10. Újra Galileában
Lk. 4,16–30. Jn. 4,43–54.
| I. A galileai fogadtatás | II. A királyi ember fiának meggyógyítása |
|
|
 |
| III. Próféta a maga hazájában |
Lk. 4,16–30. Jn. 4,43–54.
| I. A galileai fogadtatás | II. A királyi ember fiának meggyógyítása |
|
|
|
| III. Próféta a maga hazájában |
Mivel Jeruzsálemben a templom udvar megtisztításakor a zsidó vezetők elmarasztalták Jézus cselekedeteit, ez megnyitotta számára a nép szívéhez az utat, egész Galileában Róla beszéltek. Luk. 4,14.
“A nép közül sokan fájlalták a templomi túlkapásokat, a papok telhetetlenségét és gőgjét. Remélték, hogy ez a Férfiú, aki elől a vének menekülni kénytelenek, a várva várt Szabadító.” (J.É. 155,1.)
Az emberek többségének lelkesedése azonban inkább Jézus tetteitől függő jelenség, mint a Belé vetett hit megnyilatkozása.
Tetszik nekik, hogy szembeszáll a főemberekkel, akiktől ők féltek és rettegtek.
De ha megváltozik Jézus cselekvésének a jellege, akkor éppen olyan gyorsan el is fordulnak Tőle a szimpátiájukkal.
Először Kánába ment, majd onnan visszatérve ment Názáretbe, de legtöbb időt Kapernaumban töltött.
A Kánába való visszatérésének híre nagyon hamar elterjedt egész Galileában, és reményt hozott a betegeknek, akik a jeruzsálemi gyógyítások alapján maguk is gyógyulást reméltek Nála.
Jézus tudta, hogy a názáretiek szemében Ő csak az ácsmester fia, és nem több, ezért nem ment mindjárt Názáretbe.
Ezért mondta a tanítványainak azt: “Egy próféta sem kedves az ő hazájában”. Luk. 4,24.
Az emberek mindig aszerint ítélik meg egymást, aminek alapján képesek ítéletet alkotni, vagyis a külső látszat, és az az ismeret anyag, amivel rendelkeznek.
Látták a szerény születési körülményeit, az egyszerű megjelenését, és tudták róla, hogy nem járt a rabbik iskolájába.
“Nem tudták érzékelni a bűn foltjától mentes lelkének tisztaságát.” (J.É. 155,1.)
Kapernaumban a Heródes Antipás negyedes fejedelem szolgálatában álló zsidó nemesember figyelmét is megragadta a Jézus tetteiről szóló elbeszélések.
Mivel az Ő fia is gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, ezért előtte is a reménység csillaga tűnt fel azáltal, hogy Jézus visszajött Galileába.
Amikor megtudta, hogy Jézus a Kapernaum közelében lévő Kánában tartózkodik, szolgái kíséretében azonnal elindult felkeresni. (kb. 35 km-es út)
Amikor ez az ember meglátta Jézus egyszerű megjelenését, akkor a bimbózó hite összeomlott, nem erre számított, vajon tényleg képes ez az ember arra, amit az emberek beszélnek Róla?
Mialatt ez az ember a saját bizonytalanságának kínjai között vergődött, egyszer csak megszólalt Jézus: “Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek”.
Ezek a szavak azt bizonyították előtte, hogy Jézus olvas a gondolataiban, és nincsen semmilyen titka sem előtte.
Jézus szavainak hatására a királyi ember bizonytalansága eloszlott, ettől kezdve már a legnagyobb határozottsággal sürgette Jézust cselekvésre.
A hite azonban még mindig csak arra korlátozódott, hogy Jézus képes meggyógyítani a fiát, de semmi több.
Jézus azonban nemcsak a beteg fiút akarta meggyógyítani, hanem az apa lelkét is.
Ez az ember úgy gondolta, Jézus csak úgy gyógyíthatja meg fiát, ha elmegy a beteghez, és tesz csodát.
Ez volt az emberek elképzelése a csoda gyógyításokról.
Jézus arra törekedett, hogy ez az ember végre felismerje Benne az isteni Messiást, akinek csak szólni kell, és minden az akarata szerint fog történni.
A Messiásnak ugyanis teremtő erővel kell rendelkeznie, szavának erejére mindennek engedelmeskednie kell, miként a teremtéskor is történt.
Amikor Jézus azt mondta az apának, hogy “Menj el, a te fiad él”, akkor erre a hitre szerette volna elvezetni.
Jézusnak ez a kijelentése volt a legnagyobb próbatétel az apa számára, elhinni azt, amit Jézus mond, miközben nem győződhet meg róla, hogy a fia gyógyulása valóban megtörtént-e.
“És hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment.”
Küldetése végén egyszer azt mondta Jézus Tamásnak: “Mivelhogy láttál engem Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak, és hisznek”. Ján. 20,29.
Jézusnak most sikerült ezt az embert is elvezetni erre az igazi hitre.
A gyógyításnak ezt a formáját Jézus a messiási küldetése bizonyítására cselekedte.
A kánai mennyegző eseménye után ez volt a második messiási csoda Galileában.
Mindenek előtt ez a királyi főember Jézusban hívő emberré lett, bár a hitének kibontakozása különböző fokozaton át alakult ki benne.
Először csak azt hitte el, hogy Jézus mégiscsak képes meggyógyítani a fiát.
Azután már abban is hitt, hogy Jézusnak nem szükséges a beteghez menni, a szavának erejével is meg tudja gyógyítani.
Teljessé viszont csak akkor lett benne a hit, amikor meggyőződött arról, hogy a gyermek abban az órában gyógyult meg, amikor Ő Jézussal beszélt.
Miután az apa hazaérkezett és elbeszélte mindazt ami történt, az egész házanépe is hitt abban, hogy Jézus valóban az Isten Fia.
A csoda híre gyorsan elterjedt Kapernaumban, és ezzel utat nyitott Jézus előtt ebben a városban az evangélium hirdetésére.
Ezt érzékelteti az a tény is, hogy Jézus Názáretből átköltözött Kapernaumba, és itt telepedett le. Mát. 4,13.
Bár szolgálatának kezdete óta nem vett részt a názáreti zsinagógában tartott istentiszteleten, ezen a szombaton mégis elment szokása szerint.
Amikor újra maguk között látták Jézust, az emberek érdeklődése azonnal felfokozódott, hiszen annyi mindent hallottak felőle.
A názáretiek viselkedését egyfajta bizonytalan várakozás jellemezte, nem tudták, hogy mit gondoljanak Jézus felől.
Egyrészt mindenki ismerte Őt kicsi gyermek kora óta, közöttük nőtt fel ifjúvá, majd érett férfivé.
Másrészt viszont most olyan dolgokat lehet hallani Felőle, ami elbizonytalanítja őket abban, amit eddig gondoltak Vele kapcsolatban.
Minden olyan hihetetlennek tűnik, ezért szinte magukat kérdezik: “Avagy nem a József fia-é ez?”. Luk. 4,22.
A Jézust megelőző hírek azonban erősebbek a kételyeknél, ezért minden fenntartást legyőzve még arra is felkérik, hogy a próféták könyvéből olvasva tartsa meg a szombati prédikációt.
Jézus nem olvasta végig Ésaiás könyvéből a Messiásra vonatkozó jövendölés szövegét, hanem egy bizonyos ponton megállt és becsukta a könyvet.
Megpróbálta ezt a messiási jövendölést felszabadítani az atyák által rárakott hamis értelmezéstől, megpróbálta tiszta fénybe állítani az Ige üzenetét.
A Messiás küldetését egy teljesen új megvilágításba helyezte előttük.
Mivel többen már hallották Őt prédikálni, ezért most azt várták Tőle, hogy ugyanolyan meggyőző erővel fog bizonyságot tenni arról, hogy a Messiás végre elfog jönni, és megszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól.
Ehelyett Jézus egyáltalán nem beszélt arról, hogy a Messiásnak ilyen küldetése lenne.
Viszont meglepte őket az, amikor Jézus kijelentette: “Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra”. Luk. 4,21.
Mivel tudták Róla, hogy milyen csodákat tett, hogyan gyógyította a betegeket, ezért azt remélték, hogy a saját hazájának számító városban is fog majd ilyen csodás dolgokat cselekedni.
Mivel azonban eddig még ez nem történt meg, ezért egyfajta csalódás érte őket.
Ezzel szemben Jézus leleplezte igazi lényüket, felfedve kijelentésével azt, ahogy a szívükben éreznek iránta: “Egy próféta sem kedves az ő hazájában”. Luk. 4,24.
Illés idejében is sok özvegyasszony volt Izráelben, Isten mégis egy pogány özvegyasszonyhoz a Sidonbeli Sareptába küldte el az ő szolgáját, hogy csodát tegyen.
Elizeus idejében is sok bélpoklos volt Izráelben, de azok közül egy sem tisztult meg, hanem csak a Siriából való Naámán.
Jézus viselkedésétől és szavaitól rendkívüli módon feldühödtek a názáretiek, annyira, hogy ki akarták vinni a város szélén lévő hegyre, hogy onnan ledobva megöljék.
Csodálatos módon, emberi szemek számára láthatatlanul “Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék.” Luk. 4,30.
Már Sátán is erre a tényre hivatkozott a kísértés pusztájában, amikor a 91. Zsoltárt idézte Jézusnak: “Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek minden utadban”. Zsolt. 91,11.
“Égi küldöttek voltak Vele a zsinagógában és a tébolyult tömegben is. Körülzárták ellenségei elől, és biztos helyre vezették. Így védelmezték az angyalok Lótot is, és vezették ki biztonságban Sodomából. Így oltalmazták meg Elizeust a kicsi hegyi városkában. Míg körülötte a dombok tele voltak a szíriai király lovaival és szekereivel. Elizeus a közelebbi domb lejtőire tekintett, amelyet Isten seregei leptek el – lovak és tüzes seregek vették körül az Úr szolgáját.” (J:É: 191,4-5.)
Nem árthattak Jézusnak, mert még nem jött el annak az ideje, hogy az életét adja érettünk.