|
|
Gal. 5,1-6. |
|
Letöltés |
|
|
|
Gal. 5,1-6. |
|
Letöltés |
|
Itt viszont ugyanazt egy másik oldalról szeretné megvilágítani.
Itt azokról beszél, akik a törvény megtartása által akarnak megigazulni, - és elég kemény kijelentéseket mond el velük kapcsolatban.
Pál szerint a „törvény általi” megigazulásra irányuló igyekezet miatt „elszakadunk Krisztustól”, és a törvény kárhoztatása alá kerül mindenki.
A törvény általi megigazulásra irányuló igyekezettel mindenki kiesik a Krisztusban felajánlott „kegyelemből”, ezért az ilyen módon gondolkodóknak azt mondja: „Krisztus néktek semmit sem használ”.
Vizsgálja meg mindenki, hogy milyen helyet foglal el életében a törvény, az Isten előírásainak tételei?
Mi motiválja, milyen szándék készteti a törvény előírásainak megtartására?
Üdvösségének előfeltételét látja a törvény megtartásában, vagy inkább az Isten kegyelmében látja annak biztosítékát?
Megtartani igyekszik a törvényt, egy szolga engedelmességével, vagy betölteni akarja, mint egy fiú, önként és szabadon?
Pál ugyanis arra szólít fel ebben az igében, hogy „álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus megszabadított, és ne kötelezzétek el magatokat a szolgaságnak igájával”.
„Mert nem a szolgaság lelkét kaptuk a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét” a szabadságra, és „ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk”. Róm. 8,15-16.
Az emberi tettek és cselekedetek túlhangsúlyozása a kaini gondolkodásból és lelkületből ered, ami később a babiloni lelkületben folytatódott.
Ennek a lelkületnek az a lényege, hogy mindig figyelmen kívül hagyja az Isten által mutatott utat, mert a saját elgondolását jobbnak látja.
Ez a lelkület Sátán szívében születetett meg, és Ő szeretné ezt tovább adni, átadni az emberi család tagjainak is. Ésa. 14,12-14.
Ha azonban lehetséges volna törvény által megigazulni, ha az üdvösséget valamilyen módon összefüggésben lehetne hozni az ember cselekedeteivel, akkor törvény által lenne a megigazulásunk és az üdvösségünk is.
Pál azonban azt mondja el, hogy a megigazulásunk törvény nélkül van, Isten ajándékaként, mert „a törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Ő előtte”.
Azért válaszol így, mert ez az evangélium teljesen ellentétes az emberi érdemek és cselekedetek általi megigazulással és megváltással.
Pál apostol a római levelében azt írja, hogy az emberi cselekedetekre támaszkodó dicsekedés teljesen kirekesztődik „a hit törvénye által”. Róm. 3,27.
„A hit törvénye” egyszer s mindenkorra bezárja az ajtót a saját cselekedeteinkkel való dicsekedés előtt.
Amikor Pál ezt kimondja, akkor nem arról beszél, hogy az emberi érdemeknek ezáltal kisebb jelentőségűvé válnak, hanem arról beszél, hogy teljesen kirekesztetnek.
Nekünk ugyanis nincsenek olyan cselekedeteink, amelyek az Isten előtti igazság elnyeréséhez segíthetnének bennünket.
Ez az igazság egyedül hit által nyerhető el Istentől, ajándékba kapjuk, cselekedetek nélkül.
Az emberi erőfeszítések evangéliumát hirdette, isteni kegyelem nélkül.
Ez a gondolkodásmód megtalálható napjaink vallásosságában is, amikor valaki abban a hitben él, hogy az üdvössége annak a feltétele, hogy milyen mértékben tartja meg az Isten törvényét.
Ez a szemléletmód különösen az adventistákat veszélyezteti, mivel a mi üzenetünk középpontjának egyik tétele a törvény megtartásával kapcsolatos.
Pál apostol azt mondja ki az alapigénkben, hogy aki Krisztus igazságához és érdeméhez hozzá akarja tenni a saját cselekedeteit, az annyit jelent, mint elszakadni Krisztustól, és a kegyelemből kiesni.
Ellen White már az 1890-es években azt írta ezzel kapcsolatban:
„Mint nép,
addig hirdettük a törvényt, míg olyan szárazzá lettünk, mint a Gilboa hegyei,
melyek sem esőt, sem harmatot nem kaptak. Nekünk Krisztust kell prédikálnunk a
törvényben, és akkor majd lesz nedv és táplálék a prédikációban az Isten éhező
nyája számára. Nekünk egyáltalán nem szabad bíznunk a saját érdemeinkben, hanem
csak a názáreti Jézus érdemeiben.” (Rew.a.Her.
1890. márc. 11.)
Mert a törvény a szeretetet képviseli, hiszen „az Isten szeretet”, ezért „a törvénynek betöltése a szeretet”. I. Jn. 4,8; Róm. 13,10.
A törvény szerinti jó cselekedeteinknek akkor nincs semmilyen jelentőségük,
De igen van, de nem az üdvösség biztosításának szempontjából.
Az üdvösség mindenki részére törvény nélkül van, Isten ajándékaként, mert „a törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Ő előtte”.
Kifejezhetjük viszont a szeretetünket és a hálánkat a törvény szerinti cselekedeteinkkel, de semmi többet.
Vagyis, miközben igyekszünk Isten akarata és a törvénye szerint élni, soha ne feledkezzünk meg arról, amit az Igében üzen Isten.
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
Ezért vagyunk Jézus megváltó kegyelmére utalva, és ezért nem szabad a saját cselekedeteinkben bízni, és attól várni az üdvösségünk biztosítékát.
Krisztus is azért jött, hogy a törvényt „betöltse”. Mát. 5,17/b.
Mert „a törvény betöltése a szeretet”,
mondja Pál. Róm. 13,10/b.
Amíg csak megtartani akarja valaki, addig csupán passzív módon viszonyul a törvényhez, a betölteni akarás viszont egy aktív magatartás és viszonyulás.
A megtartásra koncentráló ember csak arra vigyáz, hogy semmi rosszat se tegyen, eközben azonban elfeledkezik arról, hogy jót még tehetne.
Amikor valóságosan átéli valaki a megváltottság élményét, akkor már teljesen mást jelent számára Isten törvénye.
Ettől kezdve már nem elviselhetetlen terhet jelent a törvény előírásainak megtartása, hanem inkább örömöt és gyönyörűséget.
Ahogyan a zsoltáríró nyilatkozik erről: „Az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő
törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.”
Zsolt.
1,2.
De vajon mire utal az apostol az „igazság”-ra mutató kijelentésével, milyen reménységre gondol, amikor azt mondja, hogy „mi Lélek által, hitből várjuk” e reménységünk mielőbbi beteljesedését?
Sokan várják a bűn világából való megszabadulás pillanatát, amikor végre kikerülhetnek a bűn rettenetes jelenlétének környezetéből.
Várjuk azt is, amikor „Isten eltöröl minden könnyet…; és halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé”. Jel. 21,4.
Sokan várják annak az országnak a megjelenését, amelyet „Isten készített az Őt szeretők” részére. I. Kor. 2,9.
Ahol megcsodálhatjuk a világegyetem szépségeit és csodáit.
Találkozhatunk és elbeszélgethetünk az el nem bukott világok lakóival.
Végre igazi kapcsolatba kerülhetünk az emberi család számára teremtett élővilággal a környezetünkben.
Sokan várják a Jézussal való találkozás pillanatát is, amikor végre megláthatjuk azt, aki annyira szeretett bennünket, hogy még meghalni is kész volt helyettünk és értünk.
Rendkívüli élmény lesz az is, amikor a különböző korok megváltottaival beszélgethetünk, amikor megkérdezhetünk tőlük olyan részleteket, amiket most nem tudunk megérteni.
De reménységgel várjuk azt is, amikor végre megérthetünk olyan isteni titkokat, amik most még rejtve vannak előttünk, hiszen akkor majd az ismeret végtelen lehetősége nyílik ki előttünk.
Mindezt azért várhatjuk reménységgel, mert az Isten eljövendő országa az igazság országa lesz, amelyben „igazság uralkodik”, ezért mondja Zakariás azt, hogy „Jeruzsálem az igazság városának neveztetik”. Zak. 8,3.
Ezért várjuk mi „az igazságnak reménységét”.
Eszerint a törvény megtartása nélkül is részesülhetünk Isten igazságában.
A második advent alkalmával viszont már „bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik Őt várják üdvösségükre”, ─ vagyis azoknak, akik mindig hittek Benne, mint Megváltójukban. Zsid. 9,28/b.
Pál ezt a reménységét fogalmazta meg a filippibelieknek, amikor arról írt, hogy mit jelent neki a Krisztusban megtalált igazság.
„Találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” Fil. 3,9.
Krisztusra nézve már nem számítanak többé a
saját érdemek, már nem látjuk olyan igaznak önmagunkat, és a törvény szerinti
cselekedeteinket.
Aki megérti, hogy a mi igazságunk olyan, „mint a megfertőztetett ruha”, az már
csak az isteni Megváltóban találja meg az egyetlen reménységét. Ésa. 64,5
Lehet, hogy beleszülettél Isten családjába, és már gyerekként is odasoroltak, mint a 8. napon körülmetélt gyereket.
Esetleg a keresztség szövetségével csatlakoztál Isten népéhez, és azt hiszed, minden rendben van a hitéleteddel.
Amikor már bizonyosságot érzel magadban, hogy valóban Krisztusban vagy, akkor minden jelentőségét elveszíti előtted az, hogy honnan jöttél, milyen volt az előző életed.
Az igazság reménysége, amiről Pál apostol beszél az alapigében, amit hit által várunk, az nem más, mint a Krisztusban való megigazulás reménysége.
„Mert Istennek igazsága mindazoké lehet, akik hisznek”. Róm. 3,22.
Ez a kegyelem hitet ébreszt, és feltétel nélküli bizalmat Isten iránt, majd pedig szeretetet és hálát.
Ezért várjuk ennek a reménységünknek a mielőbbi beteljesülését. Tit. 2,13.
De vajon hogyan határozhatnánk meg a gyakorlati életünkben ez a páli meghatározást, milyen az a „szeretet által munkálkodó hit”?
Legrövidebben azt mondhatjuk: Minden esetben a szeretet késztet valakit arra, hogy a hite cselekvő tevékenységben fejeződjön ki.
A legtöbb esetben a törvény megtartásával kapcsolatos cselekedeteinkre vonatkoztatják ezt a kijelentést, pedig ez elsősorban nem erre vonatkozik.
A Biblia ugyanis szembe állítja egymással a hitet és a cselekedetet, mármint a törvény megtartásából következő cselekedeteket.
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten
ajándéka ez; Nem cselekedetekből,
hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
Eszerint nem minden cselekedetet lehet a hit cselekedetével azonosítani.
Lehet a hit következményeként, azzal összefüggésben megnyilatkozó cselekedetenek nyilvánítani.
A hit cselekedete azonban minden esetben a hit reakciójaként, annak kifejeződéseként nyilatkozik meg.
Ez a munkálkodó hit többféle módon is megnyilatkozhat, mindenek előtt önmaga érdekében, a saját megtartásáért munkálkodik.
Ahogy a vérfolyásos asszony is a hitével érintette meg Jézust, a hite ment át cselekvő tevékenységbe, a hite tartotta meg és eredményezte a gyógyu-lását.
„Mert minden lehetséges a hívőnek”, mondotta Jézus.
Jákób is a hitével kapaszkodott bele Isten angyalába ott a Jabbok révénél, ez volt az Istenbe vetett hitének a cselekvő tevékenysége.
Hit által megragadta az Isten ígéretét, amit korábban kapott, mely szerint ő lesz az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéret jogutódja.
Péter is hit által lépett ki a csónakból a tenger vizére, és a hit mindaddig megtartotta, amíg Jézusra függesztette a tekintetét.
Amikor viszont elfordította tekintetét jézusról, azonnal elsülyedt a lába a tenger hullámaiban.
Meg kell értenünk, hogy minden helyzetünkben csak a Jézus Krisztusba vetett hitünk képes megtartani, vagyis „az igaz ember pedig hitből él”. Róm. 1,17.
Szeretet viszont nem létezik önmagában, annak mindig mások felé kell megnyilatkozni, mások irányába kell kifejeződni.
Ez a szeretet viszont többféle irányban és többféle módon juthat kifejezésre.
Ez a hit mindig a szeretet kapcsolat kialakulása, illetve annak megörzése érdekében munkálkodik.
A módját illetően János apostol azt mondja: „Az pedig az Isten szeretete, ha megtartjuk az Ő parancsolatait”. I. Jn. 5,3.
Jézus ugyanerről beszélt az evangéliumban, amikor azt mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”. Jn. 14,15.
Vagyis az Isten iránti szeretetünk abban kell megnyilatkozzon, hogy igyekszünk minden rendelkezését megtartani, ha valóban „szeretet által munkálkodó hit” van bennünk.
Nyilatkozzon meg ez a szeretet abban, hogy mindent megteszünk azért, hogy megmentsük őket az örök élet számára.
Nyilatkozzon meg abban, hogy együtt tudunk érezni azokkal, akik szükséget szenvednek valamiben, ezért mi segítünk nekik.
Jézus azt mondta: „amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg”. Mt. 25,40.
Nyilatkozzon meg abban, hogy itt közöttünk, Isten családjában is tudjuk egymást szeretni, mint testvért, - jobban, mint ahogy eddig tettük.
Mert csak „a szeretet által munkálkodó hit” az, ami Isten előtt ér valamit.
Minden egyéb megnyilatkozásunk és érdemnek tekintett cselekedetünk „semmit sem ér”. I. Kor. 13.
