| I. Rombolás Isten törvényében | II. Helyreállítás a gyakorlatban |
 |
| III. A szövetség pecsétje | IV. A szövetség Istenének ígérete |
Ésa. 58,12-14.
| I. Rombolás Isten törvényében | II. Helyreállítás a gyakorlatban |
|
| III. A szövetség pecsétje | IV. A szövetség Istenének ígérete |
Isten már jó előre figyelmeztette az övéit Dániel prófétán keresztül, hogy jönni fog
egy olyan hatalom, amelynek legfőbb törekvése és célja az lesz, hogy változtatást eszközöljön
Isten törvényén.
Dán. 7,25.
Amikor ez a valláspolitikai hatalom feltünt a történelem szinpadán, akkor több ponton is megpróbálta Isten örök, erkölcsi törvényét megváltoztatni.
Eltörölte a képek és a szobrok imádásával kapcsolatban adott második parancsolatot.
Megváltoztatta a negyedik parancsolat szövegét és ezzel a tartalmát is, hogy ne lehessen tudni azt, hogy Isten melyik napot rendelte el nyugalomnapként.
Hatalmának bizonyítására az Isten által adott szombat helyett, a mitrász Nap-isten kultuszából átvett vasárnapot iktatta be nyugalomnapként.
A második parancsolat eltörlése miatt pedig a tizedik parancsolatot ketté osztotta, hogy így ki legyen egészítve a tíz-parancsolat, vagyis ne legyen számbeli hiány a törvényben.
Ésaiás kijelentése csak a negyedik parancsolat szombatjával kapcsolatos rontásra hívja fel a figyelmünket.
Isten törvényének éppen ez a legkritikusabb pontja, a törvényen belül ez képezi az Isten pecsétjét, amit örök jelként adott népe számára. II. Móz. 31,12-18.
„Isten törvényének pecsétje a negyedik parancsolatban található. A tíz között ez az egyedüli, amely a Törvényadónak úgy a nevét, mint a rangját is megjelöli. Ez a parancsolat kijelenti Istent, mint a Menny és a Föld Teremtőjét, és ezzel igazolja azt, hogy mindenkinél nagyobb tisztelet és imádat illeti meg. A Tízparancsolatnak csak ez az egy rendelkezése utal arra, hogy a törvényt milyen hatalmas Lény alkotta.” (N.K. 402-403.)
Emberi eszközein keresztül maga Sátán törekedett arra, hogy a törvény legkritikusabb pontján legyen megváltoztatva.
Az Isten elleni lázadása közben, Sátánnak kezdettől fogva a törvény volt a céltáblája, Jézus ezért mondta: „nem maradt meg az igazságban”. Jn. 8,44.
Ésaiás próféta azt is kijelenti, hogy egyszer el fog jönni az az idő, amikor Isten fiakat fog támasztani, akik szent feladatuknak tekintik, hogy az emberöltők alapzatain lévő romjaiból is újra felépítsék a törvényt.
A próféta beszédéből azt is megtudhatjuk, hogy a történelem melyik idejében fog ez a
jövendölés beteljededni, erre három kijelenéssel utal.
Ésa. 58,2.
Akik majd a romlás építői lesznek, azokról azt mondja: „Istene törvényét el nem hagyta.”
Ha ezt összevetjük a harmadik angyal üzenetével, miszerint az általa összegyüjtött emberek „megtartják az Isten parancsolatait”. Jel. 14,12.
Ebben az időben élők „kérik tőlem az igazságnak ítéleteit.”
A vizsgálati ítélet döntésére való várakozást ismerhetjük fel benne.
Jellegzetes utalás ez a „Laodícea” névre, amely „megítélt nép”-et vagy „ítélet nép”-et is jelent.
Valószínűleg a legklasszikusabb kijelentés az, hogy ebben az időben élő emberek az
„Istennek elközelgését kívánják.”
Utalás ez az adventi reménységre, Jézus dicsőséges visszajövetelére.
A próféta üzenete szerint úgy tűnik, mintha az ellenség az építők között is próbálkozna a
rombolás munkájával, ezért Ésaiás már az egész üzenetét egy erre utaló figyelmeztetéssel kezdi.
Ésa. 58,1.
Később pedig feltételes módban mondja el a romlás építésével kapcsolatos lehetőséget, feltételként szabva a „Ha” után következőket, a jutalmazást pedig a beteljesítést követően adja, „Akkor”. Ésa. 58,13-14.
Ellen White a következő gondolatokat kapcsolja ehhez, ezzel összefüggésben:
„Igen elővigyázatosaknak kell lennünk, mert
különben a vasárnap ünneplés terén uralkodó szokásokat és erkölcsöket az Isten szent napjának ünneplői is utánozni
fogják. A határvonalat tisztán és világosan meg kell vonni... A szombatot sokkal
szentebbnek kell tekinteni, mint ahogy ezt sok szombatünneplő cselekszi. Nagyon kevésre becsülik Istent azok, akik a
szombatot sem a törvény betűje, sem pedig a szelleme szerint sem tartják meg. Éppen ezért Isten reformációt követel
a szombatünneplés terén.” (V.B.T. 215,2.
illetve Test. VI. 353,1-2.)
Ezek után Ésaiás próféta még azt is meghatározza, hogy a szombatünneplésünk melyik területén kell ennek a helyreállító reformációnak megvalósulni.
A próféta első meghatározása a gyakorlati életünk olyan elemét említi meg, amit általában még az adventisták sem szoktak a szombatünneplésükkel összekapcsolni.
A szombatünneplés helyreállítása azokra az utazgatásokra vonatkozik, amelyeknek semmi közük sincs a szombat megszenteléséhez.
A szombat megünneplésével kapcsolatban Isten minden gyakorlati tanácsa arra akar megtanítani, hogy a szombat nem a miénk, hanem az Istené.
Ebből adódóan mi nem rendelkezhetünk vele, nem használhatjuk azt fel semmilyen egyéni célunkra sem, így az utazgatásainkra sem.
„Ha az engedelmeseknek adott áldás ígéretet el akarjuk nyerni. akkor az eddigieknél szigorúbban kell a szombatot megünnepelnünt. De attól tartok, hogy igen gyakran utazunk ezen a napon, amikor azt el is kerülhetnénk.” (6Test. 359-360.)
A másik meghatározás arra figyelmeztet, hogy a szombat az Úré, ezért ezt a napot nem használhatjuk fel a saját szórakozásaink gyakorlására; vagyis nem űzheted kedvtelésedet Isten szent napján.
Ezen a napon nem azt kell keresni, hogy nekünk mihez volna kedvünk, hanem azt, hogy mivel tudnánk Istennek örömet szerezni.
Ez a tétel az önző gondolkodásból szeretne a szeretet adás felé vezetni bennünket.
Ugyanis, ha az Isten iránti szeretet késztet mindezek figyelembevételére, akkor nem fogjuk száraz törvényeskedésnek tekinteni ezek gyakorlati alkalmazását.
Isten szeretné különlegessé tenni a szombatot: „a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának”. Ésa. 58,13.
Ez a figyelmeztetés azt mondja el, hogy a szombat mindenki számára az öröm napja kell legyen, az Istennel való együttlét gyönyörűsége.
A szombat azonban csak annak az embernek lesz gyönyörűséges, aki szereti Istent annyira, hogy boldogan mond le Istenért a saját kívánságairól, a szórakozásainak különböző változatairól.
Ellenkező esetben ugyanis a szombat egy elviselhetetlen terhet és nyűgöt jelent.
Az Istent nem eléggé szerető ember alig várja, csakhogy vége legyen a szombatnak, és végre csinálhassa azt, ami neki tetszik.
Az Isten szerető ember viszont Dáviddal együtt tudja szíből jövően azt mondani: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!”. Zsolt. 119,97.
A Tízparancsolat idevonatkozó részével összevetve azt mondhatjuk, hogy Isten a szombaton kívül nekünk adta a hét minden napját, és azokat a saját elgondolásaink szerint oszthatjuk be, és használhatjuk fel.
A hetedik nap szombatja azonban az Úré, ezért ezt a napot csak olyan célokra használhatjuk fel, amely az Ő rendelkezéseivel is megegyeznek, amelyek az Ö dicsőségét szolgálják.
Ésaiás azt mondja, ez a nap „az Úrnak, a te Istenednek szombatja”, vagyis szentség az Úrnak.
Ez azt jelenti, hogy az Úrnak elkülönített nap kell legyen, el kell különíteni a többi nap dolgaitól, legyen ez a nap szent.
Másrészt viszont azt jelenti, hogy csakis az Isten részére lehet elkülöníteni, illetve csak olyan célokra, amik Isten akaratával is megegyezőek.
Ez azt jelenti, hogy Isten szerint nem elég az, hogy nem dolgozunk ezen a napon, a szombat megszentelése ennél többet kell jelentsen.
Isten azt akarja, hogy ezen a napon a nem munkának minősülő elfoglaltságokat se keressünk magunknak.
Az ilyen elfoglaltságok csak annak az embernek jelentenek kísértést, aki a szombatot csak a tilalmak oldaláról látja.
A tilalmak oldaláról nézve a szombat terhes és fárasztó, ezért minden elfoglaltság kísértésként jelenik meg, amivel kitölthetik a szombat idejét.
Ha azonban Istennek akarjuk szentelni, akkor csak az Istennel kapcsolatos foglalatosság jellemezheti a szombat idejét.
Ez a kísértés beszédünket érinti, a próféta éppen ezért arra is figyelmeztet, hogy „hamis beszédet sem szólván”.
Az új protestáns fordítás szerint ez azt jelenti, hogy „nem tárgyalsz az ügyeidről”.
Isten nem elégszikszik meg azzal, hogy nem dolgozol, azt is elvárja tőled, hogy ne is beszélj másoknak a hétköznapi munkáidról, és egyéb dolgaidról.
„Akik szombatnapon az üzleti ügyeiket beszélik meg, vagy a munkahétre terveket fektetnek le, azokat Isten törvényszegőknek tekinti éppúgy, mintha tényleg a munkájukat végezték volna. Hogy a szombatot valóban megszentelhessük, még gondolatainknak sem szabad hétköznapi dolgokkal foglalkozni.” (PP. 311,4.)
Ha nem vesszük elég komolyan Istennek ezt a figyelmeztetését, akkor nem lehetünk romlás építői, de ezzel még az üdvösségünket is veszélyeztetjük.
Akiket ebben az időben Isten a saját gyermekeiként pecsétel el, azokról azt mondja: „az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert az Isten királyi széke előtt feddhetetlenek”. Jel. 14,5.
Isten úgy rendelkezett, hogy az általa adott ünnepeket minden esetben a Nap
lementével kezdődően, „egyik estétől a másik estéig” ünnepeljük. III. Móz. 23,32/b.
A napok kezdetére és végére vonatkozó rendelkezését már a teremtés alkalmával is így határozta meg Isten. I. Móz. 1,13-14.
Ez az isteni rendelkezés azt is kell jelentse, hogy a szombat kezdés idejére minden munkánkat be kell fejezzük, hiszen maga Isten is ezt tette, ezt hagyta meg mintaként számunkra.
Ez nemcsak a megélhetésünkkel kapcsolatos munkánkra vonatkozik, hanem a háztartással
kapcsolatos minden tevékenységünk is beletartozik.
II. Móz. 16,23.
Mivel ez a nap első percétől kezdve az Úré, ezért nem fordíthatjuk azt a személyes felkészülésünk dolgaira sem.
„Pénteken be kell fejezni minden előkészületet a szombatnapra, utána kell nézni, hogy a ruházat és az étel elő van-e készítve, hogy a cipők ki vannak-e tisztítva, hogy a fürdések el vannak-e végezve. Keresztül lehet vinni azt, hogy minden készen álljon, ha ezt szabállyá tesszük magunk számára.” (B.T. gyül.r. 218,3.)
Tiszteljük meg Istent azzal, hogy az első perctől kezdve Neki szenteljük ezt a napot.
Ahogy a Tízparancsolat az Istennel való szövetségünk feltételének gyűjteménye, akként a szombat a Vele való szövetségünk pecsétje. II.Móz. 31, 16-17.
Minden szövetség és megállapodás csak a pecsét által válik hitelessé.
De egyetlen okmány pecsétje sem lehet elmosódott és olvashatatlan.
Isten pecsétjében található előírások is határozott és éles vonalakkal kell kiábrázolódjanak az életünkben, mert csak akkor hitelesít bennünket az Istennel való kapcsolatunk alapján az örök életre.
Csak ebben az esetben marad meg szövetséges viszonyunk Istennel.
Ahogyan közeledünk a végső események beteljesedése felé, a szombat egyre inkább egy választó vonalat fog képezni Isten népe és a világ között.
Ebben az időben az Isten szombatjához való viszonyulásunk fogja eldönteni, hogy melyik oldalon foglaltunk állást a szívünkben.
Az ősellenség Isten népe számára is személyre szabottan készíti elő kísértéseit.
Igazi vágya az, „hogy elhitesse, ha lehet, a választottakat is”, és ennek érdekében különböző eszközöket vet be, személyre szabottan. Máté 24,24.
„Sátán éppen az elpecsételés jelen idejében fejti ki olyan irányú tevékenységét, hogy Isten népét eltérítse, megcsalja és megsemmisítse… minden úton-módon megkísérli, hogy ott tartsa őket, ahol éppen vannak, mindaddig, amíg az elpecsételés elvégeztetik, s a Mindenható kiteríti oltalmazó takaróját a választottak fölé, mert jól tudja, hogy odakünn védelem nélkül maradnak, kitéve Isten haragjának, amely a hét utolsó csapásban nyilatkozik meg.” (TL 32,1-2.)
Ha Isten mellett akarunk maradni ebben a küzdelemben, akkor nagyon hangsúlyossá kell tenni magunk számára az Istennel kötött szövetségünk pecsétjének előírásait.
Nem alkudhatunk meg semmilyen körülmények között sem, nem engedhetjük meg, hogy Sátán szándékai célt érjenek el, ne tudjon se eltéríteni, se becsapni, se ott tartani, ahol éppen vagyunk.
A szombat szentségét tiszteletben tartó emberek csodálatos tapasztalatokat szereznek Istennel.
Ezeket a tapasztalatokat nem elég másoktól hallani, vagy könyvekben olvasni róluk.
Igazi értékét ugyanis a személyes átélés adja.
Ez az ígéret az Istennel való személyes közösséget is magában hordozza.
Ezek az emberek nemcsak az Ige szavain keresztül gyönyörködhetnek az Igenről szóló tudósításokban, hanem személyesen gyönyörködhetnek az úrban, mert közösségben élnek Istennel.
Az emberiség történelme folyamán a „magaslatok” kifejezés alatt minden esetben az imádat helyeit értették.
A bálványokat is ilyen magaslatokon imádták. I. Kir. 14,22-23.
Pál apostol azt írja, hogy az elbizakodott emberi bölcsesség is emel magának ilyen
magaslatokat az Isten ismerete ellen. II. Kor. 10,5/a.
Bábel tornyának építésénél sem a fizikai magasság volt a lényeg, hanem olyan magaslatot
akartak építeni Isten ellen, amivel az Isten végzése és akarata fölé akartak felemelkedni.
I. Móz. 11,4.
Ésaiás próféta pedig arról beszél, hogy legelőször Sátánban támadt fel az a vágy, hogy egy bizonyos magasságba jusson el. Ésai. 14, 13-14.
Sátán is az Isten fölé szeretett volna felemelkedni, és Isten ebben állította meg, és döbbentette rá a valóságra, hogy Ő nem Isten, hanem csak egy teremtmény.
A szövegösszefüggésekből azt érthetjük meg, hogy ezek a „magaslatok” mindig az istentagadás és az Isten elleni lázadás szimbólumai voltak.
Ezek a „magaslatok” azt akarták kifejezni, hogy az ember képes felemelkedni az Istenhez, sőt még fölé is tud kerülni.
Az előbb említett „magaslatok” nemcsak Isten ellen emeltettek, hanem az Ő népe ellen is, ezért Pál apostol arról beszél, hogy Isten egyszer le fog rontani „minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”. II. Kor. 10,5.
Ésaiás prófétán keresztül azt ígéri meg Isten, hogy a szombat szentségét tiszteletben tartó gyermekei részt kapnak abból a győzelemből, amely az Isten ellen emelt magaslatok felett történik.
Már Mózes által is prófétált erről a diadalmas győzelemröl:
„Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és aki a te dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked az ellenségeid; és te azoknak magaslatait taposod.” V. Móz. 33,29.
Annakidején Jákób arra kapott ígéretet Istentől, hogy egykor a tejjel és mézzel folyó Kánaán lehet az otthona.
Ez az ígéret nekünk is szól, de nekünk a mennyei Kánaánra vonatkozik Istennek ez az ígérete.
Ahogy egykor Jákóbnak, úgy nekünk is azt ígéri Isten: „én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová csak mégy”. I. Móz. 28,15/a.
Ha pedig „az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk”? Róm. 8,31.
Vagyis ha Jákóbhoz hasonlóan mi is győzőkké válunk, akkor a győzőknek adott ígéretek velünk kapcsolatban is érvényesek, be fognak teljesedni.
Isten áldás ígéretei ugyanis csak az előbbi feltételek mellett nyerhetők el.
Senki sem maradhat középen, semleges területen, mindenkinek állást kell foglalni.
Soha ne feledjük, hogy a közömbösség és a tétlenség is egy állásfoglalást jelent.
Isten népétől Sátán nem is akar többet, minthogy maradjanak abban az állapotban, ahol éppen vannak.
Ha részese akarsz lenni az Isten áldásígéreteinek, akkor elhatározást kell hoznod szívedben, hogy megdicsőíted Istent azzal, hogy a jövőben az Ő akarata szerint fogod megszentelni a szombatot.
Akkor a szombat ezután nem a kedvtelésed napja lesz, amit olyan elfoglaltságokkal töltesz ki, amiket a hét többi napján nem tudtál megvalósítani.
A hetedik nap szombatja ezután „Úr szent és dicsőséges napja” lesz számodra.