|
|
Róm. 3,19-31. |
|
Letöltés |
|
|
|
Róm. 3,19-31. |
|
Letöltés |
|
De mivel mindannyian vétkeztünk és szűkölködünk az Isten dicsősége nélkül, ezért mindannyian törvény alatt vagyunk.
Ez a tény minden hivalkodó szájat befog, aki a saját cselekedeteivel akar kérkedni, mert az egész világ Isten ítélete alatt van, mondja az apostol.
Mivel a bűn zsoldja a halál, ezért az Isten ítélete a cselekedeteink alapján csak a kárhoztatás lehet.
„Annak okáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg Ő előtte”.
Amikor a vádlottnak van valamilyen jogos alapja a védekezésre, akkor szót kér, és tisztázza magát azokban, amivel vádolják a bíróság előtt.
Ha viszont nem tiszta a lelkiismerete, akkor hallgat és csendben várja az elítéltetését.
Jób is úgy gondolta, hogy a Mindenhatóval szembeni perében inkább „Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok; avagy kétszer, de nem teszem többé”. Jób. 39,35-38.
Ez az Isten előtti elhallgatás azért következik be, mert amikor a törvény megmutatja az ember bűnét és bűnösségét, akkor ezzel együtt az üdvösség reményét is elveszi tőle.
Mert aki bűnösnek bizonyult, az a saját cselekedetei alapján többé nem lehet igaz, elveszítette az igazságát.
Mivel a törvény alatti állapotunkból a saját erőfeszítéseink által nem tudunk megszabadulni, ezért „törvény alatt őriztettünk.... az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig”. Gal: 3,23.
„De minekutánna eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt”. Gal: 3,25.
A törvény alatti bűnös állapotunkból csak egy kívülről jövő segítség által tudunk megszabadulni.
Három nagyon fontos dolgot hangsúlyoz Pál ezzel a kijelentésével.
Megjelent, azaz láthatóvá lett az emberek előtt az Isten igazsága.
Törvény nélkül jelent meg az Isten igazsága.
Mindenkié lehet különbségtétel nélkül ez az igazság, ha hit által elfogadja azt.
Az emberi tettek és cselekedetek túlhangsúlyozása a kaini gondolkodásból és lelkületből ered, ami később a babiloni lelkületben folytatódott.
Isten nagyon óvja az embereket a babiloni lelkülettől és gondolkodástól, mert ez a lelkület mindig az embert magasztalja fel, és hajlamosítja arra, hogy elfeledkezzék Istenről.
„Szerezzünk magunknak nevet!” I. Móz. 11,4.
„Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által, és dicsőségem tisztességére.” Dán. 4,27.
A babiloni lelkület lényege mindig az öndicsőítésben és az emberi érdemekre hagyatkozásban nyilatkozott meg.
Ez a lelkület Sátán szívében születetett meg, és Ő szeretné ezt tovább adni, vagyis átadni nekünk is. (Ésa. 14,12-14.)
Azért válaszol így, mert ez az evangélium pontosan az ellentétét képezi a cselekedetek vagyis az emberi érdemek és tettek általi megigazulásnak és megváltásnak.
Pál apostol azt mondja, hogy az emberi cselekedetekre támaszkodó dicsekedés teljesen kirekesztődik „a hit törvénye által”.
„A hit törvénye” egyszer s mindenkorra bezárja az ajtót a saját dicsőségünk előtt.
Pál ebben a tanításában nem arról beszél, hogy az emberi érdemeknek így kisebb jelentősége van, hanem arról, hogy azok teljesen kirekesztettek.
Ugyanis nincsenek olyan cselekedeteink, amelyek az Isten előtti igazság elnyeréséhez segíthetnének minket.
Ez az igazság egyedül hit által nyerhető el.
Pál apostol két külön álló dologként kezeli a hitet és a megigazulást.
A megigazulásunkhoz semmi köze sincs a cselekedeteinknek.
„Mert minden mi igazságunk (cselekedetünk) olyan, mint a szennyes ruha.” Ésa. 64,5.
„Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből......a törvény cselekedetei nélkül.” Róm. 3,24. 28.
A hitről viszont már nem beszélhetünk úgy, hogy nem kapcsoljuk össze a cselekedetekkel.
Általában az Isten törvényének cselekvése következik a hitből.
Cselekedetek nélkül azonban minden esetben halott a hit.
A hit cselekedete azonban nem minden esetben a törvény cselekvésében nyilatkozik meg.
A hit cselekedetének kell tekinteni azt is, amikor egy ember belekapaszkodik Isten ígéretébe, és komolyan elfogadja azt, és él általa.
Ezért beszél a Biblia „hit” általi „megigazulás”-ról.
belekapaszkodás -- a Krisztus által biztosított lehetőségbe
Mindenek előtt azt, hogy Jézus Krisztus bűn nélküli életében testet öltött és láthatóvá lett az az élet, amit Isten igaz életként fogadhat el.
Jelenti azt is, hogy megjelent az a személy, akin az Isten igazságszolgáltatása beteljesedik az általunk elkövetett bűnök miatt.
De el akarja ezzel mondani azt is, hogy a mi számunkra jelent meg az Isten igazsága, amit szeretne nekünk ajándékozni Isten, hogy annak elfogadása által mi is igazak lehessünk Ő előtte.
Ádámnak ugyanis azt mondta Isten, hogy amely napon eszel a tiltott fáról, meg fogsz halni, mert a bűn zsoldja a halál.
Ez az ítélet viszont nem lett végrehajtva akkor, hanem el lett halasztva egy későbbi időre.
A megváltás eseményei által tehát nemcsak azt akarta bizonyítani Isten, hogy Ő minden cselekedetében igazságos, hanem azt is, hogy ezzel a tettével bennünket is igazzá tud és akar tenni.
Ezért mondja Pál, hogy „megigazítja mindazokat, akik Jézus hitéből valók”. 26. vers.
A bűnös ember megigazításának ezt a módját pedig eleve elrendelte önmagában Isten, azaz eleve biztosította, hogy egyszer megtörténjen.
Ezért maradhatott Isten igaz, miközben pedig elnézte és büntetlenül hagyta a korábban elkövetett bűnöket.
Bármelyik törvényre gondolt is Pál amikor ezt mondta, - Jézus meg-jelenésekor még minden Isten által adott törvény érvényben volt, és Jézus is azok szerint élte életét.
A ceremoniális törvényeket éppúgy megtartotta, mint az erkölcsi törvény követelményeit.
Pál kijelentésének tehát valami más jelentése van számunkra, de semmiképpen sem az, hogy már nem kell megtartanunk az Isten törvényét.
Pál ezt azzal hangsúlyozza, hogy még hozzáteszi: „amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták”.
Ezzel még a látszatát is el akarja kerülni az olyan félreértésnek, miszerint Isten igazságának ilyenképpen való osztogatása ellentétben lenne a törvénnyel és a próféták tanításával.
Először azt mondja el, hogy az egész világ egyszer
Isten ítélete elé fog kerülni. 19.
vers.
A törvény cselekvése által viszont senki sem tud igaz emberként megállni ebben az ítéletben. 20. vers.
A megoldás kulcsa ezért az, hogy a törvény cselekvése nélkül is megállhatunk igaz emberekként ebben az ítéletben.
Ez azért lehetséges, mert „most törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága”. 21.
Az ítéletben való megállásunk azért lehetséges, mert Istennek ez az igazsága mindazoké lehet, akik hisznek Jézus Krisztusban, és ebben nincs különbség.
Minden hívő azonos előjog alapján állhat Isten előtt.
Tegnap még mindnyájan bűnösök és elveszettek voltak, ma viszont kivétel nélkül megigazultak az isteni kegyelem alapján.
Ezzel azt szeretné hangsúlyozni, hogy Jézus Krisztusban igaz emberként állhatsz meg Isten ítéletében, - anélkül, hogy korábban a törvény követelményei szerint éltél-e vagy sem.
Isten tehát előzetes követelmények nélkül kínálja fel részünkre az igaz életet a törvény ítélete előtt.
Ezért mondja János apostol a szeretet ajándékának azt a módot, ahogyan Isten gyermekévé válhat a bűnös ember. I. Ján: 3,1.
Mivel korábban a törvény ítélete alatt volt bűnei miatt, ezért a törvényben csak a vádolót látta.
Mert a törvénynek az volt a feladata, hogy leleplezze és megmutassa bennünk a bűnt, és a bűnös büntetését követelje.
Ebben az állapotban a bűnös semmi mást sem lát a törvényben csak a tilalmakat.
A lelkiismeretében vádolt ember ezért úgy igyekszik rendezni ezt a lehetetlen helyzetét Isten előtt, hogy megpróbálja megtartani azokat a tilalmakat, amiket felismert a törvényben.
A bűntől elszakadni akaró igyekezete azonban minden esetre kudarcra van ítélve, ha saját erejéből akarja azt megvalósítani.
Krisztus is azért jött, hogy a törvényt „betöltse”. Mát. 5,17/b.
Mert „a törvény betöltése a szeretet”, mondja Pál. Róm. 13,10/b.
De vajon mi a különbség a két féle viszonyulás között, a megtartás és a betöltés között?
Amikor valaki csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy semmi olyat se tegyen szombaton, amivel megrontaná annak szentségét.
Amikor betölteni akarja, akkor viszont arra figyel, hogy mit tehetne még szombaton, amivel örömöt szerezhetne Istennek, amivel dicsőíthetné Őt.
Amikor csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy ne lopja el a másét.
Amikor viszont betölteni akarja, akkor a sajátját is kész oda adni a másiknak.
Amikor csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy nehogy öljön a kezével, a nyelvével, a tekintetével.
Amikor viszont betölteni akarja, akkor már a saját életét is kész oda adni, feláldozni a felebarátjáért.
A megigazult állapotában azonban már teljesen mást jelent számára ez a törvény.
Ebben az új helyzetben már nem elviselhetetlen terhet jelent a törvény megtartása, hanem inkább örömet és gyönyörűséget.
„Az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.” Zsolt. 1,2.
