|
|
Jel. 3,20. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
|
Kibontakozik előttünk az, ahogy fáradhatatlan buzgósággal munkálkodik érettünk.
A Menny minden hajléka nyitva áll előtte, mindenhol szeretettel és örömmel fogadják.
Ő mégis valami mást tesz; eljött, hogy “megkeresse és megtartsa, ami elveszett”. Lk. 19,10.
Lejön ide közénk, személyesen hozzánk, olyan emberekhez, akik bizony nem mindig kitárt karral fogadjuk.
A mi ajtónk előtt nagyon sokszor meg kell állnia, mert nincs nyitva előtte, nincs nyitva számára.
Jézus olyanoktól kér bebocsátást, akiknek mindene Tőle függ, akik mindent Tőle nyertek.
Ezt megtenni csak a végtelen szeretet képes.
Pál apostol arra kér bennünket, hogy ismerjük meg ezt a szeretetet. Eféz. 3,17-19.
“Ha szívünket megnyitjuk Krisztus befogadására, akkor bennünk lakozik majd az istenség egész élete és szeretete, mely teljesen átalakít a saját képmására.” (G.H.B. 58,2.)
A cél tehát az, hogy mi is beteljesedjünk Isten szeretetével.
Ez azonban csak egy személyes élő közösségből fakadhat, ha megtanulunk együtt élni Jézussal.
A Szentírás azonban itt nekünk, Isten népének hirdeti az üzenetét.
Nekünk, akik ebben a történelmi korban Isten népének valljuk magunkat.
Az üzenet hirdetésére és Jézus fáradozására a laodiceai állapot miatt van szükség.
Ez a laodiceai állapot különböző szinten jelentkezhet életünkben.
Míg egyeseknél állandó jelenség ez, addig másoknál csal alkalomszerű.
Az a szív azonban, amely korábban megnyílt Jézus előtt, lehet, hogy azóta már annyi mindent felvett magába, hogy végül nem maradt hely Jézusnak, kiszorították Őt.
Jézus a magvető példázatában utalt erre a lehetséges jelenségre.
A tövisek közé vetett mag esetében “a világi gondok, a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbe jővén, elfojtják az Igét, és gyümölcstelen lesz”. Mk. 4,19.
Laodiceában azonban inkább egyfajta látszat kereszténység tartja kívül Jézust a szívekből.
A langymelegség, az önmagával való megelégedettség.
Olyan kereszténység, amely hivalkodik és önmagát mutogatja, mert az emberi környezetének elismerését keresi.
Olyan kereszténység, amely kegyesnek látszik, de nem rendelkezik felülről való erővel. II. Tim. 3,5.
Ez a kereszténység mutathat fel cselekedeteket, sőt érdemei is lehetnek.
Csak éppen a mindent megédesítő szeretet, és a lelkiség életereje hiányzik belőle.
Hiányzik, mert Jézus kívül van, az ajtó előtt.
Ez akkor fordul elő, ha túlságosan belemerülünk a fizikai, az anyagi élet dolgaiba.
Úgy van ez, mint az az ember, aki a tévé előtt ülve nem hallotta a csengetést, és így nem engedte be a vendégét.
Jézus azonban nem fog erőszakosan dörömbölni. Zak. 4,6/b.
Ezért mi is csak akkor fogjuk meghallani, ha várjuk a jövetelét, mert akkor a legkisebb neszre is felfigyelünk.
Amikor Jézabel elől menekülve eljutott a Hórebig, az Úr megkereste.
Kihívta a barlangból, hogy tanúja legyen annak, amikor az Úr átvonul a hegyen.
Különböző természeti jelenségek történtek előtte. I. Kir. 19,11-12.
Nagy erős szél támadt, amely megszaggatta a hegyeket, és meghasogatta a kősziklákat.
Majd földindulás lett, amely megrázta a földet.
Végül pedig egy félelmetes tűz vonult át a hegyeken előtte.
Valószínű, hogy Illést azt gondolta, Isten ilyen módon válaszol a hitehagyott Izráelnek és gonosz királyának.
Isten jelenléte azonban egyik természeti csapásban sem volt jelen.
Amikor ezek a félelmetes események elmúltak, akkor “egy halk és szelíd hang hallatszott”.
Ez volt az Isten hangja.
A szívben lévő bűn ugyanis nem győzhető le sem erővel, sem hatalommal.
Milyen jó volna ezt nekünk is szem előtt tartani az egymással való kapcsolatainkban, és missziós munkánkban.
Az ilyen események befolyásolhatják ugyan az embert, előkészíthetik az Istennel való találkozásra, de a szívbeli megtérést nem tudják elvégezni.
A halk és csendes szóra figyeljünk, amely a lelkünk mélyén rezdül meg, mert csak abban lesz benne az Isten hangja.
Amikor Isten Igéje érinti szívedet, és lelkedben érzed, hogy lépned és cselekednek kellene.
“Minden figyelmeztetés, feddés, kérlelés Isten Igéjében vagy követeinek ajkán, zörgetést jelent a szív ajtaján. A bebocsátást kérő Jézus hangja az.” (J.É. 415,1.)
Szívünk ajtaja előtt állhat Jézus egy szegény vagy bármilyen módon a segítségünkre szoruló ember személyében is, és így szeretne bebocsátást nyerni. Mt. 25,35-40.
Amikor lelkiismeretedtől késztetve, esetleg vádolva érzed magad, akkor is minden esetben Jézus kopogtat a szíved ajtaján.
A lelkiismereted megszólalása annak a jele, hogy meghallottad Jézus kopogtatását.
Lehet hogy tiltakozol és kifogásokat keresel, mert nem akarsz áldozatot hozni.
Talán várakozó álláspontra helyezkedsz, gondolván azt, hogy majd holnap.
De talán kimondatlanul is abban a reményben, hogy holnapra már úgyis elmúlik ez a belső késztetésed.
Esetleg boldog lelkesedéssel fogadod Jézus megszólítását, de ugyanolyan hamar le is lohad a lelkesedésed, hogy azután ugyanúgy éld tovább előző életed, mint eddig.
A nagy kérdés tehát mindig az, hogy kész vagy e nyitott szívvel várni és fogadni Jézus zörgetését és hívását?
Kész vagy e arra, hogy lelkiismereted késztetésére minden esetben úgy reagálj, mint Pál apostol?
“Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Csel. 9,6.
Az egyik embert az gátolja, mivel túlságosan belemerült az evilági élet dolgaiba, és ez szinte már elfolytja lelkében az Ige plántáit.
A másik ember azért nem nyitja fel szívének ajtaját, mert attól fél, hogy Jézus valamilyen lehetetlen dolgot kér majd tőle, ha beengedi Őt az életébe.
De vannak sokan, akik valamilyen szenzációs eseményre várnak Jézus kopogtatásaként.
Pedig nekünk is csak a halk és csendes szóra kell figyelnünk, amely a lelkünk mélyén rezdül meg, mert csak abban lesz benne az Isten hangja.
“Sokak szívének ajtaja előtt fel van halmozva mindenféle szennye, annyira, hogy az ajtót egyáltalán nem tudják kinyitni. Egyeseknek nehézségeik vannak a testvéreikkel, amit az útból el kellene távolítaniuk. Másoknak rossz szokásokat és az önzést kellene félretenni, mielőtt az ajtót kinyithatnák. Egyes szívek ajtaját a világ szelleme zárja el. Mindezeket a szennyeket először félre kell tenni, mielőtt az ajtót kinyithatnánk, hogy Krisztust a szívünkbe fogadhassuk.” (Test. 1. 142,2.)
A meghívottak közül mindegyik talált valamilyen mentséget a maga számára.
"Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy meglássam azt."
"Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam."
"Feleséget vettem, és ezért nem mehetek."
Különös, hogy mennyire maiak is ezek a példázatbeli kifogások.
Nagyon sokszor a mai ember válaszában is annyira elfogadhatónak és természetesnek látszik ez a felhozott mentség.
Természetesen nem az a baj, ha ilyen elfoglaltságaink vannak, hanem az, ha ezek a Jézussal való kapcsolatunk és a lelki életünk rovására vannak jelen az életünkben.
“Minden figyelembe nem vett kopogtatás után kisebb az indíttatás, hogy ajtót nyissunk. Ha ma nem engedünk a Szentlélek befolyásának, holnapra már gyöngébben szól. A szív kevésbé lesz érzékeny, veszedelmes nemtörődömségbe hull.” (J.É. 415,1.)
Egyszer ugyanis a kegyelem ajtaja be fog záródni, és aki addig nem élt a kegyelem lehetőségével, az kívül fog maradni. Lk. 13,25.
A történelem folyamán már sokszor találták szembe magukat az emberek ilyen zárt ajtóval.
Volt egy zárt ajtó Noé napjaiban, amikor a Noé által hirdetett isteni üzenetet utasították el az emberek, és ezért Isten bezárta a bárka ajtaját. I. Móz. 7,16/b.
Volt egy zárt ajtó Ábrahám napjaiban is, amikor Sodoma és Gomora istentelen gonoszsága az egekig ért, és Isten nem tudta tovább nézni azt. I. Móz. 19,13.
Volt egy zárt ajtó Krisztus idejében is, amikor Isten nem nézte tovább a választott nép gonoszságát, és kimondta a döntő ítéletét: “Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok”. Mt. 23,37-38.
Volt egy zárt ajtó 1844-ben is, amikor Jézus a hozzá vezető út ajtaját zárta be azok előtt, akik visszautasították és elvetették azt az üzenetet, amivel a Föld minden lakosát akarta megszólítani. Jel. 3,7-8.
Isten a végidőben is meg fogja látogatni ítéletével a bűnbe sülyedt világot, előbb azonban a kegyelem üzenetével akarja megtérésre késztetni az embereket. Jel. 14,6-7.
Ez az üzenet ma is arra szólítja fel az embereket, mint Lótot és családját. Jel. 18,4-5.
A végidő ajtózárásának történetét és körülményeit a tíz szűzről szóló példázatból ismerhetjük meg. Mt. 25,1-12.
Ez a példázat azt mondja el, hogy egykor majd azok fognak Jézus ajtaján kopogtatva bebocsátást kérni, akik a korábbi életükben nem hallották meg Jézus kopogtatását és nem engedték be életükbe Őt.
“Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál”. Lk. 13,26.
Ezzel mintha azt mondanák; hiszen ott voltál közöttünk, amikor az Úrvacsorában részesültünk a Te színed előtt.
Nagyon sokszor tapasztaltuk jelenléted megnyilatkozását a gyülekezetünkben (a mi utcánkban) az istentiszteletek tanításaiban.
“A Te nevedben prófétáltunk.... ördögöket űztünk... és sok hatalmas dolgot cselekedtünk előtted”. Mt. 7,22.
A ház Ura azonban gonosztevőknek minősíti őket, és nem engedi be őket a bezárt ajtón.
Jézus a kimeszelt sírhoz hasonlítja az ilyen kereszténynek az igazi állapotát. Mt. 23,27-28.
Pál apostol is ad magyarázatot arra, hogy az Isten milyen értékrend alapján fogja megítélni egykor az életünket. I. Kor. 13,1-3.
Örök sorsunkat az fogja eldönteni, hogy miként tudott láthatóvá válni bennünk Krisztus jelleme.
Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha engedtük belépni életünkbe Jézust.
Ha Pállal együtt mondhatjuk: “Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem”. Gal. 2,20.
Ezt a lépését azonban nem valamilyen öncélú vagy uralkodni akaró szándékból szeretné megtenni.
Belépése által Ő csak adni akar, és segíteni rajtunk, mert Nála nélkül mi semmire sem vagyunk képesek. Ján. 1,12. 15,5.
Belépése által szeretetének melegségét szeretné ránk árasztani, hogy az teljesen betöltsön és átjárjon bennünket, majd pedig belőlünk áradjon tovább másokra.
Az asztalunkat általában olyan emberekkel szoktuk megosztani, akiknek jelenléte örömet jelent számunkra.
Jézus ilyen örömmel látott vendég szeretne lenni a Te életedben is.
Mindez attól a döntésedtől függ, amelyet ma teszel meg, amikor érzed, hogy Jézus szeretne belépni vagy beljebb lépni a szívedbe.
Ezeknek az embereknek mondja Jézus azt, hogy “jöjjetek én hozzám mindnyájan”. Mát. 11,28.
Először tehát Isten közeledik hozzánk, és nekünk kell Őt megfelelő módon fogadnunk.
Megfelelő döntés és fogadtatás után azonban már nekünk kell lépnünk, nekünk kell közelednünk Jézushoz, és most Ő fog bennünket fogadni.
“Az Úr segítsen bennünket, hogy énünk meghaljon, hogy újjá születhessünk, hogy Krisztus mint élő és teremtő alapelv, mint megszentelő erő, lakozhasson bennünk.” (V.B.T. 290,3.)