Mt. 7,13-14. 23,37-39. Lk. 13,10-17. 22-35.
| I. A béna asszony meggyógyítása | II. Izráel elvettetéséről |
|
|
|
| III. Üzen Heródesnek és sír Jeruzsálem felett |
1. Mit tudhatunk arról a beteg asszonyról és a betegségéről, akivel Jézus a zsinagógában találkozott össze egy szombatnapi istentisztelet alkalmával?
“Vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolc esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni.”
Ez a betegség valamilyen lelki eredetű következmény volt az asszony életében, amivel Sátán kötözte meg.
Ez azt jelentette, hogy nemcsak a gerince deformálódott el és bénult meg, hanem az őt uraló démonikus erő arra kényszerítette, hogy meghajolva mindig a föld felé fordítsa az arcát.
Jézus messiási küldetésének viszont részét képezte az, hogy “hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást”. Ésa. 61,1/b.
2. Hogyan gyógyította meg Jézus ezt az asszonyt, és mire utalnak a feloldozással kapcsolatos szavai?
Mivel ez az asszony lelkileg is megkötözött volt, ezért mindenek előtt ebből a rabságából akarta feloldozni: “Asszony, feloldattál a te betegségedből!”.
A lélek megszabadítása után azonban a testének állapotában is gyógyulást adott kezének érintésével.
Az asszony Isten-dicsőítése viszont nemcsak a gyógyulása feletti örömének kifejezése volt, hiszen nem csupán Jézust dicsőítette, hanem az Istent.
Ezzel arról is bizonyságot tett, hogy megértette Jézus mennyei küldetését, és felismerte benne a megígért Messiást. (lásd: Luk. 2,20. 17,15-16.)
3. Hogyan reagálta le a zsinagóga vezetője Jézusnak ezt az újabb gyógyítását, amit szombaton hajtott végre?
A zsinagóga vezetővel az élen sokan felháborodtak Jézusnak ettől a cselekedetétől, hiszen szombaton történt, ráadásul a zsinagógában, az istentisztelet helyszínén.
Felháborodásában és a vezetői tekintélyének megőrzése érdekében ráparancsolt a tömegre:
“Hat nap van, a melyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombatnapon.”
Ezzel a kirohanásával azt bizonyította, hogy félt Jézustól, ezért nem merte közvetlenül Jézusnak címezni a mondanivalóját.
Ehelyett közvetett módon a zsinagógában megjelent emberekkel fordult szembe, pedig azok egyáltalán nem azért jöttek oda, hogy Jézus meggyógyítsa őket.
4. Milyen módon magyarázta meg Jézus a zsinagógában lévőknek, hogy az ilyen cselekedet nem ellentétes a szombat szentségével?
Mindenek előtt nyíltan kimondta előttük, hogy mit gondol róluk, az álszentségükről: egyszerűen “képmutatók”-nak nevezte őket.
Majd pedig meg is magyarázta, miért nevezi őket képmutatóknak.
Azt ugyanis egyikük sem tartotta szombatrontásnak, ha az éhező és szomjas állat körül elvégzik a szükséges munkákat szombaton, nehogy szenvedjen a jószág és emiatt kár érje őket anyagilag.
Azon viszont megütköznek, ha valaki egy szenvedő embernek segít a bajában, noha ő Ábrahám leánya, vagyis a választott nép közül való.
5. Hogyan fogadták Jézus magyarázatát a zsinagógában lévő emberek?
A jelenlévők egyik táboráról azt mondja az Ige: “mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magokat néki ellenébe veték”.
A nép többsége viszont nem állt a zsinagóga vezető befolyása alatt, ezért “az egész nép örül vala mind azokon a dicsőséges dolgokon, a melyek ő általa lettek”.
Ez az öröm nemcsak az asszony meggyógyításával kapcsolatos.
Annak is örültek, hogy a zsinagóga kegyetlen és embertelen lelkű vezetőjét végre megleckéztette valaki, és megszégyenülten kellett félreállnia.
1. A Betánia felé vezető úton milyen kérdéssel fordult Jézushoz egy férfi, mi motiválhatta őt ennek a kérdésnek a felvetésére?
Ez a férfi nagyon különösen fogalmazza meg a kérdését: “Uram, avagy kevesen vannak-é a kik idvezülnek?”.
Ezzel ugyanis közvetett módon arra akarta figyelmeztetni Jézust, hogy azok a követelmények, amiket Ő képvisel a tanításaiban, olyan nehezek, hogy csak nagyon kevesek képesek annak megfelelni.
Ez az ember nem tartozott Jézus követői közé, csak külső szemlélőként figyelte Jézus dolgait és tetteit.
Különös módon most sem az érdekelte, hogy Ő üdvözülhet-e, hanem az, vajon hányan lesznek képesek Jézus szerint odáig eljutni.
2. Mit válaszolt neki Jézus, és miért ilyen közvetett módon adott választ a felvetett kérdésre?
Mindenek előtt az ember gondolkodását szerette volna megváltoztatni és jó irányba fordítani, ezért azt mondta neki, ne az üdvözülők számával foglalkozz, hanem “igyekezzetek bemenni a szoros kapun”.
Majd pedig arra utalt, hogy a szoros kaput egyszer befogja zárni a gazda, és akkor többé már senki sem mehet be, bármennyire is szeretne.
3. Mit jelképeznek azok a kapuk és utak, amiről Jézus beszélt az embernek adott válaszában?
A bejáratot képező kapuk és mögöttük lévő utak mérete nem azonos, mert az egyik szoros, azaz keskeny, míg a másik tágas, vagyis széles kapu és út.
A kapuk mérete a jellegüket is meghatározza, mert amíg a széles kapu már a mérete miatt is feltűnő, addig a szoros kapu nem.
A keskeny út bejáratát képező szoros kapu mérete viszont nem jelentene akadályt senkinek sem arra, hogy akár sokan is át menjenek rajta, ha egyébként akarnának.
Jézus szerint azonban kevesen vannak azok, akik elhatározzák magukat, sőt igyekezetet tesznek annak érdekében, hogy ezen a kapun beléphessenek.
4. Miért szoros az a kapu, amelyen való belépésre Jézus biztatást adott a kérdezőnek?
Azért keskeny és szoros ez a kapu, mert Isten azt akarja, hogy bizonyos csomagokat rakjunk le magunkról a bejárat előtt, és hagyjuk ott a kapun kívül azokat, hiszen ezekkel a csomagokkal nem léphetünk be a szoros kapun.
Ezek a csomagok a bűnös életmódunk azon dolgaiból álltak össze, amelyekkel együtt nem mehetünk be Isten országába, az örökéletre. Gal. 5,19-21.
Nem Jézus veszi el tőlünk az előző életünkhöz kötődő dolgainkat, hanem ezt nekünk kell önként letenni magunkról, és megválni tőlük.
5. Kikről beszélt Jézus a válaszként elmondott példatörténetben?
Amikor a példaszerinti kívül maradók arra hivatkoznak, hogy “Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál”, ezzel világos utalást ad az akkori nemzedék között végzett munkájára és szolgálatára.
Közvetett módon a mindenkori keresztényekre is vonatkozik ez a kijelentés.
Mert az Úr Jézus színe előtt esszük és isszuk az Úrvacsora szent jegyeit.
Mindnyájan azt valljuk, hogy a mi utcánkban vagyis a mi gyülekezetünkben elhangzó tanítások Jézus nevében történnek, maga Jézus szól hozzánk az Ige szavain keresztül.
6. Mit akart azzal mondani, hogy “a gazda felkél és bezárja az ajtót”?
A kegyelem idő bezárását jelenti, amikor már nincs lehetőség a megtérésre.
A kegyelem ajtajának bezárásával Jézus végleg kimondja: “A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is”. Jel. 22,11.
7. Milyen prófétikus végkövetkeztetést adott Jézus a szoros kapun belépő és kívül maradó emberek összetételéről?
Jézus ekkor nyíltan beszélt arról, amikor Isten elveszi a választott népétől az evangélium hirdetésének megbízatását és az előjogokat, mert méltatlanná váltak arra.
“Annak okáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.” Mát. 21,43.
Megszégyenítően vázolta fel előttük, hogy a választott nép fiai kívül maradnak, helyettük pedig “jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek”.
1. Mi lehetett az oka, hogy most azok a farizeusok figyelmeztetik Jézust arra, hogy Heródes meg akarja öletni, akik maguk is arra készültek, hogy ezt megtegyék?
A farizeusok valószínűleg nem azért közölték Jézussal a Heródessel kapcsolatos figyelmeztetést, mintha féltették volna az életét, hanem szerették volna megfélemlíteni és rávenni arra, hogy hagyja el ezt a területet, Pérea vidékét, menjen máshová.
2. Mit üzent Jézus Heródesnek a farizeusokon keresztül, és mi volt ennek az üzenetnek a lényege?
Amikor Heródest “rókának” nevezte, akkor ezzel egyértelművé akarta tenni a farizeusok előtt, hogy Ő nem fél Heródestől sem, Őt senki sem állíthatja meg a munkájának végzésében.
“Mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem”, ezzel a válaszával Heródes kémeinek nevezi őket.
Jézus arra is utal a válaszában, hogy az Ő küldetése Jeruzsálembe szólítja, ez a város viszont a korábbi prófétákhoz hasonlóan meg fogja Őt ölni.
3. Hogyan kell érteni azt, hogy amikor Isten tenni akar valamit Jeruzsálemmel, akkor a nép nemleges válasza miatt nem teheti meg?
A megváltási terv úgy készült el, hogy tiszteletben tartja minden ember szabad-akaratú döntését.
De mindenkinek vállalnia kell az maga választotta döntés következményét.
Isten nem oszt ki önkényesen, hatalmi szóval, általa elgondolt terveket. Mát. 23,37. Jel. 3,20.
Megváltási tervében Isten egybeszerkesztette azokat a szabad-akaratú emberi döntéseket és cselekedeteket, amelyeket istenségéből adódóan Ő már előre látott.
Tervének elkészítésében a szándékával ellentétes megnyilvánulások sem képeztek akadályt, előre látva, ezeket is beépítette tervébe. Csel. 4,26-28.
A kinyilatkoztatás által Isten bennünket is meghív a megváltás tervében való szabad és önkéntes részvételre, és ez a meghívás két dolgot igényel tőlünk.
Azonosulást Istennek a saját életünkre vonatkozó tervével. Róm. 16,25-26.
Legyünk készek Isten eszközeivé és segítőtársaivá válni, hogy általunk mások is megismerhessék a megváltás evangéliumát, azaz jó hírét. Mát. 28,19-20.
4. Hány részletben teljesedett be az az ítélet, amit Jézus Jeruzsálem felett mondott ki ekkor?
Amikor azt mondta: “pusztán hagyatik néktek a ti házatok”, akkor arra pillanatra utalt, amikor Isten dicsőségének jelenléte megszűnt a templomban.
Ez akkor következett be, amikor a templom belső kárpitja kettéhasadt a tetejétől az aljáig, és ezzel a legszentebb rész, az Isten jelenlétének helye mindenki számára láthatóvá lett.
Második kijelentésével viszont a farizeusok kérésére válaszolt, így adva tudtukra, hogy nemsokára végleg el fog távozni közülük.
Csak akkor fogják újra látni, amikor az ég felhőiben visszajön az övéit megszabadítani a bűn világából.