Mt. 19,1-30. Mk. 10,1-31. Lk. 18,15-30.
| I. A házassági elválásról | II. Jézus és a gyermekek |
|
|
|
| III. A gazdag ifjú |
Egyrészt nagy sokaság követte Jézust ezen az útján, nagyon sokan annak reményében, hogy meggyógyítja őket a betegségükből.
Másrészt viszont a farizeusoknak egy csoportja is követte Jézust, hiszen ekkor már minden áron szerettek volna Jézussal szemben valamilyen vádpontot találni.
Azt kérdezték: “Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?”.
Már a kérdésük megfogalmazása is arról árulkodik, hogy csak “kísérteni” akarják Jézust, vitatkozni vele, belekötni a szavaiba, belesodorni olyan kijelentésbe, amit fel lehet használni ellene az elítéltetéséhez.
Jézus nem megy bele a felvetett kérdés megvitatásába, helyette inkább Isten eredeti szándékát vázolja fel a kérdezőknek.
Egyúttal a tudományukra büszke farizeusokat megszégyeníti a visszakérdezésével: hát ti “nem olvastátok” az Írásokban a teremtő Isten szándékát a házasságkötéssel kapcsolatban, hogy ezt most tőlem kérdezitek?
Végül pedig egyetlen mondatban összegzi a válaszát: “A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza”.
A vitatkozni akaró ember mindig talál újabb pontot, ahol bele lehet kötni a másik szavaiba, így a farizeusok is azonnal újabb kérdéssel kísértették Jézust.
“Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt?”
Jézus válasza egyértelmű: “Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt”.
Ezzel Jézus arra utalt, hogy hiányzik belőlük a vétkező fél iránti megbocsátás készsége, vagyis hiányzik a szeretet, csak könyörtelen ítélettel tudják kezelni.
Az elbocsátásra vonatkozó törvény azonban nem Mózes rendelkezése volt az Isten eredeti szándékával ellentétben, hanem Isten rendelkezett Mózesen keresztül így.
Isten a bűn világában élő ember állapotához és helyzetéhez alkalmazkodva adta ezt az engedményt az Édenben adott eredeti szándékával ellentétben.
A bűn okozta körülmények között így akart olyan helyzetet biztosítani, amely a paráznaság miatt megromlott kapcsolatot elviselhetővé teszi, és segít lelkileg újból talpra állni.
Ezért engedte meg indokolt esetben a házastársak elválását.
Ezen a ponton Jézus visszatér az eredeti kérdéshez, és válaszképpen kimondja, hogy csak paráznaság miatt lehet elbocsátani a házastársat.
Mivel viszont az elbocsátások általában mindig egy újabb házasságkötés miatt történtek, ezért Jézus még kiegészíti a kérdésre adott válaszán túl a magyarázatát.
Ha valaki nem paráznaság miatt bocsátotta el a feleségét, és mégis új házasságot köt, akkor Isten előtt éppen ő fog házasságtörőnek, azaz paráznának minősülni, mivel ezzel megtörte az előbbi házassági szövetségét.
Ha viszont valaki olyan személyt vesz el, akit paráznaság miatt bocsátottak el, Isten azt is házasságtörőnek tekinti.
Amikor egyik fél részéről sem történt paráznaság, tehát nincs isteni felhatalmazás az elválásra, de más ok miatt úgy megromlott a kapcsolatuk, hogy nem tudnak együtt élni, akkor különválhatnak egymástól, de Isten továbbra is házastársaknak tekinti őket. I. Kor. 7,10-11.
Egyik sem köthet új házasságot, csak egymással békülhetnek ki újra.
Jézus azt mondta, hogy “vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért”.
Ezzel arra utalt, vannak olyanok, akik készek megtartóztatni a testi vágyaikat annak érdekében, hogy összhangban éljenek az Isten országának alapelveivel.
Mert csak a szexuális vágyaik szabadon való kielégítése érdekében gyakorolták azt, hogy a feleségüket elbocsátották azért, hogy egy újabb nőt vehessenek el.
A zsidók között szokás volt a gyermekeket elvinni valamelyik rabbihoz, hogy az kinyújtott kézzel megáldja őket és imádkozzon értük.
A tanítványok azonban túl fontosnak gondolták a Megváltó munkáját ahhoz, hogy ilyesmivel zavarják és megszakítsák annak végzésében.
Talán azt is gondolták, hogy ezek a gyerekek még túl kicsik ahhoz, hogy bármit is felfogjanak Jézus személyének és küldetésének lényegéből.
A Menny fejedelme nem tartotta méltóságán alulinak, hogy tanításait a gyermekek felfogóképességének szintjére leegyszerűsítse, és válaszoljon a kérdéseikre is.
Jézus a gyermekek elméjébe és szívébe is igyekezett elültetni az igazság magvait, hogy majd évek múlva kikeljen, és az örök életre megteremje a gyümölcseit.
Jézus a megváltás titkára, a hit általi megigazulás csodálatos lehetőségére mutat rá ezzel a kijelentésével.
Ha nem tudjuk gyermeki alázattal és örömmel elfogadni Istentől az elkészített ajándékát, akkor nem mehetünk be az Isten országába.
Ha mindig az jár a fejünkben, hogy ezért mit kell majd nekünk ezért cserébe adnunk, akkor még nem lettünk olyanok, mint a gyermek.
Ha még mindig nem tudtuk felfogni, hogy mit fejez ki és mit jelent számunkra ez a szó, hogy Atyám, milyen mélységes szeretet nyilatkozik meg benne, akkor még nem lettünk olyanná, mint a gyermek.
“Ha valaki újonnan nem születik... víztől és Lélektől, (nem mehet be az Istennek országába)” Jn. 3,3. 5.
“Ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, (semmiképpen sem mentek be a mennyeknek országába)” Mt. 18,3.
“Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, (az semmiképpen sem megy be abba)” Mk. 10,15.
Ez a három kijelentés egymásra épülő sorrendben együtt képezi azt a célt, amit Isten elénk állít.
Újjászületni, gyermekké lenni, Isten országának ajándékát elfogadni.
A gyermekek valami olyan képességgel rendelkeznek, amelyet a felnőttek már elfelejtettek.
A gyermekek engedik magukat megajándékozni, a visszatörlesztés gondolata nélkül, ők tudnak őszintén és felszabadultan elfogadni.
Ha készek vagyunk az üres kezünket nyújtani Isten felé, akkor Isten nekünk adja azt, ami után áhítozunk, mert “ilyeneké a mennyeknek országa”.
“Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki se kérkedjék:” Eféz. 2,8-9.
Valószínűleg nagyon gazdag volt, és ebből következően ifjú kora ellenére felelős beosztást töltött be Izráelben, vagyis főember volt. Lk. 18,18. Mt. 19,22.
Az a körülmény, hogy a nyílt utcán, mindenki előtt letérdelt Jézus előtt és úgy mondta el a lelkét foglalkoztató kérdését, egyfajta jellemzést ad róla. Mk. 10,17.
Magatartásával azt fejezte ki, hogy nem törődik azzal, mit mondanak az emberek, mit gondolnak róla, az sem érdekli, hogy ezzel elveszíti előttük a tekintélyét.
A fiatal ember kérdése az volt: “Jó Mester, mi jót cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?”.
Jézus válasza nagyon rövid és határozott: “Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat”.
Amikor viszont ez a főember arra utal, hogy ő ezt már megtartotta ifjúságától fogva, akkor Jézus egyértelművé teszi, hogy van egy nagyon súlyos fogyatkozása, ami akadályt jelent az örök élet elnyerése szempontjából.
Jézus azt mondja ennek az ifjúnak: “Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet”. Mk. 10,21.
Ez az egy fogyatkozás a felebarát iránti szeretet hiánya volt, amivel azt bizonyította, hogy a valóságban nem élt összhangban azzal a törvénnyel, amiről azt gondolta, hogy megtartja.
A törvény megtartásának csak egyetlen alapja lehet, ezért fogalmaz Pál a következőképpen: “Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.” Róm. 13,10.
Az ifjú eltávozása után Jézus azt mondta: “Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni”.
“A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát?”
“Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges”.
Péter azt kérdezi Jézustól: “Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk”?
“Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.”
Akik pedig ebben a történelmi korban élnek együtt Jézussal és követik Őt, azoknak a Jelenések könyvén keresztül is ad egy ígéretet.
“Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szüzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.” Jel. 14,4.