8. További beszélgetés Nikodémussal - Munkálkodás Júdeában
Jn. 3,14–36.
| I. A felemelt rézkígyó | II. Kárhoztatás vagy megtartás |
|
|
 |
| III. Jézus és János viszonya |
Jn. 3,14–36.
| I. A felemelt rézkígyó | II. Kárhoztatás vagy megtartás |
|
|
|
| III. Jézus és János viszonya |
A megígért Messiásra mutató szimbólum volt a felemelt rézkígyó.
A megváltás eseményét és a szabadítás mibenlétét mutatta be ez a jelkép.
Amiképpen Isten csodát tett és szabadulást szerzett, életet adott a kígyók által megmart izraelitáknak, hasonlóképpen ad szabadítást Isten az Emberfia által azoknak, akik készek hittel feltekinteni rá.
Jézus azt mondja Nikodémusnak, ahogy Mózes tette a kígyóval “akként kell az ember Fiának is felemeltetnie”, hogy a Benne hívő emberek feltekinthessenek rá.
A felemeltetés hangsúlyozása többszörös képet ad a Messiásról.
Egyrészt a Golgota keresztjére utal, hiszen a szabadító halála közben Őt is felemelték a földről a keresztre.
Másrészt Jézus éppen ezzel a cselekményével érte el azt, hogy az egész bűntelen világ felnéz rá, mint aki a szeretet legmagasabb szintű mértékét mutatta be.
Ugyanakkor az Isten általi felmagasztalásra is utal, hiszen az Atya a legmagasabbra emelte fel Jézust, “Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is”. Eféz. 1,21.
Mert Jézus “a bűn testének hasonlatosságában... kárhoztatta a bűnt”, vagyis a megváltásunk érdekében felvette magára a bűn által elgyengült és megrontott ember testi formáját és kinézetét.
Ahogy a rézkígyó is csak kinézetre volt hasonló az élő kígyókhoz, de anyagában és természetében nem, akként a Megváltó is a bűn testének csak a hasonlatosságában emeltetett fel a keresztre, de belső természete nem volt azonos a miénkkel.
Pál apostol a következőképpen magyarázza ennek a különös képnek a jelentőségét:
“Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. II. Kor. 5,21.
“Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk.” Gal. 3,13.
A bűn marásának halálos következményétől csak egyetlen módon menekülhetünk meg; ha hit által feltekintünk a felemeltetett Szabadítóra.
“Valaki hiszen Őbenne el ne vesszen”, mert “Az igaz ember hitből él”. Ján. 3,16. Róm. 1,17/b.
Az örökkévaló érdekünk azt követeli tőlünk, hogy mutassuk meg a Krisztusba vetett hitünket.
Isten azt hirdeti ezzel a jelképpel, hogy a bűntől megmart ember nem késlekedhet a Megváltóhoz menekülni és hittel feltekinteni rá.
Itt nincs helye a halogatásnak, a magyarázkodásnak és kételkedésnek, mert aki ezt teszi, az meg fog halni.
A feltekintés a hitük kifejezése volt, azért maradtak életben, mert elhitték Isten szavát és bíztak abban az megoldásban, amit Isten biztosított a gyógyulásuk érdekében.
Bár a bűnös nem képes megmenteni magát, mégis hozzájárulását kell adnia ahhoz, hogy Isten üdvözíthesse.
“Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”, mondotta Jézus, de ez azt jelenti, hogy nekünk kell oda mennünk Hozzá.
A hit egy Isten által adott eszköz, ami által megragadhatjuk azt a kegyelmet, amit Isten felajánl részünkre.
Ez a feltekintés a hit általi megigazulás szimbóluma volt ott a pusztában is, és most is ennek a jelképe.
Sokak véleményével ellentétben, “Isten nem azért küldte a Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa”. Ján. 3,17.
“Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik.” Ján. 3,18/a.
Jézus szerint az emberek önmagukat kárhoztatták azzal, hogy inkább a sötétséget választották akkor, amikor Isten világosságot hozott számukra.
Isten tiszteletben tartja minden ember szabad akaratából hozott választását és döntését, a következményét azonban viselniük kell, és így önmagukat kárhoztatják.
“Az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot.” Ján. 3,19.
Ezzel Jézus azt mondja ki, hogy ezek az emberek a világosságot is szerették, de amikor mérlegelni és választaniuk kellett, akkor inkább a sötétséget választották.
A sötétséget azért szeretik az emberek, mert a sötétség takarásában nyugodtan lehet folytatni a bűnös életmódot, azt gondolva, hogy azt nem látja senki.
A világosságot szerető embernek viszont nincs semmi takargatni való bűn sem az életében, ezért nyugodtan kiáll a világosságba, nem fél attól, hogy meglátják az életét és a cselekedeteit.
Sőt, a világosságot szerető ember tudatosan állítja oda az igaz életét az emberek elé bizonyságul.
Jézus is erre biztatja a követőit: “Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket.”. Mát. 5,16.
De vannak olyanok is, akik mindkét állapothoz ragaszkodnak valamilyen szinten, de “inkább szeretik a sötétséget”, - ők azok, akik a kegyesség látszatára helyezik a hangsúlyt, minden belső tartalom nélkül.
Jézus példázatában a balga szűzek is ebbe a kategóriába tartoznak.
Tanítványaival együtt Júda földére, a Jordán mellékére ment.
Amikor az emberek Hozzá sereglettek, akkor tanította őket és Jánoshoz hasonlóan megkeresztelte őket.
“Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai”. Ján. 4,2.
Azzal, hogy Jézus is megkeresztelte a hozzá jövő embereket, jóváhagyta és megerősítette János munkáját és küldetését.
János tanítványai elkezdtek féltékenykedni, amikor azt tapasztalták, hogy Jézus népszerűsége egyre nő az emberek között, míg Jánosé ezzel párhuzamosan fogyatkozik.
Először csak Jézus tanítványaiba kötöttek bele, vitát kezdeményeztek velük a rituális mosakodások, azaz a keresztség elvi és gyakorlati kérdéseivel kapcsolatban.
Kinek van felhatalmazása és joga a keresztség cselekményét elvégezni?
Milyen kifejezéseket illik és kell használni a keresztelő szertartás közben?
A Jézus nevében végrehajtott keresztségnek azonos értéke és jelentősége van-e, mint amit János gyakorol?
Amikor a vita nem hozott eredményt, akkor elmentek panaszra a mesterükhöz, Jánoshoz, úgymond árulkodni.
“Mester: Aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki.” Ján. 3,26.
Először csak abbeli hitét mondta el, hogy amit Jézus tesz, azt csak azért teheti, mert “a Mennyből adatott Neki” hozzá az erő és a hatalom. Ján. 3,27.
Azután újra hangot adott annak, hogy Róla ne gondoljanak többet, hiszen kezdettől fogva azt hirdette, hogy “Nem én vagyok a Krisztus, hanem Ő előtte küldettem el”.
“Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” Ján. 3,30.
Végül még a vőlegény barátjának nevezve magát, egy szép hasonlattal mondta el azt az örömét, hogy akinek az útját készítette, végre célba érni láthatja.
Ő egy olyan barát volt, aki a jegyesek között közvetített, egyengette az utat a házassághoz.
De mihelyt megkapja a menyasszonyát a vőlegény, a közbenjáró barát küldetése beteljesedett és véget ért.
János küldetése is csak arra irányult, hogy az embereket Jézushoz irányítsa, és most örül, hogy az emberek végre rátaláltak Jézusra, a megígért Szabadítóra.
“János munkássága nem volt elegendő a keresztény egyház alapjainak lerakásához. Amikor véghezvitte küldetését, egy másik munkának kellett elkezdődnie, amelyet az Ő bizonyságtétele nem végezhetett el Tanítványai azonban ezt nem értették meg. Amikor azt látták, hogy Krisztus veszi át a munkát, akkor féltékenykedtek és elégedetlenkedtek. Ugyanez a veszély ma is fennáll. Isten elhív valakit egy bizonyos munkára, és amikor az illető elvégezte a képességei szerint, akkor az Úr másoknak adja át, hogy továbbvigyék művét. Csakhogy János tanítványaihoz hasonlóan sokan úgy érzik, hogy a munka sikere az első munkástól függ.” (J.É. 143,1-2.)
Amikor Jézus tudomására jutott a tanítványok közötti viszálykodás, akkor abbahagyta a Jordán vidékén végzett munkáját, és a békesség érdekében visszavonult.
“Annak érdekében, hogy elkerüljön minden félreértésre vagy nézeteltérésre okot adó alkalmat, Jézus csendben megszüntette a munkásságát, és visszavonult Galileába.” (J.É. 143,f)
A világegyetem Fejedelme eljön az emberek közé és amikor féltékenységi viszály merül fel, akkor inkább félrevonul, és csendben kivárja a fejleményeket és a kedélyek megnyugvását.
“Nekünk is úgy kell megpróbálnunk elkerülni mindent, ami viszályhoz, félreértéshez vezethet, hogy közben hűek maradunk az igazsághoz. Amikor ugyanis ilyesmi üti fel a fejét, az eredmény mindig a lelkek elvesztése. Ha olyan körülmények adódnak, amelyek miatt szakadás fenyeget, kövessük Jézus és Keresztelő János példáját.” (J.É. 143,f)