14. A szombatnak Ura
Mt. 12,1–16. Mk. 2,23–3,6. Lk. 6,1–11.
| I. Kalásztépés szombaton | II. Gyógyítás szombaton |
|
|
 |
Mt. 12,1–16. Mk. 2,23–3,6. Lk. 6,1–11.
| I. Kalásztépés szombaton | II. Gyógyítás szombaton |
|
|
|
Izráelben ez egyáltalán nem jelentett problémát, hiszen ennek a lehetőségét Isten törvénye szabályozta.
“Ha bemégy a te felebarátodnak szőlőjébe, egyél szőlőt kívánságod szerint jóllakásodig, de edényedbe ne rakj. Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe.” V. Móz. 23,24-25.
Ebből adódóan ez nem jelentette a másik ember tulajdonát képező gabona meglopását.
Azzal vádolták meg Jézust, hogy a tanítványaival együtt nem tartja tiszteletben a szombatnappal kapcsolatos törvényeket.
“Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni.” Mt. 12,2.
A farizeusok ugyanis összeállítottak egy bűnlistát 39 olyan cselekményből, amit szerintük tilos szombaton gyakorolni, és ezek között volt a gabona aratása, cséplése és őrlése is.
Amire a farizeusok hivatkoztak, az nem Isten törvénye volt, hanem a saját törvényük
A farizeusok kijelentésében már benne volt az a vádjuk is, hogy a tanítványok tettéért a Mestert tartják felelősnek, ezért igazából Őt vádolják.
Jézus nem bocsátkozott vitába a farizeusokkal a törvény értelmezésének bonyolult kérdéséről, mivel ezen a területen minden érvelés eredménytelen lett volna.
Mivel a farizeusok nagyon büszkék voltak az Írásokban való ismeretükre, ezért Jézus egy bibliai történet által próbálja előttük világossá tenni a tanítványok cselekedetét.
Jézus kérdése a farizeusok tudatlanságának a leleplezését is jelentette, és egyszerre két fronton is támadást intéz a tudatlanságuk ellen.
“Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és a kik vele valának? Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik ő vele valának, hanem csak a papoknak?” Mt. 12,3-4.
“Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?” Mt. 12,5.
Vagyis a papok is dolgoznak szombaton, mégsem tekinti bűnnek senki sem.
Jézus azt tanította, hogy “Az élet több, hogynem az eledel”, és ezzel már meg is magyarázta Dávid cselekedetét. Lk. 12,23.
Dávid akkor az embereivel együtt életveszélyben volt az üldözés miatt is és az élelemhiány miatt is. I. Sám. 21,1-6.
Mivel a templomban folyó ceremoniális szolgálatok az ember megváltása érdekében történi események előképei voltak, ezért az ember életének a megmentése érdekében történtek.
Ebből adódóan az emberi élet megmentése minden esetben előbbre való, mint maga a törvény.
Az Isten által adott törvényeket azonban csak rendkívüli és valóban életveszélyes esetekben lehet figyelmen kívül hagyni.
Mert az a munka, amit ők végeztek, összhangban állt a szombat céljával és rendeltetésével.
Ugyanaz a munka más céllal már bűnnek számított volna és a szombat megrontásának.
A papok munkája azzal a szertartással volt kapcsolatban, ami Krisztus szolgálatára mutatott előre, ezért minden ezzel kapcsolatos cselekményt szentnek kellett tekinteni.
Ugyanez a szabály érvényes a tanítványok cselekedetére is, amit Jézus szolgálatában végeztek.
“A tanítványok, miközben Krisztus munkáját végezték, Isten szolgálatában állottak, és ami e munka végzéséhez szükséges volt, az nem jelentette a szombat megrontását.” (JÉ 232,4)
“Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e munka teljesítéséhez, az összhangban áll a szombat-paranccsal.” (JÉ 233,1)
Jézus úgy tekintett a tanítványaira, mint Isten papjaira, magára pedig úgy, mint aki több, mint a jeruzsálemi templom, mert Ő a templom Ura és Istene. Mt. 12,6.
Ezzel Jézus Habakuk szavaira utalt, miszerint, ha “az Úr az ő templomában (van, akkor) hallgasson előtte az egész föld!”, még a farizeusok is. Hab. 2,20.
Ezzel a farizeusok fejére olvasta, hogy milyenek akkor, amikor csupán a törvény rideg szabályaira vigyáznak, miközben érzéketlenek és irgalmatlanok az előttük álló éhes emberek felé.
A törvény lényege ugyanis a szeretetből fakadó irgalmasság, a bajban lévő és szükséget látó emberek megsegítése.
Ők csak arra törekedtek, hogy megtartsák a törvényt a betű szerint, de semmit nem tettek azért, hogy betöltsék a törvényt, hogy önmagukat adják hozzá a törvényben megfogalmazott szeretet alapelvéhez.
Ők nem tudták azt, amit Jézus képviselt: “A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura”. Mk. 2,27-28.
Már Ésaiás is arról jövendölt: “Drágábbá teszem az embert a színaranynál”. Ésa. 13,12.
Ezzel a kijelentésével nem a szombat érvényét akarta megszüntetni, hanem a szombattal kapcsolatban végzett helyreállító szándékát akarta megerősíteni.
Ekkor ugyanis csak arra hivatkozik, hogy Ő volt a Teremtő, Ő adta az Édenben a szombatot az embernek, Ő az Ura ennek a napnak.
Ha tehát valaki tudja, hogy mit szabad tenni szombaton és mit nem, akkor az éppen Ő az, hiszen Ő rendelte el ezt a napot az embernek, és a vele kapcsolatos szabályokat és rendeleteket is.
Ha Jézus megváltoztatta volna a heti nyugalomnapot, akkor ezt feltétlenül hangsúlyoznia kellett volna a tanítványai előtt, vagy az ihletett Írásokban.
Ennek azonban csak az ellenkezője történt meg.
Különös, hogy a vasárnapot ünneplő keresztények beismerik, hogy a Tízparancsolat egyéb követelményeit még ma is be kell tartani, csak a szombatra vonatkozó résznél mondják azt, hogy ez már nem érvényes.
Az előző kudarcukon feldühödött farizeusok most már figyelték Jézus minden lépését, és csak az alkalomra vártak, hogy beleköthessenek.
Erre nagyon jó lehetőséget adott az, amikor meglátták Jézus közelében a béna kezű embert.
Mivel Jézus nem mutat semmilyen szándékot, hogy meggyógyítsa ezt a beteget, ezért ők hívják fel figyelmét a közelében lévő betegre és ezzel provokálják Jézust cselekvésre, hogy azután elmarasztalhassák, mert szombaton gyógyított. Mt. 12,10.
“Ő pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezű embernek: Kelj fel és állj elő! És felkelvén, előálla.” Lk. 6,8.
Ebben az esetben Jézus a saját területükön fogja meg őket, olyan példát mond el előttük, ami őket is érinti, de a választ nekik kell kimondaniuk.
“Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni?” Lk. 6,9.
“Jobb-e szombaton ölni - ahogyan titokban tervezték - , mint a beteget meggyógyítani, ahogyan Ő tette? Tisztességesebb dolog-e a szívben gyilkolni Isten szent napján, mint minden embert úgy szeretni, hogy ez az irgalmasság cselekedeteiben jusson kifejezésre?” (JÉ 234,2)
Amikor Jézus végignézett az Őt kérdező embereken, akkor csak a hallgatásba keményedett arcokat láthatta.
Ezek az emberek felismerték, hogy a körülmények furcsa fordulatot vettek, most ők álltak Jézus előtt vádlottként, aki ítéletet mondott ki felettük, de mentségükre nem tudtak felhozni semmit sem.
Általában erénynek, elismerésre méltó dolognak mondják a hallgatást (hallgatni arany), így volt ez Jézus esetében is, amikor Heródes és Pilátus előtt állt.
A farizeusok hallgatása viszont a tehetetlen ellenség konok némasága volt, a szívűk megkeményedéséből fakadóan egy helyrehozhatatlan bűnné vált
Nekik most szólni kellett volna, megbánó és bocsánatkérő szavakat kellet volna mondaniuk, de nem tették.
Jézus most is a teremtő Isten szavával cselekedett, csak “szólt és meglett, ő parancsolt és előállott”, vagyis csak szólt és meggyógyult a beteg. Zsolt. 33,9.
“Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt.” Mk. 3,6.
Ezzel a tettükkel beigazolták, hogy teljesen birtokba vette a gonosz lélek a szívüket, miként történt az Júdással is, amikor Jézus szavaival szemben megkeményítette a szívét, és az utolsó vacsoráról úgy ment el, hogy Jézust elárulja. Lk. 22,3.
“Jézus pedig észrevévén ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság, és ő meggyógyítja vala mindnyájokat; És megfenyegeté őket, hogy őt ismertté ne tegyék;” Mt. 12,15-16.
Mivel nem érkezett még el annak az ideje, hogy halálra adja magát, ezért igyekezett elkerülni a főpapokkal és a farizeusokkal való nyílt összecsapást.
Ez viszont nem jelentette azt, hogy ne gyógyítsa meg ezután is a hozzá jövő betegeket, még szombaton is.