Lk. 7,36-43.
| I. A példázatmondás körülményei | II. A példázat tartalma és üzenete |
|
 |
|
Lk. 7,36-43.
| I. A példázatmondás körülményei | II. A példázat tartalma és üzenete |
|
|
|
Ez a Simon nevezetű farizeus Máté és Márk szerint korábban bélpoklos volt, akit Jézus meggyógyított a betegségéből, és valószínűleg ezért hívta meg Jézust a házába egy vacsorára. Mt. 26,6. Mk. 14,3.
A vacsorán elmondott példázatában Simont személyesíti meg Jézus azzal az adóssal, akinek kevesebb tartozása lett elengedve, ezért kisebb mértékben szereti az ő urát.
Lukács beszámolójából úgy tűnik, hogy ez alkalommal Jézus a tanítványai nélkül, egyedül vesz részt a vacsorán, oda viszont a vacsora díszvendégeként hívták meg.
A példázat másik adósának sokat engedett el az ura, ezért nagyon szereti őt, ezzel a képpel azt az asszonyt akarja szemléltetni Jézus, akinek sok bűne lett megbocsátva.
Lukács szerint ez az asszony nem tartozott sem a házbeliekhez, sem a meghívott vendégek közzé, hiszen mindenkit meglepett a megjelenésével.
Valószínűleg másoktól tudta meg, hogy Jézus a farizeus házába ment vendégségbe, és ezután ment be ő is a vendégsereg közé, és így került Jézus közelébe.
Ez az asszony nagyon bűnös volt, de nem általánosságban, hanem valamilyen nyilvános bűn terhelte az életét, hiszen erről még Simonnak is tudomása volt.
De amit tudott róla, amiatt nagyon kínosan érezte magát az asszony megjelenésétől, amit csak fokozott az a körülmény, hogy Jézus nem zárkózott el tőle.
Az asszony magatartása Jézussal szemben, és az a drága olaj, amit Jézus lábaira kent, azt jelzi, hogy már találkoztak egymással, és akkor Jézus valami olyat tett ezzel az asszonnyal, ami ezt a hála érzetet váltotta ki belőle Jézus iránt.
Általában egyértelmű a véleményük azoknak, akik állást foglalnak az asszony személyét illetően, hogy a Simon házánál megjelenő bűnös asszony azonos a bethániai Lázár egyik nőtestvérével, Máriával.
“Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra... Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz.” (JÉ 477,3) – /lásd még: Lk. 8,1-2./
Amikor egy neves rabbit hívtak meg valahová, akkor esetenként nyitott körülményt biztosítottak az alkalomhoz, hogy minél több ember meghallgathassa a nagy mesterrel folytatott beszélgetést és az ott elhangzó tanításokat.
Mivel a nevezetes vendég miatt sokan megfordulnak a vendéglátó háznál, ezért ilyenkor még azt sem szólították fel távozásra, akinek a jelenléte pedig egyébként nem volt kívánatos a vendéglátó háznál.
Vacsora közben váratlanul megjelenik egy mindenki által bűnösnek minősített asszony Jézus mellett, lábaihoz borulva.
A Jézus iránt érzett szeretetének könnyei Jézus lábára hullottak, amit hajának fonatával törölt le, majd pedig drága olajból való kenettel kente meg Jézus lábát.
Az asszonyról kialakított vélemény miatt a házigazdában és a vendégeiben megbotránkozást váltott ki, hogy Jézus magához engedi, és ezáltal a vacsora egyik főszereplőjévé válik.
Simon magában azt gondolta, ha ez az ember valóban “próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös”. Lk. 7,39.
Ezután fordult oda Simonhoz Jézus és mondta neki azt: “Simon, van valami mondanivalóm néked”.
Jézus esetenként a rejtett leleplezések alkalmává tette az ilyen példázatait, amikor azt akarta, hogy csak azok értsék, akiknek szólt a mondanivalója.
Ebben az esetben Jézus diszkrécióját jelentette az a mód, hogy példázatban beszélt, ahelyett hogy nyíltan mondta volna el a házigazda életét leleplező dolgokat.
Ha nem így tette volna, akkor talán újra megismétlődött volna az az eset, hogy a jelenlévők közül többen megszégyenülten hagyták volna el Jézus társaságát és a vacsora helyszínét, vagyis a Simon farizeus házát.
Így történt ez akkor is, amikor Jézus a templom udvarának porába írta le azoknak bűneit, akik a parázna asszony megkövezésére készültek elő.
Simont megindította Jézus figyelmessége, hogy nem nyíltan feddte meg, és nem bánt vele úgy, ahogy ő akart bánni az asszonnyal, ettől kezdve új megvilágításban látta önmagát.
Felismerte, hogy vendége olvas a lelkében, és ez meggyőzte arról, Jézus a Messiás.
Az evangélisták beszámolói szerint Simon később már Jézus közvetlen baráti köréhez tartozott, valószínűleg többször megfordult Simon otthonában.
Mivel Simon farizeus is Betániában lakott, ezért a szintén ott lakó Lázárral és két testvérrel került bizalmas barátságba.
Az utolsó jeruzsálemi útja alkalmával is Simon házában pihent meg Jézus, ahol Lázár és a két nő testvére is jelen volt, annyira, hogy még a háziasszonyi tisztet is Márta végezte, ő szolgált fel az asztalnál. Mt. 26,6-7. Jn. 12,1-3.
Jézus más alkalommal is mondott példázatot az adós szolgáról, akkor egyértelműen a mennyei Atyát nevezte meg mint kegyelmes hitelezőt, aki minden tartozást elengedett az adós szolgájának, aki fizetésképtelenné vált. Mt. 18,23-35.
Isten már az Édentől kezdve biztosította azt a lehetőséget, hogy a bűnös embernek ne kelljen azonnal elrendeznie dolgait Isten előtt, mert ez a halálát jelentette volna, hanem a rendezésre majd csak később és más módon kerüljön sor.
Isten a hosszútűrő kegyelmében mutatta ki szeretetét legjobban az ember iránt, amikor bele egyezett abba, hogy az igazságszolgáltatása legyen elhalasztva egy későbbi időre, ezalatt pedig a kegyelem Lelke munkálni tudja az emberi szívekben a megbánást és a megtérést. Róm. 3,23-26.
Ez az adóság nem mást jelent, minthogy Isten előtt nem rendeztük el a bűneink miatt létrejött helyzetünket, Pál apostol kijelentése szerint ugyanis a bűn miatti fizetség, vagyis “a bűn zsoldja a halál”. Róm. 5,23/a.
Amikor Jézus imádkozni tanítja a tanítványait, akkor így mondja az imája egyik gondolatát: “És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, akik nékünk adósok”. Lk. 11,4.
Jézus ebben a példázatban nem azt mondja, hogy ezek az adósok megadták a tartozásukat, hanem azt, hogy a hitelező “mind a kettőnek elengedé” a tartozást.
Péter apostol azt mondja, hogy Jézus Krisztus fizette meg helyettünk a tartozást, vagyis megváltotta az adóságunkat, Ő fizette ki helyettünk a tartozásunkat.
“Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén.” I. Pét. 1,18-19.
A korabeli szokás szerint a házigazdának lehetősége volt kimutatni szeretetét és tiszteletét a meghívott vendége felé, Jézus ezeket a lehetőségeket sorolta fel Simonnak.
Azzal summázta mondanivalóját, hogy mindezt az általa megvetett bűnös asszony tette meg, pedig a házigazda kötelessége lett volna.
Jézus az elmondott példázattal olyan helyzetbe hozta Simont, mint annak idején Nátán próféta tette Dáviddal, ítéletet kellett mondania saját maga felett.
Jézus úgy összegzi a példázatának lényegét, hogy akinek “sok bűne bocsáttatott meg, az igen szeret; akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret”. Lk. 7,47.
Ezzel viszont nem azt mondja, hogy Simonnak nem lenne mit megbocsátani, mert kevésbé bűnös mint az asszony, hanem csak azt, hogy Simon még nem jutott el addig a pontig, hogy felismerje magában a bűnt, és megbánva azt megtérjen belőle.
A történet hangulatából és megjegyzéseiből egyértelmű, hogy ez az asszony a paráznaság bűnében volt vétkes.
Az is egyértelmű, hogy Jézus már találkozott ezzel az asszonnyal, és akkor bocsátotta meg neki a korábbi életmódjából adódó bűneit.
Sokak vélekednek úgy, hogy ez a bűnös asszony azonos azzal a házasságtörő asszonnyal, akit más alkalommal Jézus elé hurcoltak a farizeusok, és középre állítva halálos ítéletet akartak kimondatni felette Jézussal. Jn. 8,1-11.
Ennek az asszonynak bocsátotta meg Jézus a bűneit, miután a vádlói egymás után kimentek a templomból, ere utal vissza Jézus, amikor azt mondja, “neki sok bűne bocsáttatott meg”. Lk. 7,47.
Simon házában tehát nem a Jézus felé kimutatott szeretetéért részesült bűnbocsánatban, hanem azért szerette Jézust, mert korábban már olyan bocsánatban részesült Tőle, amit már senkitől sem remélt, ezért tele volt a szíve hálával.
Jézus ez alkalommal a vendégek előtt és a vendégek szívében is szerette volna felszabadítani ezt az asszonyt a korábbi életének megbélyegzése alól.
Szükség volt arra, hogy a megbocsátás az asszonyt ismerő emberek gondolkodásában is tudatosuljon, ezért nyílvánosan kellett megtörténnie.
Mert a bűnök megbocsátásának a jogát igényelni az ő szemükben Isten káromlásnak minősült.
Ezt azonban nem merték nyíltan a szemébe mondani, mert korábban már volt egy eset, ahol a farizeusok megszégyenültek Jézussal szemben ebben a kérdésben.
Akkor Jézus hatalmas bizonyítékáét adta annak, hogy Neki joga van a bűnöket megbocsátani. Mk. 2,5-11.
Csak a Jézusban elnyerhető megváltásba vetett hit az, ami békességet hozhat az emberek szívébe.
“Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Aki által van menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk...” Róm. 5,1-2.
A hit és a békesség szavak együttes említése azt jelenti, hogy ez az asszony ott Jézusban a személyes Megváltóját ismerte fel és fogadta el.
“És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Fil. 4,7.
“És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben.” Kol. 3,15.
A Jézus felé megnyilatkozó szeretetünk vagy éppen közömbösségünk arról beszél mindennél hangosabban, hogy hányszor és milyen mértékben éltük át Jézus bűnbocsátó kegyelmét.
A bűnbocsátó kegyelmet csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha előtte már felismertük magunkban a bűnt, tudjuk úgy látni a saját életünket, ahogy Jézus lát bennünket.
Ez a szeretet viszont ne csak szavakból álljon, mint Simon esetében, hanem cselekedetekben nyilatkozzon meg.