Lk. 11,5-13. – Mt. 7,7-11.
| I. A példázat alapüzenete | II. Kérjetek és megadatik néktek |
|
 |
|
| III. Jézus különleges ajánlata | IV. Isten ajándékai |
Lk. 11,5-13. – Mt. 7,7-11.
| I. A példázat alapüzenete | II. Kérjetek és megadatik néktek |
|
|
|
| III. Jézus különleges ajánlata | IV. Isten ajándékai |
Krisztus imádkozó lelkülete és az Atyával való állandó kapcsolata, illetve az ebből nyert lelki erő és áldás rendkívüli hatással volt a tanítványaira.
Amikor ismételten tanúi lehettek annak, ahogyan Jézus az imaéletét gyakorolta, akkor a tanítványok arra kérték Mesterüket, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Ő is tanítsa őket imádkozni.
Ennek a tanításnak a jegyében mondta el a minta imáját a “Mi Atyánk” kezdetű imáját.
Lukács evangéliumára jellemző, hogy Jézusnak olyan példázatait jegyzi fel, amelyekben rossz példákból jó tanulságokat von le, illetve negatív jelképekkel pozitív személyeket vagy eseményeket mutat be.
Ezek a példázatok a feltűnő ellentét hatásával teszik hangsúlyossá az aktuális mondanivaló lényegét, ezért a tanulságot nem a hasonlatból, hanem az ellentétből kell levonni.
Ilyen a “Gazdag és a szegény Lázár”, illetve a “Hamis bíró és az özvegy asszony” példázatai. Lk. 16,1-9. 18,1-8.
A példázatban említett emberrel ellentétben, aki nem örült annak, hogy még éjszaka is zavarják, Isten kimondottan arra kér bennünket, hogy “mindig”, “szüntelen” és “állhatatos”-an imádkozzunk Hozzá. Lk. 18,1. I. Thess. 5,17. Róm. 12,12.
Jézus ezzel a történettel olyan embereket példáz, akik Istenhez a barát bizalmával fordulnak segítséget kérve, amikor arra szükségük van.
Olyan embereket jelképez ez a történet, akik nemcsak a megszokott hivatalos időben keresik fel Istent imáikban, hanem a legszokatlanabb időben is készek imáikban Hozzá fordulni.
Jézus példázata olyan embereket akar bemutatni, akik képesek Jákób hitével és Illés kitartásával könyörögni Isten előtt. I. Móz. 32,26. I. Kir. 18,42-45.
Ebben a példázatban elsősorban azok vannak szemléltetve, akik nem önmaguk számára ostromolják Istent a kéréseikkel, hanem mások érdekében könyörögnek Hozzá.
A példázatbeli ember is azért kereste fel a barátját, mert egy vendége érkezett, és nek szeretne kenyeret adni, és ebben van szüksége segítségre, mert neki nincs.
Mivel Jézus nevén nevezi az ételt, amit ez az ember kér a barátjától, ezért ez a körülmény is behatárolja a példázatbeli ember által szemléltetett személyeket.
Jézus azokról beszél ebben a példában, akik arra lettek elhíva, hogy az éhező embereknek az élet kenyerét adják tovább. Mt. 4,4.
Ez a megbízatás viszont az egyetemes papság alapján mindenkire vonatkozik, aki Jézus tanítványának vallja magát. I. Pét. 2,9.
Jézus olyan embereket akart bemutatni, akik tisztában vannak a saját lehetőségükkel, az Istenre utaltságuk tudatában élnek, tudják, hogy amit ők másoknak adhatnak, azt előbb nekik Istentől kell megkapniuk.
“Isten angyalai figyelik az emberek cselekedeteit és segítségére síetnek annak, aki Krisztushoz hasonlóan keresztényi szeretettel könyörül embertársán. Isten szavait idézik emlékezetébe, melyek az éhező lelkek számára életkenyerekké válnak.” (KP 95,1)
Olyan emberek kerülnek bemutatásra, akik a krisztusi misszió aktív munkásai, hiszen a legváratlanabb időben is éhező emberek keresik fel őket, hogy az élet kenyerét kérjék tőlük.
Kérésünkkel azt fejezzük ki, hogy már felismertük a szükségletünket, már érezzük annak hiányát, és tudjuk, hogy ezt a szükségletünket egyedül csak Isten tudja kielégíteni.
Megingathatatlan bizalomból fakadó hittel fordulunk Istenhez segítségért bármikor.
Jézus arra bátorít, hogy Isten fiaiként járulhatunk kéréseinkkel Isten elé, mint az Atyánkhoz, viszont akkor tesszük jól, ha a nincstelen koldus tudatával keressük Istent, mint akik tudjuk, hogy teljesen az Ő kegyelmére és segítségére szorult lények vagyunk.
A koldus ugyanis nem az igényeivel keresi Istent, hanem a szükségleteivel.
Aki megfelelő alázattal érkezik Isten elé, azt Ő “semmiképpen ki nem veti” Jn. 6,37/b.
Aki ettől a koldusképtől elszakítva akarja gyakorolni Jézusnak ezt az ajánlatát, az nem kapja meg az ígéretet, mert ezek az ígéretek nem érvényesek a Biblia belső világától elszakítva az emberek általános fogalmai szerint.
Jakab apostol is ezt a koldusképtől való elszakadást tartja a hibás kérés okának, amikor azt mondja: “Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt” Jak. 4,3.
Jézus itt nem a feltételek nélküli imameghallgatások lehetőségét nyitja meg előttünk, csupán arról biztosít bennünket, hogy az Atya odafigyel a hozzá küldött imánikra és válaszol azokra.
A Bibliában elég sok olyan kijelentést lehet találni, amelyekben azt találjuk leírva, hogy Isten milyen esetekben nem hallgatja meg a hozzá intézett kéréseinket.
Éreznünk kell annak hiányát, amiért Istenhez könyörgünk, és tudnunk kell, hogy ezt a hiányunkat egyedül csak Isten képes kielégíteni.
A bűnös életmódhoz való kötődésünk is akadályt jelent az imánk meghallgatásában.
“Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram” Zsolt. 66,18.
“Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is utálatos” Péld. 28,9.
“Járuljunk Hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől” Zsid. 10,22.
Bizalommal hinni kell, hogy Isten hallgat az imáinkra és válaszol rá, amikor a legjobbnak látja az időt és az alkalmat: “De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik... ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól” Jak. 1,6-7.
Isten többféleképpen válaszol az imáinkra.
Lehet igenlő, vagyis egyetért a kérésünkkel és teljesíti azt.
Lehet várakozó, mert még nem látja időszerűnek a teljesítését.
Lehet módosított, mert úgy ahogy mi kértük nem látja jónak, de másként igen.
Lehet nemleges, mert nem látja jónak, hogy megadja, amit kérünk Tőle.
A saját nevünkben való kérés nem jó ajánlólevél, hiszen semmi érdemünk sincs, amire hivatkozhatnánk.
Jézus mindenhol arra biztat bennünket, hogy amikor az Atyától akarunk kérni valamit, akkor mindig az Ő nevében kérjük azt, és akkor megkapjuk Jn. 16,23-24.
A keresés egy intenzív magatartásra utal, amikor az egyén nem tétlenül várja Isten segítségét, hanem a lehetőségeinek határán belül maga is megtesz mindent annak érdekében, hogy az áhított dolog a tulajdonába kerüljön.
Ez a keresés nemcsak az Isten áldásai után áhítozást jelenti, hiszen az Istennel való kapcsolatunk újbóli helyreállítása legalább annyira fontos szükségletünk.
A Bibliában különösen Isten személyével kapcsolatban válik hangsúlyossá a keresés ténye, hiszen elveszítettük az Istennel való állandó és élő kapcsolatunkat és ez hiányzik leginkább. Ésa. 55,6. Jer. 29,13.
Hogyan, hol és milyen módon lehet Istennél zörgetni, és miről teszünk ezzel bizonyságot?
A zörgető még többet akar és erőszakosabban, már azzal sem elégszik meg, hogy megtalálta azt, akit és amit keresett, és alkalomszerűen már élvezheti ennek minden áldását.
A zörgető állandósítani szeretné a megtalált lehetőséget az életében, ezért utána megy az áldásoknak egészen a forrásig, az adományozóig, és zörget Nála.
Ezt tették Jézus első tanítványai is, ezért kérdezték meg Jézustól: “Rabbi, hol lakol?”, majd pedig “Elmenének és meglátták, hol lakik; és Nála maradának azon a napon” Jn. 1,39, 40.
A zörgetés az imának egy határozottabb megnyilatkozási módját jelenti, ez nem hálaadó ima, ekkor már céltudatosan, kitartóan, valamilyen ügy érdekében imádkozunk.
Amikor Istennek azon ígéreteire hivatkozunk, amiket a Biblián keresztül jelentett ki számunkra, ezzel az áldást ígérő Isten ajtaján kopogtatunk szavának beváltásáért.
Ennek legjellegzetesebb példája a tíz szűzről szóló példázatban az öt balga szűz esete, akik a mennyegzői ház ajtaján akkor kopogtattak, amikor az már bezáródott.
A ház Ura minden esetben azt mondja a zörgetőknek, hogy “Nem tudom honnét valók vagytok”, “Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” Lk. 13,25/b, Mt. 25,12.
Ezek az emberek azért marasztaltatnak el, mert túl későn gondoltak arra, hogy Jézus ajtaján zörgessenek, akkor tették ezt, amikor a kegyelem ajtaja már bezáródott, és ez végzetes mulasztásnak bizonyul.
A hegyi beszédében Jézus az idejében való zörgetés jelentőségét akarja hangsúlyozni, amíg nem késtünk le az isteni áldásokról és a kegyelemről.
“Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk alkalmas időben való segítségül” Zsid. 4,16.
Jakab apostol szerint “minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá” Jak. 1,17.
Isten a legnagyobb ajándékát Jézusban adta, aki által mi most a fiaivá lettünk.
Ebben az ajándékban Péter apostol szerint “az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott” II. Pét. 1,3.
Jézus arról beszél, hogy Isten a Szentlelkét adja mindazoknak, akik kérik Tőle.
Pál apostol viszont arra utal, hogy Jézus a Szentlélek által osztogat különböző ajándékokat a gyülekezetben, “a szentek tökéletesbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére” Eféz. 4,12.
Az imádkozó számára nem az ima formális elmondásával lesz az Atyjává az Isten, hanem a Jézusba vetett hit biztosítja ezt a körülményt.
“Ha Istent Atyánknak nevezzük, akkor gyermekeinek tekinthetjük magunkat, mint akiket bölcsessége vezet, s akik Neki minden dologban engedelmeskedni akarunk, jól tudva, hogy szeretete változhatatlan” (GHB 109,1).
Istennek ilyenképpen való megszólítása azt is tudatosítani akarja bennünk, hogy az Istent senki sem sajátíthatja ki magának önző módon, Ő a “Mi Atyánk”.
Ezzel arra is emlékeztet és figyelmeztet, hogy az egész emberiség egy családból származik, tehát mindannyian testvérek vagyunk Mt 23:8/b.
Isten minden esetben előre készíti el az embereknek szánt ajándékait, Pál szerint Jézus már az örökkévalóságban elnyerhető ajándékait készíti az üdvözültek számára.
“Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és az embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” I. Kor. 2,9.
Jézusról, mint Megváltóról is azt mondja el a Biblia, hogy az Istenség Tanácsa már a világ megalapítása előtt eldöntötte, hogy az emberi családnak adja. I. Pét. 1,20. Jn. 3,16.
Az Istenhez folyamodó imádság egy Isten felé való elkötelezettséget jelent, az Isten akaratának keresését és életünkre való tudatos elfogadását.
Mivel Isten szabad akarattal rendelkező lényekként teremtett bennünket, ezért nekünk kell kimondani azt, hogy akarjuk-e az általa elkészített ajándékokat vagy nem.
Kérésünkkel arról teszünk bizonyságot, hogy nem Isten erőltette ránk az akaratát és a szándékát, hanem mi igényeltük azt Tőle.