Mt. 16,24-26. Mk. 8,34-38. Lk. 9,23-26.
I. Csak az, aki akarja | II. Tagadja meg magát | |||
III. Vegye fel a keresztjét |
Ez a követés az önkéntesség indítékán kell alapuljon, mert Jézus senkit sem kényszerít erre.
Jézus azt mondta: “ha valaki én utánam akar jönni”, tehát senkinek sem kötelező ezt tenni.
Isten megváltói terve úgy készült el, hogy tiszteletben tartja minden ember szabad-akaratú döntését.
Viszont mindenkinek vállalnia kell az maga választotta döntés következményét, mert Isten nem oszt ki önkényesen, hatalmi szóval, általa elgondolt terveket. Mát. 23,37. Jel. 3,20.
Isten a tervében egybeszerkesztette azokat a szabad-akaratú emberi döntéseket és cselekedeteket, amelyeket istenségéből adódóan Ő már előre látott.
Tervének elkészítésében még a szándékával ellentétes megnyilvánulások sem képeztek akadályt, előre látva, ezeket is beépítette tervébe. Csel. 4,26-28.
Mivel tehát Isten szabad akaratú lényekként teremtett bennünket, ezért ennek a Jézus követésében is biztosítottnak kell lenni.
Mert Jézus csak olyan útra akar hívni bennünket, amit Ő már megtett, amin előttünk már végig járt.
Mert Jézus az előttünk haladásával meg akarja mutatni azt, hogy miként lehet ezen az úton előre haladni.
Ha Jézus nem mutatná az utat az előttünk haladásával, akkor mi eltévednénk, újra és újra letérnénk a helyes útról, és sohasem érkeznénk meg a kitűzött célba.
Jézus azonban úgy megy előttünk, hogy eközben az együtt haladás közösségét is biztosítja azoknak, akik készek Őt követni.
Jézus követésének legalapvetőbb előfeltétele az, hogy ismernem kell Őt, akit követni akarok. Ján. 17,3.
Jézust csak akkor követhetem, ha kész vagyok olyan életet élni, mint amit Ő élt.
Jézust követem akkor, ha kész vagyok érte mindarra, amire Ő is kész volt értem.
Jézus követésének feltétele az is, hogy ne csak egy bizonyos távolságból merjem Jézust követni, hanem merjem Őt egészen közel engedni magamhoz, és úgy vállalni mindenki előtt.
Sok keresztény tragédiája az, hogy nem előre tekint Jézusra, hanem önmagával van elfoglalva.
Egyesek elbizakodnak az elért sikerekből fakadóan.
Mások megrémülnek az előttük álló megpróbáltatásoktól, mint a tanítványok a viharzó tengeren. Mt. 14,27-31.
“Ha bajokkal küzdünk, gyakran teszünk úgy, mint Péter. A hullámokat nézzük, ahelyett, hogy az Üdvözítőre tekintenénk. Lábaink meginognak, s a vizek elöntik büszke lelkünket.” (JÉ 317,4.)
Jézust követni csak úgy lehet, ha tekintetünket szüntelen Rá irányítjuk, mert amíg Jézusra nézünk, addig biztonságban vagyunk.. Zsid. 12,2.
Krisztus szemlélése már önmagában is átalakító erővel hat vissza ránk. II. Kor. 3,18.
Krisztus dicsőségének, azaz jellemének szemlélése közben rajtunk is kezd kibontakozni és láthatóvá válni az a dicsőség, amit Édenben elveszítettünk.
Miközben Őt szemlélem, ismerem fel a saját valós állapotomat.
Mert korunk problémái között is a legkritikusabb helyen áll az önmegtagadás hiánya, mert mindenki szeretne a másik fölé kerülni és a másik fölött uralkodni. II. Tim. 3,1-4.
Azt gondolják, hogy ők jobbak, ügyesebbek, szebbek, okosabbak, vagy éppen gazdagabbak, mint a másik.
Még az is jellemző, hogy miközben mindent szeretnének elérni azonnal, eközben szinte egyáltalán nem számít, hogy milyen áron.
Ennek érdekében készek a becsületüket feláldozni, a lelkiismeretüket elnémítani, csakhogy zabolátlan önzésüket kielégíthessék.
A Jézus által ajánlott önmegtagadás azonban ezt az önző gondolkodást akarja felváltani bennünk.
Az önmegtagadás lényegét a következőképpen foglalhatjuk össze: hajlamainknak, vágyainknak és ösztönös kívánságainknak a tudatos megtagadása, azokról való önkéntes lemondás.
Ez az önző, egocentrikus gondolkodás megfigyelhető az élet minden területén, ezért az önmegtagadásnak is meg kell nyilatkozni az életünk minden dolgában.
Pál apostol fogalmazza meg számunkra azt, amit Isten szeretne kialakítani a gondolkodásunkban és az életünkben. I. Tim. 6,6.
Ezt a lelkületet és életgyakorlatot Jézus szerint csak egyetlen módon érhetjük el: “Keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát”. Mt. 6,33.
Az önmegtagadás sokféle példáját állítja elénk a Biblia, és ezek “megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett”. I. Kor. 10,11.
Ilyen eset Júdás története, aki még a Mesterét is elárulta, mert nem tudta megtagadni magát, nem tudott lemondani a pénz szeretetéről. Lk. 22,3-6.
Anániás és Zafíra még a Szentlelket is megpróbálták becsapni, csakhogy ne kelljen önmagukat megtagadni, és a mező árából Istennek adni az a részt, amit korábban odaígértek. Csel. 5,1-4.
A gazdag ifjúban pedig olyan embert ismerhetünk meg, aki inkább lemondott még a Mester követéséről is, csakhogy ne kelljen a javaiból a szegényeknek adni. Mt. 19,16-22.
Ábrahámról azt tudhatjuk meg, hogy az unokaöccsével Lóttal szemben a legmesszebbmenőkig kész volt a saját érdekeit háttérbe szorítani, és minden előnyt átengedni. I. Móz. 13,8-11.
Mózes pedig még az üdvösségéről is kész volt lemondani, csakhogy megmenthesse Izráel népét Isten ítéletétől.
“Inkább az én nevemet töröld ki a könyvedből.” II. Móz. 32,32.
Jézus Krisztus, a világmindenség teremtő Istene otthagyta a Menny dicsőségét, és emberré lett, szolgai formát vett fel, hogy megmenthessen. Fil. 2,6-7.
Jézus abban is csodálatos példaképünk, hogy Ő sohasem kereste a saját akaratának az érvényesítését, csak az Atya akaratára figyelt. Jn. 5,30/b.
Jézus önmegtagadásának leghatalmasabb példája a Golgotán vállalt áldozata volt, hiszen tudta mi vár rá, mégis vállalta. Mt. 26,53.
Ha Jézus a szívünkben él, akkor az Ő követése és a vele kapcsolatos kereszt nem jelent lemondást vagy veszteséget.
Az újjászületett kereszténynek ugyanis megváltozott az értékrendje, mert a megtérés a gondolkodásmód megváltozását jelenti.
Már nem is tudna az előző életében gyakorolt szokásai szerint élni.
A bűntől való elszakadás pillanatában ugyan önmegtagadást jelent ezektől elszakadni, mert a kívánságaink még a bűn felé vonzanak, de a természetünk megváltozásával már nem éreznénk jól magunkat ugyanazokban a dolgokban.
Sokaknak téves elképzelésük van arról, hogy mi is az a kereszt, amit felvennünk és hordoznunk kell.
Egyesek úgy gondolkodnak erről, hogy mindaz a nyomorúság és szenvedés, amit egy egész életen át el kell viselniük, nekik ez a keresztjük.
Mások úgy vélekednek, hogy az ő keresztjük egy-egy családtag, vagy éppen a munkahelyi főnök kriminális természetének az elhordozása.
Jézus azonban nem ezeket a dolgokat nevezi keresztnek, hiszen példák csak a bűn világának a természetes megnyilatkozásai, amit akkor is el kell hordoznunk, ha nem akarjuk.
A Jézus által említett keresztet nekünk kell eldöntenünk, hogy fel akarjuk venni vagy nem, készek vagyunk azt hordozni vagy nem.
Mert a kereszt Jézus Krisztus vállalását jelenti az életemben, az egész világgal szemben.
Ezért keresztnek mondható mindaz, ami Jézus követése miatt ér bennünket: “én érettem és az evangéliumért”, mondja Jézus. Mk. 8,35.
“És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.” - “...nem méltó én hozzám” Lk. 14,27. Mt. 10,38/b.
A Jézus követésének keresztjét azonban nemcsak hordoznunk kell, hanem ezen a kereszten meg is kell feszíttetnünk. Gal. 6,14.
Ez a megfeszíttetés a meghalásunkat jelenti ugyan, de nem a hús-vér testünk halálára vonatkozik.
A Jézus követés keresztjén a régi megromlott természetnek, a bűnös indulatoknak és kívánságoknak kell megfeszítetni és meghalni. Gal. 5,24.
Jézus is mérlegeli a kétféle lehetőség esélyeit helyettünk, azért, hogy segítsen a jót választani, “Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” 36. vers
A Jézus szerinti nagy kérdés az, mit adhat a világ, ha valaki mégis azt választja?
Össze mérhető-e a két ígéret és a két jutalom?
Ezeknek a gondolatoknak a hátterén Péter feltett Jézusnak a jutalomra vonatkozó kérdését, amire Jézus a következőket válaszolta. Mt. 19,27-30.