55. Jézus Pilátus és Heródes előtt
|
|
|
 |
||
|
|
|
|
|
|
||
|
|
1. Ki volt Pilátus és milyen körülmények között töltötte be azt a pozícióját, amit most a zsidó vezetők Jézus halálra ítélésére akartak igénybe venni?
Pilátus már hét éve gyakorolta Júdeában a római császár helytartójának tisztét.
Általában Cézáreában lakott, de a nagyobb ünnepeken, amikor nagyon sok ember gyűlt egybe a világ minden részéről, akkor mindig Jeruzsálemben tartózkodott.
Természetesen nem a vallási események vonzották ide, hanem egy esetleges lázadás esetére a gyors és személyes intézkedés miatt tette így.
A Jeruzsálemben összesereglett tömegben nem sokra volt szükség ahhoz, hogy feltámadjon a nemzeti szabadságvágyuk és a rómaiak elleni lázadásban törjön ki.
A Biblián kívüli források feljegyzései szerint Pilátus egy kegyetlen és önfejű ember volt, aki többször adott ki olyan parancsot, ami a zsidók elleni gyűlöletéről tett bizonyságot.
2. Hogyan lehetséges az, hogy Jézust már a kora reggeli órákban Pilátus elé vihették, és a helytartó már a törvényházban fogadja őket?
Mindenből arra lehet következtetni, hogy Pilátus már tudott a főpapoknak Jézus ellenes szándékáról, és arról is, hogy ebben az ő közreműködésére is szükség lesz.
A Gecsemánéba induló főpapok ugyanis katonai támogatást igényeltek Jézus elfogatásához, mert ezzel akarták kivédeni az esetleges Jézussal szimpatizálókat.
Mivel Pilátus már kora reggel ott volt a törvényházban, ez azt jelenti, hogy a főpapok előre megkérték erre az ügy minél gyorsabb elintézése érdekében.
Mindenáron szerették volna a város felébredése előtt Jézus elítéltetésének ügyét véglegesen lezárni, hogy ezzel minden lehetséges ellenállást kizárjanak.
3. Hogyan fogadta Pilátus a törvényházba érkezőket, és miként hatott ez a fogadtatás a Jézust kísérő zsidó vezetőkre?
A nagytanács tagjai arra számítottak, hogy Pilátus a korábbi esetekhez hasonlóan gyorsan és röviden végez Jézussal és megerősíti az általuk már kimondott halálos ítéletet.
Ehelyett azonban Pilátus egy komoly kivizsgáláshoz fogott hozzá, és bevezetésként megkérdezte őket, “Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen?”. Jn. 18,29.
Megsértett büszkeségükben azt válaszolták: “Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe”, hogy lehet a vádlott bűnössége felől érdeklődni, ha egyszer ők hozták ide őt. Jn. 18,30.
A római hatóság beleegyezése és támogatása nélkül viszont nem hajthatták végre a meghozott halálos ítéletüket, ezért kellett mindenképpen Pilátus hozzájárulása is.
Amikor Jézus ártatlanságát látva Pilátus azt mondta nekik, vigyétek el és ítéljétek el a ti törvényetek szerint, akkor azt mondták: “nekünk senkit sem szabad megölnünk”, amivel azt mondták ki, hogy ők már döntöttek, és halálos ítéletnél kevesebbet nem fogadnak el.
4. Pilátus kérdésére milyen vádakat rögtönöztek Jézus ellen, ami alapján a római jog szerint is halálra méltónak ítélhető?
Első meglepődésükből felocsúdva hirtelen már három vádpontot is megfogalmaznak.
Úgy találtuk, hogy félrevezeti a népet.
Tanításaiban tiltja a császár adójának fizetését.
Azt állítja magáról, hogy ő a zsidók királya.
Ezeket nem Jézus mondta, hanem csak szerették volna vele kimondatni korábban, állandóan ilyen kijelentést szerettek volna Jézusból kiprovokálni a kísértéseik alkalmával.
Ezek a főemberek már annyira megkeményedtek a szívükben, hogy már azzal sem fáradtak, hogy hamis tanúkat állítsanak Pilátus elé a nép közül, hanem ők maguk vállalták a hamis tanúskodást.
5. Hogyan próbált Pilátus kibújni a Jézus elítélésének felelőssége alól?
A főemberek vádaskodásai közben megütötte a fülét az, hogy Jézus Galileába való, ezért azonnal élt azzal a lehetőséggel, hogy Jézust tovább küldje a galileai illetékeshez, Galilea fejedelméhez, Heródeshez, aki ezekben a napokban szintén Jeruzsálemben tartózkodott.
6. Mi történt Jézussal Heródes palotájában, milyen eredménnyel zárult a két politikai vezető kapcsolata?
Heródes többszörösen is nagyon megörült, amikor megtudta, hogy Pilátus hozzá küldte Jézust kihallgatásra és felette való ítélkezésre.
Egyrészt azért örült, mert “sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott őfelőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz”. Lk. 23,8.
Másrészt azért örült, mert azt hitte, hogy a házában egybegyűlt vendégeit majd Jézus elszórakoztatja a csodáival, hiszen a vád alá helyezett emberek mindent meg szoktak tenni annak érdekében, hogy a bíráik kegyét elnyerjék.
De örült ennek a körülménynek azért is, mert az utóbbi időben megromlott a kapcsolata Pilátussal, amikor Jeruzsálemben halálra ítélt néhány galileait az ő megkérdezése és beleegyezése nélkül, ettől kezdve viszont barátokká lettek. Lk.23,12.
“Bármilyen kemény ember volt is Heródes, Krisztus elítéltetését, kárhoztatását nem merte aláírni. Szerette volna kivonni magát a rettenetes felelősség alól. Ezért Jézust visszaküldte a római helytartó, Pilátus ítélőszéke elé.” (JÉ 637,4)
7. Miért nem volt hajlandó Jézus válaszolni Heródes egyetlen kérdésére és parancsára sem?
Jézus küldetését nem az képezte, hogy kielégítse a felfuvalkodott és szívükben megkeményedett emberek kívánságait.
Jézusnak nem volt szava azok számára, akik lábbal taposták az Isten kegyelmét.
“Krisztus hallgatása azonban a legkeményebb dorgálás volt, amit Heródesnek adhatott. Heródes elvetette azt az igazságot, amit a próféták közül a legnagyobb mondott neki, és semmi más mennyei üzenetet nem kaphatott többé. A mennyei Fenségnek nem volt egy szava sem a számára.” (JÉ 636,3)
8. Szorult helyzetében milyen üzenetet kapott Pilátus a feleségétől, és ő hogyan próbálta alkalmazni ezt Jézus megmentése érdekében?
Amikor Pilátus már a törvényházban volt Jézus ügyével foglalkozva, a felesége egy küldönc által azt üzente a férjének: “Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta”. Mt. 27,19.
Jézus megmentése érdekében élni akart azzal a szokással, hogy “ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának”. Mt. 27,15.
A főpapok által felbujtott tömeg azonban kész volt inkább a közönséges gyilkos számára kérni a szabadulást, minthogy Jézus meneküljön meg a halálos ítélet elől.
1. Mi volt a különös abban, amikor Pilátus azt kérdezte Jézustól: “Te vagy a zsidók királya”?
Ennek a kérdésnek az a különlegessége, hogy nem azt mondja, királynak mondod-e magad, hanem azt, hogy valóban király-e.
A kérdésében szinte benne volt az a feltételezése, hogy el tudná fogadni Jézus királynak, érzi, hogy az előtte álló vádlott több, mint egy közönséges ember.
Jézus válasz kérdéséből is az tűnik ki, hogy Ő is ezt a felismerést hallotta ki Pilátus kérdéséből, ezért azt kérdezte tőle: “Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszéltek néked én felőlem?”. Jn. 18,34.
Pilátus megértette Jézus kérdését, de a szívében támadt büszkeség miatt nem akarta kinyilvánítani belső meggyőződését.
Csak annyit mondott Jézusnak: “Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi fejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?”. Jn. 18,35.
Ezzel a tettével viszont elszalasztotta élete egyetlen nagy lehetőségét.
2. Amikor Pilátus nem válaszolt Jézus kérdésére, akkor Heródessel ellentétben mit tett Jézus, és miért tette ezt?
Az a körülmény, hogy Jézus magyarázatba fogott, azt bizonyítja, hogy Pilátusban még egy megmentésre szoruló és váró embert látott.
Magyarázatával Pilátus kérdésére is válaszolt, de egyúttal azon túlmutatóan.
Amikor azt mondta, hogy “az én országom nem e világból való”, akkor ezzel királynak vallotta meg magát Pilátus előtt.
Majd pedig a küldetéséről beszélt előtte, tömören összefoglalta azt, hogy miért hagyta el az országát és jött el arra a helyre, ahol most halálra akarják ítélni.
“Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Jn. 18,37.
Jézus azt akarta Pilátussal megértetni, hogy csak az igazság elfogadása által újulhat meg az élete és a természete.
Pilátus vágyott az igazság megismerésére, elméje azonban egy zavarban levő ember elméje volt.
Megragadták az Üdvözítő szavai, és felkavarta szívét az a kívánság, hogy megismerje: mi is valójában ez az igazság, és miként tudná ezt a Jézus által hirdetett igazságot elnyerni.
Ezért megkérdezte Jézustól: “Micsoda az igazság?”, a választ azonban nem várta meg, amivel elszalasztotta a felkínált lehetőséget. Jn. 18,38.
3. Pilátus helyett most mi nézzünk szembe azzal a kérdéssel és próbáljuk a Biblia alapján megválaszolni, amit ő tett fel Jézusnak, “Micsoda az igazság”?
Jézus bevezető szavaiból az derül ki, hogy erről az igazságról Jézus tesz bizonyságot, és valamilyen módon mi emberek is ezen igazságból valókká lehetünk.
Korábban a benne hívő zsidónak Jézus három dolgot hangsúlyozott ezzel kapcsolatban:
“Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; És *megismeritek az igazságot, és *az igazság szabadokká tesz titeket... Azért ha *a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Ján. 8,31-32. 36.
Máskor pedig a tanítványainak mondta: “Én vagyok... az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam”. Jn. 14,6.
Jézus tehát azonosítja magát azzal az igazsággal, amit nekünk meg kell ismernünk és ami képes bennünket szabaddá tenni.
Pál apostol is nagyon világosan mondja ki ugyanezt a rómaiakhoz írott levelében:
“Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazoké lehet, akik hisznek.” Róm. 3,22.
1. Amikor Pilátus belátta, hogy a saját érdekeit is figyelembe véve nem tudja Jézust megvédeni a zsidó főpapok gyűlöletével szemben, milyen cselekményre szánta el magát, és hogyan értékelhető ez a cselekmény?
A végső nagy párharcban Pilátus nyíltan kimondja: “én nem találok bűnt ő benne”.
A zsidó vezetők viszont azonnal visszavágnak egy nagyon különös kijelentéssel.
Egyrészt szembe állítják a zsidó törvényt a római törvénnyel, és a zsidó törvényt a római felett állónak vallják azzal, amit mondanak.
“Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát”. Jn. 19,7.
Másrészt viszont ezzel a kijelentésükkel azt is bevallják, hogy nem a Pilátus előtt felsorolt vádak az igazi okok Jézussal szemben, nem azért akarják halálra szánni.
A zsidókkal szembeni tehetetlenségében Pilátus nyilvánosan akarja kifejezni, hogy a főpapok és a nép gyűlöletével és kegyetlen szándékával nem ért egyet és nem azonosul.
“Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!” Mt. 27,24.
Sokan vannak ma is, akik a megpróbáltatás és a veszteség elkerülése érdekében inkább feláldozzák a meggyőződésüket, de Pilátushoz hasonlóan azt fogják aratni, amit vetettek.
2. A Jézus elleni gyűlöletük milyen nyilatkozatra ragadtatta a zsidókat, amit más körülmények között soha nem vállaltak volna el?
Amikor Pilátus azt mondta nekik: “Imhol a ti királyotok”, akkor heves tiltakozásukban azt mondták ki a papifejedelmek: “Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk!”. Jn. 19,14-15.
“Azzal, hogy egy pogány uralkodót választottak és ismertek el Uruknak, a zsidó nép megtagadta Isten uralmát, és Istent, mint királyát elvetette.” (JÉ 645,5)
3. Jézus elítéltetésének kikényszerítésével milyen következményt vállaltak magukra, és beteljesedett-e ez valamikor rajtuk?
Amikor Pilátus ártatlannak és igaz embernek vallotta meg Jézus az egybegyűlt tömeg előtt, akkor az egész nép együtt kiáltotta: “Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon”. Mt. 27,25.
Amit a pogány Pilátus nem vállalt, azt Isten választott népe könnyű szívvel kész volt magára vállalni, ennyire vakká és keménnyé tud tenni a vallási gyűlölet.
Ez a magukra vállat felelősség rettenetesen teljesedett be 70-ben Jeruzsálem elpusztításakor, és teljesedett a történelem folyamán újra és újra milliók kegyetlen halálával.