Mt. 7,13-14. 21-23. - Lk. 13,23-30.
| I. A szoros kapu | II. A keskeny és a széles úton |
|
 |
|
| III. A bezárt ajtó előtt |
Mt. 7,13-14. 21-23. - Lk. 13,23-30.
| I. A szoros kapu | II. A keskeny és a széles úton |
|
|
|
| III. A bezárt ajtó előtt |
Egy ember azzal a kérdéssel fordult Jézushoz: “Uram, avagy kevesen vannak-é akik idvezülnek?”. Lk. 13,23.
Jézus erre a felvetett kérdésre válaszolva mondta el válaszát ebben a több részletből álló példázatában, három fő alapelvet hangsúlyozva.
Kevesen jutnak üdvösségre, mivel Isten ezt nem automatikus ajándékként adja, az emberek személyes igénye és odaszánása is szükséges hozzá.
A szoros kapu, mint az örök életre vezető út bejárata nem tart örökké nyitva a belépni akarók előtt, egy bizonyos időpontban végleg be lesz zárva mindenki előtt.
A bezárás után már semmilyen hivatkozást és magyarázkodást sem fogadnak el, aki kívül maradt, az már soha többé nem léphet be rajta.
A bejáratot képező kapuk mérete nem azonos: az egyik szoros, azaz keskeny, míg a másik tágas, vagyis széles.
A kapuk mérete a jellegüket is meghatározza: hiszen amíg a széles kapu a mérete miatt feltűnő, addig a szoros kapu nem, ezért azt keresni kell és megtalálni. Mt. 7,14.
A keskeny út bejáratát képező kapu mérete viszont nem jelentene akadályt, ha sokan szeretnének át menni rajta.
Jézus szerint azonban kevesen vannak azok, akik elhatározzák magukat, hogy ezen a kapun lépjenek be és ezen az úton haladjanak a céljuk felé.
Amikor Jézus azt mondja, hogy “kevesen vannak, akik megtalálják”, akkor ezzel azt is kimondja, hogy ezt a kaput keresni kell azoknak, akik szeretnének belépni rajta. Jer 6,16.
Azért kell keresni, mert nagyon sok hamisítvány és utánzat létezik, amelyeknek az a célja, hogy megtévesszék, és rossz útra vezessék a figyelmetlenül kereső embereket.
Ezek mögött a szoros kapuként feltüntetett hamisítványok mögött viszont nem az életre vezető út vár a belépőre, Sátán akarja megtéveszteni az embereket, “ha lehet, még a választottakat is” Mt. 24,24/b.
Az őszintén kereső embereknek viszont Jézus is segít abban, hogy az igazi kaput és az igazi utat találják meg.
“Vezetlek oly úton, amelyen járnod kell”, mondja a próféta által. Ésa. 48,17.
A kereső ember számára viszont nem elég az, hogy végre megtalálta a szoros kaput, hanem kell be is lépnie azon, ha el akarja érni a célt. Lk. 13,24.
Isten azt akarja, hogy az itt belépők bizonyos csomagokat rakjanak le magunkról még a bejárat előtt, és hagyják ott a kapun kívül azokat.
Ezek a csomagok általában a korábbi életük bűnös életmódjának azon dolgaiból áll össze, amelyekkel együtt nem mehetnek Isten országába, az örökéletre. Gal. 5,19-21.
A szoros kapu előtt viszont nem Jézus veszi el a belépőktől az előző életükhöz kötődő dolgaikat, hanem ezt nekik kell önként letenni magukról, nekik kell megválni tőlük.
Bizonyos vonatkozásban az újjászületésünket követő keresztség jelenti azt a döntő lépést, ami által önként belépünk a szoros kapun, hogy elinduljunk a keskeny úton az örökélet felé.
Ezért mondta Jézus azt, hogy “aki hiszen és megkeresztelkedik, az idvezül; aki pedig nem hiszen, (és ezért nem keresztelkedik meg, az) elkárhozik”. Mk. 16,16.
Az igyekezet vonatkozhat arra, hogy ne halogassuk meghozni a döntést, hiszen csak a ma adatott nekünk, a jövő lehetőségeit nem ismerjük, ezért éljünk a ma lehetőségeivel.
“Mert sokan igyekeznek bemenni, de nem mehetnek”, ezzel Jézus arra utal, hogy sokan eljutnak a szándék szintjére, de a megvalósítás terén állnak meg tehetetlenül, a korábbi életük szokásaitól megkötözötten.
Az örökéletre a kapu nem vezet el senkit, hanem csak egyedül az út.
Ha valaki megáll a kapunál, – a keresztségnél – akkor sohasem fog eljutni az életre.
A keskeny úton is csak az állandóan előre haladó ember jut el a célba.
A keskeny úton való járás a “hitben való engedelmesség” által lehetséges. Róm. 1,5. 16,26.
Aki belépett a szoros kapun, az a Krisztusban való megigazulásban részesült, aki viszont elindult a keskeny úton, az a megszentelődés útját járja.
Jézus azt mondta, hogy “én vagyok az út...”, ami azt jelenti, a Jézusra hivatkozó emberek csak akkor haladnak a keskeny úton, ha a jézusi életet élik. Jn. 14,6.
A már megtett út arányában válunk a krisztusi természet részeseivé.
Ezen a keskeny úton csak a Szentlélek vezetésével tudunk előrejutni. Róm. 8,14.
A keskeny úton haladó ember egyszer csak azt veszi észre, hogy a korábbinál egy szorosabb kapu és keskenyebb útszakasz áll előtte, és tovább menni csak ezen lehet.
Itt újra meg kell válni olyan csomagoktól, melyeket eddig magukkal hozhattak.
Jézus ugyanis nem egyszerre vesz el tőlünk mindent, mert azt nem tudnánk elviselni, és ebből adóan vállalni sem.
Jézus a tanítványainak is azt mondta búcsúbeszédében: “Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok”. Jn. 16,12.
Ezeket az újabb kapukat a hívő életünk közben felismert igazságok és isteni kívánalmak jelentik számunkra.
Ekkor Jézus újra hív bennünket, de most is csak a személyes döntésünk alapján léphetünk be a még keskenyebb útra vezető kapun.
Vannak, akik azért állnak meg az életre vezető úton, mert megdöbbennek attól a felismeréstől, hogy még újabb csomagokat is le kell rakni az életükből.
Néhányan talán arra gondolnak, ha valaki az elinduláskor mondta volna nekik ezt, akkor el sem indulnak.
Vannak olyanok is, akik csak azért álltak meg a keskenyebb útszakasznál, mert azt látják, hogy mások is ott álldogálnak.
Ezek az emberek még a keskeny úton is csak a tömeggel sodródva haladnak előre, nem Isten Lelke vezeti őket, hanem mindig az emberektől kapott befolyás hatása alatt cselekszenek.
Vigyázzunk arra, hogy a szoros kapun való belépésünktől eltelt idő nem mindig van arányban a megtett úttal, ezért minden körülmények között hallgassunk Jézus tanácsára: “Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok”. Mk. 13,33.
Igen, mert Isten soha sem kényszerít engedelmességre senkit sem.
Bár azt “akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson”, de mindig tiszteletben tartja a mi döntésünket. I. Tim. 2,4.
A Bibliában sok példát találunk arra vonatkozóan, hogy Isten akarja egy személy vagy egy nép megtérését, de ha ők nem akarják, akkor Isten nem tehet értük semmit sem. Mt. 23,37.
A laodiceai üzenetben is azt olvashatjuk, hogy Jézus kopogtat a szívünk ajtaján, de csak akkor lép be az életünkbe, ha megnyitjuk előtte az ajtónkat. Jel. 3,20.
Nem kell sem tudakozódni, sem keresni, mert úgy tűnik, mindenki arra megy, és a bűn világában élő embernek az ösztönös cselekvéséből következik, hogy sodródik a tömeggel, amit lát a másiktól, azt teszi ő is.
A tömeggel való sodródásban, a másoktól látott és eltanult dolgok cselekvése közben fel sem merül az emberekben, hogy talán létezik másik út is, létezik másfajta életforma is, mint ahogy eddig éltek.
Jézus azonban nem hagy tudatlanságban senkit sem afelől, hogy a széles út végén mi várja az embereket; azt mondta, ez az út “a veszedelemre visz”. Mt. 7,13.
Ez az út az, amiről Salamon azt mondta: “Van olyan út, mely helyesnek látszik az emberek előtt, és a vége a halálra menő út”. Péld. 14,12.
Ez az ajtó az Isten által biztosított kegyelem lehetőségét jelenti, ezért az ajtó bezárása a kegyelem végére vonatkozó kijelentés, ezzel lejárt a cselekvés határideje, a kegyelem ajtaján többé nem lehet belépni.
A történelem folyamán Isten többször is bezárta a kegyelem ajtaját az emberek bizonyos csoportjai előtt.
Az özönvíz ítélete is egy zárt ajtót jelentett az akkori emberek részére, a bárka ajtaját Isten zárta be, ezért azt egyetlen ember sem nyithatta ki. I. Móz. 7,16/b.
Ugyanígy záródott be a kegyelem ajtaja azok előtt, akiknek a gonoszsága olyan mértékre emelkedett, hogy Isten már nem tudta tovább elnézni.
Ez történt Sodoma és Gomora esetében, a Kánaán területén élő népekkel kapcsolatban. I. Móz. 19,13. -- 15,16.
El fog jönni az a pillanat, amikor Isten már nem tudja tovább is elnézni a bűn szörnyű uralmát, az emberek között viszont már nem lát esélyt arra, hogy valaki a jó irányába elmozduló döntést hozna, ezért ekkor véglegesen le fogja zárja a kegyelem ajtaját.
Jézus ekkor mondja ki azt a határozatát, amellyel mindenkinek véglegesíti az állapotát. Jel. 22,11.
Ez a negatív hangvételű példázat viszont attól válik evangéliummá, hogy a jövőbe mutató “már késő” üzenetet a “még nem késő” jelenben mondja el, ezzel biztosítva az időben meghozott döntés és cselekvés lehetőségét.
Történelmileg ez az esemény a végidőben következik be, a kegyelem idő lezárása és Jézus dicsőséges visszajövetele előtt fog beteljesedni.
A könnyelmű életet választó hívő emberek ekkor fognak rádöbbenni, hogy kívül maradtak, hogy a kegyelem ajtaja bezáródott előttük.
És akkor “vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.” Ámós 8,12.
Ez a körülmény megvalósulhat az egyes emberek életében is, amikor rádöbbennek, hogy Isten lezárta előttük a kegyelem lehetőségét.
A zörgetés alatt nem egy látványos cselekményt kell gondolni, hiszen Isten ajtaján való zörgetésnek minősül minden gondolat, sóhaj és kimondott szó, amely Isten kegyelméért esdekel.
Csupán egy üres formális közösségre hivatkoznak, amiben nem volt semmi valós tartalom.
“Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.” Lk. 13,26.
Hiszen ott voltál közöttünk, amikor Úrvacsorában részesültünk.
Sokszor tapasztaltuk jelenléted megnyilatkozását az istentiszteletek tanításaiban.
“A Te nevedben prófétáltunk… ördögöket űztünk… és sok hatalmas dolgot cselekedtünk előtted.” Mt. 7,22.
Ilyen cselekedetek mellett is lehet valaki gonosz ítélete szerint, mert a cselekedetekből hiányzott az őszinte szeretet. I. Kor. 13,1-3.
Máshol kimeszelt sírhoz hasonlítja Jézus az ilyen módon élő embereket. Mt. 23,27-28.
Mert ezek az emberek sem nyitottak ajtót akkor, amikor Jézus zörgetett a szívük ajtaján és szeretett volna belépni az életükbe.
Mert ezek az emberek nem éreznék jól magukat az Isten országában, hiszen nem tettek semmit annak érdekében, hogy az életük, a gondolkodásuk a viselkedésük és a vágyaik összhangba kerüljön a Menny alapelveivel.