Lukács 13,1-9.
| I. A példázat háttere | II. A példázat üzenete |
|
 |
|
| III. Tanulság mindenki számára |
Lukács 13,1-9.
| I. A példázat háttere | II. A példázat üzenete |
|
|
|
| III. Tanulság mindenki számára |
Az esetről csak annyit tudunk, hogy Poncius Pilátus, Júdea helytartója olyan intézkedéseket foganatosított, amit a nép sérelmesnek talált.
Ezért Jeruzsálemben lázadás tört ki a nép között, és Pilátus megpróbálta erőszakkal elnyomni és elhallgattatni őket.
Egy alkalommal a katonái még a templom területére is behatoltak, és ott megöltek néhány galileai zarándokot, akiket lázadóknak véltek, noha csak éppen az áldozatukat mutatták volna be az oltárnál.
Abban az időben is sokan készek voltak azt következtetni az ilyen esetekből, hogy ők az Isten kegyeltjei, ezért az ilyen esetek intő üzenete csak másoknak szól.
Jézus tanítványai viszont nem mertek hangot adni az esettel kapcsolatos véleményüknek, amíg nem hallották Mesterük véleményét.
Jézus ugyanis már több alkalommal megfeddte őket, amikor másokat bíráltak, és véges képességük szerint törvénykeztek, és ítéletet mondtak ki emberek felett.
Ezek után nagyon meglepődtek, amikor Jézus két esettel kapcsolatban is kérdést vetett fel.
“Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galilea-belinél, mivelhogy ezeket szenvedték?”.
“Vagy az a tizennyolc, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél?”
A zsidók Isten büntetésének tartották ezt a csapást, és alig leplezett örömmel számoltak be Jézusnak erről az erőszakos cselekedetről.
A hírt hozók azt gondolták, hogy ők sokkal jobbak, mint a szerencsétlenül járt galileaiak, ezért Isten is jobban kedveli őket, hiszen ővelük nem történt ilyen eset.
Arra számítottak, hogy Jézus is kárhoztatni fogja ezeket az embereket, akik véleményük szerint alaposan rászolgáltak a büntetésre.
Jézus válasza viszont azt sejteti, hogy az eset elbeszélőit egyáltalán nem Pilátus kegyetlen tette foglalkoztatta, hanem az áldozatok személye, illetve a vélt bűnösségük.
Az ilyenfajta halált arra magyarázták, hogy Isten nem fogadta el az áldozatukat, ehelyett a bűnös voltuk Istentől jövő megbüntetésének is tartották az esetet.
Jézus igyekezett rámutatni, egy szerencsétlenség még nem annak a mércéje, hogy valaki igaz vagy gonosz életet él, ilyen tragédia bárkivel megtörténhet.
A két szerencsétlenség egy-egy figyelmeztetésként fogható fel, mind az egyének, mind a nép részéről: mindenki felé a megtérés szükségességét és sürgető voltát hirdeti
Jézus nagyon határozottan mondta ki az esettel kapcsolatosan, hogy ezek az emberek nem voltak bűnösebbek: “sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.”.
“Miközben Jézus a tanítványokkal és a sokasággal beszélt, prófétai szemmel a jövőbe nézett, és látta Jeruzsálemet ostromgyűrűben. Hallotta a kiválasztott város ellen menetelő ellenség lépteinek zaját, és látta az ostrom alatt elpusztulók ezreit. Sok zsidót gyilkoltak le a templom udvaraiban áldozatuk bemutatása közben, akárcsak azokat a galileaiakat.” (GHB 146,2)
Miközben Jézus az őt körülvevő emberekkel beszélt, maga előtt látta Jeruzsálemet ostromgyűrűben, hallotta a kiválasztott város ellen felvonuló hadsereg zaját, és látta az ostrom alatt elpusztuló zsidók ezreit. Lk. 19,41-44.
“Sok zsidót gyilkoltak le a templom udvaraiban áldozatuk bemutatása közben, akárcsak azokat a galileaiakat… Kegyelmi idejük még egy kis ideig tartott. Még volt idejük a békességükhöz szükséges dolgok megismerésére.” (KP 146,2)
Ezzel a példázattal szerette volna szemléltetni azt a kikerülhetetlen végzetet, ami a gyümölcstelen, hitehagyó népre vár, ha nem térnek meg a gonoszságukból. Mt. 3,8-10.
Egy ember, akinek van egy szőlőskertje, és abban egy fügefája, amin nem termett gyümölcs, és a vincellér, aki közbenjár a fügefa érdekében.
A szőlőskert Ura Izráel Istenét jelképezi, aki választott népét, mint szőlőskertjét “nagyon kövér hegyre” ültette, majd pedig “felásta és megtisztítá a kövektől, és nemes vesszőt plántált belé”. Ésa. 5,1. 2. V. Móz. 31,20.
Krisztus hallgatói nem érthették félre ezeket a szavakat, hiszen Dávid Egyiptomból kihozott szőlőnek nevezte énekében Izraelt. Zsolt. 80,9.
Ésaiás pedig ezt írta: “A seregek Urának szőlője... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése” Ésa 5,7.
Az Úr szőlőjében levő fügefa viszont annak a kornak a nemzedéket ábrázolta, amelyhez a Megváltó mint Vincellér eljött, és amit különös gondviselésével és áldásaival vett körül.
A három esztendő azonosítása nagyon kézenfekvő, hiszen Jézus mint Messiás, mintegy három éven keresztül járta Izráel városait és falvait a megtérés gyümölcseit keresve.
Dániel próféciájából tudhatjuk, hogy a Messiás nyilvános tevékenysége három és fél évre korlátozódik, mert ennek leteltével bekövetkezik a halála. Dán. 9,27/a.
Krisztus napjaiban az emberek sokkal többet adtak a kegyesség külső látszatára, mint a korábban élő zsidók, miközben teljesen nélkülözték az Isten Lelkének életüket átformáló hatalmát és erejét. II. Tim. 3,5.
A csupán cselekedetekben megnyilvánuló kereszténység sohasem tekinthető igazi gyümölcsnek, és nem is lesz maradandó és állandó, “teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket”. Lk. 3,8/a.
A férges gyümölcs is gyümölcs, a legelső szélvihar viszont le fogja rázni a fáról, mert a kapcsolata már nem élő.
Az a gyümölcs, amit Isten vár a népétől, nem egy vagy több jócselekedetből áll, hanem ez a léleknek, a belső emberünknek egy olyan állapotát jelenti, amikor az isteni nemes jellemvonásokkal töltődik fel. Gal. 5,22.
A Lélek gyümölcsének mindig a szívben kell kialakulnia, miként azt Jézus példaadó tanításából is megérthetjük. Mt. 11,29.
A terméketlen fa is élvezi az esőt, a napfényt és a kertész gondoskodását, a talajból táplálékot szív el, meddő ágai azonban csak árnyékot vetnek a földre, hogy a termést hozó növények ne virulhassanak alatta.
Izrael puszta léte is átok volt, mert elfoglalta Isten kertjében egy gyümölcstermő fa helyét.
Megfosztotta a világot azoktól az áldásoktól, amiket Isten szeretett volna adni általuk.
Hamis színben tüntették fel Istent a népek előtt, vallásos életük nagyon megtévesztő volt az őket ismerő nemzetek előtt, viselkedésük és életmódjuk inkább rombolt, mint épített.
A példázatbeli vincellér nem kérdőjelezte meg azt az ítéletet, amely szerint a fát - ha gyümölcstelen marad - ki kell vágni.
De ismerte a tulajdonos igazi szándékát és vágyát, miszerint akkor örülne a legjobban, ha a meddő fa fejlődne és gyümölcsöt teremne, ebben a szándékban az Atya és a Fiú teljesen egyek a választott nép irányában
Istent ismerve mondhatjuk azt is, hogy a Vincellér tulajdonképpen a szőlőskert Urának igazi vágyát fogalmazta meg azzal a kéréssel, hogy még egy esztendő kegyelmet adjanak a gyümölcstelen fának, “és ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt”.
Ez a kijelentés elhangozhatott olyan értelemben, hogy a Messiás nyilvános működésének utolsó évében volt, amit még a választott nép felébresztésére kívánt felhasználni, jelképesen mondva még “köröskörül megkapálom és megtrágyázom”, mondotta jézus a példázatban.
De vonatkozhatott arra az egy évre is, amiről Dániel jövendölt a 2300 éves próféciájában.
Eszerint i.e: 457-től “hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra”, vagyis 490 év, ami i. u: 34-ben járt le, és ebből még az utolsó egy hét, azaz hét év volt hátra. Dán. 9,24. 27.
Ezt az utolsó kegyelmi időszakot nem csak Jézus használta ki a zsidó nép között, hanem a tanítványait is csak a közöttük végzett misszióra korlátozta. Mt. 10,5-6.
Ha a nép élete Krisztus irgalma ellenére is meddő marad, akkor maga a közbenjáró enged szabad folyást az ítéletnek, akkor pedig nincsen többé menekvés.
A kegyelemnek ezzel az utolsó lehetőségével Isten határozott jelét adta annak, hogy Ő nem elpusztítani akarja a gyümölcstelen fát, hanem termővé tenni szeretné, csupán a fán múlik a végeredmény.
“Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!” Ezék. 18,32.
Az Izraelt sújtó csapások, mint az előtörténet két tragédiája is, csupán a szőlőskert könyörületes Urának kegyelmes figyelmeztetése volt a várható végzetre.
Ha az Istentől kapott kegyelmi ajándékaid nem jelentenek áldást a világnak, akkor megfosztasz másokat azoktól a kiváltságoktól, amelyekhez a te hibádból nem juthatnak hozzá.
Annak ellenére, hogy sokszor csak hiába foglalod el a helyet a gyülekezetben, az irgalmas Isten mégis meghagy, nem néz le ridegen rád, nem fordul el részvétlenül, és nem engedi, hogy elpusztulj.
A szánakozó Megváltó veled kapcsolatban is azért könyörög: “Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg körülásom és megtrágyázom”.
Mi a lényege a kereszténységünknek: csak hivalkodó lombozattal rendelkezünk, aminek nem sok hasznát veszik a környezetünkben, vagy gyümölcsöt termünk mások áldására?
A rajtunk megnyilatkozó gyümölcs a Szentlélek gyümölcse, vagy csupán egy felvett póz és viselkedésforma, vagyis a kegyesség látszata?
“A megszentelt élet mesterkéletlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb prédikáció a kereszténység mellett. Érvelések, minél kevésbé cáfolhatók, annál nagyobb ellenállást idézhetnek fel; az istenfélő életmód azonban olyan hatékony példaadás, aminek teljesen ellenállni lehetetlen.” (AT 418,2)
Jézus viszont olyan gyümölcstermésre is felszólít bennünket, amit a misszió munka mezején teremhetünk, a munkánk eredményeként megtérő emberek a munkánk gyümölcsei az örök életre.
“Én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon…” Jn. 15,16.
Ha tehát nem látszik meg az életünkben az, hogy Jézus tanítványai vagyunk, és nem végezzük az Istentől ránk ruházott feladatokat, nem vezetünk Istenhez embereket, akkor gyümölcstelen fákként állunk Isten szőlőskertjében.
Ebben az esetben csak a szőlőskert Urának kegyelme tart még meg bennünket.
A változtatás lehetősége azonban a rendelkezésünkre áll, a mi Urunk el is várja, hogy a meddő életünkből gazdagon termőre forduljunk.
Ennek érdekében tisztogat, és alkalmanként visszanyesi a hivalkodó lombozatunkat.
Az Isten szerető vonzásának ellenálló szív mind jobban megkeményedik, ezért egy idő után már teljesen elveszti a fogékonyságát Isten Lelkének befolyásával szemben.
Ekkor és ezért hangzik el a példázatban kijelentett ítélet: “vágd ki azt, miért foglalja a földet is hiába”.