Luk. 15,1-10.
| I. Az “elveszett”-ség meghatározása | II. Az elveszett juh |
|
 |
|
| III. Az elveszett drachma |
Luk. 15,1-10.
| I. Az “elveszett”-ség meghatározása | II. Az elveszett juh |
|
|
|
| III. Az elveszett drachma |
“Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik.”
Arra céloztak ezzel, hogy Jézus szívesen van együtt a vámszedőkkel és egyéb bűnözőkkel.
Úgy gondolták, hogy egy olyan istenemberének mint Jézus csak azokkal kellene érintkezni és közösséget vállalni, akik már megtértek bűnös állapotukból.
Sértve érezték magukat, amiért nem az ő magasztos jellemű, igaz életű társaságukat részesítette kizárólagos előnyben.
Bosszantotta őket, hogy míg velük állandóan vitázott és nem értett egyet, addig a társadalomnak e kivetettjeivel láthatóan rokonszenvvel foglalkozik.
Idegesítette őket az is, hogy míg ezek az emberek kerülték az írástudók társaságát, és sohasem jártak a zsinagógákba, addig viszont Jézust körülrajongták és figyelemmel hallgatták.
Mert a farizeusokkal ellentétben Jézus úgy kezelte őket, mint Isten gyermekeit.
A Jézus közelében lévő emberek érezték, hogy bűnös voltuk ellenére is van reményük a szabadulásra.
Éppen nyomorúságos helyzetük és bűneik miatt még nagyobb részvéttel hordozta őket.
Már Édenben is Isten ment megkeresni az elveszett embert, aki még el is bújt előle.
“Isten hajolt le utánad, Ő tette meg feléd az első lépést. Mialatt még ellene lázadoztál, Ő már útnak indult keresésedre. Mint aggódó szívű pásztor, otthagyta a kilencvenkilencet és kiment a vadonba, hogy megkeresse az elveszettet. A megtört, megsebzett, veszendő lelket körülöleli szeretete karjával és örömmel viszi a biztonságban lévő nyájhoz.” (KP 126,2.)
Dávid is azt írja erről: “tévelygek, mint valami elveszett juh; keresd meg a te szolgádat.” Zsolt. 119,176.
Mikeás pedig úgy beszél Istenről, mint akinek gyönyörűséget jelent a bűnösnek megbocsátani és bűneit elengedni. Mik. 7,18.
Mindazt, ami a világmindenség szeretetközösségétől elszakadt.
Ez vonatkozhat a Földre, az egész emberi családra.
De vonatkozhat az egyes emberre is.
Az elveszettséget a bűnnel való azonosulás eredményezi, mert ezzel veszítjük el az Istennel való közösséget.
Mert Jézus azt akarta, hogy hallgatói közül mindenki értse a tanítását.
A farizeusoknak azt kellett megérteni, hogy Isten az elveszett bűnösök felé igyekszik jobban kimutatni szeretetét, mint azokkal szemben, akik biztonságban vannak mellette.
Mivel hallgatói között voltak pásztorok is és nyájtulajdonosok, ezért ők különösen örültek annak, hogy az Isten országáról szóló tanítását Jézus ilyen példával szemléltette.
“Krisztus ahelyett, hogy munkájáról mondott bírálatukat elfogadta volna, megrótta őket, amiért mellőzték a vámszedőket és a bűnösöket. Ezt nem nyíltan tette, nehogy a farizeusok elzárkózzanak előle. Példázatával eléjük tárta azt a munkát, amit Isten elvárt tőlük, de ők nem végezték el.” (KP 129,2.)
Jézus így tudta érzékeltetni azt, hogy Isten szemében milyen értéket képvisel az elveszett bűnös ember.
Ezzel azt is kifejezte Jézus, hogy Ő akkor is vállalta volna a megváltásunkat, ha csak egyetlen ember veszett volna el.
Azokat jelképezi, akik nem tudatosan távolodtak el Istentől.
Talán nincsenek is tudatában elveszettségüknek, és annak sem, hogy milyen veszélyes helyzetben vannak.
Esetleg csak egy váratlan körülmény döbbenti rá a veszélyre, és csak így veszi észre eltévedt, elveszett állapotát.
Másokat pedig a pásztor hívó hangjának meghallása ébreszti rá arra, hogy észrevegyék elveszettségüket.
Az elveszett juh nem ismeri a vissza vezető utat a nyájhoz, viszont hangot tud adni annak az érzésének, hogy már rádöbbent és észrevette elveszett állapotát.
Megkeresésre, esetleg kiszabadításra és visszavezetésre.
Tudatformálásra: az elveszettségének tudatára jusson a nyájtól távol.
Később pedig majd a biztonságtudatra is el kell juttatni a pásztor mellett
A papok azt tanították, hogy a bűnösnek előbb meg kell térni, meg kell bánnia bűneit, hogy ezzel kiérdemelhesse az Isten szeretetét és a Menny kegyelmét.
Ennek elmaradása esetén az egész Menny örül, ha a bűnös elpusztul.
Jézus viszont arról beszélt ebben a példázatában, hogy az egész Menny annak örül, ha Isten helyre tudja állítani a saját képmását az elveszett emberben olyan mértékben, ahogyan a bűn rontása előtt volt.
“Ha a bűnbe sűlyedt ember Istenhez akar térni, akkor minden oldalról bizalmatlansággal és bírálattal találkozik. Vannak, akik kételkednek megtérésének őszinte voltában, mások pedig azt suttogják: ‘állhatatlan ember, nem hiszem, hogy kitartson’.” (KP 127,4.)
“Sátán éppen az ilyen kritikák által reméli a tapogatódzó lelkeket elcsüggeszteni, és Istentől minél távolabbra taszítani, reményétől megfosztani.” (KP 127,4.)
“Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Luk. 19,10.
“Amiképpen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra.” Ján. 17,18.
Keleten a szegények háza csupán egyetlen helységből állott, és ez is legtöbb alkalommal ablaktalan, sötét odú volt a mai viszonylatokhoz képest.
Ha ezt a helységet ritkán söpörték ki, akkor a földre leesett érmét hamarosan belepte a por.
Annak érdekében, hogy a sötét helyiségben meg lehessen találni az érméhez hasonló apró tárgyat, gyertyát kellett gyújtani, sőt az egész helyiséget ki kellett söpörni, hogy a por alól is előkerüljenek az apró dolgok is.
Általában az esküvő alkalmával hozományként kapták és féltett kincsként őrizték ezeket az ősöktől örökölt drachmákat, hogy a lányainak ő is tovább tudja adni.
Jézusnak ez a példázata olyan embereket szemléltet:
Akiknek fogalmuk sincs az elveszettségükről, és egyébként is érzéketlenek vele szemben, mint az élettelen drachma.
Akiket másoknak kell megkeresni és visszavezetni Istenhez.
Akiket viszont kellő keresés után meg lehet találni, és engedik magukat vezettetni.
Amíg a juh észre tudja venni, hogy elveszett, addig a drachma nem.
Amíg a juh hangot tud adni az érzéseinek, addig a drachma nem.
Amíg a juh mindent megtesz azért, hogy visszataláljon, addig a drachma nem.
Amíg a juh kint a szabadban veszett el, addig a drachma bent a házban.
A példázatnak ez a része a családok és az Egyházban lévők közösségének a helyzetéről beszél.
Úgy a családban, mint a gyülekezetben lehetnek olyan személyek, akik eltávolodtak Istentől, de csak lelki vonatkozásban.
Világosságot kell gyújtani!
Önvizsgálatot kell tartani Isten Igéjének a fényénél.
Gondolják át szokásaikat, vizsgálják meg szívüket és indítékaikat.
Nézzenek utána, hogy nincs-e valamilyen félreértés, valamilyen hiba a bánásmódban, ami kiválthatta az elveszett ember jelenlegi helyzetét.
Ki kell takarítani a házat minden szennytől, annak érdekében, hogy az elveszettet megtaláljuk.
A takarítás azt jelenti, hogy a önvizsgálat közben felismert bűnöket el kell távolítani a gyakorlati életből is és a szívből is.
Felfigyelünk arra, hogy nincs a többi között, nem tart közösséget, nem vesz részt a közös alkalmakon, ez egymásrafigyelést igényel.
Az életére rárakódó bűnszemét kezdi eltakarni rajta az uralkodó képmását.
Vagyis egyre kevésbé ismerhető fel a megnyilatkozásaiban a Krisztusi jellem szépsége, a Lélek gyümölcse helyett a test cselekedetei jellemzik az életét.
“Senkit sem sikerült volna Istenhez visszavezetni, ha Krisztus nem végzett volna személyes munkát érdekükben.” (KP 132,4)
Mutatunk-e érdeklődést a lelki és fizikai életük és dolgaik iránt?
Fel tudjuk tárni előttük az életünkből kisugárzó meggyőző erővel Isten szeretetét?
Meggyőződhetnek-e az életünkből, hogy milyen értéket jelent Isten gyermekének lenni.