|
|
|
|
|
Annak érdekében, hogy ezt eredményesen végezhesse, “átváltoztatja magát világosság angyalává”, mert az őszinte szándékú embereket csak így tudja megtéveszteni. II. Kor. 11,14.
Mindenkit az egyéniségéhez legjobban illeszkedő módon, szinte testre szabott dologgal és körülmény között gyakorol befolyást, és amit képvisel, azt nagyon szépen és vonzóan csomagolja.
Az egyikkel azt hiteti el, hogy Isten egy nagyon szigorú bíró, ezért az üdvösség érdekében a jutalmazást meg kell előzni egy nagyon kemény munkának, hogy ezáltal méltóvá válhasson a kegyelemre.
Másokkal pedig azt hiteti el, hogy mivel Isten a szeretet, és a szeretet gyönyörködik az irgalmasságban, ezért az isteni jutalmazás teljesen mellőzi és figyelmen kívül hagyja az emberi cselekedetek bizonyító értékét.
A Biblia szerint ugyanis az isteni kegyelem minden emberi erőfeszítést megelőzött, vagyis nem az emberek cselekedete váltotta ki az isten kegyelmét.
A szeretetből fakadó kegyelem azonban soha sem mellőzi és nem teszi feleslegessé az emberek cselekedeteit.
Hiszen éppen ezek a cselekedetek bizonyítják hitelesen, hogy az emberi szív valóban az isteni kegyelem felé fordult.
Miközben Istenben csodálatos összhangban áll a kegyelem a törvénnyel, addig Sátán azon igyekszik, hogy különválassza és szembe állítsa egymással előttünk.
Sátán azt szeretné, hogy csőlátókká legyünk az igazság megértésével kapcsolatban, vagyis egyoldalúan fogadjunk el dolgokat.
Neki teljesen mindegy, hogy melyik oldalon foglalunk állást, csak ne maradjunk meg az igazság útjának a közepén.
A bibliaismeretünket mi sokszor csak egy olyan eszköznek tekintjük, ami által megbizonyosodhatunk arról, hogy igaz tanítások birtokosai vagyunk.
Eközben teljesen háttérbe szorul a Biblia Istenével való személyes, élő közösség.
Miközben sorozatban megnyerjük a hitvitákat, eközben az érvek ereje beárnyékolja a lelki tapasztalatokat.
Az imaélet helyét felváltja a bizonyíték keresés buzgósága.
Mivel a hit általi megigazulás nemcsak egy tananyag, hanem egy tapasztalati élmény is, ezért a lexikális ismeretek szintjéről el kell mozdulni a tapasztalati élmények felé.
Vagyis ne legyen egyensúly vesztés az értelmi és az érzelmi rész között, a tudás és az érzés között, az elmélet és a tapasztalati valóság között, a Krisztussal való kapcsolat és a Neki való engedelmesség között.
Visszaemlékezésében Ellen White is az egyensúly vesztés problémájára mutat rá, mint egy súlyos veszélyre.
“Mint nép, addig hirdettük a törvényt, amíg olyan szárazak lettünk, mint a Gilboa hegyei, melyek sem esőt, sem harmatot nem kaptak. Nekünk Krisztust kell prédikálni a törvényben, és akkor majd lesz nedv és táplálék az Isten éhező népe számára.” (Kr.ig. 43,3.)
Azt mondja az Igében, hogy szánjátok oda magatokat Istennek kedves áldozatul, az Isten iránti tiszteletetek jegyében.
Mert “akinek oda szánjátok magatokat az engedelmességre, annak vagytok a szolgái”. Róm. 6,16.
Ez az odaszánás teljesen a mi részünket képezi, Isten ezt nem teheti meg helyettünk.
Erre az odaszánásra azért is szükség van, mert Krisztus igazsága egy olyan hatalom, amely nemcsak külsőségekben hanem belülről is irányítani akar bennünket.
Egy ilyen egész életünkre kiható belső irányításhoz előbb át kell engednem és adnom a szívemet Istennek.
“Az őszinte megtérés egy életelv, amely átalakítja a jellemet, ellenőrzi és irányítja az ember magatartását.” (JÉ 466,5.)
Ezeknek a meghatározásoknak a középpontjában az áldozat szó szerepel.
Ezzel a szóval azt kérdezi Tőled az Ige, hogy kész vagy-e odaszánni magad Istennek, áldozatul?
Vannak-e olyan döntéseid, amik áldozathozatalt igényelnek tőled, de Istenért mégis meghoztad ezeket a döntéseket?
Az odaszánásnak szentnek kell lenni, vagyis elkülönültnek.
Az Istennek szentelt rész nem mosódhat össze az életed többi dolgaival.
Az életünk odaszentelődésének határozott körvonalakban kell kirajzolódni és láthatóvá válni még a környezetünk számára is.
Ez a láthatóság a missziós küldetésünk részét képezi. Mt. 6,16.
Az odaszánásunknak Isten előtt kedves módon kell megtörténnie.
Ez akkor valósul meg, ha nem mi akarjuk meghatározni az odaszánásunk mibenlétét és mértékét, hanem elfogadjuk az Isten által meghatározott mértéket.
Az odaszánásunk az istentiszteletünk részét képezi, és az Isten iránti tiszteletünk minőségét is kifejezi.
Odaszánásról csak akkor lehet szó, ha ez érzékelhető módon az Isten iránti tiszteletünkben is megnyilatkozik.
“Ne szabjátok magatokat a világhoz”
Ha ez az odaszánás már megtörtént, akkor ezután már nem a világban elfogadott normák szabják meg, hogy mikor mit teszünk, mit mondunk és hogyan viselkedünk.
Többé nem érdekel a világ, mert már nem a mulandó, hanem az örökkévaló értékekre nézünk, és azokat keressük.
“Változzatok el a ti elméteknek megújulása által”
Ha a szemléletünk és a gondolkodásunk nem változik meg, akkor az odaszánásunk sem igazi, és nem is lehet tartós.
Az elménk megújulása csak az Igével való foglalkozás és a Szentlélekkel való közösség hátterén valósulhat meg.
“Megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”
Ez egy nagyon mély elkötelezettséget jelent Isten mellett.
Azt jelenti, hogy már nemcsak elfogadjuk az Isten akaratát az életünkben, hanem már azért kutatjuk az Igét, mert keressük benne “az Istennek jó, kedves és tökéletes akaratát”.
Mert ekkor már nem terhet jelent számunkra, hanem örömet és gyönyörűséget.
Győzelmes életet élni csak akkor lehet, ha teljesen Istenre hagyatkozunk, és az Ő vezetésére bízzuk az életünket. Zsolt. 37,5.
Ezek közül most egyet szeretnék kiemelni és egy kicsit részletesebben foglalkozni vele.
A próféta azt mondja: “Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel... szenteljetek böjtöt” Jóel. 2,12.
Ez a felszólítás többet kíván tőlünk annál, minthogy nem eszünk és nem iszunk.
Mert lehet úgy is böjtölni, hogy Isten nem néz rá, még csak tudomást sem vesz róla. Ésa. 58,3. Mát. 6,16.
Ennek a böjtnek olyannak kell lenni, ami Isten előtt is kedves, amire Isten is oda figyel és válaszol rá.
A lelki böjt célja az, hogy lényünk megalázásával és megtagadásával Istennel egy bensőséges közösségbe kerüljünk. Márk. 8,34.
Mert az Ő közelében tisztább lelki látáshoz juthatunk.
A tiszta látás feltárja az Istenre utaltságunkat, és így készségesebbé válunk az Isten megbocsátó kegyelmének elfogadására.
Amikor ilyen állapotba kerülünk, Isten akkor tud hatalmasan tovább cselekedni értünk, bennünk majd pedig általunk is.
“Megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjenek.” 6. vers
Mindenek előtt azokat a bilincseket és köteleket oldjuk fel az emberekről, amitől elnyomottnak és megkötözöttnek érzik magukat, amiket esetleg éppen mi raktunk rájuk, illetve a mi közreműködésünkkel kerültek rá az emberekre.
Isten különösen a gyülekezeten belül kívánja meg ezt tőlünk.
“Az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat.” 7. vers.
Isten azt várja tőlünk, hogy tudjunk együtt érezni mindig a nálunk szegényebb és rosszabb körülmények között élő emberekkel.
“Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz újjal mutogatni és hamisságot beszélni.” 9/b. vers
Mennyi bajt elkerülhetnénk, ha életelvünkké válna ez az isteni tanács.
“Ha oda adod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted.” 10. vers
Ez olyan adást jelent, amikor önmagamat megtagadva lemondani is tudok azért, hogy adhassak.
Jézus küldetésének is ez volt a lényege.
A lelki élet területén is sok olyan ember van, akik éhezik és szomjúhozzák az élet kenyerét és vizét.
Nagyon sok ember él a saját igazságának szennyes és rongyos ruhájában, és kilátszik a mezítelenségének rútsága, és szükségük volna Krisztus igazsága ruhájának védelmére és biztonságára.
Nagyon sok ember él körülöttünk a bűn rabságában és megkötözöttségében, amiből az Isten kegyelme a mi közreműködésünkkel szeretné kiszabadítani.
Jóel próféta azt mondja: “Erre buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földe iránt, és kegyelmezett az ő népének”. Jóel. 2,18.
Ésaiás pedig szinte kifogyhatatlanul sorolja fel azokat az áldásokat, amiket isten válaszlépéseként élhetünk majd át.
“Felhasad, mint hajnal a te világosságod.”
“Meggyógyulásod gyorsan kivirágzik.”
“Igazságod előtted jár, és az Úr dicsősége követ.”
“Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és Ő azt mondja: Imé itt vagyok!”
“Vezérel az Úr téged szüntelen.”
“Megelégíti lelkedet még a nagy szárazságban is.”
“Csontjaidat megerősíti.”
“Olyan leszel, mint a megöntözött kert.”
“Olyan leszel, mint a vízforrás, amelynek vize el nem fogy.”