13. Az írástudók és a farizeusok áskálódása
Mt. 9,9–15. Mk. 2,13–20. Lk. 5,27–35.
| I. Lévi Máté elhívása | II. Az áskálódás háttere és célja |
|
|
 |
| III. A böjtölés jelentősége és időpontja |
Mt. 9,9–15. Mk. 2,13–20. Lk. 5,27–35.
| I. Lévi Máté elhívása | II. Az áskálódás háttere és célja |
|
|
|
| III. A böjtölés jelentősége és időpontja |
Máté szerint Kapernaumban történik az esemény, miután meggyógyította a gutaütöttet, Márk szerint viszont a tenger partján történt, vagyis a Genezáreti tó partjánál felállított vámszedő helyen.
Máté is a vámszedők osztályához tartozott, és valószínűleg a tengeren történő áruforgalom megvámolása tartozott a hatáskörébe.
Mivel ezen a helyen átutazva minden hírt kibeszéltek az emberek, ezért Máté is tudott Jézusról mindent, már személyesen is láthatta és hallhatta Őt, hiszen Jézus kapernaumban tartózkodott a legtöbbet.
Vágyott már új életet kezdeni, kereste a Jézussal való közösséget, de a vámszedőkkel szemben tanúsított ellenséges magatartás visszatartotta attól, hogy meg merje szólítani Jézust.
Jézus azonban mindent tudott róla, ahogy Filepről is tudta, hogy miért imádkozott a fügefa alatt, ezért most Jézus kezdeményezte a kapcsolatot, és egyszerűen felszólította Mátét, hogy kövesse Őt.
A vámszedőhelyeket a római hatóságok adták bérbe a legtöbbet fizető zsidónak, természetesen igen magas összeg fejében.
Ezért minden vámszedő azon igyekezett, hogy minél magasabb vámot vessenek ki az emberekre, hogy a befektetett tőkéjük minél hamarabb visszatérüljön.
Ha pedig ellenállásba ütköztek a kivetett vámok miatt, akkor azonnal a római katonák segítségét vették igénybe az érdekeik kikényszerítésére.
Ezért senkit sem gyűlöltek jobban Palesztinában, mint a vámszedőt.
Azt a zsidót, aki a saját népével szemben töltött be ilyen hivatalt a rómaiak kiszolgálására, a nemzet árulójának és hitehagyottnak tekintették.
“A farizeusok foglalkozása alapján ítélték el Mátét, Jézus azonban a szívét nézte, amely nyitva állt az igazság befogadására.” (JÉ 220,2)
Jézus az elhívás módjával tárta fel, hogy mi van Máté szívében, ezért nem habozott semmit Máté, amikor Jézus arra szólította fel, hogy kövesse Őt.
A Megváltó iránt érzett első szeretet buzgósága általában mindenkit arra késztet, hogy minél több embert vezessen Jézushoz az ismeretségi köréből.
A vendégséget Jézus tiszteletére rendezte, vagyis Jézus volt a díszvendég a farizeusok által megvetett bűnösök között.
Lévi számára valószínűleg a búcsú lakoma is volt ez az alkalom, amikor bejelentette, hogy megválik hivatalától és végleg visszavonul mint vámszedő, hogy ezután Jézus tanítványaként tevékenykedjen.
Az a körülmény, hogy Jézus, mint vallási tanító egy vámszedőt választott maga mellé tanítványként, rendkívüli felháborodást keltett a farizeusokban, sértette a vallási, a társadalmi és a nemzeti önérzetüket és szokásaikat.
Remélték, hogy Jézusnak ezt a tettét fel tudják használni a nép körében arra, hogy ellene fordítsák a közvélemény hangulatát.
Az “Oszd meg és uralkodj!” elvet próbálták érvényesíteni Jézus és a tanítványai között.
“Ez Sátán módszere kezdettől fogva, hiszen már a Mennyben is széthúzást szított. Ezért az ő lelkülete indítja ma is mindazokat, akik egyenetlenséget és széthúzást akarnak kelteni.” (JÉ 222,2)
A farizeusok úgy gondolták, hogy a tanítványokat könnyebben tudják Jézus ellen hangolni, minthogy Jézus meggyőzzék arról, amit ők tartanak jónak.
Ezért a tanítványokban próbálták felébreszteni a korábban beléjük nevelt általános szemléletet: “Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és a bűnösökkel együtt?”.
Jézus nem engedte meg, hogy a még új keletű tanítványai beleessenek a farizeusok álnok csapdájába, ezért Ő maga sietett a feltett kérdésre választ adni.
Válaszában két oldalról közelítette meg a felvetett kérdésből fakadó problémát.
“Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.”
Jézus szemében a vámszedők nem gyűlölni való bűnösök voltak, hanem meggyógyítani való lelki betegek, akiknek mennyei orvosra van szükségük.
“...tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.”
Isten szemében minden áldozatnál értékesebb és drágább az irgalmasság, a szívből jövő szeretet egy-egy megnyilatkozása. (I. Kor. 13,1-3. Mt. 25,34-40)
Jézus nem tud mit kezdeni azokkal, akik igaznak és hibátlannak gondolják magukat, az ilyenek el sem fogadják a gyógyító szándékú közeledését.
Keresztelő János tanítványait próbálták megkörnyékezni és Jézus ellen hangolni.
Ez sikeres akciónak ígérkezett, hiszen a Mester nélkül maradt tanítványok amúgy is depressziós állapotban voltak, ami hajlamosít a támadó lelkületre és a bűnbak keresésre, hogy mindenért őt lehessen okolni és vádolni.
Ezt nagyban segítette az a körülmény, hogy Jézus semmit nem tett azért, hogy Keresztelő Jánost kiszabadítsa Heródes fogságából, ezért a tanítványai nagyot csalódtak Jézusban.
Bár a farizeusok szembeálltak Keresztelő János küldetésével is, most azonban készek voltak baráti kezet nyújtani a tanítványainak, azt remélve, hogy így szövetséges társakat találnak bennük Jézussal szemben.
Ennek érdekében Keresztelő János kegyességét és mértékletes életmódját szembeállították Jézus életmódjával, aki képes még a vámszedőkkel és bűnösökkel is együtt lakmározni.
A böjtöt érdemszerző jócselekedetnek tekintették az Isten előtti kegyességükben, ezért a szigorúbb szabályok szerint élők akár két napot is böjtöltek hetente. Lk. 18,12.
Máté meghívásának elfogadásával Jézus nyilvánvalóvá tette, hogy Ő és tanítványai nem tartják magukra kötelezőnek a farizeusok által gyakorolt böjti szokásokat.
Valószínű, hogy a lakoma napja éppen egy ilyen böjti napra esett, amit nemcsak a farizeusok, hanem János tanítványai is megtartottak.
Ez a körülmény azonos megítélés alá helyezte Jézust mindkét tábor részéről, és ezzel már adva is volt a szövetség kialakításának a lehetősége Jézus ellen.
Ésaiás próféta szerint Isten egyáltalán ne vesz tudomást róla: “böjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod”. Ésa. 58,3.
Jézus szerint ez akkor következik be, amikor az emberek figyelmét tartom fontosnak, ezért azon igyekszem, hogy minél többen lássák. Lk. 18,11-12. Mt. 6,16-18.
A böjt gyakorlása a többi lelki cselekményekhez hasonlóan azzal a kockázattal jár, hogy a formalizmus veszélyét hordozhatja magában.
Ezért mondja Jeremiáson keresztül az Úr népének azt, hogy “mikor böjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltozásukat” (Jer 14:12/a).
Ésaiás próféta fel is sorol néhány szempontot, ami miatt Isten elfordul a böjtölőtől:
“Böjtölésetek napján kedvteléseteket űzitek” (Ésa. 58,3).
“Munkásaitokat szorongatjátok", vagyis kíméletlenek vagytok hozzájuk (58,3).
“Perrel és versengéssel böjtöltök, és súlyotok a gazság öklével” (58,4).
Mivel az ember a test, lélek és szellem egységéből álló lény, ezért az önmegtagadás böjtje nem korlátozható pusztán testi területre, benne kell legyen a lélek és a szellem önmegtagadása és tevékenysége is.
Akinek a böjtje csak abból áll, hogy nem fogyaszt ételt és italt, akkor ez az ember csak egy nagyon jó egészségügyi gyakorlatot tart, de semmi más.
“Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát...”, ennek az önmegtagadásnak viszont a teljes embert érintő cselekménynek kell lenni.
Ha a böjti önmegtagadásunk csak arra vonatkozik amit Ésaiás próféta mond, miszerint “ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon”, akkor nagyon jó választás szombatra tenni a böjtöt (Ésa 5813/a).
Ha viszont azt nézzük, hogy a szombatnak az öröm és a boldogság napjának kell lenni az Istennel való kapcsolatunkban, akkor nem jó választás szombatra tenni a böjtöt, hanem egy másik időpontot kell választani. (Zsolt 118:24).
Jézus ilyen módon emlékeztette őket Keresztelő János szavaira, amiket közvetlenül a bebörtönzése előtt mondott a tanítványainak. Jn. 3,29-30.
Mintha azt mondta volna nekik: a ti Mesteretek már megmondta nektek, hogy én vagyok a vőlegény, és Izráel népének hívő közössége pedig a menyasszony.
Hogyan lehetne hát akkor böjtölni, amikor a menyasszony és a vőlegény találkozása történik?
Ha majd a vőlegény nem lesz itt, akkor a menyasszony joggal szomorkodhat és böjtölhet, de az a böjtölés már más lesz, mint amit a farizeusok gyakorolnak.
Jézus szavai még arra is utaltak, hogy a korabeli zsidó szokások szerint a mennyegző idejére a résztvevő vendégek fel voltak oldva böjtölés előírásai alól.
Ezekkel a szavaival Jézus a mindenkori tanítványait akarja megtanítani arra, hogy a keresztény istentisztelet és kegyesség nem szomorkodásból és önsanyargatásból áll, hanem egy mennyegző számunkra, ahol egyesülhetünk a Vőlegényünkkel, ezért az egész életünk örömöt és boldogságot kell sugározzon a környezetünkben.
Máshol pedig azt akarja Jézus szemléltetni egy példázata által, hogy a keresztények a mennyegzőbe meghívott vendégek, és ez a mennyegző már elkezdődött. Mt. 22,1-14.