Mt. 8,1–4,1. 9,1–8. Lk. 5,12–26.
| I. Egy bélpoklos meggyógyítása | II. A messiási csoda |
|
||
| III. A gutaütött meggyógyítása |
I. Egy bélpoklos meggyógyítása (Lk. 5,12-16. Mt. 8,1-4.)
Jézus idejében ez volt az a betegség, amitől leginkább rettegtek az emberek.
Gyógyíthatatlan volta és ragályos jellege, az áldozataira gyakorolt szörnyű hatása még a legbátrabb emberekből is félelmet váltott ki.
Aki egyszer elkapta, az egy hosszú haldoklásra lett ítélve.
Kétféle változata ismert: a bőrlepra és az ideglepra, illetve a kettő keveréke.
A zsidók Isten ítéletének tekintették a bűn miatt, ezért a leprás iránt semmi szánalmat sem éreztek, inkább lenézték és megvetették.
Ezt a szemléletüket arra alapozták, hogy Mózes Isten csapásának nevezi a poklosságot. V. Móz. 24,8/a.
Isten poklossággal sújtotta Mirjámot. IV. Móz. 12,9-10.
Géházi is Isten ítélete alapján lett poklos. II. Kir. 5,27.
Uzziás királyt is poklossággal verte meg Isten. II. Krón. 26,16-21.
Ez a leprás ember fogalmazta meg és mondta ki a gyógyulásnak az egyetlen lehetőségét: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!”.
Ez a beteg sok olyan dolgot mondott ki, ami a mi bűnbeteg állapotunkra is érvényes.
Uram, én tudom hogy leprás vagyok.
Azt is tudom, hogy ez a betegség halálos az én számomra.
De tudom, hogy Te Uram meggyógyíthatsz engem.
Csak azon múlik, hogy akarod-e Te is a gyógyulásomat?
Lukács azt írja erről az emberről, hogy “poklossággal teljes” volt, ami azt jelenti, hogy már nagyon előrehaladott állapotban volt, a betegsége az egész testét átjárta.
Kilátástalan helyzete ellenére hit által mégis odament Jézushoz, mert hitte, hogy csak ez az egyetlen lehetőség van számára.
Jézust megindította ennek az embernek a bizalma, ezért kinyújtotta a kezét és megérintette.
“Bár Jézus kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott.” (J.É. 214,1)
Krisztusnak ez a cselekedete, ahogy a leprást meggyógyította, “azt a munkáját példázza, hogy miként szabadíthatja meg a lelket a bűntől”.
“A bélpoklos megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erővel lehetetlen megtisztítani.” (u.o.)
“Jézusra azonban, bár az emberek között lakozott, nem ragadt át a fertőzés. Jelenléte gyógyító erőként hat mindig a bűnösre. Aki csak lába elé borul, és hittel mondja: ‘Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem’, hallani fogja a választ: ‘Akarom, tisztulj meg’.” (u.o.)
Arra ügyelt, hogy ne az érintésétől gyógyuljon meg, teljes gyógyulása akkor következett be, amikor azt mondta neki: “Akarom, tisztulj meg!”.
Így akarta a jelenlévők előtt bizonyságát adni annak, hogy itt a testté lett Ige szavára, a testet öltött Isten újjáteremtő szavára történt meg a beteg megtisztulása.
Ezért nekünk sem arra van szükségünk, hogy Isten egy különös csoda folytán érintsen bennünket, hanem hogy meghalljuk az Igén keresztül a szavát, és hallgassunk rá és engedelmeskedjünk annak, ez hoz majd igazi gyógyulást számunkra..
“Senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nekik.” Luk. 5,14.
“Meg akarta nyerni a papokat és tanítókat is, akik az előítéletekbe és a hagyományokba burkolóztak. Minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájuk férkőzzön. A meggyógyított leprást a papokhoz küldte, azzal a tudatos szándékkal, hogy eloszlassa előítéleteiket.” (J.É. 213,1.)
II. A messiási csoda (Lk. 5,14-16. III. Móz. 14,1-11.)
A bélpoklos gyógyulásával szembesülve közvetve rákényszerítette őket arra, hogy a személyével és a küldetésével kapcsolatosan állást foglaljanak.
Izráel tanítói ugyanis azt képviselték, hogy a természetfeletti csodákat két csoportba lehet osztályozni.
Vannak olyan csodák, amit bárki megtehet, ha Isten hatalmat adott neki hozzá.
A csodák másik részét viszont “messiási csodának” tekintették, amiről azt vallották, hogy csak a Messiás képes azt megtenni.
Ilyen messiási csodának tekintették a bélpoklosság gyógyítását is.
Jézus éppen ezért küldte el ezt a meggyógyult embert a papokhoz, “bizonyságul nekik” a messiási mivoltáról.
Amikor a beteg elment, Jézus visszavonult a puszta magányába, hogy imádkozzék, valószínűleg Izráel vezetőiért és a papokért, hogy amikor szembesülnek a messiási csodájával, akkor ne keményítsék meg a szívüket.
Ilyen esetekben azonnal ki kellett vizsgálni az ügyet, mégpedig két fokozatban.
Az első fokozat a “megfigyelés” munkája volt.
Ebben a vizsgálatban nem volt szabad kérdést feltenni vagy kifogást emelni, hanem csak csendben figyelni.
A megfigyelési idő után a megbízottaknak vissza kellett térni Jeruzsálembe, és jelentést kellett tenniük a főpapoknak.
Ha úgy ítélték meg, hogy jelentős dologról van szó, akkor következett a vizsgálat második szakasza, amit “kikérdezés”-nek neveztek.
Az egész országból összejöttek a farizeusok és törvénytudók, hogy részt vegyenek a megfigyelés munkájában.
“Ott ültek a farizeusok és a törvénynek tanítói, akik eljöttek Galileának és Júdeának minden falvaiból és Jeruzsálembőől.” Lk. 5,17.
Azért jöttek, hogy közösen megfigyelés alatt tartsák Jézus minden tettét, szavát és viselkedését.
III. A gutaütött meggyógyítása (Lk. 5,17-26. Mt. 9,1-8.)
Váratlanul egy béna embert vittek Jézus elé egészen különös módon, hiszen a ház mennyezetét bontották ki és a tetőről eresztették le Jézus lábai elé.
Jézus első szavain, amit a beteghez intézett, mindenki megdöbbent, a beteg kivételével
Jézus olyat mondott ennek az embernek, ami Isten káromlásnak minősítettek egy olyan ember szájából, mint amilyennek Jézust gondolták.
“Hogyan beszélhet ez így? Az Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Mk. 2,7.
A farizeusok és írástudók tehát a maguk módján már le is vonták a következtetésüket, és úgy gondolták, hogy ezt a kijelentést majd mint egy halált érdemlő bűnt hozhatják fel Jézus ellen.
Jézus azonban szándékosan élezte ki a helyzetet, mert Ő most egy határozott bizonyságot akart adni a messiási küldetéséről.
Feltárta előttük azt, hogy tudja, mit gondolnak róla: “Mit tanakodtok a ti szívetekben?”, kérdezte tőlük. Lk. 5,22.
Később még azt is kérdezte tőlük, mit gondoltok, “Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?”. Lk. 5,23.
Erre a kérdésre annyira egyértelmű a válasz, hogy Jézus nem is várta meg, hogy a kérdezettek válaszoljanak.
Majd Jézus azzal folytatta: “Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza!”. Lk. 5,24.
Jézus tehát nemcsak azt mondta ki, ami a könnyebb – “megbocsáttattak a te bűneid” – hanem azt is megtette, ami a nehezebb, vagyis meggyógyította ezt a beteget, aki ezekután felkelt és elment haza.
“Nem másra, mint teremtő erőre van szükség a bomló test egészségének helyreállításához. Az a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, ugyanaz adott életet a haldokló gutaütöttnek is. Ugyanaz az erő, mely életet adott a testnek, megújította a szívet is. Ő, aki a teremtéskor "szólt és meglett", aki "parancsolt és előállott" (Zsolt 33:9). Az Ő szava adott életet a bűneiben és vétkeiben holt léleknek is. A test meggyógyítása annak az erőnek a bizonyítéka, mely megújította a szívet.” (J.É. 217,4.)
“A farizeusok látták, hogy Krisztusban olyan erő lakozik, amely egyedül Istennek tulajdonítható.” (J.É. 218,3.)
Ettől kezdve Jézust mindenhová követték a farizeusok és írástudók, de többé nem maradtak némák.
Ezután mindenhol és minden helyzetben számíthatott Jézus a farizeusok kérdéseire és ellenvetéseire, amik a személyével kapcsolatos vizsgálat részét képezték.
Mindenképpen alapot kellett keresniük ahhoz, hogy elfogadhassák-e Messiásként, vagy el kell utasítani, mint egy csalót.
És bár a vakbuzgóság és a hitetlenség sokkal súlyosabb és végzetesebb betegség mint a lepra és az agyvérzéses bénulás, azért Jézus imája és cselekedetei mégis sok szívben visszhangra talált, bár ez még egy ideig rejtve maradt.
Mennybemenetele után azonban “a papok közül is nagyon sokan követték a hitet”, olvashatjuk az Igében. Csel. 6,7.
Ezeket is a papokhoz küldte azzal a céllal, hogy mutassák meg magukat nekik.
Azokhoz a papokhoz küldte őket, akik Kajafás vezetése alatt, röviddel ezelőtt mondták ki, hogy Jézusnak meg kell halni.
Most tízszer kellett meghozni a határozatot, hogy ezek az emberek Jézus messiási csodájaként valóban meggyógyultak a leprás betegségükből.
Alighogy kimondták felette az ítéletüket, Ő tíz meggyógyultat küldött hozzájuk, hogy most már nem egy, hanem tíz tanú igazolja egyszerre a Messiási voltát.
Ez volt az Isten kegyelmi szándékának utolsó megnyilatkozása a bűneikben megkeményedett főpapok számára.