24. A Jézusba vetett hit megnyilatkozásai
Mt. 9,18-26. Mk. 5,22-43. Lk. 8,41-56.
| I. Jairus és a haldokló lánya | II. A vérfolyásos asszony |
|
 |
|
 |
Mt. 9,18-26. Mk. 5,22-43. Lk. 8,41-56.
| I. Jairus és a haldokló lánya | II. A vérfolyásos asszony |
|
|
|
|
A zsinagóga vezetőinek egyike kereste fel Jézust, név szerint Jairus.
A zsidó főembernek volt egy tizenkét éves lánya, aki olyan súlyos beteg volt, hogy már a halálát várták.
Jairus a lehetetlennek látszó dolgot is lehetségesnek tartotta, ha azt Jézus teszi meg.
Bár a leánya már halálán volt, de hitte, ha Jézus reá teszi a kezét, akkor újra megelevenedik.
Amikor megtalálta Jézust, leborult a lábai előtt és úgy kérte, hogy “menjen be az ő házába”, “vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen”.
Jairus nem kis dolgot cselekedett ezzel, amikor a nyílt utcán, mindenki előtt adott Jézusnak ilyen tiszteletet.
Ez a leborulás ugyanis az imádat jele volt, úgy könyörgött Jézusnak, ahogyan csak Istent lehet kérni.
Köztudott volt, hogy a farizeusok és a főpapok teljesen másként ítélték meg Jézus személyét és munkáját.
Jairusnak ez a cselekedete nagyon kockázatos volt számára mint főember, aki ráadásul a lelkiélet területén főember, hiszen a zsinagóga egyik vezetője.
Jézus nem tiltakozott az Istennek kijáró tisztelet adás ellen, hanem természetesen fogadta el azt.
Ilyenképpen adta tudomására mindenkinek azt, amit János evangéliumában így olvashatunk: “mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát”. Jn. 5,23.
Amikor Jairus befejezte a könyörgését, Jézus azonnal elindult vele a házához.
Teljesen természetesnek tartotta, hogy a halálos betegségből is meg tudja gyógyítani Jairus leányát.
Részben a tömeg lassú haladása miatt, részben pedig a közbe jött akadályoztatása miatt Jézus nem tudott elég gyorsan haladni Jairus házához.
Bekövetkezett az, amitől Jairus rettegett, egy küldönc érkezett a házától azzal a hírrel: “Meghalt a leányod; ne fáraszd tovább a Mestert!”.
Ezeket a szavakat azonban Jézus is meghallotta, ezért azonnal odaszólt a kétségbeesett édesapának: “Ne félj; csak higyj, és megtartatik”.
Akinek szívét félelem tölti el, az elveszíti a hitét Istenben, Isten szabadításának lehetőségében.
Jézus a közeléből eltávolította az egész zajos nagy tömeget, még a háznál lévő halott siratókat is.
Csak a gyermek szülei maradhattak mellette, és három tanítványa, akiket kiválasztott a többi közül: Pétert, Jakabot és Jánost.
Ez volt az első eset, amikor ezt a három tanítványát megkülönböztette a többitől.
E három tanítvány ismétlődő kiválasztása arra enged következtetni, hogy Jézus különleges felkészítésben részesítette őket a rájuk váró feladatok előtt.
Mert az első halált következetesen alvásnak nevezi a Biblia, mivel ebből mindenki számára van belőle felébredés, vagyis feltámadás. Ján. 11,11-14. Dán. 12,2/a.
Isten Igéje azért nevezi alvásnak az első halált, mert bizonyos vonatkozásban hasonló törvényszerűségek nyilatkoznak meg az egyikben is és a másikban is.
Miként az alvó ember semmit sem tud arról, mi történik körülötte, akként a meghaltak sem tudnak semmit arról, hogy mi történik velük a nap alatt. Préd. 9,7-8.
Miként az alvó ember egyszer csak felébred, és tovább folytatja a tevékenységét, úgy lesz ez a meghalt emberek esetében is a feltámadás után. Jel. 13,7. v.ö: Jel. 20,9.
A Biblia három vonatkozásban is használja a “lélek” szót az emberrel kapcsolatban.
Igen gyakran előfordul az egész embernek, mint egy élő személyiségnek a megjelölésére. I. Móz. 2,7. Ezék. 18,20. I. Ján. 4,1-3.
Ezt a szót használja annak megjelölésére is, amit Isten lehelt az emberbe a teremtéskor. I. Móz. 2,7/a. 7,21-22.
De a lélek szóval jelöli az Isten által teremtett ember egyik alkotó elemét is, mint ami az emberi érzelmek és indulatok központja. Mt. 26,35. Csel. 15,24. II. Pét. 2,8.
Amikor Jézus azt mondta, hogy “visszatére annak lelke” őbelé, akkor nem másról beszélt, minthogy az élet lehelete tért bele vissza, vagyis újra lélegzik, újra él.
Merjük megragadni Isten kegyelmét akkor is, amikor az emberi normák szerint már minden veszni látszik, mert ami az embernél lehetetlen, az az Istennek lehetséges.
Jézus szemével nézve a halál is csak egy alvás, amiből még mindenki számára ébredés van, ezért nem mindegy, hogy mire fogunk felébredni, - ezt mi döntjük el a jelenlegi életünkkel.
A hit legnagyobb ellensége és megrontója a félelem, amely képes birtokba venni az ember teljes lényét.
Isten mindig többet tud adni, mint amennyit a hitünk kér és remélni mer Tőle, így történt ez Jairus esetében is.
Jairus csak azt merte kérni, hogy gyógyítsa meg a beteg leányát.
Alig indulnak el Jairus házához, Jézus máris megáll és azt kérdezi: “Kicsoda érintett engem,- kicsoda érintette a ruháimat?” .
Péter értetlenkedik Jézus kérdésén, hiszen annyi ember hozzáérhetett a tömegből, hogyan kérdezhet Jézus ilyet.
Jézus magatartásából viszont kitűnik, hogy Ő nem a tömeggel való érintkezésre gondol.
Valaki a gyógyulásba vetett hit bizonyosságával érintette meg Jézust, a személyes hit érintése volt ez.
Jézusból ugyanis csak ilyen érintésre árad ki isteni, gyógyító erő.
Ez az asszony már tizenkét éve szenvedett olyan betegségben, ami miatt szinte a társadalom számkivetettjévé lett, mert a ceremoniális törvény értelmében ő állandóan tisztátalannak minősült. III. Móz. 15,19.
Ez alatt nem érhetett hozzá senki, még a személyes dolgaihoz sem, mert akkor azt is tisztátalanná tette az érintésével. II. Móz. 15,21-23.
Ameddig ez a vérző állapota tartott, mindaddig tisztátalannak minősült. II. Móz. 15,25.
“És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett.”
Ez az életforma rákényszerített egyfajta bujkáló, rejtőzködő magatartást, már Jézushoz is így közelített.
A szükséges elővigyázatosságon túl azonban nem törődött a törvény előírásaival, csak a meggyógyulás utáni vágyakozás mozgatta minden cselekedetét.
Jézus nem akarta meghagyni az asszonyt abban a téves hitében, hogy pusztán a ruhájának az érintése gyógyította meg, hanem maga Jézus.
Sohasem egy ruhadarab vagy egyéb szent tárgyak megérintése gyógyít, hanem minden esetben az Isten hatalma és szeretete.
Az asszonynak azt is meg kellett tanulnia, hogy az Istentől való gyógyulást nem lehet titokban ellopni, nem a mi ügyeskedésünk eredménye, csak Isten hozzájárulásával lehetséges. Mt. 7,7.
Annak ellenére, hogy a jó dolgot rossz módon próbálta elérni és megvalósítani, Jézus nem ítélte el, hanem inkább bátorította: “Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!”.
Az asszonyban lévő hit aktivizálódott, megnyilatkozott a cselekedetében, ezzel bizonyítva a valódiságát. Jak. 2,17-18.
A teljes gyógyuláshoz azonban a teljes igazság elmondása is hozzátartozik.
Aki Istentől kérni akar, attól őszinteséget és feltétlen bizalmat vár Isten.
Meg kell tanulnunk azt, hogy Isten előtt nem lehetnek titkaink.
Ez a hit egy belső bizonyosságot jelent, biztosra tudom venni azt, ami még nem történt meg, mert a hit nem a racionálisan láthatókra néz, hanem már képes látni a még nem látható dolgokat is. II. Kor. 4,18/a. 5,7.
“A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Zsid. 11,1.
Igen, hit által mi is megnyithatjuk a mennyei tárház ajtaját, hogy a Mindenható végtelen áldásaihoz hozzájussunk.
Ehhez a hit általi érintéshez nekünk is közel kell kerülnünk Jézushoz, csak az Ő közelébe került emberek számára biztosított az érintésből áradó kegyelem.
A hit érintése nem csupán formális kapcsolatot jelent Jézussal, hanem a lélek belső bizonyosságával való közeledést.
“A Krisztus köré zsúfolódó kíváncsi sokaság nem érezte, hogy életadó erőt kapna. Amikor viszont a szenvedő asszony nyújtotta ki kezét, hogy megérintse Őt, és hitt a gyógyulásban, ő érezte a gyógyító erőt. Így van ez a lelki dolgokkal is. Mellékesen beszélgetni a vallásról, lelki szomjúság és élő hit nélkül imádkozni mit sem ér. A névleges hit Krisztusban, mely Őt pusztán a világ Megváltójának fogadja el, sohasem hozhat gyógyulást a léleknek.” (JÉ 286.)