Mt. 18,11 - 19,2. Mk. 10,1. Lk. 9,51 - 10,20.
| I. A megtérés munkálása, és a gyülekezet hatalma | II. A samaritánusok nem fogadják be |
|
|
 |
| III. A hetven tanítvány kiküldése |
I. A megtérés munkálása, és a gyülekezet hatalma (Mt. 18,11-22)
“Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett.” Mt. 18,11.
Egy olyan ember példáján és reakcióján keresztül, akinek van száz juha, de egy azok közül eltévedt.
Mivel a kilencvenkilencet biztonságban tudja, ezért elindul, hogy megkeresse az elveszettet.
Így reagálni csak akkor lehet az eseményekre, ha a gazda minden juhát egyformán szereti.
Ezen a szereteten az elveszettség körülménye sem változtat, a gazda szemében nem teszi értéktelenebbé a juhát.
Mivel a szeretet nem leleplezni akar, hanem “elfedez”-ni, ezért mindenek előtt maga megy el a bűnöshöz, és megpróbál a lelkére beszélni és segíteni neki.
“Ne hozd szégyenbe, ne teregesd ki hibáját mások előtt, ne hozz gyalázatot Krisztusra olyan ember vétkének, tévedésének nyilvános feltárásával, aki az Ő nevét viseli.” (JÉ 373,1)
“Ne próbáld magadat igazolni. Minden erőfeszítésed gyógyulására irányuljon. Lelki sebek kezelésekor a legtapintatosabb érintésre, a legkifinomultabb érzékenységre van szükség. Csakis a Kálvária Szenvedőjéből áradó szeretet győzedelmeskedhet itt. Gyöngéd szelídséggel kezelje testvér a testvért, mint aki tudja: ha sikert ér el, ‘lelket ment meg a haláltól’ és ‘sok bűnt elfedez’ (Jak 5:20).” (JÉ 373,1)
“Ha valaki elhanyagolja a Krisztus által ráruházott kötelességet, és nem próbálja helyreigazítani a tévelygőket, bűnösöket, a bűn részesévé válik. Azokért a vétkekért, melyeket megakadályozhattunk volna, éppoly felelősek vagyunk, mint ha magunk követtük volna el őket.” (JÉ 374,1) (lásd: III. Móz. 19,17.)
A magad mellé vett tanúbizonyságok nem a vétkező ellenében kell megjelenjenek, hanem érte, a megmentését segítve.
Mivel különböző lelki ajándékokkal rendelkezünk, ezért a magunk mellé vett segítők a nekik adott lelki ajándékaik által foghatnak hozzá a bűnös megmentéséhez.
Ha viszont ez az együttes erőfeszítés is eredménytelen marad, akkor minősülnek át olyan tanúkká, akik már azt bizonyítják a gyülekezet előtt, hogy a vétkező nem akar változtatni a körülményein és a bűnének megítélésében.
Jézus a mindenkori tanítványainak közösségére ruházta át az Ő nevében való cselekvés hatalmát: “mintha Isten kérne mi általunk; Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel”. II. Kor. 5,20.
“Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.” Mt. 18,18.
A gyülekezet közössége együtt próbálja megtenni az utolsó lépést annak érdekében, hogy a vétkezőt visszafordítsa eltévedt útjáról Istenhez.
“Aki ezt az egyesült kezdeményezést is visszautasítja, az elvágja a Krisztushoz fűződő köteléket, s kitépi magát a gyülekezet közösségéből. Ettől fogva, mondta Jézus, ‘legyen előtted olyan, mint a pogány, és a vámszedő’.”(JÉ 374,f)
Ha valóban a vétkező iránti szeretettől vezérelve cselekszik a gyülekezet és a Szentlélektől vezettetve, akkor a Menny követeiként az örökkévalóságra kihatóan érvényesül a munkájuk.
Ez a jézusi kijelentés semmiképpen sem azt jelenti, hogy ezzel a döntéssel végleg ki lett zárva Isten kegyelméből a vétkező.
A zsidókról ugyanis Jézus azt mondta: “mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek”. Mt. 23,15.
Ennek hátterén Jézus előbbi kijelentése azt jelenti, hogy a bűnében megkeményedett embert olyan pogánynak tekintsük ezután, akiért készek vagyunk akár az egész földet is megkerülni, csakhogy újra Isten népéhez tartozzon.
Ennek érdekében ezután sem szabad megjegyzések, bírálat tárgyává tennünk az esetét magunk között.
Akkor is ezt a jézusi szabályt kell alkalmazni a rendezés érdekében.
Viszont nem kell megvárnod, hogy a vétkező tegye meg feléd az első lépést, hanem Te közeledj hozzá a megbocsátás lelkületével, ahogy teszi ezt felénk is az Isten.
Ha viszont eredménytelen a rendezési szándékod, akkor azért vegyél magad mellé másik két személyt, mert ők “nincsenek benne az ügyben, ezért sokkal valószínűbb, hogy pártatlanok lesznek, tanácsuk nagyobb súllyal esik latba a tévelygő szemében”. (JÉ 373,2)
II. A samaritánusok nem fogadják be (Mt. 19,1-2. Mk. 10,1. Lk. 9,51-56)
Márk szerint: “Onnan pedig felkelvén Júdea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.” Mk. 10,1.
Lukács viszont azt emeli ki, hogy “mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy”. Lk. 9,51.
“De nem fogadták be Őt, mivelhogy Ő Jeruzsálembe megy vala.” Lk. 9,53.
Ha Jézus nemcsak átutazó vendégként akar szállást kérni útban Jeruzsálembe, akkor a samaritánusok is szívesen fogadták volna,
Jeruzsálem viszont az ellenségeik fővárosát jelentette, és aki oda akar menni, az ne kérjen szállást tőlük, mert az maga is az ellenségeik közé tartozik.
A samaritánusok úgy jártak, mint sok mai ember, akik valamilyen személyes érdek vagy sérelem miatt inkább bezárják szívüket Jézus befogadása előtt, és ezzel elveszítik a Menny felkínált áldását.
“Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?” Lk. 9,54. – (Akházia király embereit II. Kir. 1,10. 12.)
Tanítványainak javaslatára Jézus azt mondta: “Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek”. Lk. 9,55.
“Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa.” Lk. 9,56.
“Nem képezi Krisztus küldetésének részét, hogy arra kényszerítse az embereket: fogadják el Őt. Sátán és az általa indított emberek akarják a lelkiismeretet kényszeríteni. A gonosz angyalokkal szövetkező emberek az igazságért érzett buzgalom álruhájában zúdítanak szenvedést embertársaikra, hogy saját vallási felfogásukra térítsék őket.” (JÉ 412,3)
“Nincs következetesebb bizonyítéka, hogy Sátán lelkülete tölt el minket; mint ha készek vagyunk megsebezni és elpusztítani mindazokat, akik nem értékelik munkánkat vagy elgondolásainkkal ellentétesen cselekszenek.” (JÉ 412,3)
“Semmi sem bánthatja jobban Istent, mint ha emberek vallási vakbuzgóságból olyanoknak okoznak szenvedést, akiket az Üdvözítő a vérén váltott meg.” (JÉ 413,f)
III. A hetven tanítvány kiküldése (Lk. 10,1-20)
Jézus már küldetésének utolsó hónapjait töltötte, ezért a munkások megsokszorozásával fel akarta gyorsítani az emberekért végzett munkáját.
“Minden figyelmeztetés, feddés, kérlelés Isten Igéjében vagy követőinek ajkán, zörgetést jelent a szív ajtaján. A bebocsátást kérő Jézus hangja az.” (JÉ 415,1)
Ezek a tanítványok is együtt jártak Jézussal már jó ideje, bensőségesebb kapcsolatba kerülhettek Vele, és közvetlenebb személyes tanításban részesülhettek.
A tizenkettőhöz hasonlóan most őket bízza meg Jézus azzal, hogy kettesével menjenek el minden városba és faluba az Ő nevében, minden olyan helyre, “ahová Ő menendő vala”.
Jézus “az Ő orcája előtt” küldte el a hetven tanítványt, ami egy személyes felhatalmazást jelent, ezért ők ezen az útjukon Jézus nevében cselekedhettek.
“Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött.” Lk. 10,16.
“Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!” Lk. 10,17.
Jézus azonban megpróbálta egy teljesen új irányba terelni a gondolkodásukat, más legyen az örömük tárgya.
“Inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.” Lk. 10,20/b.
A megváltott emberek nevei az élet könyvében vannak feljegyezve. Fil. 4,3/b.
Ez a könyv a Bárány könyvének is van nevezve, ezért is tartalmazza azoknak a nevét, akik életük folyamán valamikor elfogadták Jézust személyes Megváltójukként. Jel. 13,8. Dán. 12,1/b.
Az üdvösség elnyerése érdekében azonban bent is kell maradjon a nevünk az élet könyvében.
Ha valaki nem marad mindvégig hű Istenhez, ha nem él győzelmes keresztény életet, akkor az ítélet alkalmával Jézus kitörli a nevét az élet könyvéből, és ezáltal elveszíti az örök életet. Jel. 3,5. 22,19. II. Móz. 32,32-33.
Ez a jézusi kijelentés Sátán vereségének a jelképes meghatározása.
Sátán ugyanis kivettetett a Mennyből, amikor Isten elleni lázadásában és küzdelmében alul maradt. Jel. 12,7-9. Ésa. 14,12.
Ezzel a kijelentésével viszont előre is mutatott Jézus:
A golgotai halála által ugyanis még egyszer és végleg legyőzi Sátánt, és ezzel mint a Föld fejedelme is ki lesz vetve újra a Mennyből. Jn. 12,31.