében a templomot még sokkal inkább egy elkülönített szent helynek tekintették, még nem volt olyan nyilvános fórum helye, mint Jézus korában.
Tornácnak nevezték a Szentély bejárata előtt azt az oszlopos, fedett teraszszerű folyosót, ami a templom bejáratául szolgált. I. Kir. 6,3. II. Krón. 8,12.
Izráel fiai számára csak az égőáldozati oltárig lehetett elmenni, onnan már a közbenjárást végző papok vitték tovább ügyüket az Isten elé.
Isten tehát elsősorban azt várja, hogy a mindenkori papok a bűnössel együtt érezve végezzék azt a szolgálatot, amit Isten rájuk bízott.
Legyenek az ima emberei, tudjanak úgy imádkozni szabadulásért Isten népe számára, ahogy Dániel is tette, hogy az Úr ne tudja válasz nélkül hagyni.
„És mondják: Légy kegyelmes, óh Uram, a te
népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet..... Miért mondanák a népek
között: Hol az ő Istenük?” Jóel. 2,17.
„Erre buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földe iránt, és kegyelmezett az ő népének.” Jóel. 2,18.
Akarunk-e változást az életünkben, vágyakozunk-e az Isten áldásai után?
Komolyan vesszük-e azt, hogy mi most egy ünnepélyesen komoly időben élünk?
Teszünk-e valamit annak érdekében, hogy a nevünk megmaradjon az élet könyvében?
Készek vagyunk-e arra, hogy megsanyargassuk magunkat bűnbánattal és önmegtagadással azért, hogy nehogy híjával találtassunk Isten ítéletében?
