Máté: 13,33.
| I. A hasonlatok jelentése | II. A példázat üzenete |
|
||
| III. Az igazság kovászának hatása |
A bűn szimbólumaként használja leginkább.
A farizeusok képmutatását jelképezi általa. Luk. 12,1.
Általában azonban az emberek gonoszságának, megromlott természetének a jelképe. I. Kor. 5,6-8.
Jézus példázatában viszont az “Isten kegyelmének éltető, átalakító erejét” jelképezi, amely által életünket formálja.
A negatív képnek pozitív értelemben való használata minden esetben felfokozza az érdeklődést.
Jézus tanításának gyakori eleme ez a szemléltetési mód:
“Legyetek okosak, mint a kígyók” Mát. 10,16.
“Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akként kell az ember Fiának is felemeltetnie.” Ján. 3,14.
Az oroszlán egyik esetben Sátánt jelképezi, míg a másik esetben pedig Jézust. I. Pét. 5,8. - Jel. 5,5.
Az Isten kegyelmének átalakító kegyelme ugyanúgy hat a szívből kiindulva mint a bűn, és így képes megváltoztatni az ember szívét és a teljes életét.
Az Úrvacsora alkalmával a Jézus testét jelképező kenyérnek kell kovásztalannak lennie.
Mivel a Megváltóban nem volt bűn, nem volt belső vonzódása a bűn felé, ezért nem lehet az Ő testét jelképező kenyérben benne a bűnt szimbolizáló kovász.
“Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás.” Luk. 12,1.
“Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává.” I. Kor. 5,7.
Ezzel ugyanazt akarja kifejezni Pál, mint amit az efézusbelieknek írt. Eféz. 4,22-24.
Kovász -- Isten kegyelmének átalakító erejét jelenti - magát a Szentlelket.
Asszony -- Ebben a példázatban nincs jelentése, csupán a történet elmondásásában van kitöltő szerepe, miként az előző példázatban az embernek.
Három mérce liszt -- A három mérce liszt a teljes embert jelképezi (test, lélek, szellem).
1 mérce = 12,3 literrel
3 mérce = 36,9 literrel = 1 efa
1 efa liszt tizedrésze volt a legszegényebb emberek bűnért való áldozatának a mennyisége.
Saját ereje által az ember képtelen önmagát megváltoztatni.
Ahogy a kovász nem a liszt része, hanem egy kívülről hozzáadott átformáló erő, akként az emberben sincs meg az a képesség, hogy önmagát megváltoztassa.
Az embertől független, kívülről kapott erőre van szükség a lelki élet megváltozásához.
Ez az erő láthatatlanul végzi a munkáját egészen addig, amíg az egész anyagot át nem alakította, amelyhez hozzá lett adva.
Attól kezdve viszont az egész tészta kovásszá lett, vagyis az egész ember megváltozott. II. Kor. 5,17.
Ennek a folyamatnak belül a szívben kell kezdődnie, és onnan haladni egyre tovább, kifelé.
A bűn kicsi kovásza képes volt átalakítani a teljes embert, és a teljes emberi családot. I. Kor. 5,6.
De a teljességében megromlott embert és emberi családot is képes újjáteremteni és átalakítani az isteni kegyelem kovásza.
Bár rendkívül nagy a bűn rontása, de az isteni erőnek nem tud ellenállni.
Ahogyan a kovászos tésztát melegen kell tartani, mert így fejti ki a legjobban a hatását, akként kell körülvenni a szeretet melegével azokat, akiknek Isten a Szentlélek kovászát helyezte a szívébe.
Isten nem akármilyen változást szeretne véghezvinni bennünk, hanem ugyanazon az úton, ahogy az általa teremtett formáció eltorzult, de-formálódott, most történjen meg az eredeti állapotunkra való visszaváltozás, vagyis egy re-formáció.
Ehhez a művéhez több dolog együttállására van szükség:
Ugyanott történjen meg a visszaváltozás is, ahol a romlás történt meg.
A bűn rontása az ember mindhárom alkotó elemét érintette és megrontotta, - test, lélek, szellem - vagyis a jelképes értelemben vett “három mérce liszt”.
A visszaváltozás folyamata is belülről induljon meg kifelé hatóan, ahogyan a kovász dolgozik abban a liszt közegében.
Ez a folyamat csak az ember szabad akarati hozzájárulására indulhat meg, vagyis a befogadás és a személyes átadás arányában.
A deformáció is egy idegen befolyás és erő hatására indult meg az emberben, ezért a reformáció is csak így mehet végbe.
Az embernek éppen ezért joga van megkapni és igénybe venni ezt a tőle független, kívülálló hatalmat és erőt, mint segítséget. (ezt a jogát Sátán sem vitatja el)
Mivel a bűn kovásza a teljes embert rontotta meg, ezért olyan külső erőre van szüksége, amely képes helyreállítani benne a teljes bűn okozta rontást.
“Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.” Ján. 1,12.
Csak “a szívbe befogadott igazság-kovásza” képes elindítani ezt a láthatatlan folyamatot.
Az Isten Igéjében adott nevelő, tanító és megjobbító isteni tanácsok elfogadása által. II. Tim. 3,16-17.
“A Szentírás a jellem átalakulásának sarkalatos eszköze. Krisztus így imádkozott: 'Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te Igéd igazság' (Ján. 17,17.) Ha valaki tanulmányozza és követi Isten Igéjét, akkor az munkálkodik a szívében, és lehengerel minden szentségtelen tulajdonságot.” (KP 58,f.)
Ha az értelmünkre és az érzelmeinkre gyakorolt isteni befolyásnak nem állunk ellen.
“Az igazság kovásza, ha szívünkbe fogadjuk, szabályozza vágyainkat, megtisztítja gondolatainkat, és kedvessé teszi természetünket; élénkíti értelmi képességeinket, és fokozza lelkünk erejét; elmélyíti szeretetünket és egész érzésvilágunkat.” (KP 58,2.)
“Az igazság-kovásza átalakítja az egész embert. A durvát finommá, a gorombát szelíddé és az önzőt bőkezűvé teszi. A tisztátalant megtisztítja és megmossa a Bárány vérében. Életadó ereje az ember értelmét, lelkét és erejét összhangba hozza a mennyei élettel. Az emberi természet az isteninek válik részesévé.” (KP 59,3.)
“Az ember természetes hajlamait megszelídíti és foglyul ejti. Új gondolatokat, új érzéseket, új indítékokat ébreszt benne. A jellem új mércéje tárul elé - Krisztus élete. Gondolkozása megváltozik, képességeit más irányban hasznosítja. Nem kap új képességeket, hanem a meglévők megszentelődnek. Lelkiismerete felébred. Olyan jellemvonások alakulnak ki benne, amelyekkel szolgálhatja Istent.” (KP 57,3.)
“Isten kegyelme a szív megújításával alakítja át az ember életét. Csupán külső változás nem elég ahhoz, hogy harmóniában legyünk Istennel. Sokan próbálnak megreformálódni egyik vagy másik rossz szokásuk elhagyásával, és remélik hogy ily módon hívővé lehetnek. Csakhogy nem a megfelelő helyen kezdik el a reformot. Ezt a munkát a szívben kell megkezdeni... A szívbeli megtérés és megszentelődés a fontos.” (KP 56,2. 3.)
“Az ember akarata megfeszítésével sem formálhatja át magát. Nincs hozzá hatalma és ereje, hogy ezt a változást véghez vigye. A lisztbe is olyasmit kell belekeverni, amit teljes egészében kívülről tesznek hozzá, mert a kívánt változás csak így jön létre. Ez áll a bűnösre is; Isten kegyelmét kell elfogadnia, mielőtt Isten országára alkalmassá lehetne.” (KP 56,1.)
“Az igazság-kovásza is titokban, csendben és állandóan alakítja a lelket.” (KP 57,3.)
Az igazság-kovászának átalakító hatása és a megszentelődés folyamata ugyanannak a dolognak a meghatározására adott kifejezés.
Ez a folyamat azonban egész életünkön keresztül tartó műve Istennek.
“...a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról-napra újul.” II. Kor. 4,16/b.
“A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet,.. tudományt,.. mértékletességet,.. tűrést,.. kegyességet,.. atyafiakhoz való hajlandóságot,.. szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek....” II. Pét. 1,5-8.