| I. Lázár betegségének híre | II. Találkozás a gyászoló családdal |
|
|
 |
| III. Lázár feltámasztásának csodája | IV. A Főtanács végleges döntése Jézus felől |
Három testvér (Mártha, Mária és Lázár) lakott együtt abban a bethániai házban, ahol Jézus gyakran keresett és talált pihenést, nyugalmat, a fárasztó munkája után.
Valószínűleg magukban éltek, mert a családjukról semmit sem említ a Biblia.
Jézus a barátjának nevezi Lázárt a tanítványaival folytatott beszélgetése közben.
Mária viszont nagyon bensőséges érzéssel, kötődött Jézushoz, amit különböző módon újra és újra kifejezett.
Valószínűleg Mária volt az a bűnös nő, akit Jézus elé vittek a farizeusok, akit Jézus mentett ki a halálra kövezés ítélete alól, és Ő volt az is, akiből hét ördögöt űzött ki. Jn. 8,1-11. Lk. 8,2-3.
Ezek a körülmények magyarázzák Mária különösen mély ragaszkodó szeretetét Jézussal kapcsolatban. Lk. 7,36-39.
“Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra... Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult Tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát pedig könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.” (JÉ 477,3)
Mikor a testvérek üzenetéből meghallotta Lázár súlyos betegségének hírét, még két napig maradt azon a helyen, ahol éppen tartózkodott, és csak azután döntött úgy, hogy elindul a júdeai Bethániába, Lázár házához.
Ezt a magatartását Jézus a következőképpen indokolta a tanítványai előtt: “örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek”. Jn. 11,15.
A Golgota eseményéhez közeledve a tanítványoknak szükségük volt Jézus Messiás-i mivoltával kapcsolatosan egy olyan rendkívüli megerősítésre, mint ami Lázár feltámasztásakor történt.
Mert féltették Mesterüket a főpapok gyilkos szándékától, hiszen már mindenki tudta, hogy mindenképpen meg akarják Őt ölni.
Ennek az összefüggésében hangzott el Tamás kijelentése: “menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele”, ha Jézus meghal, akkor nincs értelme tovább élni. Jn. 11,16.
A Biblia azért nevezi alvásnak a az első halált, mert több vonatkozásban is hasonlítható egyik a másikhoz.
Miként az alvó ember semmit sem tud arról, hogy mi történik körülötte, akképpen a meghaltak sem tudnak semmit arról, hogy mi történik a nap alatt. Préd. 9,7-8.
Miként az alvó ember egyszer csak felébred, és tovább folytatja a tevékenységét, így lesz ez a meghalt emberek esetében is a feltámadás után. Jel. 13,7. Jel. 20,9.
“A halál nem változtatott rajtuk. Sírjukból kilépve felvették megszakadt gondolataik fonalát. Ugyanaz a győzelmi vágy sarkallja őket, mint ami a sírba szálláskor bennük élt.” (N.K. 589,2/b.)
Mindkét testvér szinte szemrehányó szavakkal fogadta Jézust: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem”. Jn. 11,4.
A családdal együtt gyászoló Jeruzsálembeliek pedig azt mondták: “Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?”. Jn. 11,20.
Jézus iránti szeretetétől késztetve ott hagyja az egész vendégsereget, és elébe megy Jézusnak a falu határába, nem tudja otthon megvárni, míg megérkezik.
Ebben a jézusi gondolatban először is a kétféle halál és a kétféle élet közötti különbségre van téve a hangsúly, mint annyiszor a jézusi tanításokban. Ján. 3,36.
Egyik kijelentésében azt mondja ki Jézus, hogy az első halál nem diadalmaskodhat az örök élet felett, a Jézusból fakadó élet erősebb, mint a halál.
Másik kijelentésével viszont azt hangsúlyozza, hogy aki Őbenne hisz, az sohasem hal meg a kárhozat halálával, azon “nincs hatalma a második halálnak”. Jel. 21,6.
Mária is azonnal felkelt és sietve kiment a falu határába, hogy minél előbb találkozzon Jézussal.
Bár Mártha titkon szólt Máriának, de Mária távozását félreértették a vendégek, azt hitték, hogy Mária a sírhoz megy ki, ezért sokan utána mentek.
Ekkor újra megfigyelhetjük, hogy Mária mennyire másként viszonyult Jézushoz, mint Mártha, hiszen Mária azonnal leborult Jézus lábaihoz, ami a tiszteletadás legmagasabb szintű megnyilatkozása volt.
Szomorúsága és sírása nem azonos indítékból fakadt a körülötte lévő emberekkel.
Jézus azért búsult el lelkében, mert látta az emberek képmutató, megjátszott és tettetett gyászoló fájdalmát.
Jézus nem Lázárt siratta a gyászolókkal, hiszen éppen most készült feltámasztani Őt, hanem a gyászolókat siratta, miattuk hullatott könnyeket, mint később Jeruzsálem felett is, mert előre látta a bekövetkező eseményeket.
Amikor Jézus azt parancsolja, hogy vegyék el a követ a sír szájától, akkor Mártha Jézushoz fordul, és szinte megütközve mondja neki: “Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos”. Jn. 11,39.
Jézus azonban emlékezteti Márthát a korábbi beszélgetésükre: “Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?”. Jn. 11,40.
Mert részt akart adni nekik abban a csodában, amit készült elvégezni Lázár feltámasztásával.
Ugyanezzel a szándékkal von be bennünket Isten az evangélium hirdetésének szolgálatába, mert rész akar adni abban az örömben, amikor egy ember találkozik Jézussal és ennek hatására megváltozik az élete.
“Krisztus így mutatta be, hogyan működik együtt Isten az emberrel. Amit emberi erő megtehet, azt nem isteni erő hívatott megtenni.” (JÉ 450,2)
Jézus szavaiból kitűnik, hogy csupán “a körülötte álló sokaságért mondta” el az Atyához intézett imáját, hogy higgyenek az Istentől való küldetésében. Jn. 11,42.
Lázár feltámasztását viszont már a saját isteni szavával végzi el, amellyel parancsol a természeti erőknek, és azok engedelmeskednek Neki, a teremtőnek.
“a csoda, mellyel Krisztus feltámasztotta Lázárt a halálból, az összes elhalt igazak feltámasztását jelképezi. Szavai és cselekedetei által Jézus a feltámadás Szerzőjének jelenti ki magát.” (JÉ 447,2)
“Sokan hívének azért ő benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala”. Jn. 11,45.
Lázár feltámasztásának csodája éppen az ellenkező hatást váltotta ki a főpapokból, mint kellett volna, a hír hallatán végleg elutasították Jézust, mint Messiást.
A korábbi Jézus ellen irányuló sikertelen próbálkozások most olyan elhatározásra késztették ezeket az embereket, hogy végleg leszámolnak Jézussal.
Mivel azonban féltek a Jézussal szimpatizáló néptől, ezért elhatározták, hogy titokban és nagyon komoly előkészülettel fogják el és ölik meg. Ján. 11,46-53.
Először még csak általánosságban próbálnak okot keresni arra, hogy Jézust elítélhessék.
“Ez az ember sok csodát mível. Ha ekképpen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.” Jn. 11,47-48.
Kajafás viszont, a ki főpap vala abban az esztendőben, azt monda nékik: “Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen”. Jn. 11,49-50.
“Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.” Jn. 11,51-52.
Ettől az időtől fogva azonban Jézus már kerülte a nagy nyilvánosságot és a központi helyeket, ezért nem tudták, hogy hol találják meg Őt.
“Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba; és ott tartóz-kodék az ő tanítványaival.” Jn. 11,54.
Jézusnak ez a lépése nagy izgalmat váltott ki az emberek körében, mert közeledett a húsvét ünnepe, és a világ minden részéről egybesereglett emberek szerettek volna találkozni Jézussal, de senki sem tudta, hogy hol tartózkodik.
“Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?” Jn. 11,56.
Ebben a sajátos helyzetben a főpapoknak szükségük volt egy olyan személyre, aki ismeri Jézus tartózkodási helyét, és kész azt elárulni nekik.
“A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki tudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy Őt megfogják.” Ján. 11,57.
Valószínű, hogy ez a rendelet indította el Júdásban azt a szándékot, hogy elárulja Jézus tartózkodási helyét. Luk. 22,3-6.