Mt. 11,16-19. Lk. 7,31-35
| I. A példázat háttere | II. A tartalom és annak üzenete |
|
 |
|
| III. A példázat tanulsága |
Mt. 11,16-19. Lk. 7,31-35
| I. A példázat háttere | II. A tartalom és annak üzenete |
|
|
|
| III. A példázat tanulsága |
A példázat előzményeként Jézus Keresztelő Jánosnak ad választ a hozzá intézett kérdésére, ő ugyanis azt kérdezte Jézustól a tanítványain keresztül: “Te vagy-é az, a ki eljövendő, vagy mást várjunk?”. Mt. 11,3.
Amikor János tanítványait elbocsátja a válaszával, azután a néphez fordulva nekik tesz bizonyságot Jánosról, mint Istentől küldött követről, aki hatalmasabb a prófétáknál is.
“Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál.” Mt. 11,11.
Majd ezután tér rá, hogy az Őt hallgató emberek tanítására elmondja a példázatát.
Jézus elkényeztetett és önfejű gyermekekhez hasonlítja a kortársait, főként a farizeusokat és a törvénytudókat, mert azt várták el mindenkitől, hogy az ő kívánságukra örüljenek vagy sírjanak.
Ha viszont ezt nem teszik, akkor megsértődve duzzognak, és ettől kezdve már ők nem hallgatnak senkire sem.
Jézus a saját kortársain belül főként a farizeusokat és a törvénytudókat tekinti a példázat címzettjeinek, az ő közömbösségüket próbálja bemutatni.
Ebben az esetben Keresztelő János és Jézus képezték a kiáltozó csoportot, akik különböző üzenetükkel aktív cselekvésre próbálták rávenni az őket hallgató embereket.
A másik oldalon viszont teljesen figyelmen kívül hagynak minden kezdeményezést, egyáltalán nem reagálnak semmire sem, hiába próbálkozott Isten különböző módon.
Jézus azokat a korabeli szokásokat veszi alapul a példázatában, ahogy az akkori emberek tudomására hozták a környezetüknek, ha valami rendkívüli esemény történt velük.
Általában furulyaszóval és tánccal adták a faluközösség tudomására, ha az egyik családnál lakodalmas ünnepély következett be.
Máskor viszont a mellüket verve fennhangon sírtak, amikor meghalt valaki a családnál, így adták tudtára mindenkinek a megrázó eseményt.
Jézus durcás gyermekekhez hasonlította a kortársait és a farizeusokat, akik kiülnek ugyan a piacra, vagyis a nyilvános helyekre, de visszautasítanak maguktól minden barátságos közeledést, amit mások próbálnak feléjük tenni.
Ha nem az ő kedvük szerint történnek a dolgok, akkor nem akarnak sem a vidám, sem a szomorú eseményben részt venni, lehetetlen a kedvükben járni, mindenben kifogást találnak, nem számított, hogy Isten milyen módon közeledett hozzájuk.
Mert Jézus megítélése szerint a zsidó nép lelki állapota ekkor már nagyon gonosz volt.
Egyik esetben “gonosz és parázna nemzetség”-nek nevezte őket. Mt. 2,39.
Máskor pedig “hitetlen és elfajult nemzetség”-ként jellemezte őket. Mt. 17,17.
Ezek a jézusi jelzők egybecsengenek azzal, ahogy ebben a példázatban mutatja be őket, mint akik teljesen érzéketlenek Isten minden kezdeményezésével szemben.
A sírásra illetve a táncolásra történő felszólítás jelképes üzenetként van jelen a példázatban, az Istentől érkező két ellentétes módon érkező felszólítást szemlélteti.
Az egyik változatban Keresztelő János elkülönülő önmegtartóztató élete, illetve az általa hirdetett üzenet van szemléltetve.
“Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és azt mondjátok: Ördög van benne.” Lk. 7,33.
Ők azonban elvetették Keresztelő János bűnbánati felhívását, amely a bűneik feletti sírásra kellett volna késztesse őket, ezért inkább bolondnak és ördöngösnek mondták.
A másik változatban Jézus közvetlen és emberbarát életgyakorlata, illetve az általa képviselt üzenet tartalma és módja van jelképezve, amit ugyanúgy elvetettek maguktól.
“Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Imé a nagy étű és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja!” Mt. 11,19
De megvetették a Jézus által hirdetett örömüzenetét is, nem akartak az Istentől jött Vőlegénnyel együtt örülni és vigadni. Jn. 3,29. Mk. 2,19.
Amikor Jézust részegesnek bélyegezték meg, ezzel halálra méltónak ítélték meg, ezzel kimondták azt a szándékukat, hogy mit készülnek tenni Vele. V. Móz. 21,20-21.
Természetesen egyik esetben sem valós indokként hozzák fel a kifogásoló érveiket, hanem csak ürügyet keresnek az elutasításra.
Igaz, hogy Jézus a vámszedők és a bűnösök barátja volt, de nem úgy, ahogyan azt a farizeusok szerették volna beállítani.
Csak azért barátkozott a bűnösökkel, hogy megmentse és megszabadítsa őket a bűnös életmódjukból, de sohasem vett részt a bűneikben, és nem is helyeselte azokat.
Az általa pártfogásba vett bűnös embereket minden esetben arra biztatott, hogy többé ne vétkezzenek. Jn. 5,14. 8,11.
Ha János betöltötte az Illéssel kapcsolatos próféciát, akkor ebből egyenesen következik, hogy Jézus a megígért Messiás. Mal. 3,1. 4,5. Lk. 3,4.
Az egyik isteni küldött elfogadása a másik elfogadását is magával kellett vonja, illetve az egyik elvetése a másik elvetését is jelenti.
Amikor Jézus Illéshez hasonlította Keresztelő Jánost, akkor közvetett módon ugyan, de megerősítette arra vonatkozó igényét, hogy Ő az Isten küldötte, a megígért Messiás.
Amikor pedig önmagát az “ember Fia” névvel jelöli az elbeszélésben, akkor a Dániel próféciájában szereplő isteni személlyel azonosítja magát. Dán. 7,13-14.
Amikor Jézust csupán emberi módon próbálták megítélni, ezzel azt fejezték ki, hogy nem ismerték fel benne a hozzájuk küldött Isten Fiát. Jn. 1,9-11.
A bölcsesség itt magát Jézus Krisztust jelenti, a fiai pedig azokat, akik Őtőle és Őbenne születtek újjá Isten fiaivá.
A Jézusban újjászületett emberek lesznek azok, akik életükkel és a Jézusról vallott bizonyságtételükkel igazolják vissza a Mesterük mennyei küldetését.
Az igazi bölcsesség mennyei küldetéséből nem von le semmit az, hogy sokan elvetik: mert mindig vannak, akik befogadják, és ezek életéből igaznak bizonyul.
Amikor a hivatalosak elzárkóznak, akkor Izráel elvetettjei, a méltatlanok vallják meg Isten bölcsességét, mert igaznak tartják az általa felkínált utat, és elindulnak azon Isten felé.
Lásd a napkeleti bölcseket a papokkal ellentétben, vagy a pogány római századost a kereszt alatt a választott nép jelenlévő tagjaival ellentétben.
“Elkezdte szemükre hányni” a megtéretlenségüket, hiszen annyi tanítást, annyi csodát és annyi bizonyságot hallhattak és láthattak, mégsem változott semmi az életükben.
A történelem különböző idejében élő emberek számára sokkal kevesebb is elég volt ahhoz, hogy megtérjenek bűneikből Istenhez.
Ninivének elég volt az is, hogy Isten Jónás prófétát küldte el hozzájuk, királyukkal az élen az egész város megtért és megalázkodott Isten előtt. Jón. 3,4-10.
A nagy kiváltsággal nagy felelősség jár együtt, és Korazin, Betsaida, és Kapernaum olyan városok voltak, ahol Jézus nagyon sokat tett az ott lakó emberek megmentéséért.
Kevés városnak volt olyan kiváltságos helyzete, mint Kapernaum, hiszen Jézus oda költözött át Názáretből, itt tartózkodott a legtöbbet, és a legtöbb csodáját ezen a helyen végezte el.
Mégis az elsők között vetette el és fordult el Jézustól mint Messiástól.
Kapernaumban örömmel üdvözölték csodatévő erejét, hiszen meg akartak szabadulni a betegségeiktől, de nem tudtak azonosulni az önfeláldozó életével szintén világosan válaszolt Jézusnak erre a világos beszédére, ezért nem akarták Őt többé követni.
Jézus ebben a városban világosan tudtára adta mindenkinek, mit nem hajlandó megtenni, Ő nem akarja az emberek politikai várakozását kielégíteni, mert nem ezért jött.
A hitetlenségük nyilvános megdorgálása miatt még a tanítványai közül is sokan arra szánták el magukat, hogy többé nem követik Őt.
“Sokan azért, a kik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?” Jn. 6,60.
“Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.” Jn. 6,66.
Ezzel a Keresztelő János által mondott jövendölés teljesedett be: “Aki utánam jön... akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Mt. 3,11-12.
Egy későbbi beszédében Jézus ugyanígy mondott sokszoros jajt a farizeusok felett, mert Isten mindenkit a kapott világosságának arányában fog megítélni. Mt. 23. fej.
Bizonyos rétegek számára Jézus a végleges ítéletét mondja ki, mert akik minden isteni kezdeményezésre keményszívűséggel válaszoltak, azok számára lezárult a kegyelem.
Amikor Isten megkülönböztetett módon halmoz el tanítással, csodákkal és bizonyságokkal, akkor ennek függvényében történik a számonkérés és az megítélés is.
Ezeknek az embereknek mondta ki Jézus azt, hogy “elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét”. Mt. 21,43.
A Jézust hallgató tömeg számára azonban ez a jézusi kijelentés nem a “már késő” ítéletet jelentette, hanem a “még nem késő, még lehetőséged van megtérni” felszólító üzenetet.
Jézus példázata megvilágítja, hogy nem lehet mindenki tetszését elnyerni az evangélium üzenetének hirdetése közben, mindig lesznek olyanok, akiknek bármit és bárhogy mondjuk, ők akkor is teljes érzéketlenséggel fognak reagálni rá, vagy éppen ellenséges módon.
Ez a jézusi példázat a mindenkori farizeusoknak is szól, azoknak az egyháztagoknak, akiknek kényelmetlen az Istentől származó Ige üzenete.
A történelmi korok mindenkori farizeusai általában az igehirdető személyében kerestek kifogást, amikor az általa hirdetett üzenetet nem akarták elfogadni.
Az Egyházban megnyilatkozó lelki ajándékok sokszínűségével Isten ma is többféle hangvételű és tartalmú üzenettel szólít megtérésre, de ma is vannak olyan farizeus lelkületűek, akik a dacos gyerekekhez hasonlóan minden isteni kezdeményezést elutasítanak maguktól.
Ez a jézusi példázat azokat marasztalja el, akik tétlenül töltik ki az idejüket, semmit sem tesznek az üdvösségük érdekében.
Ezért hangsúlyozta Jézus az előző gondolataiban azt, hogy az Isten országát csak “az erőszakoskodók ragadják el”, a lusták és kényelmesek nem jutnak be. Mt. 11,12.
A Laodiceában élő “gazdagok” is ehhez a csoporthoz tartoznak, ők is tétlenül ülnek a helyükön, mert azt gondolják, hogy nekik semmire sincs szükségük. Jel. 3,17.
A nagy kiváltsággal nagy felelősség is jár, és ez a mi időnkre és mi körülményeinkre is érvényes alapelv.
Amikor mi, ebben a történelmi korban a legtisztább igazság birtokosainak valljuk magunkat, de nem hallgatunk Isten felszólító üzenetére, akkor felettünk is elhangozhat Jézus jaj kiáltása, amit e városok fölött mondott ki.