32. Előkészületek a Golgotára
Mt. 16,13-23. Mk. 8,27-33. Lk. 9,18-22.
| I. Ti kinek mondotok engem? | II. A tanítványok felkészítése |
|
|
 |
Mt. 16,13-23. Mk. 8,27-33. Lk. 9,18-22.
| I. Ti kinek mondotok engem? | II. A tanítványok felkészítése |
|
|
|
Először csak azt kérdezi tőlük, hogy úgy általában “Engemet, az embernek Fiát, kinek mondanak az emberek”?
Később viszont már személyesen a tanítványainak az állásfoglalását tudakozta: “Ti pedig kinek mondotok engem”?
Ezekkel a kérdésekkel szerette volna felkészíteni a tanítványait arra, hogy az elfogatását követő események közben ne veszítsék el a Belé vetett hitüket.
Első kérdésével még időt biztosított tanítványainak arra, hogy át tudják gondolni és meg tudják fogalmazni a saját hitbeli válaszukat is.
A közvélemény válaszainak közös kiértékelése által pedig szerette volna megtisztítani tanítványainak hitét az atyák hagyományainak torzításától.
Az emberek véleményének összefoglalásaként azt mondták Jézusnak: “Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül”
A tanítványok nevében viszont Péter fogalmazta meg és mondta ki Jézus kérdésére a választ: “Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”.
Volt olyan eset is, amikor Jézus a farizeusoknak tette fel ugyanezt a kérdést: “Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől?”. Mt. 22,42.
Ez a kérdés a farizeusok esetében is a Messiásra vonatkozó hitük próbája volt, ők azonban egy ószövetségi prófécia szavaival akartak kibújni a válaszadás elől.
Ez a prófécia ugyanis Dávid Fiaként mutatja be az eljövendő Messiást, amivel azt akarták érzékeltetni, hogy a krisztusnak királynak kell lennie, és ezt nem látják Jézus esetében beteljesedni. II. Sám. 7,12-14.
Ekkor Jézus egy újabb kérdéssel rávilágított arra, hogy az isteni kinyilatkoztatás is eltorzulhat és üressé válhat az emberek sajátos értelmezése által.
“Miképpen hívja őt Dávid lélekben Urának?... Ha Dávid Urának hívja őt, akkor mimódon Fia?” Mt. 22,43. 45.
Jézus válaszában az fogalmazódik meg, hogy a tanítványok számára még mindig nem volt teljesen egyértelmű Jézus messiási küldetésének a lényege.
“Nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám”, mondta Péternek.
Péteren ekkor teljesedett be az, amit Pál apostol fogalmazott meg.
“És senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által.” I. Kor. 12,3/b.
Ez azt jelenti, hogy Péter fogékony volt a Szentlélek vezetésére és tanítására
Igen, mert napjainkban is nagyon megoszlik az emberek véleménye Jézusról.
Legáltalánosabb vélemény szerint Jézus csupán egy kiemelkedő történelmi személy volt, aki tanításaival forradalmasította az emberek vallását, kultúráját és a társadalmi együttélését.
Vannak olyanok is, akik hisznek Jézusban, mint Megváltóban, de túlságosan a gyermek Jézuskára koncentrálnak, akinek emlékére karácsonykor meghitté lehet varázsolni az otthon légkörét.
A felnőtt tanító Messiás viszont már túl komoly számukra, azzal már nem tudnak mit kezdeni.
Jézus nem arra kíváncsi, hogy mit mondasz Róla csupán udvariasságból, netán tiszteletből, vagy éppen valamilyen érdekből, Őt az érdekli, belül a szíved mélyén miként vélekedsz felőle.
“Nem elegendő az igazság elméletét hinni. Nem elegendő, ha Krisztusba vetett hitünkről vallást teszünk. Nem elegendő, hogy nevünk a gyülekezet névsorában szerepel... Bármit valljunk is ajkunkkal, mit sem jelent, ha nem teszünk bizonyságot cselekedeteinkkel is krisztusról.” (KP 226-227)
Krisztusról szóló vallomásunk olyan bizonyságtétel, amit ha akarunk ha nem, de állandóan hirdetünk a környezetünkben, és ez a vallástétel nemcsak a Jézusba vetett hit megvallása lehet, hanem a tagadás vallástétele is.
“A Krisztus lelkületével ellentétes lelkület megtagadja őt, bármi legyen is a hitvallás. Az ember megtagadhatja Krisztust rágalmazással, helytelen beszéddel, hazug és rosszindulatú szavakkal. Megtagadhatja, ha kitér az élet terhei elől, vagy bűnös örömöket keres. Megtagadhatja a világhoz való alkalmazkodással, udvariatlan viselkedéssel, saját véleményének dédelgetésével, önigazultsággal, kételyek ápolgatásával, bajkeveréssel, sötétben lakozással. Mindezekkel kinyilvánítja, hogy Krisztus nincsen benne.” (JÉ 296,2)
Mert a megígért Dávidi Messiásról legtöbben azt gondolták, hogy Ő csak egy politikai és nemzeti hős lesz, aki felszabadítja Izráelt a római elnyomás alól.
Jézus messiási küldetése azonban egészen más természete volt, és sokkal nagyobb hatásköre, mintsem hogy csak Izráel szabadítására korlátozódjon.
Másrészt viszont a tanítványok sem értették tisztán Jézus messiási küldetésének a lényegét, ezért még alkalmatlanok voltak arra, hogy arról beszéljenek az emberek előtt, hogy Ő a Krisztus.
“A tanítványoknak is olyan hamis elképzelésük volt a Messiásról, hogy egy ilyen nyilvános bejelentés nem alakított volna ki bennük igaz képet jelleméről, munkájáról. A Megváltó napról napra fedte föl magát, így akart helyes felfogást kialakítani bennük önmagáról, mint Messiásról.” (JÉ 350,2)
Ezt a tilalmát a Jézus körül kialakult feszült helyzetben a farizeusok és írástudók ellenséges szándéka is szükségessé tette, ezért különösen vigyázni kellett arra, hogy kinek mit mondanak.
“De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.”
Itt újra azzal a problémával találkozunk, hogy nem megfelelő helyre lettek kitéve a pontok és a vesszők, ezért hangsúlybeli eltolódás van a mondatok értelmében.
Jézus Péter vallástételére válaszol először egy formai párhuzamos kijelentéssel, “Te vagy a Krisztus”... erre válaszul “Te pedig Péter vagy”.
A Péter nevet Jézus adta Simonnak, ez alkalmas volt a kananeus Simontól való megkülönböztetésre. Jn. 1,43. Mt. 10,4.
Majd pedig Jézus azt akarta mondani, hogy amit Péternek a mennyei Atya jelentetett ki, az jelképesen “Kősziklá”-nak mondható, ami az Egyház alapját fogja képezni, ezen kell majd felépülnie a történelem folyamán.
Az arám “Kéfá”-s görög megfelelője a “Petrosz”, ami kősziklát jelent ugyan, de inkább egy “kavics”-szerű követ, egy guruló követ, amire nem házat építeni, mert nem stabil, kimozdul.
Isten Egyháza nem függhet embertől, nem bízhatjuk megtartásunkat a tévedő és esendő emberre.
“Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét.” Jer. 17,5.
Egyedül az Úr a “Kőszikla, cselekedete tökéletes”, ezért “boldogok mindazok, akik Őbenne bíznak”. V. Móz. 32,4. Zsolt. 2,12.
A Szentírás egyértelműen tesz bizonyságot arról, hogy “más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus”. I. Kor. 3,11.
Már az ószövetségi próféták is így jövendöltek a Messiás felől, és Péter maga is az Egyház alapját képező kőhöz hasonlítja Jézust később. És. 28,16. I. Pét. 2,4.
Jézus kezdte felkészíteni tanítványait arra, ami majd Jeruzsálemben fog vele nemsokára történni.
“Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni.”
Tanítványai először néma megdöbbenéssel hallgatták Jézus bejelentő szavait, Péterből azonban gyorsan kitört egy újabb kijelentés a Messiással kapcsolatban: “Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled”.
Mert Péter ezt a kijelentését nem a mennyei Atya kinyilatkoztatásaként mondta ki, hanem Sátán az ősellenség befolyása alatt.
Ezek nem Péter szavai voltak, hanem Sátáné, aki megpróbálta elcsüggeszteni és küldetésétől eltéríteni Jézust.
Az Isten dolgai és az ember dolgai nem mindig fedik egymást, esetenként éles ellentétben állnak egymással.
Az Isten szerint a Megváltó küldetése és szolgálata nem korlátozódik Izráelre, és nem a közvetlen tanítványait akarja előnyös pozíciókhoz juttatni.
Ezzel szemben a tanítványok csak akörül forogtak, hogy mikor fogja már Jézus felállítani a királyságát és szabadítja meg Izráelt a római elnyomás alól.
Isten szerint a Megváltó azért jött a földre, hogy “bűnné legyen”, és helyettünk elviselje a bűneink büntetéseként a kárhozat halálát.
Tanítványai viszont már dicsőségben szerették volna látni Mesterüket.
Jézus arról is beszélt tanítványainak teljesen nyíltan, hogy a szenvedése és halála után harmadnapon viszont fel fog támadni.
Jézus vigasztaló üzenetnek szánta ennek a bejelentését, tanítványai viszont már meg sem hallották, amit a feltámadásáról mondott előttük, mert annyira megbénította őket a Jézus haláláról szóló hír.