30. Főnicia és a Tízváros vidékén
Mt. 15,21-39. Mk. 7,24-31. 8,1-9.
| I. A kananeita asszony esete | II. A Tízváros vidékén történt események |
|
|
 |
Mt. 15,21-39. Mk. 7,24-31. 8,1-9.
| I. A kananeita asszony esete | II. A Tízváros vidékén történt események |
|
|
|
Tírus és Sidon felé indult el, bár nem ezekbe a városokba igyekezett, hanem a Szír-Fönícia határvidékén akart maradni a tanítványaival, valamelyik faluban.
Jézust többféle szándék irányította erre a vidékre.
“Jézus munkája most az volt, hogy előkészítse tanítványait küldetésükre. Azért jött erre a vidékre, mert itt remélte megtalálni azt a nyugalmat, amelyet Bethsaida nem tudott biztosítani.” (JÉ 335,1)
“Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni Vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön. Vigaszt nyújt bánatára, élő példáját adhatja a leckének, amit meg akart tanítani.” (JÉ 336,1)
“Azok az emberek, akiknek minden lehetőségük megvolt, hogy megértsék az igazságot, egyáltalán nem ismerték a körülöttük élők szükségleteit. Nem tettek erőfeszítéseket, hogy segítsenek a sötétségben élő lelkeken. A zsidó gőg által emelt válaszfal még a tanítványokat is megakadályozta abban, hogy együtt érezzenek a pogány világgal. Ezek a korlátok most ledőltek.” (JÉ 336,1)
“Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” Mt. 15,22.
Ezzel a megszólítással két tényről tett bizonyságot:
Tájékozott volt Jézus munkájáról, tudott arról, hogy egész Izráelben meggyógyítja a betegeket, akiket hozzá visznek.
Azzal, hogy Dávid fiának szólította, Jézus messiási küldetésével kapcsolatos ismereteiről akart bizonyságot tenni, és arról a hitéről, hogy ennek beteljesedését Jézusban látja elérkezettnek.
Beteg leánya számára szeretett volna gyógyulást kérni Jézustól.
Leányában tisztátalan lélek volt, és azt kérte Jézustól, hogy “űzze ki az ő leányából az ördögöt”. Mk. 7,26.
Először úgy tett Jézus, mintha nem hallotta volna az asszonynak hozzá intézett megszólítását és kérését.
Ezért aztán a tanítványok is megszólították Jézust, hogy küldje el ezt az asszonyt, “mert utánunk kiált”. Mt. 15,23.
Jézus “Úgy fogadta a megvetett nép képviselőjét, ahogyan a zsidók tették volna. Így akarta láthatóvá tenni tanítványai előtt azt a hűvös és szívtelen magatartást, amit a zsidók az ilyen esetben tanúsítanak, hogy annál nyilvánvalóbb legyen az az irgalmas lelkület, amelyet tanúsítaniuk kellett volna.” (JÉ 336,2)
Bár ez a válasz látszólag összhangban állt a zsidók előítéletével, a valóságban azonban egy rejtett szemrehányást tartalmazott a tanítványoknak.
Jézus ugyanis azért jött a világra, hogy mindenkit megmentsen, és ezt már nagyon sokszor elmondta nekik, de még mindig nem értették meg.
Tanítványainak meg kellett érteniük, hogy ez a nő is egy elveszett juh, még ha nem is a nagy Pásztor aklából való, Neki azonban őt is meg kell mentenie.
“Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” Jn. 10,16.
“Jézus arra vágyott, hogy felfedje az igazság mély titkait, amelyek korszakok óta el voltak rejtve, és így a pogányok a zsidók örököstársai lehessenek, "részesei az ő ígéretének Krisztusban az evangélium által" (Ef 3:6).” (JÉ 338,1)
Jézus ezzel a válaszával látszólag még mindig elutasította az asszony könyörgését, a zsidók érzéketlen előítéleteinek megfelelően.
Az asszony válaszából azonban kiderül, hogy már komoly ismerettel rendelkezett Jézus felől, ismerte az emberekhez való viszonyát, ami nem volt összhangban a korabeli zsidók rideg és szeretetlen lelkületével.
Válasza azt is jelzi, tisztában volt vele, hogy Jézus válasza nem a saját gondolatának és akaratának a kifejezése, ezért tovább folytatta a kérését.
Jézus látszólagos elutasítása mögött egy el nem rejthető könyörületességet látott, ezért tudta, hogy eljött számára a nagy lehetőség, könyörgése meghallgatására.
"Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, amik az ő uruknak asztaláról aláhullanak" Mt. 15,27.
“Ekkor felelvén Jézus... Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.” Mt. 15,28.
Az asszony megpróbálásával Jézus megmutatta tanítványainak azt, hogy akinek ekkora hite van, az többé nem lehet idegen, hanem Isten házanépének gyermeke.
Ez az asszony hittel lendült át a zsidók és pogányok között tornyosuló korlátokon, ezzel bemutatva, hogy minden embert csak a saját választása akadályozhatja meg, hogy az evangélium által Krisztus ígéretének részese legyen.
“Ugyanazok az elemek, melyek az embert elválasztották Krisztustól ezernyolcszáz évvel ezelőtt, ma is működnek. A zsidók és pogányok közti válaszfalat felépítő lelkület ma is tevékeny. A büszkeség és az előítélet erős válaszfalakat épített az emberek különböző osztályai közé.” (JÉ 339,f)
Ma már nemcsak a hívő és nemhívő között léteznek válaszfalak, hanem az életkor, a rang, a vagyoni helyzet, a nemzetiség, és még sok egyéb ember alkotta korlátok és válaszfalak emelkednek egy-egy ember között.
Az osztálytagozódás gyűlöletes Isten előtt, az ilyen jellegű dolgokat Ő semmibe veszi, Ő előtte minden ember lelke egyenértékű.
“És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:” Csel. 17,26-27.
"Ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik" Róm. 10,12-13
“Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.” Mk. 7,31.
Dekapoliszban nem zsidók, hanem sokistent imádó görög pogányok éltek szíriai kormányzóság alatt.
Viszont ezek a pogány görögök is nagy számban vittek betegeket Jézushoz.
Ezen a vidéken történt, amikor a gadarai ördöngösökből kiűzött démonok a disznónyájat a tengerbe pusztították, ezért Jézust távozásra szólították fel.
“És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.” Mk. 7,32.
Ez az ember nem maga ment Jézushoz, hanem mások vitték oda, és ők kérték Jézust arra, hogy gyógyítsa meg ebből a nagyon kellemetlen betegségből.
Vannak emberek, akik sohasem mennének Jézushoz maguktól, másoknak kell őket Jézushoz vezetni.
“Jézus nem csak szavakat mondott, amikor meggyógyította ezt a beteget. Félrevonta a sokaságtól, ujját a fülébe helyezte, megérintette nyelvét, feltekintett az égre, és felsóhajtott a gondolatra, hogy mennyi fül nem nyílik meg az igazságnak, és mennyi nyelv nem akarja megvallani az Üdvözít.” (JÉ 340,2)
Ha Jézustól kérünk segítséget, akkor ne írjuk elő Neki, milyen módon tegye.
Jézus fohászkodásának és a beteghez intézett felszólításának összevetéséből arra is gondolhatunk, hogy mennyi fül beteg az igazság meghallására, és mennyi nyelv nem akarja megvallani Őt Üdvözítőjének.
Jézus felszólítása a mindenkori lelkileg süketeknek és némáknak is szól.
Bár Jézus a magány csendjét kereste egy hegy tetején, nemsokára azonban hatalmas tömeg vette körül, akiket három napon keresztül tanított és betegeiket gyógyította.
Jézus újra megszánta az őt hallgató sokaságot, akik inkább választották az éhezést, mintsem lemondjanak Jézus tanításainak a hallgatásáról.
Jézus úgy döntött, hogy ismét megvendégeli ezt a hatalmas tömeget, mielőtt elbocsátja őket az otthonaikba vezető hosszú útra.
“A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.” Mt. 15,38.
A tanítványok mintha teljesen elfelejtették volna azt, ami Betsaidánál történt, újra elárulták a hitetlenségüket.
Talán azt is gondolhatták, hogy amit Jézus megtett Izráel földjén a zsidókért, azt nem teszi meg itt a pogányok földjén a pogányokért.
Az emberek mindkét esetben inkább vállalták az éhezést, mintsem hogy otthagyják Jézust, és így ne hallhassák a tanításait.
Mindkét esetben kenyeret és halat adott az embereknek, vagyis egyszerű ételt.
A tanítványok ugyanazzal a hitetlenséggel és kételkedéssel kezelték a problémát.
Nem volt azonos a szaporításra szánt kenyér és hal mennyisége, de a megmaradt étel mennyisége sem.
A Betsaidánál jóllakott emberek zsidók voltak, ezek viszont többségében görög pogányok.
Mivel leginkább a bajok és a nehézségek emléke marad meg bennünk, Isten csodáiról viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni, ezért mindig újabb és újabb csodára van szükség ahhoz, hogy Jézust Mindenhatónak tudjuk elfogadni és így higgyünk benne.
Isten szeretete és megváltó kegyelme nemcsak a választottak felé nyilatkozik meg, hanem azok felé is, akik a mi mértékünk szerint nem tartoznak a népéhez.
Amikor Jézus áldja meg azt a keveset, amink van, akkor minden elégnek bizonyul, miközben mindenki megelégedetten távozik.