|
|
Márk. 5,14-21. |
|
Letöltés |
|
|
|
Márk. 5,14-21. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
|
“Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nekik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.”
Nem azt várta tőle Jézus, hogy prédikációkat tartson a város kapujában vagy a főterén, vagy esetleg a zsinagógában.
Nem kellett neki a Messiásra vonatkozó próféciákat magyaráznia.
Jézus csak azt várta tőle, hogy azt mondja el, amit mindenkinél jobban tudott.
A prédikációk általában nem tudnak olyan mértékben hatni a szívre, mint a személyes bizonyságtétel.
Azok a prédikációk, amikbe nem visznek bele személyes bizonyságtételt, inkább csak az értelmet célozzák meg, mint a szívet.
A Jézus által szorgalmazott bizonyságtétel viszont inkább a szívre szeretne először hatni, mint az értelemre.
Mindkettőre szükség van, de nem mindegy, hogy melyik áll az első helyen.
Amikor elmondod neki, hogy te miként szabadultál, miként történt meg veled a csoda, akkor ezzel a másikban is felkelted a vágyat arra, hogy ezt a lehetőséget megragadja. 20/b. vers.
Nagyon fontos viszont az is, hogy necsak a szabadulásod módját és történetét hangsúlyozd, hanem a Szabadítóra irányítsd az emberek figyelmét.
Mert minden ember szabadulása másként történik, nincs két egyforma eset.
Isten nem szériában dolgozik, hanem az egyes ember személyiségére szabottan.
Ha csak a történetedet mondod el, akkor csak a történet rögzül az emberekben, pedig nekik a Szabadítóra van szükségük és nem a történetedre.
“Eredj haza a tiéidhez”, mondja Jézus ennek az embernek.
Nem azt várja tőle, hogy idegeneknek beszéljen, vagy távoli vidékre utazzon el.
Jézus tőlünk is csak azt várja először, hogy a hozzánk közel álló embereknek mondjuk el azt, hogy mit tett velünk Jézus, és mit jelent Ő nekünk.
Mert ezeknek az embereknek közvetlenebbül tudunk beszélni Jézusról.
Nem kell úgy előkészíteni és átgondolni mondanivalónkat, mint amikor egy teljesen idegen környezetben készülünk a bizonyságtételre.
A környezetünkben élő emberekre nagyobb hatást fog gyakorolni a bizonyságtételünk, mert ők ismertek bennünket már akkor is, amikor még nem találkoztunk Jézussal. (Történet egy emberről, aki látta az evangéliumot)
Ezeknek az embereknek van összehasonlítási alapjuk, ők valóságosan is láthatják a bennünk végbement változást.
Ők folyamatában is nyomon követhetik a Jézussal való közösségünk eredményét.
Szükséges megtanulni ezt a jézusi módszert azért is, mert egyre inkább zárt kapukkal találkozunk.
Az emberek nagy részét már csak a kaputelefonon tudjuk elérni.
Ez a mód viszont alkalmatlan a bizonyságtevésre.
Elsősorban is miattunk van erre szükség.
Ugyanis ez az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a Jézussal való közösségünk élő maradjon.
Isten megtisztel bennünket azzal, hogy munkatársaivá fogad, és egy bizonyos részt ad abból a csodálatos munkából, aminek eredményeként emberek élete változik meg.
Amikor Lázár meghalt, akkor a negyednapos halottat Jézus támasztotta fel, de az ott lévő embereket kérte meg, hogy a követ hengerítsék el a sír szájától. Ján. 11,39/a.
Amikor az ötezer embert megvendégelte, akkor Jézus szaporította meg az öt kenyeret és a két halat, de a tanítványait bízta meg azzal, hogy osszák szét az emberek között. Mát. 14,16-19.
Amikor Pál apostolt megszólította a damaszkuszi úton Jézus, akkor ez egy teljes változást hozott létre Pál életében és gondolkodásában, de az apostol gyakorlati útbaigazítását már a gyülekezetére bízta. Csel. 9,1-6.
Te mit tudsz elmondani Jézusról a környezetedben élő embereknek?
Mint adventista valószínűleg megtanultál egy csomó információs ismeretet Jézusról.
A keresztségre való felkészülésnek is feltétele volt egy tanulmánysorozat átvétele, amely elég sokrétű ismeretet ad.
De ilyen ismereteket nyerünk folyamatosan a gyülekezetben is, az istentiszteletek tanításai által is.
Mert neked azt kell elmondanod az embereknek, hogy “miként könyörült rajtad”.
Nem általánosságokban kell beszélned Jézusról.
Nem azt kell elmondanod, hogy mit tett a melletted ülő testvéreddel.
Azt mondd el, hogy veled mit tett Ő!
Az átélt és megtapasztalt bizonyságtételben nyilatkozik meg az az erő, amely a hallgatók szívét is megmozgatja.
A saját lelkiéletünk szempontjából is szükségünk van ilyen tapasztalatokra.
Hitről csak akkor beszélhetünk, ha Jézus nem egy elmélet, nem egy tanulmánysorozat tárgya csupán, hanem a legjobb barátom.
Ha Jézus olyan barátommá lett, akiben akkor is tudok bízni, ha nem értem, hogy most miért enged meg bizonyos dolgokat.
Aki baráttá vált számomra, azzal bizonyos szinten közösségre jutottam.
Az együtt töltött alkalmakból sok közös élményem van vele.
A személyes megismerésből adódóan pedig egyre mélyül iránta a bizalmam és a ragaszkodásom.
Tudsz-e ilyen barátként beszélni Jézusról az embereknek?
Mert Jézus a barátaivá fogadott bennünket. Ján. 15,14.
Fel kell tenni magad felé azokat a kérdéseket:
Örömet jelent-e neked Jézussal együtt lenni?
Szívesen áldozod fel szabad idődet a Vele való beszélgetésekre?
Meg tudod osztani Vele a gondolataidat és az érzéseidet?
A barátság legalapvetőbb feltétele az őszinteség.
Az igazi barátok között nincs helye a képmutatásnak.
A kisgyermek őszintén imádkozott az ebéd előtt, amikor olyan étel volt az asztalon, amit nem szeretett, az édesapja valószínűleg nem azt mondta volna Istennek, pedig ő sem szerette azt az ételt.
Ha ennek a gyermeknek felnőttként kellett volna imádkoznia, akkor valószínűleg már ő is hálát adott volna a jó ételért, annak ellenére, hogy nem szerette.
A Jézussal való kapcsolatunk sem állhat abból, hogy minden nap elmondjuk Neki ugyanazt, ugyanabban az időben.
Az ilyen magatartás inkább az Úr és a szolga kapcsolatára jellemző.
A baráttal jó együtt lenni, és ha még beszélgetésre is lehetőség van, az csak egy plusz ajándék.
Meg kell tanulnunk Jézussal is ilyen őszintén és közvetlenül beszélgetni.
Elbeszélgetni Vele csak azért, mert jó a Vele való közösség, jó az, ha elmondhatjuk neki gondolatainkat.
Csak az ilyen beszélgetések teszik bensőségessé a Jézussal való kapcsolatunkat.
Konkrét esetek elmondásakor sem fogalmazhatunk előtte általánosságokban.
Ne csak azt mondd el, hogy “bocsásd meg a bűneimet”, hanem beszéld meg Jézussal a részleteket is.
Beszéld el a küzdelmedet, ami még akkor dúlt benned, mielőtt engedtél a kísértőnek.
Mondd el Jézusnak, hogy miként érezted magad utánna.
Mondd el azt is, hogy milyen tanulságot vontál le az esetből, - milyen területen kell helyreállítást végezni életedben.
Erre azonban nem az a megoldás, hogy elkezdünk könyveket olvasni és prédikációkat hallgatni.
Ezt a problémát csak a Jézussal való személyes beszélgetés tudja megoldani.
Jó tudni azt, hogy Jézus mindíg kész a velünk való kapcsolatát megújítani.
A helyzet állása csupán a mi személyes döntésünktől függ.
A ránk bízott bizonyságtétel alatt azt kell érteni, amire mindenkinél alkalmasabbak vagyunk.
Mert azt, hogy mit tett értünk és velünk Jézus, azt csak mi tudjuk igazán hűen elmondani.
Ebben a küldetésben tehát nem hívatkozhatunk az alkalmatlanságunkra.
A másik általánosan hangoztatott mentségre sem hívatkozhatunk, hogy “nincs időnk”.
Akik kapcsolatot tartanak Jézussal és van mondanivalójuk, azoknak a bizonyságtétel életstílussá válik.
Az ilyen embernek nem kell feltétlenül egy elkülönített idő ahhoz, hogy bizonyságot tegyen Jézus szeretetéről és kegyelméről.
Mi mindannyian azért vagyunk itt, mert értékeljük a Jézussal való közösséget.
Bár ez a közösség talán különböző szinten funkcionál.
Jézus azonban szeretné felmelegíteni és felújítani a velünk való személyes közösségét.
Ne kelljen a régmúlt tapasztalataira hívatkozni a bizonyságtevéseinken, mert esetleg szárazzá és erőtelenné válik.
Jézus azt szeretné, ha az első szeretet buzgósága és lelkesedése töltene be mindannyiónkat.
Jézustól azt a feladatot kaptuk, hogy válasszunk ki egy barátot, egy rokont, egy munkatársat vagy szomszédot.
Legyen valaki, akinek te azt mondod el, hogy neked mit jelent Jézus, te milyen tapasztalatokat éltél át Jézus mellett.
És ha ezt látja is rajtad, akkor nem lesz eredménytelen a bizonyságtételed.
Így volt ez azzal az emberrel is, akit a gadarénusok földjén küldött el ezzel a megbízatással. 21. vers.
