Máté 25,14-30.
| I. A jelképes történet | II. Tálentomok a gyakorlati életben |
|
 |
|
Máté 25,14-30.
| I. A jelképes történet | II. Tálentomok a gyakorlati életben |
|
|
|
Jézus az Olajfák-hegyén tartotta végidőről szóló beszédét a tanítványainak, aminek keretében ezt a példázatát is elmondta.
Az elmondott példázat üzenete azt teszi hangsúlyossá, hogy Jézus dicsőséges visszajövetelére készülők nem tölthetik idejüket csupán semmittevő várakozásban, hanem aktív tevékenységet vár tőlük Isten.
Ezzel összefüggésben Jézus sokszor elmondta, hogy a vele való találkozáshoz vigyázásra és szorgalmas szolgálatra van szükség, ezért ebben a példázatban azt mondja el, hogy miként vigyázzanak, hogyan szolgálják Őt azok, akik Vele akarnak találkozni.
A Vele való találkozás csak azoknak fog pozitív élményt jelenteni, akik hasznosan töltötték el a várakozás idejét.
A távoli országba utazó gazda Jézus Krisztust jelképezi, hiszen amikor elhagyta a tanítványait, akkor valóban egy nagyon távoli országba utazott el, hiszen a Menny elég távolinak mondható.
A három szolga, akiknek a gazda szétosztja a javait, Krisztus mindenkori tanítványait és követőit jelképezi, akiket a Biblia Isten szolgáinak is nevez. Róm. 6,16/a.
A Biblia szóhasználatában viszont Isten szolgájának lenni nem azt jelenti, mint ahogy a hétköznapi értelemben használjuk ezt a szót.
Isten szolgálatában lenni már egy szabadon választott szolgálatot jelent, nem Isten kényszerít rá bennünket, nekünk kell eldönteni, hogy szolgálni akarjuk-e vagy nem. Jn. 8,32. 36.
A régi korokban, az ószövetségi időkben az ilyen önkéntes szolgák örökre elkötelezték magukat Uruk mellett, az ő Ura viszont esetenként a család tagjaivá fogadták be, hogy a ház Urának örököseivé lettek. V. Móz. 15,12-17. v.ö: I. Móz. 15,2-3.
Tálentomnak mondható minden Istentől kapott ajándék, minden természetes és szerzett képesség, úgy testi, lelki és szellemi vonatkozásban.
Ezeket az Istentől kapott képességeket viszont nem szabad összetéveszteni azzal, amit a Szentlélek osztogat az Egyházban, mint lelki ajándékok.
Ezek az ajándékok ugyanis kizárólag csak azoknak adja Isten, akik az Ő művében végeznek valamilyen szolgálatot. Eféz. 4,11-13.
A tálentomnak nevezett ajándékot mindenki kapott kivétel nélkül, csak nem egyforma mértékben, mert isten dönti el, hogy kinek mit és mennyit ad.
Ilyen isteni ajándéknak tekinthető, ha valakinek szép énekhangja van, mások különböző zeneszerszámokat tudnak csodálatosan megszólaltatni, vagy éppen gyönyörűen tud hegedülni.
Mások a kézműves alkotásban tudnak különleges képességet felmutatni.
De a szép arc vagy az arányaiban szép test, - a fizikai erő és az egészség szintén isteni ajándéknak tekinthető.
De ide sorolható az értelmi képesség, - a beszéd adománya, - a személyiségünkből áradó befolyás, - az idő amivel szabadon rendelkezhetünk, - az anyagi javaink amit különböző módon használhatunk fel.
Ezeket a képességeket viszont szabadon használhatjuk, mi dönthetjük el, hogy mikor, hol, hányszor és milyen célra használjuk, de egyszer majd számot kell arról, hogy mit tettünk vele, hogyan használtuk fel.
Egyáltalán nem számít, hogy ki mennyi és milyen képességet kapott Istentől, egyedül az számít, hogy mire és hogyan használja.
Az Isten szerinti értékrend alapján nem az növeli vagy csökkenti az ember értékét, hogy hány, illetve milyen tálentomot kapott, hanem az, hogy mit tesz vele.
Minden ember bizonyos adottságokkal születik, amit Isten ajándékoz részére, ő azonban ezeket tovább fejlesztheti magában, illetve felhasználhatja tetszése szerint.
Ha valaki átadja magát Istennek, és Ő elvégzi benne szívének újjáteremtését és gondolkodásának a megváltozását, akkor a természetes képességei is átalakulhatnak benne az Isten művét szolgáló és építő lelki ajándékká.
Ilyenképpen a meglévő képességeit “Krisztus megtisztítva és megjobbítva adja vissza, hogy dicsőségére és embertársaink áldására használjuk fel őket”. (K.P. 224.)
Ez az átalakulás csak az Istennel élő közösségben élő ember esetében lehetséges.
Isten a tálentomok kiosztásával jellempróbát tart, ezért senkit sem ment fel a szolgálat alól az hogy keveset kapott.
Aki a keveset sem hasznosítja, az a sokat is hasonló módon kezelné, elásná azokat, hiszen nem a tálentom mennyiségével van gondja, hanem az Urával való kapcsolatában.
“A ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Lk. 16,10.
Ha Istenért, ami Urunkért készek vagyunk feladatokat vállalni, bármilyen kicsinek tűnhet is az, Ő azonban úgy fogadja, mintha a legnagyobb szolgálatot végeztük volna el.
“Bármily csekély is tálentomod, Istennél van hely számára… Isten művében ezek a kicsiny tehetségek fogják a legértékesebb befolyást árasztani.” (KP 264,2)
“Ne gondoljuk, hogy Isten is nagynak tartja azt, amit mi nagynak látunk, és ami nekünk csekélynek tűnik fel, azt Isten is annak tartja. Nem a mi dolgunk, hogy tálentomainkat mérlegeljük vagy munkakörünket kiválasszuk.” (KP 267,3)
Mindenki aszerint végzi dolgait az élet különböző területein, ahogyan az élete folyamán azt megszokta és rendszeressé tette.
“Ismételt cselekedetekből alakulnak ki a szokások, a szokásokból alakul a jellem, és a jellemünk dönti el földi sorsunkat és örökéletünket is.” (KP 260,2)
Dániel azzal dicsőítette meg Istent az akkori világbirodalom királyi háza előtt, majd a királyi rendeleten keresztül az egész Birodalom minden nemzetsége előtt, hogy mindennap rendszeresen imádkozott az Istenéhez. Dán. 6. fejezet
Az értelmi képességünket, mint isteni ajándékot, állandó tanulással, szorgalommal és kitartással fejleszteni és tökéletesíteni kell, hogy minél hasznosabb szolgái legyünk Istennek a környezetünkben élő emberek számára.
Ez a képzés azonban nem feltétlenül csak a földi tudományokban való ismeretekre vonatkozik, nagyobb jelentőségük van az örökkévaló dolgokkal összefüggő tudományok ismeretének.
Az Isten iskolájában megszerzett tudományok ugyanis jól felhasználva embereket menthetnek meg a kárhozatból az örök életre.
“Átlagos ésszel, önuralommal, jobb és több munkát tudunk végezni, mint amit a magasabb kiképzés és legnagyobb tehetség nyújthat önfegyelem nélkül.” (KP 241,f.)
A beszélő képesség olyan hatalom, amit gondosan kell ápolnunk, amire ügyelni kell, különösen bizonyságtétel közben.
Mindig lassan, érthetően, ünnepélyesen, az üzenet fontosságának megfelelő komolysággal beszéljünk Istenről és az örökkévaló evangéliumról.
Vannak olyan beállítottságú emberek, akiknél a hírnök beszédmodora az üzenet elfogadását vagy elvetését jelenti.
Beszéd alatt viszont nemcsak a kimondott szót kell érteni, hiszen beszélni tudunk a testünk különböző részeinek egy sajátos mozdulatával, a tekintetünk egy pillantásával is.
A testbeszédnek ezt a megnyilatkozásait sokszor a kimondott szó elrejtésére vagy éppen a kétértelműségére használják egyesek.
A beszéd adományának fejlesztésében a szülők szerepe és kötelessége az, hogy gyermekeiket tanítsák a helyes beszédre.
Isten olyan befolyással ruházott fel minden embert, hogy teljesen lehetetlenné válik számára a csupán öncélú élet, ezért mindenki gyakorol valamilyen befolyást jó vagy rossz irányban.
“Befolyásuk van szavainknak, cselekedeteinknek, ruházatunknak, magaviseletünknek, sőt még arckifejezésünknek is.” (KP 246,2.)
A befolyás mértéke és következménye viszont nem minden esetben ellenőrizhető, hiszen a tudtunk nélkül és ellenőrizhetetlenül is árasztunk magunkból befolyást.
“Mindenkit a belőle áradó sajátos légkör vesz körül… ami kihat minden emberre, akivel csak érintkezünk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem… Ez olyan felelősség, amely alól nincs felmentés.” (KP 246,1-2.)
Az idő adományával kapcsolatban támasztja Isten a legszigorúbb és legpontosabb elszámolást, mert az eltékozolt időt már soha sem tudjuk visszaforgatni és jóvátenni.
Ez vonatkozik az örökkévaló dolgokhoz való viszonyulásunkra is, de a mindennapi élet dolgaival kapcsolatos idő kihasználására is.
Az idő jó kihasználása azért is nagyon fontos, mert az eltékozolt időt már nem tudjuk többé visszahozni, itt már nincs lehetőség helyrehozni a mulasztást.
A szülőknek komoly kötelezettsége van arra vonatkozóan, hogy a gyermekeik megtanulják a krisztusi szolgálat leckéjét, meg kell tanítani gyermekeiket, hogy nem szoktathatják magukat hozzá a semmittevéshez.
Igen van, mert ha erre nem vigyázunk, akkor a többi adományunkat sem tudjuk jól hasznosítani.
Lényeges-e megismernünk testünk felépítését és azokat a törvényszerűségeket, amik az egészséges működését meghatározzák, mert testünk az Isten Lelkének temploma, és kötelességünk vigyázni rá.
“A test törvényének áthágása egyúttal az erkölcsi törvény áthágása is. Isten a szerzője a természetet uraló törvényeknek, és Ő a szerzője az erkölcsi törvénynek is. Saját kezével írta fel törvényét minden idegszálra, minden izomra és minden képességre, amelyet ránk bízott. Szervezetünk bármely részével való visszaélés: Isten törvényének áthágása.” (KP 252,1.)
Ez a jézusi kijelentés érvényesül már itt e földi Isten-országában is, mert Isten már itt is kész mindig többet bízni arra szolgájára, aki hűségesen végzi feladatát a kevesen is.
Ez vonatkozhat arra, hogy Isten újabb és újabb tálentumokat – azaz lelki ajándékokat – ad át neki ajándékba, hogy azokat is felhasználhassa haszonra.
Mivel ez az újbóli megbízatás a ház Urának visszajövetele utáni számadást követően hangzik el, ezért ez Jézus dicsőséges visszajövetele utáni időszakra vonatkozik.
“Az Úrnak igen sok a munkája, s az eljövendő életben azok részesülnek nagyobb örökségben, akik a jelen életükben a leghűebben és készségesen szolgálnak.” (KP 236,3.)