15. A hegyi beszéd előzménye és tanítása
Mt. 5,1–7,29. 10,1–4. Mk. 3,13–19. Lk. 6,12–49.
| I. A tizenkét apostol kiválasztása | II. A hegyi beszéd lényege |
|
|
 |
Mt. 5,1–7,29. 10,1–4. Mk. 3,13–19. Lk. 6,12–49.
| I. A tizenkét apostol kiválasztása | II. A hegyi beszéd lényege |
|
|
|
Jézus életében gyakran megfigyelhető, hogy amikor mások nyugalomra térnek a fárasztó nap után, akkor Ő az egész éjszakát az Istenhez való imádkozással töltötte el.
Az emberekért végzett szolgálata mögött egy különös erő állt, és ezzel az erővel a személyes imaórák csendjében töltekezett fel.
Ezzel Jézus a mindenkori tanítványainak is példát adott arra, hogy miként készülhetnek fel a szolgálatra, és hogyan válhatnak a mennyei erők birtokosaivá.
Hajnalban, a személyes imáját befejezve, hívta magához az Őt követő tanítványok népesebb csoportját, hogy kiválasszon közülük tizenkettőt, akiket majd apostoloknak nevezett el.
Korábban ugyanis még csak hét tanítványt választott ki és hívott el a követésére:
Először Andrást és Jánost, majd Péter és Jakab csatlakozik, őket követik Fülöp és Nátánael, végül pedig Máté.
Erről a hét tanítványról tudjuk, hogy milyen körülmények között és miként hívta el őket Jézus tanítványaiként, a többi elhívásához viszont nem találunk beszámolót a személyes elhívásukkal kapcsolatosan.
Eddig Jézus csak tanítványokat választott, akik közvetlenebb kapcsolatot tarthattak Vele, többet lehettek Vele, akiket rendszeresen és megkülönböztetetten tanított.
A tizenkettő kiválasztása viszont már nem tanítványságra vonatkozott, hanem apostolságra, ami többet jelent, mint tanítványnak lenni.
Az apostol elnevezés a görög “aposztello” igéből ered, aminek jelentése kiküldeni vagy elküldeni, ebből adódóan tartalmilag hasonlítható az “aggelosz” vagyis angyal szóhoz, ami küldöttnek vagy követnek is fordítható.
Jézus az apostolokat választotta ki arra a célra, hogy az Ő követeiként kiküldje őket a misszió mezejére, először csak Jeruzsálembe és Júdeába, majd pedig Samáriába és a földnek végső határáig. Csel. 1,8.
Ehhez a megbízatáshoz ők kapták először a Szentlélek megígért ajándékát.
Ők voltak azok, akik mindent láthattak és hallhattak abból, ami Jézussal történt a tanítói szolgálata alatt, amiről később mindenről bizonyságot tettek, és az utókor számára feljegyeztek. II. Pét. 1,15-18.
A zsidókhoz írott levelében Pál apostol Jézust nevezi a “mi vallásunk apostolának”. Zsid. 3,1.
Ahogy Jézusra vonatkoztatva azt kell értenünk alatta, hogy az Isten küldötte volt itt a Földön, kinyilatkoztatta számunkra az Atyát és megismertette velünk az Isten végéremehetetlen szeretetét.
Apostolnak mondható az a tanítvány, aki már nemcsak figyel, tanul és gyarapszik, hanem szolgál is a Mester mellett.
Simon a Jóna fia, akit Péternek is nevezett Jézus.
András, Péternek a testvére. Róla mindig csak azt mondja el az evangélium, hogy valakit Jézushoz vezetett. Jn. 1,41-43.
Jakab, a Zebedeus fia. Abban a kiváltságban részesült, hogy Péterrel és Jánossal együtt Jézus megkülönböztetett bizalmában részesítette. Ő is ott volt a megdicsőülés hegyén, és a Gecsemánéban is magával vitte Jézus az imádkozás helyére.
János, Jakab testvérével együtt a “menydörgés fiainak” nevezte őket Jézus. Ő volt “az a tanítvány, akit szeret vala Jézus”, mert Ő értette meg legjobban Jézust, és Ő ragaszkodott hozzá úgy, ahogy arra Jézusnak is szüksége volt, mint embernek. De Ő volt az is, aki a testvérével együtt pályázott az első helyre Jézus királyságában. Ján. 21,20.
Filep, akit Jézus személyesen hívott el a követésére. Filep viszont Nátánaelt hívta el Jézushoz.
Bertalan, akinek Nátánael a másik neve, ő az, akit Filep vezetett Jézushoz. Jézus azt mondta róla: “Ímé egy igazán izráelita, akiben hamisság nincsen”. Jn. 1,48.
Máté, akit Lévinek is neveznek, őt hívta el Jézus a vámszedő asztal mellől.
Tamás, akit Ikernek is hívtak. Ő volt az, aki nem hitte el, hogy Jézus feltámadt.
Jakab, az Alfeus fia. Ő lehetett az, aki a másik Jakab helyére állt a Jeruzsálemi gyülekezetben, miután Heródes megölette a Zebedeus fia Jakabot.
Simon, akit Zélótának hívtak, valószínűleg azért, mert korábban a zélóták pártjához tartozott, akik szélsőséges módon akartak megszabadulni a római elnyomás alól.
Júdás, a Jakab fia, akit Máté Lebbeusnak nevez, Márk pedig Taddeusnak. Valószínűleg azonos azzal a Jakabbal, aki a bibliai levelet írta. Mt. 10,3. Mk. 3,18.
Júdás, az Iskáriótes. Ő volt az, aki elárulta Jézust a főpapoknak. Feltehetően az egyetlen, aki nem galileai volt a tanítványok között. Sokan azonosítják azzal az emberrel, aki önként ajánlkozott arra, hogy követni akarja Jézust. Lk. 9,57-58.
Rendkívül nagy számú és vegyes érdekeltségű tömeg gyűlt össze a hegy lábánál a síkságon.
“Az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága.”
“Egész Júdeából és Jeruzsálemből, Tírusnak és Sidonnak tengermelléki határából.”
“...hogy hallgassák Őt, és meggyógyíttassanak betegségeikből.”
Különböző részletességgel lehet felosztani Jézus hegyi beszédét.
Az igazi boldogság elérésének feltételét és alapelvét mondta el nyolc pontban.
Majd beszélt a hívő emberek missziós küldetésének lényegéről.
Bemutatta a törvény jelentőségét, és hogy Isten milyen szintű engedelmességet vár el tőlünk, hogyan kell megtartanunk a törvény követelményeit.
Nagyon színesen szemléltette az igazi istentisztelet mibenlétét és jelentőségét.
Tanította az embereket arra, hogy milyen legyen tartalmában és lelkületében az istenhez küldött ima.
Végül pedig hosszan magyarázta az Isten szerinti kegyesség mibenlétét, megnyilatkozási formáit és veszélyeit.
Az Istennel élő összeköttetésben élő ember állapota, függetlenül az őt körülvevő evilági körülményektől.
Jézus tanításának legfontosabb része az, hogy ne beszédből álljon a missziónk, hanem az életpéldánk által töltsük be a küldetésünk.
Legyünk sók, akik úgy olvadunk bele a körülöttünk lévő világba, hogy azt átalakítjuk azzal a befolyással, ami belőlünk árad szét az emberekre.
Legyünk világosság a sötétben tapogatózó embereknek, hogy életünk útmutatás és példa legyen mások számára.
Nem eltörölni és megváltoztatni jött a törvényt, hanem betölteni.
A törvény betartása által senki sem lesz igaz ember Isten előtt, az igazzá válás érdekében a mi saját igazságunknál többre van szükség.
Az örök erkölcsi törvényt nem a betű követelménye alapján kell megtartani, hanem a belső lényegével, a szeretet alapelvével kell összhangba kerülnünk.
Mert aki Istennel és a szeretet alapelvével összhangba került, annak mást jelent ez a szó, hogy ellenség.
Az Isten képmására átalakult ember Istenhez hasonlóan tudja szeretni még az ellenségét is.
Jézusnak ez a parancsa értünk is van, bennünket is szeretne nevelni általa.
Ha tudom szeretni, akkor már más nézőpontból látom az indítékait és cselekedeteit, ezért már nem csak a hibáit látom, hanem észreveszem az értékeit is.
A szeretet az egyedüli eszköz, ami jó irányba tudja fordítani a bűnös embert.
Viszont csak akkor hatékony, ha nemcsak beszélnek róla, hanem az ellenséges érzésekkel bíró ember meg is érzi a szeretetet a felé irányuló magatartásból.
Jézus szerint azért fontos ennek a leckének a megértése, mert csak akkor lehetünk a mi mennyei Atyánk fiai. Mt. 5,45.
A szeretetnek ilyenképpen való megnyilatkozása az Isten fiaivá válás eszköze, és egyben a látható bizonyítéka is.
A kegyességi élet gyakorlása közben ne az emberek figyelmét akarjuk felkelteni és tetszésüket elnyerni, mert az ilyen megnyilatkozás önfelmagasztalás, ami mindig szeretetlenségből fakad, és ellentétes Isten törvényével.
Isten előtt viszont nem kell produkálnunk magunkat, hiszen Ő titkon néz, Ő azt is látja, amit pedig esetleg szeretnénk elrejteni előle.
A “lelkek megítélése”-nek ajándéka arra adatott, hogy úgy a magunk mint mások életében is különbséget tudjunk tenni a jó és a rossz cselekedetek között.
Ennek hiányában nem tudnánk a vétkező ember mellé állni, és a megtérés felé segíteni őt, amiként Jézus parancsolta azt részünkre (Mt 18:15).
Jézusnak a mások megítélésére vonatkozó kijelentése csak arra utal, hogy ne cseréljük fel a sorrendet, először mindig a saját bűneinkkel foglalkozzunk, és csak azután a másokéval.
Ugyanakkor ezzel azt is szabályozni akarja Jézus, hogy miközben meglátjuk mások életében ami elítélendő, ezzel együtt ne ítéljük el az embert is, hiszen ő még megtérhet ebből az állapotából.
A hamis próféták olyan emberek, akik a legkedvezőbb látszatot igyekeznek mutatni magukról az emberek előtt, miközben teljesen idegen tőlük az, amit mutatnak.
Ez jelentheti azt, hogy a juhok szelídlelkűségének látszatával közelednek hozzánk, de azt is, hogy ezek az emberek tehát azt a látszatot keltik, mintha Krisztus igazságába öltözöttek lennének, mert a juhok ruhája nem más, mint Krisztus igazságának fehér öltönye. Jel 19:8
Jézus három jellemvonásukra mutat rá: szívükben ragadozó farkasok, nem kedveznek a nyájnak, elhitetni és megtéveszteni akarják az embereket.
Ha a kőszikla az örök és változhatatlan dolgok jelképe, akkor a fövény a mulandó és az állandóan változó dolgokat jelképezi, ha a kőszikla az Istent és az Igéjét jelképezi, akkor a fövény az embert és az ember alkotta dolgokat jelenti.
Nekünk tehát nem homokra, a bizonytalan emberi elképzelésekre, hanem Krisztusra, az isteni kőszikla alapra kell építenünk a lelki házunkat.
Minden olyan emberi építmény, amelynek nem Isten és az ő Igéje képezi az alapját, egyszer össze fog dőlni.