| I. A többszemélyű Isten fogalom | II. Az Atya, mint láthatatlan Isten | III. A Szentlélek Isten | IV. A bűnös ember által is látható Isten |
|
| Előző | Következő | Tartalomjegyzék | Főoldal |
Mit jelent a Bibliában az a meghatározás és kifejezés, hogy “egy Isten”?
Az “ISTEN” (ELOHIM) szó mint fogalom, egy több személyből álló egységnek, egy magas szintű hatalmi körnek a létezését ismerteti meg velünk.
Malakiás próféta azt mondja, hogy “egy Isten teremtett minket”, miközben a Bibliából azt ismerhetjük meg, hogy mind a három isteni személy részt vett valamilyen módon a teremtés munkájában. Mal. 2,10. v.ö: I. Móz. 1,26/a. - Jób. 33,4/a. - Ján. 1,1-3.
Az ELOHIM az ELOAH többes száma, és amíg az ELOAH csak 57-szer fordul elő a Bibliában, addig a többes számra utaló Isten megnevezés, az ELOHIM 2570-szer.
Amikor Isten hozzánk szól, akkor mindig “Én”-nek nevezi magát, ezért a Biblia írói is mindig az “Ő”, illetve az “Őt” névmásokat használják, amikor Istenre hivatkoznak.
Amikor viszont Isten önmagához beszél, akkor mindig azt mondja, “Mi”, mert Ők hárman képezik az “egy Istent”. I. Móz. 1,26/a. - Ésa. 6,8.
Ezért Ésaiás próféta sem többes számban mondja a válaszában, hogy küldjetek el engem, hanem egyes számban: “küldj el engemet”.
Vannak akik azt állítják, hogy a “Szentháromság” egy pogány eredetű fogalom, a pogány mitológiából került be a keresztény gondolkodásba és hitvallásba, - valóban így van ez?
Bár a “Szentháromság” kifejezés csak egy teológiai fogalom, a Bibliában nem fordul elő, de a három személyű Istenről megemlékezik és bemutatja úgy az Ó mint az Újszövetség is.
Míg az Ószövetség visszafogottan beszél az Istenség három személyéről, addig az Újszövetség nagyon határozottan megnevezi és külön választottan beszél Róluk. II. Sám 23,2-3. - Ésa. 63,8-11. - I. Ján. 5,7. - Mát. 3,16-17. - 28,19. - I. Pét. 1,2.
Vannak olyan keresztények, akik azt vallják, hogy a Szentháromság hit csak 325-ben a Níceai Zsinaton lett elfogadva és került be a keresztény hitvallás pontjai közé.
Valójában azonban csak az új vallási irányzat miatt került sor a Níceai határozatra, az Ariánusok új tanításával szemben volt szükség egy pontosabb megfogalmazásra.
A Szentháromság fogalma azonban ősibb eredetű, mint a Niceai Zsinat, hiszen már az apostoli gyülekezet is ebben a hitben élt, és ezt képviselte az egész világon. Mát. 28,19. - II. Kor. 13,13.
Miért kap az “egy Isten” fogalom olyan erős hangsúlyt a Bibliában, miért kellett a zsidó családfőknek még az imájukba is belefoglalni: “Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!”? V. Móz. 6,4.
Azért került előtérbe a Bibliában, mivel úgy az Ó, mint az Újtestamentum iratai olyan időben keletkeztek, amikor az Isten népével érintkező népek sok-istenben hívő emberek voltak.
Az emberek úgy hitték, hogy ezek az istenek egymással szembeállnak, hadakoznak és rivalizálnak, vagyis hatalmi küzdelem van közöttük.
Ezzel az általános felfogással szemben tett bizonyságot a zsidó nép és a kereszténység, hogy az egész világmindenségben csak “egy Isten” létezik. V. Móz. 6,4-5. - Eféz. 4,5-6.
Bár ez az “egy Isten” három személyből áll, mégis elmondható róluk, hogy egy, mivel tökéletes összhang és egység van közöttük az egymás iránti szeretet jegyében.
A Bibliában az “egy” szó nemcsak számszerűséget fejez ki, hanem szimbolikus jelentése is van.
Ahogy a házasságban a férfi és a nő “lesznek ketten egy testté”, ahogy Krisztus tanítványainak is “egyek”-nek kell lenni, akként tekinthető egynek a három személyű Istenség is. I. Móz. 2,24. - Ján. 17,21.
A szeretet egységén kívül még milyen vonatkozásban állít nagyon határozott különbséget a Biblia a “sok-isten” és az “egy Isten” között?
A “sok-isten”-ről azt mondja ki a Biblia, hogy nem léteznek, csupán az emberi képzelet szüleményei, a hozzájuk kapcsolódó fizikai tapasztalatok és jelenségek mögött minden esetben Sátán, az őscsaló húzódik meg. Zsolt. 115,4-7. - II. Kor. 11,14-15.
Az “egy Isten”-ről viszont azt állítja, hogy öröktől fogva egyedül létező Isten, Aki a hatalma szavával teremtett mindent, és tart fenn ma is mindeneket. Zsolt. 83,19. - 33,6. 9. - Zsid. 1,3.
Mit tudhatunk arról a személyről, akit Atyaként ismerhetünk meg a Biblia kinyilatkoztatásaiból?
Az emberi család megváltásának megvalósítása közben mindenben Ő a fő, a vezető. I. Kor. 11,3.
Az emberek számára azonban láthatatlan marad, kegyelemből elrejti magát előlünk. Ján. 1,18. - Ésa. 45,15. - I. Tim. 6,16.
A láthatatlanságban való elrejtőzködése azért történik, mert a bűnös állapotunk miatt a megjelenése, megemésztő tűz lenne számunkra. Ésa. 59,2. - V. Móz. 4,24. - Zsid. 12,29. - II. Móz. 33,20.
Az a tény, hogy az Atya most láthatatlan számunkra, egyúttal azt is jelenti, hogy nincs alakja, a teremtett lények által is érzékelhető megnyilatkozási formája?
Nem jelenti ezt, hiszen a teremtéskor az ember is Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. I. Móz. 1,26.
Az el nem bukott mennyei lények számára pedig ma is látható, és naponta érintkeznek is Vele. Mát. 18,10.
Dicsőségébe burkoltan Mózes előtt is elvonult. II. Móz. 33,18-20. - 34,5-6.
A bűntől megtisztított újföldön a megváltott emberek is újra láthatjuk Őt. Jel.22,3-4. - I. Ján. 3,2. - Mát. 5,8.
A Szentháromság Isten személyei között mindig létezett ez az alá és fölé rendeltségi viszony?
Nem, csak a megváltás tervében elgondolt feladatok érdekében jött létre ez a viszony, eredetileg teljes egyenlőség volt az Istenség személyei között. Fil. 2,5-7. - I. Kor. 15,24-28.
Melyik isteni személy az, Aki az Atyához hasonlóan szintén láthatatlan, és miért?
A Szentlélek is láthatatlan módon tevékenykedik itt a Földön az emberek között, ezért is hasonlította Jézus a szélhez a tevékenységét. Ján. 3,8.
Az emberi család érdekében történő munkája miatt kell a Szentléleknek láthatatlanságban maradnia.
Ha az emberek láthatnák a Szentlelket, miközben próbálja őket befolyásolni a jóra, és igyekszik elvonni a figyelmüket a rossztól, akkor esetleg képmutatóskodnának, érdekből a jobbik arcukat mutatnák anélkül, hogy belül a szívükben is megváltoznának.
Vagy mereven ellenállnának a Szentlélek befolyásának, még akkor is, ha később esetleg megbánnák ezt a döntésüket.
Miért alakulhatott ki az a keresztények körében eléggé elterjedt szemlélet, hogy a Szentlélek nem az Istenség egyik személye, hanem csak az Istennek megnyilatkozó ereje?
Mivel a Szentírás esetenként egyszerűen csak isteni erőként beszél Róla. Csel. 1,8.
Ilyen kijelentések azonban csak azért kerültek bele a Bibliába, mert az Istenség személyei között a Szentlélek az, Aki azt a feladatot kapta a megváltási terv alapján, hogy az isteni erőt közvetítse és adja az emberek részére, miként a lelki ajándékokat is Ő osztogatja az Egyházban. I. Kor. 12,11.
Azok a személyes tulajdonságok, amik megnyilatkoznak a Szentlélek tevékenysége közben egyértelművé teszik, hogy Ő egy önálló személyiség az Istenségen belül.
Mik azok a személyes tulajdonságok, amik alapján egyértelműen, önálló személynek kell tekintenünk a Szentlelket, illetve végez-e olyan feladatot, van-e olyan tevékenysége, amit csak egy szabad akarattal rendelkező önálló személy végezhet el?
A Szentlélekkel kapcsolatban említésre kerülő személyes tulajdonságok egy önálló isteni személyről tesznek bizonyságot.
Megszomorítható, megcsalható, vagyis hazudni lehet neki. Eféz. 4,30. - Csel. 5,3-4.
Bántalmazható és káromolható, vétkezni lehet ellene. Zsid. 10,29. - Mát. 12,31-32.
Az Isten dolgainak mélységét vizsgáló ismerettel és tudással rendelkezik. I. Kor. 2,10-11.
A Biblia írói általában olyan mutató névmásokat használnak a Szentlélekre vonatkozóan, amiket csak személyekre való mutatásként lehet alkalmazni.
Az emberi család érdekében végzett munkája és tevékenysége bizonyítja a leghatározottabban az önálló személyiségét.
Részt vett a teremtés munkájában, ma pedig az újjáteremtés művét is Ő végzi el bennünk. I. Móz. 1,1-2. - Jób. 33,4. - Ján. 3,5-6. - Zak. 4,6.
Közösséget hoz létre az emberek között, és tart fenn, munkálkodik a megszentelődésünkért, hogy az elveszített Isten-képmás újra kialakuljon a lelkünkben. II. Kor. 13,13. - Csel. 13,2. - 20,28.
Teljesen független akarattal rendelkezik, és önállóan dönt arról, hogy az Egyház és a benne lévő személyek milyen segítséget kapjanak a saját erőfeszítéseik kiegészítéseként a Mennyből. I. Kor. 12,11. - I. Pét. 1,2.
Imádkozik érettünk és helyettünk “kimondhatatlan fohászkodással”. Róm. 8,26.
Vígasztal, tanít, eszünkbe juttatja az Ige szavait, amikor erre szükségünk van a bizonyságtevő szolgálatunkban. Ján. 14,26. - Luk. 12,12. - I. Kor. 2,13.
Elvezet minden igazságra, és a bekövetkező eseményeket is megjelenti. Ján. 16,13.
Található-e a Bibliában olyan kijelentés, ahol egyértelműen Istennek nevezi a Szentlelket éppen úgy, miként az Atya Istennel kapcsolatban teszi ezt?
Mindenek előtt azokat az igehelyeket kell megemlíteni, ahol az Istenség bemutatásában három személyt sorol fel a Biblia, mindegyiket külön a nevén nevezve, semmivel sem utalva arra, hogy a három említett közül az egyik nem ugyanolyan személy, mint a többi.
“...megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében”. Mát. 28,19.
“Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Lélek: és ez a három egy.” I. Ján. 5,7.
“Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében... és Jézus Krisztus vérével való meghintésre...” I. Pét. 1,2.
Ugyanakkor olyan kijelentéseket is találhatunk, ahol az egyik esetben Istennek nevezi, a következő esetben viszont már Szentléleknek mondja.
Anániás és Zafíra történetében olvashatunk arról, hogy Péter azt mondja Anániásnak: “Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek”. Csel. 5,4/b.
Előtte viszont azt is mondta: “...miért foglalta el Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szentlelket”. Csel. 5,3.
Ugyanezt erősíti meg az a kijelentés is, amikor Pál apostol arról beszél, hogy a “teljes Írás Istentől ihletett”. II. Tim. 3,16.
Péter apostol viszont azt állítja, hogy minden esetben a “Szentlélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei”. II. Pét. 1,21.
Amikor Pál apostol a kegyelmi ajándékok szétosztásáról beszél, akkor az egyik esetben azt mondja, hogy mindezt “ugyanaz a Lélek” cselekszi. I. Kor. 12,4.
Később viszont már azt mondja, hogy “ugyanaz az Úr”, illetve “ugyanaz az Isten” cselekszi. I. Kor. 12,5-6.
Mi a Szentlélek elleni bűn, és miért nem bocsátható meg? Mát. 12,31-32.
“A Szentlélek elleni bűn leggyakoribb formája az, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a Menny bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés a megváltás elutasítására is, és a Szentlélek elleni bűn felé is.” (JÉ. 267,2.)
“...ha valaki elutasítja a Szentlélek munkáját, akkor oda kerül, ahol nincs számára megtérés....akkor azt a csatornát vágja el, amelyen át Isten kapcsolatba léphet vele... Ha egy lélek végleg visszautasítja a Szentlelket, akkor Isten már semmit sem tehet érte.” (JÉ 264-265.)
A Szentlélek elleni bűn állapotából pedig a Szentlélek elleni káromlás következhet, ahogyan a Jézus korabeli zsidó vezetők esetében is történt.
“Meggyőződtek a krisztust kísérő erő felől, de hogy ellenállhassanak az igazságnak, a Szentlélek munkáját Sátánnak tulajdonították. Ezzel tudatosan választották a csalást, alávetették magukat Sátánnak, és ettől fogva már az ő ereje befolyásolta őket.” (JÉ 265,2.)
Mit tudhatunk arról az isteni személyről, aki a történelem folyamán többször is megjelent a bűnös emberek által is látható formában.
Az emberi család megváltása érdekében az istenség egyik személye levetette az isteni létformáját és dicsőségét, és szolgai létformát vett fel, hogy a bűn világában élő ember is el tudja viselni a megjelenését. Fil. 2,5-8.
Ez az esemény sorozat az Édenben elkövetett bűn miatt lépett életbe, vagyis megkezdődött Isten megváltási tervének a végrehajtása.
Ebből következően “az Úr Isten... aki hűvös alkonyatkor a kertben járt”, nem volt más, mint a szolgai létformát felvett Isten, az általunk Jézus Krisztusként ismert isteni személy.
Az emberiség érdekében történő megalázkodásának négy dimenzióját ismerhetjük meg a Biblia alapján.
Az Úr Angyala, akin keresztül érintkezni tudott Isten a bűnös emberrel, a választott népével, és közvetlen szolgáival a prófétákkal. II. Móz. 23,20-21.
Ez az Angyal az Istenség minden nevét igényelte magának. II. Móz. 6,3.
Az Isten Fia, aki “testté lett”, és ezzel “ember Fia” is lett, vagyis az isteni természetére felvette az emberi család természetét és létformáját, és így lett az egyedüli “Isten-ember”. Zsid. 10,5. - Ján. 1,14.
Ezt az Isten-ember létformát megdicsőült állapotában az egész örökkévalóságon keresztül meg fogja tartani, örökké az emberi család tagja fog maradni. Dán. 7,13. - Jel. 1,12-13.
Örökkévaló Főpap, aki mennybe-menetele óta a közbenjárás és az engesztelés munkáját végzi értünk. Zsid. 8,1-2. - 4,14-16.
Királyok Királya és uraknak Ura-ként fog egyszer dicsőségben és hatalommal visszajönni ide a földre, hogy örökre véget vessen a bűn uralmának. Jel 19,16. - Mát. 25,31.
A Biblia tanítása alapján hogyan lehet összegezni legtömörebben azt a munkát, amit a Fiú Isten végzett az emberi család érdekében a történelmünk folyamán?
Ő a mi Teremtőnk - Ján. 1,3. - Ésa. 54,5. - Kol. 1,16. - Zsid. 1,3.
a Törvényadónk - Jer. 31,33. 35. - v.ö: Ésa. 47,4.
a Megváltónk - I. Móz. 3,15. - I. Pét. 1,18-20. - Ján. 3,16. - Ésa. 54,5.
a Főpapunk - Zsid. 8,1. - 6,20. - 4,14-16.
és a Királyunk - Ján. 18,37. - Jel. 19,16.
Jézus mint Isten, öröktől fogva létezik, vagy az Ő létezésének is van kezdete?
Vannak olyan igei kijelentések, amik alapján arra lehetne következtetni, hogy Isten Fia úgy született valamikor az örökkévalóságban. Kol. 1,15. - Zsid. 1,5/a. - Ján. 5,26.
Ezért sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus csupán a megváltás diadalmas győzteseként lett Istenné: “az Isten is felmagasztalta Őt, és ajándékozott Neki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”. Fil. 2,9-11.
Más igeversek viszont látszólag teljesen az ellenkezőjét állítják az előbbieknek. Mik. 5,2/b. - Éa. 9,6/b.
Amikor Isten Fia a Jehova nevet használja, akkor ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy Ő azonos az örökké létező Istennel. II. Móz. 6,3. - Ésa. 48,17. - I. Kor. 12,3/b.
Az egymásnak látszólag ellentmondó igeversek közötti feszültséget az a rejtett, de mégis alapvető bibliai tanítás oldja fel, hogy Jézus nem volt mindig Isten Fia. (vesd össze: II. Sám. 7,12-14. - Csel. 2,20. - Zsid. 1,5/b.)
A Sámuel könyvében található “pillanatkép prófécia” első olvasatra Salamonról szól, aki felépítette Jeruzsálemben az Úr házát.
Pál apostol viszont ezt a prófétikus kijelentést Jézusra alkalmazza, mint Messiásra, aki e világba való eljövetelekor teljesítette be ezt a Róla szóló jövendölést. Zsid. 1,5-8.
Pál leírása tehát a megváltási terv lefektetésekor elhangzott isteni döntést nyilatkoztatja ki: “Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam”. Zsid. 1,5/b.
Vagyis amikor az isteni tanácsban először hangzott el ez a kijelentés, akkor még az Istenség személyei között nem létezett Atya és Fiú kapcsolat, nem így nevezték őket, ezt csak egy jövő időre vonatkozó beteljesedésként mondták ki akkor.
Csak később a Betlehemben való megszületés által teljesedett be ez a jövendölés, vagyis az Istenség egyik személye Isten Fiává lett, mivel nem emberi magból, hanem közvetlenül Istentől született, a másik pedig Atyává lett ugyanakkor. Luk. 1,35. - Zsid. 10,5. - Mát. 3,17. - Luk. 3,23. 38.
Az emberekhez való viszonyulásában különbséget találhatunk-e az Ószövetség Istene és az Újszövetség Krisztusa között?
A keresztény köztudat tévesen tulajdonítja az ószövetségi szigorú ítéleteket az Atyának, miközben Jézust pedig csak az alázatos és szelíd Istenként tartja számon.
Az Ószövetségben is találunk olyan kijelentéseket, amik az Istenről olyan bemutatást adnak, hogy Ő kegyelmes és végtelen irgalmú. II. Móz. 34,6-7/a. - Mik. 7,18. - Jón. 4,2.
Másrészt viszont a Biblia azt is el mondja, hogy Istenben csodálatos módon egyesül a kegyelem az igazsággal, ez képezi a trónjának alapját. Zsolt. 89,15.
Ezért a bűn büntetésétől nem tekinthet el, legfeljebb átvállalja tőlünk, ha elfogadjuk az Általa elgondolt megváltást. Róm. 6,23. - II. Kor. 5,21.
Az ember megváltásában tökéletes egységben munkálkodik együtt mindhárom isteni személy, éppen ezért nem lehet az ítéletet és a szigort az Atyának tulajdonítani, a kegyelmet pedig a Fiúnak. Ján. 3,16.
Talán éppen azért, hogy az ilyen téves következtetések ne alakulhassanak ki, “az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta”. Ján. 5,22.
Ezért nevezi a Biblia Jézust az “örökkévalóság Atyjának”, mivel örök életet csak Ő adhat nekünk, mert az Ő ítélőszéke előtt kell mindannyiónknak megállni. Ésa. 9,6. - II. Kor. 5,10.
A Szentháromság Istennek az emberi családhoz való viszonyulása mindig ugyanaz marad, mivel Istennél “nincs változás, vagy változásnak árnyéka” sem. Jak. 1,17.
“Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz”. Zsid. 13,8.
Mit tudhatunk arról az isteni személyről, aki az egész Ószövetség történelmén keresztül úgy vált ismertté, hogy Ő a seregeknek Ura, melyik isteni személyre vonatkozik ez a megnevezés?
A Szentírás több kijelentéséből megtudhatjuk, hogy a seregek Uraként bemutatkozó isteni személy nem más, mint az Istenség második személye, akit mi, az Újszövetségben élők Jézus Krisztusként ismerünk.
Amikor Dávid a 24. zsoltárban megénekli a Messiás diadalmas mennybemenetelét, akkor a diadalmasan bevonuló dicsőség királyát ő is a seregek Urával azonosítja: „Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya”. Zsolt. 24,10.
Pál apostol ezt egészíti még ki a megjegyzésével, mintegy megerősítve Dávid szavait, amiben azt mondja el, hogy a „dicsőség királya” megnevezés Jézusra vonatkozó cím: „mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát”. I. Kor. 2,8.
Ésaiás próféta is látja a seregeknek Urát ülni az ő trónján, szeráfoktól körülvéve és dicsőítve, és akkor az Úr egy különös kinyilatkoztatást bíz rá a prófétára, amit neki el kell mondania a népnek. Ésa. 6,1-10.
János apostol pedig arról tesz bizonyságot, hogy amikor Ésaiás ezt a kinyilatkoztatást kapta az Úrtól, akkor valójában annak a dicsőségét láthatta, akit mi, az Újszövetség népe, az ember Fiaként ismerhetünk. Ján. 12,34. 37-41.