4. Az egyetlen Isten-ember
| I. Az Isten testté lett | II. A bűn testének hasonlatosságában |
|
|
 |
| III. Megkísértetett hozzánk hasonlóan |
| I. Az Isten testté lett | II. A bűn testének hasonlatosságában |
|
|
|
| III. Megkísértetett hozzánk hasonlóan |
Mivel a Megváltó szerepét vállalta, az Isten viszont önmagában való élettel bír, vagyis halhatatlan, ezért a Megváltónak előbb testté, azaz teremtett lénnyé kellett lennie, aki maga is úgy kapta az életet a megszületésekor, ezért az élet elvehető Tőle.
Csak emberként, emberi testben, emberi természetben tehette jóvá Ádám bűnét.
Csak így igazolhatta Istent és a szeretet örök törvényét.
Csak így adhatta vissza a választás feletti jogunkat, amit Ádám elveszített.
A bűnös emberi lények nem tudták volna elviselni a dicsőségének látását, ezért testté lett, hogy ezzel elfátyolozza és elrejtse mögé az istenségének dicsőségét.
Emberi lényén keresztül akart egy tökéletes képet és ismeretet adni a bűn világában élő embernek Isten szeretetéről és jelleméről.
Emberként példát mutatott arra, hogy miként tarthatunk fenn igazi, élő kapcsolatot és közösséget Istennel.
A Sátán elleni küzdelemben az elveszett emberi család élére állt, hogy a veszni látszó csatában vállalja a vezér szerepét, és győzelemre vezessen bennünket.
Az idő és a tér földi viszonylatainak keretébe lépett be, vagyis vállalta az emberi természet korlátait, ezért mondta tanítványainak azt, “jobb néktek, hogy én elmenjek”, így váltotta fel a helyhez kötött Jézust a mindenütt jelenlévő Isten, a Szentlélek
A napi szükséglete Neki is ugyanolyan volt, mint nekünk, amit újra és újra ki kellett elégítenie.
Hozzánk hasonló erőtlenségnek és gyengeségnek volt kitéve, és így kellett élje életét ebben a megromlott világban.
Emberi mivolta szükségessé tette számára az imát, ezért teljesen az Atya vezetésére hagyatkozott, aki napról-napra erősítette meg és tárta fel előtte azt, amit tennie kell.
Mint embernek át kellett mennie a fejlődés és a növekedés minden szakaszán, így osztozott az emberi élet tapasztalatában a bölcsőtől az érett férfikorig.
Jézus nemcsak időlegesen üresítette meg magát és öltött szolgai formát magára, hanem az egész örökkévalóságra kihatóan tette meg ezt.
Krisztus emberi létformájában teljesen képes volt bemutatni és kinyilatkoztatni az Isten jellemét és természetét, amellyel az elbukott emberhez viszonyul. Ján. 1,14. 18.
“Krisztusra tekintve emberi mivoltában Istenre nézünk, és dicsőségének ragyogását látjuk benne, az Ő személyének kifejezésre juttatott képmását.” (Jézus gyermeksége 15. oldal)
Ez a kijelentés arra is utal, hogy a teljességet csak Krisztusban érheti el mindenki.
Meghatározza az emberi természet materiális részét, a fizikai értelemben vett testet, a hús és vér testet, vagyis az anyagot. I. Móz. 2,23. Dán. 1,15. Zsid. 2,14.
Jelenti az ember élő szervezetét, a fizikai lényünket uraló természetünket, az aktívan funkcionáló szervezetet, vagyis magát az életet, az élő tevékenységet. Márk. 5,29.
Jelenti azonban azt a bűn által megrontott emberi természetet is, amit úgy is szoktunk mondani, hogy testies vagy érzéki. I. Kor. 15,44. Róm. 7,14.
Az emberi család többi gyermekéhez hasonlóan Ő is részese lett annak, hogy egy testből és vérből való emberként született meg egy magatehetetlen csecsemőként.
Külső megjelenésében teljesen úgy nézett ki, mint korának bármelyik zsidó embere.
Emberi testének és természetének ugyanolyan szükségleteit kellett kielégítenie, mint korának bármelyik emberének.
Az elbukott embernek, vagyis a bűnössé vált embernek a négyezer év óta elkorcsosult gyenge és erőtelen szervezeti felépítését vette magára.
Jézus nem vette magára az elbukott ember lelki, belső fertőzöttségét, a bűnre hajló indulatait.
“Azzal, hogy az elbukott állapotban lévő ember természetét öltötte magára, Krisztus a legparányibb mértékben sem osztozott annak bűneiben. Semminémű aggodalmunk sem kell legyen Krisztus emberi természetének tökéletes, bűntelen voltát illetően.” (SDA. BC. 1131. old)
“Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója.” (Ifjúsági Nevelő 1899. szept. 21)
Az Úrvacsora hasonlata szerint Jézus testében és vérében nem volt benne a bűn kovásza és erjedése, Neki nem kellett a bűn kovászának belülről ható ereje ellen küzdenie.
Mert az emberiség történelme folyamán Ő volt a második olyan ember, akinek a születése közvetlenül az Isten teremtő hatalma által történt.
A többi gyermekhez hasonló módon született, de származása már nem azonos, Jézus nem emberi magból született, hanem a Szentlélektől. Lk. 1,35. Zsid. 10,5.
Második Ádámnak mondható Jézus azért is, mert ott kezdte munkáját, ahol az első Ádám, és azt kellett jóvátennie, amit az első Ádám elrontott.
Lelki természetében ugyanolyan tiszta és szent volt, a bűn foltja nélküli, mint az első
Két dologban viszont különbözött egymástól a két Ádám.
Az első elveszítette ártatlanságát és lelki tisztaságát, a második viszont nem.
A megkísértés küzdelmét teljesen ellentétes körülmények között és feltételek mellett kellett megvívniuk.
“Mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” Jak. 1,14-15.
A kísértés tehát még nem bűn, csak akkor lesz bűn, ha megfogan bennem, ha elfogadom azt, amit kínál.
A kísértés kétféle módon környékezhet meg bennünket itt a bűn világában:
Külső kísértésnek nevezzük azt az esetet, amikor a személyiségemtől idegen gondolatokat és kívánságokat akar elfogadtatni velünk, ezektől a kísértésektől még könnyen el tudunk szakadni, hiszen a természetünktől idegen dolgokat akar elfogadtatni.
Belső kísértésnek nevezzük azokat az eseteket, amikor olyan dolgokon keresztül kísért, amiket korábban már elfogadtunk, amikkel korábban már azonosultunk, ezért ezek a kísértő vágyak és kívánságok már a személyiségünk részei, és ez a belső állapot már rabszolgaságban tartja az ember akaratát.
A megkísérthetőségünk lehetősége három területen nyilatkozik meg, de úgy a külső, mint a belső kísértés szintjén. I. Ján. 2,16.
“A test kívánsága” = “jó az a fa eledelre”, vagyis ez a megkísértés az Isten által belénk teremtett természetes vágyak és kívánságok szintjén nyilatkozik meg, amiket Sátán esetenként ártatlan állapotban akar a bűn felé vonni, máskor pedig a már megromlott állapotában akarja újra a bűn elkövetésére kényszeríteni.
“A szemek kívánsága” = “kedves a szemnek”, ez pedig azt a kísértési területet jelöli meg, amikor a bennünket körülvevő világból érzékelt dolgok az érzékszerveinken keresztül próbálnak hatni ránk.
Ezek az érzékelt események és dolgok képekké alakulnak bennünk, és így újra és újra látjuk és megéljük őket, mintha éppen most történnének.
“Az élet kérkedése” = “kívánatos az a fa a bölcsességért”, “olyanok lesztek mint Isten”, ez a kísértés kizárólag a tudatunkra, az értelmünkre ható kísértési forma.
Ez azt jelenti, hogy dicsekedni, büszkélkedni valamivel, hivalkodva megmutatni valamilyen különlegességnek számító dolgot velünk kapcsolatban, minden esetben az ember saját személyének, a nagy “Én”-nek a felmagasztalásában nyilatkozik meg.
Kísérteni nemcsak bűnös vágyakkal és hajlamokkal terhelt lényeket lehet, hanem a teljesen tiszta és szent lényeket is.
"Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak." Jak. 4,17.
A mi esetünkben két dolog teszi lehetővé a megkísérthetőségünket.
A szabad akarat, a különböző lehetőségek közötti választás dilemmája.
Az ismereteink korlátja, amiből az következik, hogy elhisszük, amit a kísértő mond, és csak később jövünk rá, hogy be lettünk csapva.
Jézus nem Istenként, hanem ember Fiaként lett megkísértve.
Az ember képességeivel, ismeretével, erejével, érzéseivel, stb.
Jézus megkísértéséről az Ige azt mondja, “megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt”, Zsid. 4,15/b.
Vagyis csak hasonlóan és nem azonosan.
Mivel Jézus iszonyodott a bűntől, ezért Őt bűnnel nem lehetett kísérteni, vagyis a bűn nem jelentett számára kísértést.
“Amikor Krisztust megvetéssel kezelték, akkor Ő erősen kísértésbe esett, hogy kinyilvánítsa isteni lényét. Egyetlen szavával és tekintetével arra tudta volna kényszeríteni üldözőit, hogy olyan Úrnak vallják meg, aki Úr volt királyok és uralkodók, papok és templom felett is. Azonban éppen ez volt Krisztus nehéz feladata, hogy megtartsa azt a helyzetét, amelyet maga választott magának, amikor úgy döntött, hogy hozzánk hasonló emberként éli le életét ezen a földön." (JÉ 604-605)
“Összes képességeinek teljes erejét igényelte, hogy ellenálljon annak a hajlamnak, hogy isteni hatalmát használja és kiszabadítsa magát a veszedelmes helyzetekből, így diadalmaskodva a sötétség Fejedelmének hatalma felett.” (SDA. BC. 7. 927.)