|
|
Kol: 4,2. |
|
Letöltés |
|
|
|
Kol: 4,2. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
|
A tanítványok nagyon közeli és bizalmas kapcsolatban álltak Mesterükkel, és így lehetőségük volt arra, hogy közelről is megismerjék az életét.
Nagyon mély hatást gyakorolt rájuk Jézus személyisége, tanításának szokatlan stílusa és tartalma, és csodatévő hatalma.
Legjobban azonban a szokatlan imaélete kötötte le figyelmüket.
Ezért vágyakoztak arra, hogy megismerhessék hatalmának és erejének ezt a titkát.
Megfigyelték, hogy akár kora hajnal vagy késő éjszaka ideje volt is, Jézus mindíg kereste az imádkozás lehetőségét.
Tanítványai érezték, hogy ebben van az erejének és hatalmának a titka.
Ezért fordultak Hozzá azzal a kérésükkel, hogy “Uram, taníts minket imádkozni, miképpen János is tanította az ő tanítványait”. Luk: 11,1.
Amikor a tanítványok már úgy tudtak imádkozni, ahogyan Jézus tanította őket, akkor szinte az egész világot megremegtették azzal az erővel, amely kísérte őket.
Szükségünk van arra, hogy Jézushoz hasonlóan mi is keressük az alkalmakat, amikor egyedül lehetünk Istennel.
Szomorú tény azonban, hogy nagyon sok keresztény fél az egyedülléttől, fél a csendttől, fél a saját gondolataival és érzéseivel egyedül maradni az Isten előtt.
A keresztények többségének valamilyen pótszerre van szüksége, (rádió, magnó, tévé, stb.) mert nem érzi jól magát abban a csendes közegben, ahol az Istennel beszélgethetne.
A Jézus által tanított ima egy elkötelezettséget jelent, egy speciális életmódot, az Isten akaratának keresését és életünkre való tudatos elfogadását.
Az ima az a közvetítő eszköz, ami a természetfelettihez tudja kapcsolni az embert.
Az ima a Menny tiszta, szennyezetlen légkörével vesz körül bennünket, amin nem hatolhatnak át a sátáni erők gonosz támadásai.
Egy szív nélküli vallás pedig annyit ér, mint egy halott test.
Ezért kell a tanítványokkal együtt mondani nekünk is azt, hogy “Uram, taníts minket imádkozni!”.
Taníts minket imádkozni, hogy mi is meg tudjuk vele nyitni a mennyei tárház ajtaját, hogy végre mennyei erő és hatalom birtokosaivá lehessünk mi is.
Ezeknek az embereknek azonban téves ismeretük van arról, hogy mi az ima.
Ők úgy gondolják, hogy az ima nem más, mint az embernek egy cselekedete, egy mások által is érzékelhető formális megnyilatkozása Isten felé.
Istent imádni azonban nemcsak helyhez és formákhoz kötötten kell.
Esetenként jelentősége lehet a helynek is és az imádkozás formájának is, de nem ez a legfontosabb.
A hely és a forma csak alkalomszerüen határozza meg az Isten iránti imádatunkat, de akkor nagyon határozottan akarja meghatározni.
“Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld!” II. Móz. 3,5.
“Kiváltságunk, hogy Isten előtt leborulva küldjük fel könyörgéseinket, mind a közös istentiszteleten, mind pedig a csendes kamránkban. Jézus, a mi példaképünk is 'térdre borulva' imádkozott (Luk: 22,41.). Követőiről olvashatjuk, hogy ők is letérdelve imádkoztak. Pál mondta: '... meghajtom térdemet az Atya előtt' (Eféz: 3,14.). Ezsdrás is térdre esve vallotta meg Isten előtt Izráel vétkeit. (Lásd: Ezsd: 9,5.) Dániel 'napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét...' (Dán: 6,11.)... Az imádkozás órája és helye szent, mert Isten van ott. Ha magatartásunkban és viselkedésünkben tiszteletet tanúsítunk, akkor elmélyül bennünk az az érzés, amely tiszteletre késztet, hogy '... szent és félelmes az Ő neve'. (Zsolt: 111,9.)" (Próf.Kir: 31,1-2.)
"Az imádkozásban állhatatosak legyetek." Kol 4,2.
"Mindíg imádkozni kell, és meg nem restülni". Luk: 18,1.
"Szüntelen imádkozzatok!" I. Thess: 5,17.
Egy-egy szeletet juttatunk belőle mindenkinek; - a családnak, a munkánknak, a személyes fejlődésünknek, és esetleg még az Istennek is.
Ha azonban Istent helyezzük életünk középpontjába, akkor ezután nem egy szeletet juttatunk belőle Neki, hanem ettől kezdve minden szeletben benne lesz Ő is.
Az imakamrából kilépve azonban sokan rázárják az ajtót Istenre, és ott hagyják Őt másnap reggelig.
Pedig ezzel a tettükkel megfosztják magukat mindattól az áldástól , amelyet az Istennel való közösség jelentett volna számukra.
A szüntelen imádkozás ugyanis azt jelenti, hogy minden helyzetben kapcsolatom van Istennel.
A szüntelen imádkozó ember nem engedi el azt a fonalat, amely összekapcsolja őt Istennel, csupán azért, mert befejezte az áhítatot és most éppen dolgozni indult, vagy már dolgozik.
Az Isten jelenlétének tudata határozza meg cselekedeteit ezekben a helyzetekben is.
Mindenek előtt meg kell tanúlni azt, hogy a gondolkozásunk fókuszát minden helyzetben Istenre irányítsuk.
Ahogy a szemünk fókusza automatikusan igazodik ahhoz a távolsághoz és térhez, amit tekintetünk középpontjába állítottunk.
Hasonló módon kell a gondolatainknak is Istenre irányulnia minden élethelyzetben.
Az ilyen állandó kapcsolat jelenti azt, hogy mindenkor imádkozunk.
A sokbeszédű ima olyan, mintha Istent ki akarnánk oktatni, mintha felvilágosításra szorulna, mintha szüksége lenne a mi információinkra.
"Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van."Mát: 6,32.
"Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egésszen érted azt Uram."Zsolt: 139,4.
Az igazi barátok mindíg szívesen találkoznak, örömmel és boldogan beszélgetnek el egymással, amikor csak lehet.
Ezért fel kell tegyük a kérdést magunknak;
Örömöt jelent nekem Jézussal együtt lenni?
Szivesen áldozom fel szabad időmet a Vele való ima beszélgetésekhez?
Meg tudom osztani Vele az érzéseimet és gondolataimat?
A barátság legalapvetőbb feltétele az őszinteség.
Az igazi barátok között nincs helye a képmutatásnak.
Éppen ezért, csak olyan tartalmú imát mondjunk, amit a szívünkben is úgy érzünk.
Nagyon lényeges az is, hogy a barátunknak nem mindíg ugyanazt mondjuk el minden alkalommal, hanem a mindíg aktuális gondolatainkat és dolgainkat.
A Jézussal való kapcsolatunk sem állhat abból, hogy mindennap elmondjuk Neki ugyanazt, ugyanabban az időben.
Az ilyen magatartás inkább az Úr és a szolga kapcsolatát tükrözi.
A baráttal való beszélgetés nem mindíg céltudatos, nem mindíg egy konkrét dolgot vagy esetet szeretne megbeszélni.
A baráttal egyszerűen jó együtt lenni, és ha még beszélgetésre is van lehetőség, az csak egy plusz ajándék.
Elbeszélgetni Vele csak azért, mert jó a Vele való közösség, jó az, ha elmondhatjuk neki a gondolatainkat.
Meg kell tanúlnunk úgy is imádkozni, hogy nem kérünk semmit, csak éppen elmondjuk Neki azt, ami történt velünk.
Csak az ilyen beszélgetések teszik bensőségessé a Jézussal való kapcsolatunkat.
A konkrét esetek elmondásakor se fogalmazzunk általánosságokban.
Ne csak azt mondd el, hogy “bocsásd meg a bűneimet”, hanem beszéld meg Jézussal a részleteket is.
Beszéld el a küzdelmedet, ami még akkor dúlt benned, amikor engedtél a kísértésnek.
Mondd el Jézusnak, hogy miként érezted magad utánna.
És mondd el azt is, hogy milyen tanúlságot vontál le az esetből, - hogy már látod, milyen területet kell megújjítani és helyreállítani az életedben.
Vagyis meggyengült a barátság a Te részedről.
Erre azonban nem az a megoldás, hogy elkezdesz prédikációkat hallgatni és vallásos könyveket olvasni.
Ezt a problémát csak a Jézussal való személyes beszélgetés tudja megoldani.
Jó tudni azt, hogy Jázus mindíg kész a velünk való baráti kapcsolatát megújítani.
A helyzet állása minden esetben csupán a mi személyes döntésünkön múlik.
Jézus azzal érvel, hogy mindez azért lehetséges, mert mi nem szolgák vagyunk, hanem az Ő barátai. (Ján: 15,14-15.)
Ugyanakkor bátorítani is akart bennünket arra, hogy merjünk kérni.
Nagyon sokszor a bátortalanságunkban van a hiba. Jak: 1,6-7.
Sokszor vagyunk mi is úgy, mint az az apa, aki a fiát vitte el meggyógyítani Jézushoz. Márk: 9,22-24.
Először még van bizalmunk, van hitünk, még azt mondjuk, hogy “hiszek Uram!”.
Amikor komolyra fordul a dolog, akkor mi is arra kényszerülünk, mint az az apa; “légy segítségül az én hitetlenségemben”.
Vajon csak annyit, hogy az imáink végén elmondjuk, hogy “mindezt Jézus nevében kértük Atyánk”?
“Krisztus követőinek Krisztus nevében kell megállaniuk Isten előtt. Az érettük hozott áldozat által válnak értékessé Isten előtt. A megváltó nekik tulajdonított igazsága teszi őket becsesekké Isten előtt. Krisztusért az Úr megbocsát mindazoknak, akik félik Őt. Az Úr nem látja meg bennük a bűn rosszaságát. Ellenkezőleg, felismeri bennük a Fiúhoz való hasonlatosságukat.” (Jéz.Élet: 573,2.)
Ez tehát azt jelenti, hogy én Jézussal helyet cseréltem, ezért én most az Ő érdemében állok az Atya előtt.
Igy az én kérésem olyan, mintha azt Jézus kérte volna.
Ha ugyanis Jézussal helyet cseréltem, akkor ez azt is igényli tőlem, hogy ezután úgy éljek, ahogyan Jézus élt.
Másként nem érvényes a helycsere.
Mert Jézus nagyon komolyan gondolta a helycserét velünk, éppen ezért nekünk is komolyan kell gondolnunk.
“Krisztus nevében imádkozni......azt jelenti, hogy felvesszük jellemét, megvalljuk nevét, kinyilatkoztatjuk lelkületét, és végezzük munkáját.” (Jéz.Élet: 574,1.)
“Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Igy vegyül össze szívünk és elménk, összhangban Krisztus akaratával, hogy amikor Neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást, csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak.” (Jéz.Élet: 574,2.)
Akkor viszont az én kérésem megegyezik az Atya akaratával is.
Ezért mondta Jézus azt, hogy az Ő nevében kérhetünk bármit az Atyától.
Mert amit kérni akarok, azt a bennem lakozó Jézus is akarja.
Amit pedig Jézus is akar, azt az Atya is akarja.
