60. Jézus megjelenései a feltámadása után
| I. A hét első napján | III. A tanítványai körében |
|
|
 |
| II. Az emmausi tanítványokkal |
| I. A hét első napján | III. A tanítványai körében |
|
|
|
| II. Az emmausi tanítványokkal |
Még a feltámadás reggelén “megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt űzött vala ki.” Mk. 16,9.
“Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak!” Lk. 24,34. - I. Kor. 15,5/a.
A Biblia nem adja meg az időpontot, de valószínűleg ez is a reggeli órában történhetett, vagy a délelőtt folyamán, és azt sem tudjuk, hogy mi volt a találkozás célja, miről beszélgettek.
Pál apostol beszámolója szerint Jakabnak is megjelent, bár ennek az időpontját sem tudjuk. I. Kor. 15,7/a.
A feltámadás délutánján az Emmaus felé vezető úton két tanítványhoz csatlakozott (de nem a tizenegy közül való), akik végül behívták vacsorára és szállásra. Lk. 24,15.
A feltámadás estéjén még megjelent a tanítványai között is, akik Jeruzsálemben egy házban voltak összegyűlve ekkor is. Mk. 16,14. Lk. 24,36. Jn. 20,19.
Nyolc nap múlva ismét megjelent a tanítványai között a jeruzsálemi házban. Jn. 20,26.
Nem tudjuk hol és milyen körülmények között került sor arra, hogy Jézus egy nagy tömegnek számító csoport között is megjelenjen, hiszen Pál szerint: “azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre”. I. Kor. 15,6/a.
Még sor került arra is, hogy a galileai tengernél találkozott Jézus a tanítványaival, majd pedig akkor is, amikor az Olajfák hegyén végül elbúcsúzik tőlük végleg. Jn. 21,1.
“...sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokat.” Csel. 1,3.
“Jézus nem akarta elfogadni övéinek hódolatát mindaddig, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy az Atya elfogadta áldozatát. Felemelkedett a mennyei udvarokba és ott maga bizonyosodott meg arról, hogy az emberek bűneiért hozott áldozata elégséges az egész emberiség számára, és így vére által mindenki elnyerheti az örök életet. Az Atya jóváhagyta és törvénybe iktatta azt az új szövetséget, amelyet Krisztussal kötött, aminek értelmében Isten bűnbánó és engedelmes embereket kapna, akiket éppen úgy szeretne, mint ahogy Fiát szereti. Krisztusnak be kellett fejeznie munkáját, és teljesítenie kellett fogadalmát, hogy: ‘Drágábbá teszem az embert a színaranynál és a férfit az Ofir kincsaranyánál” (Ésa 13:12).” (JÉ 697-698)
Lukács evangélista és Pál apostol emlékeznek meg az írásaikban arról, hogy Jézus külön megjelent Péternek, és valamilyen személyes beszélgetés történhetett közöttük.
Nem tudhatjuk miről beszélgettek, de Péter számára mindenképpen az isteni kegyelem megnyilatkozása volt ez a találkozás, annak bizonysága, hogy Jézus a történtek ellenére sem vetette el, hanem továbbra is szereti őt.
Kettejük közül csak az egyik személye ismert, akit név szerint Kleofásnak hívtak és Jézus rokonságába tartozott, hiszen a felesége Jézus anyjának a testvére volt. Lk. 24,18. Jn. 19,25.
Kleofás felesége ott volt Jézus keresztje alatt, amikor a felfeszítés megtörtént, majd később a bebalzsamozásra készülő asszonyok között is. Mk. 15,40. 47. 16,1.
A Szentírás kétféle magyarázatot ad arra, hogy miért nem ismerték fel Jézust.
“Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg más alakban, útközben...” Mk. 16,12.
“De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék.” Lk. 24,16.
Viszont a Jézus feltámadásával kapcsolatban kialakult hitetlenkedésük is közrejátszott abban, hogy mindenkit felismertek volna az útitársukban, csak éppen Jézust nem.
Ha Jézus azonnal felfedte volna magát előttük, akkor a Vele való találkozás örömében már nem éheztek volna semmi többet megtudni az Írásokból.
Nekik viszont éppen arra volt szükségük, hogy megértsék, az ótestamentumi próféciák és előképek Krisztus mellett tanúskodó bizonyságtételek.
Ezért először végig magyarázta nekik a próféták írásaiból, hogy éppen a Vele történt események képezik a legerősebb bizonyított a hitük számára.
A Golgota eseménye előtti véleményüket még úgy összegezték: “Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.”. Lk. 24,21.
Bár az is lehet, hogy Izráel megváltása alatt csupán a római elnyomás alól való kiszabadítást értették.
Az események hatására azonban mindenképpen módosult a Jézusról alkotott véleményük: “A melyek esének a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt.”. Lk. 24,19.
Sokszor vannak ma is együtt emberek Jézussal anélkül, hogy felismernék, csak beszélnek Róla, mégis idegenként mennek mellette.
Sohasem tudhatjuk, hogy egy segítségünkre szoruló, vigasztalást és megértést váró emberben nem Jézus áll-e előttünk.
A nagy elszámolás napján sokaknak mondja majd: “Bizony mondom néktek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg”. Mt. 25,45.
Mindenek előtt megfeddte őket a hitetlenségük miatt, hiszen nekik nagyon sokszor volt lehetőségük Jézus tanításait hallgatni, mégsem voltak képesek visszaemlékezni mindenre, amit Tőle hallottak.
Megfeddte őket azért is, hogy “balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, a miket a próféták szóltak... - hiszen - ezeket kellett szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe”.
Majd elkezdte “Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megírattak”. Lk. 24,27.
Jézus meg akarta értetni velük, hogy ne az eseményekből akarják megérteni a Biblia kijelentéseit, hanem a Bibliában adott isteni kijelentések segítségével próbálják megérteni a beteljesedett eseményeket.
Amikor az otthonukba értek és megvendégelték az útitársukat, az áldásra nyújtotta ki a kezét éppen úgy, ahogy azt a Mesterük szokta.
Ez olyan meglepetéssel hatott rájuk, hogy ösztönösen jobban oda néztek, és ekkor felfedezték a kezén a szegek okozta sebet, és ettől lehullott a hályog a szemükről.
Amikor azonban le akartak borulni előtte, akkor Ő hirtelen eltűnt a szemük elől.
A rendkívüli öröm hatása alatt elfelejtették, hogy már este van és nagyon fáradtak, azonnal útra keltek, hogy ezt az örömhírt elmondhassák az egybegyűlt tanítványoknak is.
Jézus tanítványai bezárkóztak egy házban, valószínűleg ott, ahol az utolsó vacsorát együtt fogyasztották el Mesterükkel.
Tel volt a szívük félelemmel, hogy a dühös főpapok most ellenük fordulnak, és most a mester helyett a tanítványain fogják a sort folytatni.
Amikor az emmausiak megérkeztek, mindkét csapat lelkesen fogott bele abba, hogy a saját örömhírét minél előbb elmondja a másiknak.
De még éppen csak elkezdték egymásnak elmondani egymásnak mindazt, amit tudtak, amikor hirtelen Jézus a szobában termett és megállt közöttük és rájuk köszönt.
A meglepetésük első reakciójában még hirtelen össze-vissza kezdtek beszélni minden butaságot: “azt hivék, hogy valami lelket látnak”. Lk. 24,37.
Jézus azonban erre a furcsa felvetésre csak annyit mondott: “Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?”.
Jézus tehát megháborodott gondolkodásnak és emberi okoskodásnak minősítette azt, ami a tanítványok gondolatában felmerült.
“Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok.” Lk. 24,39.
Amikor még ilyen bizonyításra sem voltak képesek teljesen hinni, akkor Jézus azt mondta nekik: “Van-é itt valami enni valótok? Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépes mézet, melyeket elvőn, és előttük evék.”. Lk. 24,41-43.
Valószínűleg az apostolok hibás hitbeli szemléletét használta fel Jézus arra, hogy meggyőzze a tanítványait, Ő valóságos lényében van jelen közöttük.
Mindig csak az egész Biblia tanításával való összhang alapján mondhatjuk ki, hogy az adott esetben mire vonatkozik egy-egy léleknek fordított szó.
Léleknek nevezi az Istenség egyik személyét, a Szentlélek Istent. Ján. 4,24.
Ugyanezzel a szóval fejezi ki az Isten angyalainak lényét és természetét is, valamint az elbukott angyalok munkáját is. Zsid. 1,13-14. I. Sám. 16,23. Mt. 8,16. Lk. 6,18.
A lélek szó igen gyakran előfordul az egész embernek, mint egy élő személyiségnek a megjelölésére is. I. Móz. 2,7. Ezék. 18,20. I. Ján. 4,1-3.
Ezt a szót használja arra is, amit Isten lehelt az emberbe a teremtéskor. I. Móz. 2,7/a.
Ez a meghatározás az egész Bibliában az Isten életet biztosító leheletére, életadó hatalmára vonatkozik. Csel. 20,10. Mt. 10,28. Jak. 2,26.
De lélek szóval jelöli a Biblia az Isten által teremtett ember egyik alkotó elemét is.
Mint az emberi érzelmek és indulatok központja. Mt. 26,35.
Az Istennel való kapcsolatból fakadó lelkiséget, lelki életet. Zsid. 4,12.
Amikor nyolc nappal később újra megjelent a tanítványai között, akkor azt “monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő”. Jn. 20,27.
Emlékeztette őket azokra a kijelentéseire, amelyeket Ő mondott nekik még a halála előtt, hogy mindazoknak a dolgoknak be kell teljesedniük, amelyeket megírtak Felőle Mózes törvényében, a próféták könyveiben és a Zsoltárok könyvében.
Azt monda nékik: “Így van megírva és így kellett szenvedni a Krisztusnak és feltámadni a halálból harmadnapon;” Lk 24:46.
Jézus a hitetlensége miatt bezárkózó ember szívének ajtaján is be tud menni, hogy a hitetlenségéből hitre segítse.
Isten nem magányos félrevonulásra rendelte a tanítványait, hanem közösségben való élésre, az egyedüllét kételkedővé és hitetlenné tesz, mint Tamást is.
Ha nem ügyelünk arra, hogy mi van megírva Isten Igéjében, akkor könnyen értetlenül fogunk állni az események forgatagában, amikor velünk, az egyházban vagy éppen a világban történik valami.
Az Istentől kapott hit él bennünk, ebből adódóan növekedhet, megfogyatkozhat, és ismét megújulhat bennünk, miként az apostolok esetében történt.