Mt. 7,21-29. - Lk. 6,46-49
| I. Nagy dolgok Jézus nevében | II. A kőszikla és a fövény |
|
 |
|
| III. Az épülő házunk | IV. A megpróbáló körülmények |
Mt. 7,21-29. - Lk. 6,46-49
| I. Nagy dolgok Jézus nevében | II. A kőszikla és a fövény |
|
|
|
| III. Az épülő házunk | IV. A megpróbáló körülmények |
Jézus szerint csak az mehet be a mennyeknek országába, “aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” Mt. 7,21/b. 24/a.
A mai keresztények többsége úgy gondolja, hogy Jézus érvénytelenítette a Törvényt, ezért annak előírásait már nem kell megtartani, illetve az egyiket igen, a másikat viszont nem.
Jézus viszont újra és újra megerősítette a Törvény jelentőségét a tanításaiban, a betartását pedig kötelezővé tette az Őt követők számára. Mt. 5,17-18. Jn. 14,15.
“Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?” Mt. 7,22.
Ezek az emberek csak a félelmetes Urat látják Jézusban, mint az egy tálentomos szolga; ebből adódóan nem a Jézus iránti szeretet motiválja a cselekedeteiket, hanem a félelem és az érdek; erre utal az “Uram! Uram!”-ozásuk is.
Amit tettek, Jézus nevében tették ugyan, de nem Jézus erejével, nem az Ő segítségével.
Ők azok az emberek, akikről máshol azt mondja Jézus, hogy “hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek” Mt. 24,24.
Pál apostol szerint a krisztusi szeretet nélkül végrehajtott cselekedet lehet akármilyen nagynak látszó is az emberek szemében, de Isten előtt teljesen értéktelen. I. Kor. 13,1-3.
Ebbe a csoportba tartoznak azok a keresztények is, akik az üdvösséget a saját cselekedeteikkel akarják kiérdemelni és elnyerni.
“Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek” Róm. 10,3.
Pál apostol úgy mutatja be ezeket az embereket, mint “Akiknek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival. És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek” II. Thess. 2,9-10.
Máshol pedig azt mondja, hogy Sátánnak ezek a szolgái az emberek megtévesztése érdekében “átváltoztatják magukat az igazság szolgáivá” II. Kor. 11,15.
Az Igéből az is kiderül, hogy ezek az emberek nem mindig vannak tudatában annak, hogy ők most éppen Sátán eszközeiként tevékenykednek, eljuthatnak arra a szintre, hogy már úgy hisznek a hazugságban, mintha az lenne a tiszta igazság.
“Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességükre... nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban... azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak” II. Thess. 2,10-11.
Akik sziklára akarták építeni a házukat, azok két lehetőség közül választhattak, de bármelyiket választották, azzal mindenképpen a nehezebb rész mellett döntöttek.
Választhatták a hegy oldalában lévő sziklákat, amelyek szilárdan álltak az idők viszontagságaival szemben, és mindenképpen biztonságot jelentett annak, aki ezeket a sziklákat választotta házának alapjaként.
Helyzetéből adódóan nehezebb volt a megközelíthetősége, több energiát és fáradtságot igényelt attól, aki ilyen körülmények között építette fel az otthonát.
Választhatták a hegy lábánál elterülő sík fövényes részt is, ha készek voltak az alapozással leásni olyan mélyre, hogy elérjék vele a mélyen húzódó sziklát.
Akik viszont mindenképpen a könnyebb részt akarták választani, azok megelégedtek azzal, hogy sík fövényre építkeztek, egyszerű alapozással.
A fövény egy hordalékos, laza, könnyen megmozduló talajszerkezetet jelent, aki erre építette házát, az nem számolt az időjárás hatásaival.
Ezt a fövényt a víz is hamar el tudta mosni, a lerakodott homokot pedig még a szél is el tudta fújni egyik helyről a másikra.
A kőszikla – amely megáll mindörökké – azonosítása két megoldást is ad.
A Biblia számtalan helyén találunk az Istenre vonatkozóan, de főként Jézusra mutatóan olyan kijelentést, hogy “kőszikla”. Zsolt. 18,3. 32. I. Kor. 10,4.
Jézus példázatából közvetett módon az is kitűnik, hogy az Isten beszéde, amely az Igében található, szintén olyan, mint a szikla.
“Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát” Mt. 7,24.
Isten Igéje azért is olyan mint a kőszikla, mert “az Úr beszéde megmarad örökké” I. Pét. 1,25.
Csak az isteni Kőszikla tarthat meg bennünket a megpróbáltatások viharaiban, amelyre hit által építünk, és ez a kőszikla az Isten testté lett igéje Jézus, és az írott igéje a Biblia.
Ha a kőszikla az örök és változhatatlan dolgok jelképe, akkor a fövény a mulandó és az állandóan változó dolgokat jelképezi.
Ha a kőszikla az Istent és az Igéjét jelképezi, akkor a fövény csak az embert és az ember alkotta dolgokat jelenti.
Ezért mondja Jeremiás azt, hogy “Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott a szíve!” Jer. 17,5.
Sok ember fog csalatkozni a reménységében az utolsó napon, mert nem Istenben, hanem emberekben bíztak, csak akkor döbbennek rá, hogy fövényre építettek.
Minden emberi okoskodás, még ha tudományosnak nevezik is, de ha Isten Igéje elé helyezte valaki az életében, akkor fövényre építette a házát.
Minden építmény, amelynek nem Isten szava képezi az alapját, össze fog dőlni.
Ide sorolhatók azok is, akik a saját erejükben, képességükben vagy éppen a jócselekedeteikben bíznak, ezek Isten előtt egyszer mind fövénynek fognak bizonyulni.
“Akik Krisztus kortársaihoz hasonlóan, emberi eszmékre, véleményekre, külsőségekre és emberek által elrendelt ceremóniákra, Krisztus kegyelmétől független érdemekre építik fel jellemük épületét, azok bizonytalan homokra építettek” (GHB 154,3).
Mert a Bibliában Isten minden veszélyre felhívja az emberek figyelmét, ennek ellenére mégis a saját fejük és bölcsességük után mennek, és ez végzetes hiba.
Méltán nevezhető bolondnak az az ember, aki csak azért hagyja figyelmen kívül a veszélyre való figyelmeztetést, mert a saját bölcsességétől annyira el van telve, hogy semmi másra nem hajlandó odafigyelni.
Arra akarta az emberek figyelmét felhívni, hogy az Általa hirdetett tanokat nem elég ismerni, hanem a gyakorlati életben is alkalmazni kell.
Aki mindazt elfogadja élete szabályaként és megtartja azokat, az az ember az üdvösség Kősziklájára építette a házát.
“Nem az az igaz ember, aki örül az igazságnak, hanem aki gyakorolja. Az életszentség nem az elragadtatás érzelme, hanem az Isten iránti tökéletes odaadás következménye, s a mi mennyei Atyánk akaratának teljesítése” (GHB 153,2).
Jézusnak ez a hasonlata az egész életművünkre vonatkozik, és ahogy munkálkodunk azon.
Mert az egész életünk olyan, mint egy ház, amit magunknak építünk. I. Kor. 3,9-15.
Ezért mondhatjuk el, hogy az egész életműve omlik össze annak az embernek, akinek nem sikerül mindaz, amit elgondolt önmaga számára.
Isten többször is felszólít arra, hogy bölcs építőmesterként építsük fel életünk házát.
Mert egy házat fel lehet építeni úgy is, hogy nagyon szép és tetszetős, de teljesen értéktelen, mivel rosszul lett alapozva, és csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön.
Ezért Jézus a hallgatóinak figyelmét el akarja fordítani az emberi látványosságtól, ehelyett a biztonságot jelentő alapok felé akarja irányítani.
Nem azt kérdezi, hogy az emberi normák szerint befutott ember vagy-e, és milyen sikeres az életed, hanem azt kérdezi, hogy milyen alapra állítottad fel mindezt, biztonságban tudhatod-e az életed az örökkévalóság vonatkozásában?
Az alapozás láthatatlan része a háznak, ezért sokan könnyelműen és felelőtlenül viszonyulnak hozzá, nemcsak a fizikai építkezéseknél, hanem az életünk házának építésénél is.
Ha nem is látszik az alap, mégis ez határozza meg a annak a formáját és a stabilitását is, éppen ezért a legfontosabb részét képezi a háznak.
Így van ez az életünk házának építésével kapcsolatban is.
Ha Krisztusra épül fel az életünk, akkor Krisztus határozza meg az életünket és Ő ábrázolódik ki bennünk.
“Krisztus az igazi fundamentum, az élő Kő. Akik Őreá építenek, mindannyian részeseivé válnak életének” (GHB 154,2).
Valamilyen házat mindenki épít, de majd csak az eső, az árvíz és a szél próbája dönti el, hogy kinek milyen lett a háza, amit felépített.
Ma még mindenki szabadon eldöntheti, hogy milyen anyagból építkezik, de egyszer az Istentől jövő tűz fogja megpróbálni az általunk választott anyagok értékét I. Kor. 3,11-15.
A világ nagyon sokféle árút kínál erre a célra, Isten azonban óvatosságra int bennünket a választékkal kapcsolatban I. Jn. 2,15-17. Róm. 12,2.
A világ kínálatával szemben Istennek is van ajánlata, és ha Isten ajánlatát választjuk, akkor biztosak lehetünk, hogy ez a tűzben is meg fog maradni. Jel. 3,18.
Amikor Isten “tűzben megpróbált aranyat” kínál fel Laodiceának, akkor azt szeretné, hogy a lelki házába mindenki csak olyan anyagot építsen be, amely a tűz próbáját is kiállja, amely a tűzben is megmarad. I. Kor. 3,13.
Ez a felsorolás azokat a megpróbáló körülményeket jelképezi, amely minden ember életében eljöhetnek, hogy megpróbálja jellemét, a kifelé mutatott életházának stabilitását.
Bárhogy is történt az építkezés, ugyanaz a veszély vár mindkét házra.
Nem a körülményekben van eltérés, hanem az alapozásban, és ebből adódóan a ház végső sorsában.
Az eső csak lassan, csendesen áztatja fel a talajt, de ettől az alapok nélküli ház megsüllyed, a falai megrepedeznek és lakhatatlanná válik.
Az árvíz a váratlan hírtelenséggel támadó veszedelem jelképe, amire senki sem számít, de mégis bekövetkezik.
Noé idejében sem számítottak árvízre, mert nem hitték el, amit Noé mondott, ezért mindenkinek el kellett pusztulni, aki nem hitt.
Az emberek számára az a veszély jelenti a legnagyobb kockázatot, amiben nem hisz.
A szél pedig azt a veszedelmet jelképezi, amely alapjaiban támadja meg az életünk házát, elfújja körülötte azt a fövényt, amelybe az alapok voltak beágyazva, amely a ház alapjainak a támasztékot jelentette.
A jelképes szélnek legáltalánosabb megnyilatkozási formája a tévtanok szelében jelenik meg, és csak Jézussal összekapcsolódva lehetünk biztonságban. Eféz. 4,13-15.
“Ha minden eszköz hatástalan, akkor Isten megengedi a tévtanokat,.. amik száraz falevélhez hasonlóan fújják majd el a lelkek többségét.”