|
|
Jób 23,3-5. |
|
Letöltés |
|
|
|
Jób 23,3-5. |
|
Letöltés |
|
Még azok az emberek is felkiáltanak segítségért, akik pedig egyébként Isten nélkül élik az életüket.
Jézusról is azt olvashatjuk az evangéliumban, hogy komoly és buzgó imádkozó volt, szokása volt a rendszeres imádkozás.
Tanítványai érezték, hogy ebben van Mesterük erejének és hatalmának titka.
Ezért fordultak Hozzá azzal a kérésükkel: „Uram, taníts minket imádkozni, miképpen
János is tanította az ő tanítványait”.
Lk.
11,1.
Szükségünk van arra, hogy Jézushoz hasonlóan mi is keressük az Istennel való beszélgetések alkalmait, amikor egyedül lehetünk Istennel.
Szomorú tény azonban, hogy nagyon sok keresztény fél ettől az egyedülléttől, fél a saját gondolataival és érzéseivel egyedül maradni Isten előtt.
Mivel a keresztények többsége nem érzi jól magát abban a csendes közegben, ahol az Istennel beszélgethetnének, ezért valamilyen pótszerre van szükségük, legyen az rádió, magnó, tévé, vagy bármi más, amit be lehet kapcsolni.
Az ima az a közvetítő eszköz, ami a természetfelettihez kapcsol bennünket.
A Menny tiszta, szennyezetlen légkörével vesz körül bennünket az ima, amin nem hatolhatnak át a sátáni erők gonosz támadásai.
Egy szív nélküli vallás pedig annyit ér, mint egy halott test.
Ezért kell a tanítványokkal együtt mondani nekünk is azt: „Uram, taníts minket imádkozni!”.
Taníts minket imádkozni, hogy mi is meg tudjuk vele nyitni a mennyei tárház ajtaját, hogy végre mennyei erő és hatalom birtokosaivá lehessünk.
Istent imádni azonban nemcsak helyhez és formákhoz kötötten kell és lehet.
A hely és a forma csak alkalomszerűen határozza meg az Isten iránti imádatunkat, de ezekben a rendkívüli esetekben Istennek határozott elvárása van.
„Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a
hely, amelyen állasz, szent föld!” 2Móz. 3,5.
Mivel az imádság által Isten fogadótermébe lépünk be, ezért ehhez kell viszonyítani a megjelenésünket és a viselkedésünket.
Egy-egy szeletet juttatunk belőle mindenkinek; – a családnak, a munkánknak, a személyes fejlődésünknek, és esetleg még az Istennek is.
Ha azonban Istent helyezzük életünk középpontjába, akkor ezután nem egy szeletet fogunk Neki juttatni belőle, hanem ettől kezdve minden szeletben benne kell legyen Ő is.
Jézus azt mondja: „menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz”.
Mt. 6,6.
Vagyis legyen egy meghitt, külön erre a célra kiválasztott helyed a rendszeres imádkozásra.
Ez az ima lehet reggel vagy este, illetve a napszak bármely részében.
Dániel például háromszor különített el különleges időt Isten számára, hogy bensőséges imádkozás közben beszélgessen Vele.
Szomorú tény, hogy a reggeli imakamrából kilépve sokan rázárják az ajtót Istenre, és ott hagyják Őt másnap reggelig.
Pedig ezzel a tettükkel megfosztják magukat mindattól az áldástól, amelyet az Istennel való közösség jelentett volna számukra.
A szüntelen imádkozás azt jelenti, hogy minden helyzetben kapcsolatom van Istennel.
Az Isten jelenlétének tudata határozza meg cselekedeteimet az előttem álló nap minden pillanatában.
Noha mi úgy gondoljuk, hogy hiszünk az Istenben, és bízunk az adott ígéreteiben, mégis azt éljük meg, hogy nem válaszol az imáinkra.
Az átélt csalódások következtében pedig egyre inkább elbizonytalanodunk, ezért ettől fogva már csak rutinszerűen folytatjuk az imádkozást.
Ez viszont azt eredményezi, hogy az imáink tartalma egyre általánosabb szavakkal és gondolatokkal telítődik meg, ebből következően aztán már nem is várunk konkrét feleletet Istentől rájuk.
Mert mi a racionális gondolkodásunkkal úgy teszünk különbséget a hatékony és az erőtlen ima között, hogy melyikre érkezett válasz Istentől.
Mivel azt valljuk, hogy Isten mindent hall, ezért azt várnánk Tőle, hogy akkor válaszoljon is az imánkra, valamilyen feleletet adjon nekünk.
Amikor viszont ez a válasz nem érkezik meg, akkor vetődik fel bennünk az, amit Jób is megfogalmazott: „bár tudnám, hogy hol találom meg Őt, elmennék szinte az Ő trónjáig” is.
Hogyan kezeljük azokat az alkalmakat, amikor úgy érezzük, hogy Isten nem válaszolt, hanem csendben maradt?
Vajon nem lehetséges az, hogy Isten éppen azzal szeretne elmondani valamit nekünk, ahogy csendben marad?
Nem lehetséges az, hogy rosszul érzékeljük az Isten válaszait, ezért elmegyünk mellettük, pedig Ő válaszolt?
Dávidot is zavarta az az összehasonlítás, amikor a környezetében élő gonoszokkal, és a világ fiaival mérte össze magát.
„Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak. Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét… Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.” Zsolt. 73,2-3; 17.
Két jézusi gondolatra szeretném irányítani figyelmeteket ezzel kapcsolatban.
„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Mk. 8,36.
Isten nem ezt a világot akarja nekünk adni, hanem az örökkévalóságot.
„Keressétek először az Istennek országát és az Ő igazságát”. Mt. 6,33.
De végül fel kell ismernünk azt, hogy a megigazulás egyedül Krisztusba vetett hit által lehetséges, és ez teljesen átformálja a gondolkodásunkat.
A sokbeszédű ima olyan, mintha Istent ki akarnánk oktatni, mintha felvilágosításra szorulna, mintha szüksége lenne a mi információinkra.
Miközben
az Igében azt olvashatjuk: „Mert jól
tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.” Mt. 6,32.
„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram.” Zsolt. 139,4.
Vannak olyan áldások, amelyeket Isten csak azoknak ad, akiket a barátainak tekint.
Az egész világ osztozhat velünk némely isteni áldásban, hiszen „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak”. Mt. 5,45.
De ahogy mi is csak azok előtt nyillunk meg teljesen, akiket a barátainknak tartunk, úgy Isten is csak előttünk nyitja meg az Ő áldásainak tárházát teljesen.
Mindenek előtt azt mondhatjuk, hogy az igazi barátok mindig szívesen találkoznak, örömmel és boldogan beszélgetnek el egymással, amikor csak lehet.
Ezért fel kell tegyük magunknak azokat a kérdéseket;
Örömöt jelent nekünk Jézussal együtt lenni?
Szívesen áldozod fel szabad idődet a Vele való imabeszélgetésekhez?
Őszintén meg tudod osztani Vele az érzéseidet és gondolataidat?
A barátság legalapvetőbb feltétele az őszinteség.
Az igazi barátok között nincs helye a képmutatásnak.
Ezért mindig csak olyan tartalmú imát mondjál el, amit a szívedben is úgy érzed, ahogy mondod, ellenkező esetben inkább ne imádkozz.
Nagyon lényeges az is, hogy a barátunknak nem mindig ugyanazt mondjuk el minden alkalommal, hanem csak az aktuális gondolatainkat és dolgainkat közöljük és osszuk meg.
A Jézussal való kapcsolatunk sem állhat abból, hogy mindennap elmondjuk Neki ugyanazt, ugyanabban az időben – ez kevés.
Az ilyen magatartás inkább az Úr és a szolga kapcsolatát tükrözi, mintsem a barátokét.
A baráttal való beszélgetés nem mindig céltudatos, nem mindig egy konkrét dolgot vagy esetet szeretne megbeszélni.
A baráttal egyszerűen jó együtt lenni, és ha még beszélgetésre is van lehetőség, az egy plusz ajándék.
Meg kell tanulnunk Jézussal is ilyen őszintén és közvetlenül beszélgetni.
Az ilyen beszélgetések teszik bensőségessé a Jézussal való kapcsolatunkat.
A konkrét esetek elmondásakor se fogalmazzunk általánosságokban.
Ne csak azt mondd el, hogy „bocsásd meg a bűneimet”, hanem beszéld el a küzdelmedet, ami még akkor dúlt benned, amikor engedtél a kísértésnek.
Mondd el Jézusnak, hogy miként érezted magad utána.
És mondd el azt is, hogy milyen tanulságot vontál le az esetből, - hogy már látod, milyen területet kell megújítani és helyreállítani az életedben.
Jó tudni azt, hogy Jézus mindig kész a velünk való baráti kapcsolatát megújítani.
Ez minden esetben csupán a mi személyes döntésünkön múlik.
Ezért nem lehet a cselekedeteinket fizetőeszköznek tekinteni a kéréseink ellenértékeként.
Mindenek előtt érezni kell annak a hiányát, amit kérni szeretnénk Istentől, ezért nem mehetünk Isten elé elbizakodottan, büszkén és öntelten.
Jézus a farizeus és a vámszedő példájával szemlélteti ennek a problémának a lényegét.
Isten csak a vámszedő imáját hallgatta meg, mert megfelelő lelkülettel és megfelelő módon járult Isten elé.
Történt-e veletek már olyan, hogy elveszítettétek a lakásotok vagy éppen az autótok kulcsát?
Általában csak akkor érezzük a hiányát, amikor már szükségünk van rá.
„Az
ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol
a Mindenható végtelen kincseinek forrásai vannak felhalmozva.” (JVÚ 62,1)
Voltatok-e már olyan helyzetben, hogy valami miatt nem kaptatok levegőt?
Hogyan reagáljuk le az ilyen körülményt, ha valami miatt bekövetkezik?
Isten azt mondja: „Az ima a lélek lélegzete, a lelki erő titka.” (ÜI 177,1)
Ha valaki Isten elé járul imádság által, annak azt mondja az Ige, hogy „kérje hittel, semmit sem kételkedvén”. Jak. 1,6.
Természetesen az Ő akarata szerint, – mindig a maga idejében adja meg kéréseinkre a választ.
Ezért Jézustól meg kell tanulnunk, hogy első helyre engedjük az Isten akaratát életünkben, legyünk készek azt elfogadni és beletörődni.
Lehet igenlő, vagyis teljesíti a kérésünket.
Lehet várakozó, mert még nem látja időszerűnek a teljesítését.
Lehet nemleges, mert nem látja jónak azt, hogy megadja nekünk, amit kértünk tőle.
Lehet módosított, mert nem úgy adja meg, ahogyan azt mi elgondoltuk.
Lehet kiegészített, mert sokkal többet ad, mint amennyit kérni mertünk Tőle.
Isten egy állandóan aktív élő fővonalat biztosít részünkre, amin keresztül bármikor fölhívhatjuk Őt.
Ez a telefonkészülék a lélek szándékával kacsolható be.
De nemcsak mi hívhatjuk fel rajta keresztül Istent, hanem Ő is felhívhat bennünket.
Viszont mi dönthetjük el, hogy felvesszük-e a készüléket, vagy hagyjuk kicsörögni, esetleg elnyomjuk, hogy ne zavarjon bennünket.
Te hogyan akarod használni ezt az Isten adta lehetőséget?
Szívesen beszélgetsz-e bármikor Istennel ezen módon?
Ahogy a fizikai szomjúság az egész fizikai lényünket a víz utáni vágy felé tereli, úgy tereljen a lelki szomjúság is arra bennünket, hogy keressük az életünk mélyebb értelmét, az Istennel való bensőségesebb kapcsolatot.
A Zsoltáros így fejezte ki ezt: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik
a lelkem hozzád, Istenem!” Zsolt. 42,2.
„Imádkozva nyújtom feléd kezem,
lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld” Zsolt. 143,6.
Ezt a fajta szomjúságot nem lehet kielégíteni semmi mással, csak Isten csodálatos jelenlétének befogadásával.
Ez az igazi öröme és célja az imának.
Döntsük el, hogy naponta keressük a kapcsolatot Istennel!
Higgyük el, hogy amikor erre a döntésre el tudunk jutni, akkor Isten mélységes lelki szomjúságot fog ébreszteni bennünk.
Olyan szomjúságot támaszt, amit egyedül csak Ő tölthet be az életünkben.
Jézus boldogoknak nevezi azokat, akik szomjúhozzák az igazságot.
Jézus viszont azt mondta önmagáról, hogy „Én vagyok… az igazság”.
Másrészt pedig felkínálja az élet vizét minden
szomjazó számára: „a ki szomjúhozik, jöjjön
el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen”. Jel. 22,17.
Segítsen a jó Isten mindannyiónkat, hogy valóságos tapasztalatként tudjuk átélni Jézus személyes jelenlétét az életünkben.
Imádkozzunk azért, hogy Jézussal közösségben tudjuk betölteni azt a küldetésünket is, amit ránk bízott, mint barátaira.
