|
|
|
|
|
“Törvény uralkodik az emberen, amíg él”, de nem mondja meg, hogy milyen törvény.
Mintha az olvasóra bízná annak eldöntését, hogy milyen törvényről beszél.
A következő versekben azonban egy különös példán keresztül próbálja szemléltetni, hogy milyen törvényről beszél, és milyen módon lehet megszabadulni ezen törvény uralma alól.
A házasság kötelékének hasonlatát használja fel gondolatának szemléltetésére.
A házasság védelmével kapcsolatban adott isteni törvény szerint ugyanis mindkét fél csak akkor szabadulhat fel a korábban megkötött házassági szövetség alól, és léphet be egy másik szövetségbe, ha a házastársa már meghalt.
Amíg a társa él, addig az Isten által adott törvény a megkötött házasság szövetségéhez köti őt.
A halál azonban felszabadít mindenkit a törvény kötelezése alól, mert aki meghalt, azon már nem hajtható végre semmilyen ítélet sem.
Azt akarja megmagyarázni, mit tehetünk annak érdekében, hogy a törvény ítélete ne érvényesülhessen többé felettünk a bűnös életünk miatt.
Azt próbálja megmagyarázni, hogy a házassági szövetséghez hasonlóan itt is csak a halál képes megszakítani a szövetség kötelékét.
Viszont gyorsan világossá teszi azt is, hogy ebben az esetben nem a fizikai halálra gondol, hanem valami egészen másra.
Szavaiból azt érthetjük meg, hogy amennyiben elfogadjuk Jézust személyes Megváltónknak, és hitben helyet cserélünk vele, akkor Krisztussal együtt mi is meghaltunk a kereszten.
Isten úgy tekinti, mintha Krisztusban mi magunk haltunk volna meg akkor, ott a Golgotán.
A további életünket pedig úgy tekinti, mintha az Ő Fia élné azt az életet, amit mi élünk. Gal. 2,20.
Ezzel a hitben elfogadott eseménnyel szabadultunk fel a bűn és a halál törvénye alól. Róm. 8,2.
Ez a hitben elfogadott cselekmény egy új helyzetet biztosít részünkre jogilag.
Egy halottal szemben ugyanis minden erejét és jogosultságát elveszíti a törvény szerinti a vád.
Ettől kezdve mi már a Megváltó igazságába és életszentségébe öltözötten mehetünk a törvény ítélete elé.
“Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak.” Róm. 7,5.
A korábbi cselekedeteink a bennünk lévő bűnös állapotunkból táplálkoztak a tagjainkba eresztett gyökereik által.
Azért nem voltak idegenek nekünk ezek a cselekedetek, mert a saját kívánságaink és vágyaink öltöttek testet a cselekedeteinkben.
Ezek a cselekedetek azonban minden esetben a halál gyümölcsét érlelték nekünk, vagyis kárhozatra szántak bennünket.
“Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk.” Róm. 7,6.
Amikor tehát Krisztusban hit által meghaltunk, akkor a bűnnek a tagjainkba eresztett gyökerei számára haltunk meg.
Egy bizonyos szinten elvágtuk a bűn törvényének gyökereit, amit a tagjainba eresztett.
Ezért a bűn gyökerei számára már nem vagyunk megfelelő táptalaj, mert már nem tud tovább élni belőlünk és rajtunk.
Még ugyan él egy darabig, mint a törzséről levágott ág, de mind jobban elsorvad elszárad, hogy végül teljesen elpusztuljon.
Ettől kezdve már nem azért követünk el bűnt, mert szeretjük azt, mint eddig, mivel ezután már a belső lényünk tiltakozik a bűn ellene.
Ettől kezdve már ellenségnek tekintjük a bűnt és nem szövetséges társnak.
Mivel pedig a bűn ellenségünk lett, ezért nem akarunk együtt időzni vele, ha pedig erőszakoskodik velünk, akkor küzdünk ellene.
De ez még nem jelenti azt, hogy többé már egyáltalán nem kerülünk alulra a bűn elleni küzdelemben.
A Biblia arról beszél, hogy egyszer minden embernek meg kell állnia az Isten ítélete előtt, hogy számot adjon a cselekedeteiről. II. Kor. 5,10. Préd. 12,15-16.
Ebben az ítéletben a Tízparancsolat lesz az a mértékegység, amihez viszonyítva vizsgálja meg Isten minden ember cselekedetét. Jak. 2,12.
Csak azoknak lesz joga belépni az új Jeruzsálem kapuján és az élet fájának gyümölcsét fogyasztani, akik megtartották az Isten parancsolatait. Jel. 22,14.
Akik itt a földi életükben nem tudtak vagy nem akartak Isten törvénye szerint élni, azok Isten országában sem tudnának és akarnának aszerint élni.
Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az emberek megítélésénél mindig a szívben lévő állapot a döntő tényező.
A gazdag ifjú története is ezt tette egyértelművé. Mt. 19,16-22.
A hegyi beszéd tanításában is ezt hangsúlyozta, amikor a paráznaság lényegéről beszélt. Mt. 5,27-28.
Isten ugyanis a bűnt akarja megítélni a cselekedeteinkben, és mivel a bűn gyökere a szívben van, ezért a szív állapota szerint kell megítélnie a bennünk lévő bűnt. Mt. 15,19.
Mivel azonban a törvény a szív cselekedeteit akarja felfedni, ezért a törvényt úgy kell használnunk, hogy az megfelelő mélységben tudja megmutatni szívünk állapotát. Zsid. 4,12.
Ahhoz, hogy ilyen módon tudjon hatni, nem elég csak alkalomszerűen belenézni a törvény tükrébe, hanem egy rendszeres használatra van szükség. Jak. 1,22-25.
Ennek érdekében Isten azt szeretné, hogy az erkölcsi törvény ne csak egy kívülről ható befolyással érvényesüljön az életünkben, hanem egy belülről ható erőként is, ösztönösen meghatározva indítékainkat és cselekedeteinket.
Ezért azon fáradozik, hogy Szentlélektől vezetett emberek szívébe újra legyen beírva a törvénye. Zsid. 8,10.
Erre azért van szükség, mert a törvény követelményeinek egyetlen ember sem tud magától eleget tenni.
Amikor azonban Krisztushoz megyünk, és hitben elfogadjuk Őt személyes Megváltónknak, akkor Ő kész helyet cserélni velünk, hogy mi úgy állhassunk meg az Atya előtt, mintha sohasem vétkeztünk volna a törvény ellen.
A szeretet ugyanis nem létezik, ha nem jut kifejezésre a cselekedetekben, ha a másik nem tudja azt érzékelni. I. Ján. 3,18.
Ezért a törvény tulajdonképpen nem más, mint a szeretetnek tételekben való összefoglalása.
Aki pedig a szeretetnek ezeket a tételeit megvalósítja életében, abban az emberben valósággal teljessé lett a szeretet. I. Ján. 2,5. Eféz. 3,18-
Dávid szerint Jézus küldetésének egyik célja az lesz, hogy a törvényt naggyá és dicsőségessé tegye az egész világegyetem előtt. Zsolt. 40,8-9. Ésa. 42,21.
Ebből adódóan követőivel szemben is mindig az erkölcsi törvény iránti engedelmességet állította feltételként. Mt. 19,16-19. Ján. 14,15. 21.
Jézus tanítványai sem viszonyultak másként a szövetség törvényéhez.
Tanító leveleikben mindig igyekeztek Isten törvényének megtartására buzdítani Krisztus tanítványait. II. Ján. 5-6. Róm. 3,28-31.
“A törvény szent, a parancsolat szent, igaz és jó”, mondja Pál apostol. Róm. 7,12.
Az apostolok írásaiban semmi olyan utalást sem találunk, miszerint az újszövetségi időben már nem érvényes a Tízparancsolat és nem kell annak előírásait betartani.
Mivel a törvény alatti állapotunkból a saját erőfeszítéseink által nem tudunk megszabadulni, ezért “törvény alatt őriztettünk.... az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig”. Gal: 3,23.
“De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt”. Gal: 3,25.
A törvény alatti bűnös állapotunkból csak egy kívülről jövő segítség által tudunk megszabadulni.
Ha ez az igazság valamiképpen összefüggésben lenne az ember cselekedeteivel, akkor törvény által lenne az igazságunk, így viszont törvény nélkül van, Isten ajándékaként.
Az emberi tettek és cselekedetek túlhangsúlyozása a kaini gondolkodásból és lelkületből ered, ami később a babiloni lelkületben folytatódott.
“Szerezzünk magunknak nevet!” I. Móz. 11,4.
“Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által, és dicsőségem tisztességére.” Dán. 4,27.
A babiloni lelkület lényege mindig az öndicsőítésben és az emberi érdemekre hagyatkozásban nyilatkozott meg.
Ez a lelkület Sátán szívében születetett meg, és Ő szeretné ezt tovább adni, vagyis átadni nekünk is. Ésa. 14,12-14.
Azért válaszol így, mert ez az evangélium pontosan az ellentétét képezi a cselekedetek vagyis az emberi érdemek és tettek általi megigazulásnak és megváltásnak.
Pál apostol azt mondja, hogy az emberi cselekedetekre támaszkodó dicsekedés teljesen kirekesztődik “a hit törvénye által”.
“A hit törvénye” egyszer s mindenkorra bezárja az ajtót a saját dicsőségünk előtt.
Pál nem arról beszél, hogy az emberi érdemeknek így kisebb jelentősége van, hanem arról, hogy azok teljesen kirekesztettek.
Nekünk ugyanis nincsenek olyan cselekedeteink, amelyek az Isten előtti igazság elnyeréséhez segíthetnének bennünket.
Ez az igazság egyedül hit által nyerhető el Istentől.
Pál apostol két külön álló dologként kezeli a hitet és a megigazulást.
A megigazulás-unkhoz semmi köze sincs a cselekedeteinknek.
“Mert minden mi igazságunk (cselekedetünk) olyan, mint a szennyes ruha.” Ésa. 64,5.
“Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből... a törvény cselekedetei nélkül.” Róm. 3,24. 28.
A hit-ről viszont már nem beszélhetünk úgy, hogy nem kapcsoljuk össze a cselekedetekkel.
Általában az Isten törvényének cselekvése következik a hitből.
Cselekedetek nélkül azonban minden esetben halott a hit.
A hit cselekedete azonban nem minden esetben a törvény cselekvésében nyilatkozik meg.
A hit cselekedetének kell tekinteni azt is, amikor egy ember belekapaszkodik Isten ígéretébe, és komolyan elfogadja azt, és él általa.
Ezért beszél a Biblia “hit” általi “megigazulás”-ról.
Mivel korábban a törvény ítélete alatt volt bűnei miatt, ezért a törvényben csak a vádolót látta.
Mert a törvénynek az volt a feladata, hogy leleplezze és megmutassa bennünk a bűnt, és a bűnös büntetését követelje.
Ebben az állapotban a bűnös semmi mást sem lát a törvényben csak a tilalmakat.
A lelkiismeretében vádolt ember ezért úgy igyekszik rendezni ezt a lehetetlen helyzetét Isten előtt, hogy megpróbálja megtartani azokat a tilalmakat, amiket felismert a törvényben.
A bűntől elszakadni akaró igyekezete azonban minden esetre kudarcra van ítélve, ha saját erejéből akarja azt megvalósítani.
Krisztus is azért jött, hogy a törvényt “betöltse”. Mát. 5,17/b.
Mert “a törvény betöltése a szeretet”, mondja Pál. Róm. 13,10/b.
De vajon mi a különbség a két féle viszonyulás között, a megtartás és a betöltés között?
Amikor valaki csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy semmi olyat se tegyen szombaton, amivel megrontaná annak szentségét.
Amikor betölteni akarja, akkor viszont arra figyel, hogy mit tehetne még szombaton, amivel örömöt szerezhetne Istennek, amivel dicsőíthetné Őt.
Amikor csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy ne lopja el a másét.
Amikor viszont betölteni akarja, akkor a sajátját is kész oda adni a másiknak.
Amikor csak megtartani akarja, akkor azon igyekszik, hogy nehogy öljön a kezével, a nyelvével, a tekintetével.
Amikor viszont betölteni akarja, akkor már a saját életét is kész oda adni, feláldozni a felebarátjáért.
A megigazult állapotában azonban már teljesen mást jelent számára ez a törvény.
Ebben az új helyzetben már nem elviselhetetlen terhet jelent a törvény megtartása, hanem inkább örömet és gyönyörűséget.
“Az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.” Zsolt. 1,2.