Mt. 9,35-10,42. Mk. 6,7-11. Lk. 9,1-6. 10.
| I. A kiküldetés körülményei | II. Jézus felkészíti tanítványait |
|
|
 |
| III. A hosszú távú tanácsok | IV. A nagy élménybeszámoló |
Az apostolok kiküldésének kiváltó oka az volt, hogy nagyon megnőtt az érdeklődés Jézus tanítása és munkája után mindenhol.
Bárhová ment, mindenhol hatalmas tömeg várta, de nem tudott személyre bontottan foglalkozni az emberekkel.
“Mikor látta a sokaságot, könyörületességre indult rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.”
Mivel “az aratni való sok, de a munkás kevés”, ezért bocsátotta el a tanítványait önálló munkára, ezzel mintegy megsokszorozta a tevékenységük munkaterületét.
Azzal, hogy Jézus nevében cselekedtek és tanítottak, az emberekben tudatosult annak ismerete, hogy Jézus eltávozása után is őket fogadják el majd Istentől választott lelki vezetőkül.
Mint kezdő missziómunkásoknak, még szükségük volt arra, hogy a nehézségek és ellenséges támadások idején egymást erősítsék, együtt tanácskozzanak és imádkozzanak.
A lelki ajándékaik különbözősége miatt is szükségük volt egymásra a különböző igényű és érdeklődésű emberek között.
A tanítványoknak ugyanazzal az üzenettel kellett az emberek közé menni, mint amit Keresztelő János hirdetett, és ami Jézus üzenetének központi gondolata volt.
“Elközelített a mennyeknek országa.”
“Előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.”
“Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.”
Jézus nem bízta meg őket azzal, hogy az Ő védelmében vitába keveredjenek a papokkal és farizeusokkal, hanem egyszerűen az Ő nevében kellett minden csodájukat végrehajtani.
A Jézus nevében végrehajtott csodák voltak az igazi bizonyságok Jézus messiási küldetése mellett.
“Isten terve az, hogy szolgái által a betegek, a szerencsétlenek, a gonosz lelkek megszállottjai meghallják az Ő hangját. Emberi képviselői által Jézus olyan Vigasztaló akar lenni, amilyet a világ nem ismer.” (JÉ 289-290)
“Ha már ekkor hirdették volna az evangéliumot a pogányoknak vagy a samaritánusoknak, akkor elveszítették volna befolyásukat a zsidók között. A farizeusok előítéleteinek felszításával olyan vitába keveredtek volna, amely már munkájuk kezdetén elbátortalanította volna őket.” (JÉ 290,1)
“Még maguk az apostolok is csak lassan értették meg, hogy az evangéliumot minden nemzetnek el kell vinni. Amíg fel nem fogják ezt az igazságot, addig nem készültek fel a pogányokért végzett munkára.” (JÉ 290,1)
Dániel próféta által Isten egy kegyelmi időt szabott a zsidó nép számára, és ennek az időnek a beteljesedéséig Jézus tanítványainak a zsidóság között kellett intenzív munkát végezni. Dán. 8,14. 9,24.
Ez a megjövendölt idő 34-ben járt le, és ezzel megszűnt a zsidó nép megkülönböztetett státusza a misszióra, ettől kezdve a Jézus által alapított Egyház vette át ezt a missziós küldetést.
Teljesen az Isten gondoskodására kellett hagyatkozniuk, nem vihettek magukkal sem pénzt, sem tartalék élelmet és ruhát.
“Mert méltó a munkás az ő táplálékára.”
“A mely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, a míg tovább mehettek.”
Ezzel Jézus bizonyos mértékig korlátozta a munkaterületüket, közvetve az általa már megszólított emberek lelki utómunkájára késztette őket.
Ezzel Jézus arra figyelmeztette őket, hogy ne provokáljanak ellenségeskedést senkivel, inkább kerüljék el annak minden megnyilatkozását.
Ugyanakkor legyenek szelídek, vagyis munkájuk közben a magatartásukban és jellemükben is nyilatkozzon meg az, hogy kinek a képviseletében dolgoznak.
Az a szó, amit Jézus itt használ, az eredeti értelmében még azt is jelenti, hogy “nem belevegyülő, tiszta”.
Pál apostol később ezt a jézusi felszólítást úgy adja tovább: “bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban”. Róm. 16,19/b.
Tanítványai felkészítése közben Jézus a jövőbe látóan is ellátta őket hasznos tanácsokkal.
Bemutatta előttük mindazt a küzdelmet és a rájuk leselkedő veszélyeket, amik őket is és egyben minden követőjét elérheti.
Jézus azt akarta, hogy mindezek ne érhessék őket a meglepetés erejével, amikor majd bekövetkeznek.
Jézus felkészítésében szinte refrénszerűen található meg az a bátorító üzenet, hogy “Ne aggodalmaskodjatok... ne féljetek”. Mt. 10,19. 26. 28. 31.
Istennek még a verebecskékre is van gondja, mennyivel inkább azokra, akik Jézusban a gyermekei lettek.
“Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak”.
Megparancsolta nekik, hogy ne tegyék ki magukat szükségtelen üldöztetésnek, ha az egyik városban üldözik őket, akkor menjenek a másikba.
Jézus maga is gyakran tovább ment egy-egy munkaterületről, hogy kikerülje azokat, akik az életére akartak törni.
Figyelmeztette őket, ne reménykedjenek abban, hogy munkájuk eredményeként megszűnik az evangélium üzenetével való ellenségeskedés az emberek között.
“Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert”
Azzal a kijelentésével, hogy “óvakodjatok az emberektől”, Jézus nemcsak az üldöztetésre gondolt, hanem az emberi tanácsok elfogadására, az emberi megoldásokra.
“Akik az Úr templomát építik, azoknak a hegyen bemutatott minta, az isteni hasonlatosság alapján kell építkezniük. Isten meggyalázása, az evangélium elárulása az, ha szolgái olyan emberek tanácsától függenek, akik nem állnak a Szentírás vezetése alatt. A világi bölcsesség Isten előtt balgaság. Akik abban bíznak, bizonyosan eltévednek.” (JÉ 292,3)
Amikor majd helytartók és királyok elé visznek benneteket érettem, akkor “ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok”.
“Mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, a kik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, a ki szól ti bennetek."
Jézus itt nem az ember alkotó részét képező lélekről beszél, hanem az Isten éltető leheletéről, mint lélekről.
Ezzel az “élő lélek leheletével” (I. Móz. 7,22.) egyetlen teremtmény sem rendelkezik, még Sátán sem.
Isten önmagából minden helyzetben vissza tudja adni az élet leheletét, ezért ez az élet nem szűnt meg, mert Isten a forrása, csak visszavette magához.
Ezért mondja Jézus az övéire, hogy “ha meghal is, él”. Ján. 11,25.
Az életadó erő csak az Isten hatalmában van, egyedül Ő rendelkezik vele, és a második halálban végleg vissza fogja vonni egyesektől. Lk. 12,4-5.
Óvja a mindenkori tanítványait attól, hogy az üldöztetéssel együtt járó szenvedés elkerülése érdekében megtagadják Őt, és ne merjenek bizonyságot tenni Róla.
Jézust megtagadni viszont nemcsak az üldöztetések között lehet, hanem a jólét idején is.
“Aki vallást akar tenni Krisztusról, abban Krisztusnak kell lakoznia. Nem adhat olyasmit, amit nem kapott. A tanítványok folyékonyan mondhatják a tantételeket, ismételhetik magának Krisztusnak a szavait, ám ha nincs bennük krisztusi gyöngédség és szeretet, nem tesznek vallást Róla. A Krisztus lelkületével ellentétes lelkület megtagadja Őt, bármi legyen is a hitvallás. Az ember megtagadhatja Krisztust rágalmazás, bolond beszéd által, hazug, rosszindulatú szavakkal. Megtagadhatja, ha kitér az élet terhei elől, vagy bűnös örömöket keres. Megtagadhatja a világhoz való alkalmazkodással, udvariatlan viselkedéssel, saját véleményének dédelgetésével, önigazultsággal, kételyek ápolgatásával, bajkeveréssel, sötétségben lakozással. Mindezek által kinyilvánítja, hogy Krisztus nincsen benne.” (JÉ 296,2)
“És az apostolok összegyülekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.”
Jézus örömmel és bizalmasan hallgatta meg a tanítványok élménybeszámolóit, a sikereikről és kudarcaikról egyaránt.
A valószínűen több mint két hónapig tartó misszió út után a tanítványai nagyon fáradtak voltak, ezért Jézus egy magányos, csendes helyre vitte el őket, hogy pihenhessenek.
Jézussal való kapcsolatra volt szükségük, nehogy maguknak tulajdonítsák mindazt, amit tettek.
Itt beszélhették meg együtt alaposabban mindazt, ami a körútjuk során történt velük, hogyan végezhetik legközelebb még jobban mindazt.