János 17,1; 4-5; 10; 22.
Mert az Istenben való egységet csak a
Krisztustól kapott dicsőség hátterén lehet megvalósítani, ez a kettő nem
választható el egymástól.
„És én azt a dicsőséget, amelyet nékem
adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek,
amiképpen mi egy vagyunk:”
Jn. 17,22.
Enélkül a dicsőség nélkül nem valósulhat meg az az egység, amit Jézus szeretne létrehozni az övéi között.
A dicsőség szó jelentésével kapcsolatban nagyon sokféle változatot ismerhetünk.
A „Magyar Értelmező Kéziszótár” szerint „egy nagyszerű tettel kiérdemelt fényes hírnév”, amikor a dicsősséggel együtt jár a dicsőítés is.
A Biblia két nagy csoportra bontja szét a dicsőség szóhoz társított szempontokat.
A múlandó világban élő ember dicsősége, aminek alapja lehet gazdagság, magas társadalmi állás, vagy valamilyen tekintély.
Az Örökkévaló Isten dicsősége, amely szent lényének a kisugárzó megjelenését, önmaga dicsőséges megmutatását jelenti
A héber Bibliában a dicsőséget jelölő szó, a súly fogalmát is magába foglalja.
Egy létezőnek a létben megmutatkozó súlya, annak fontosságát határozza meg.
A súly alapján felbecsülhető a valóságos érték, – mint ahogy a kimondott szónak is lehet súlya.
A Szentírás beszámolójából az derül ki, hogy az Isten által teremtett embert az Isten dicsősége vette körül, a bűneset miatt azonban ezt elveszítették, és ettől azonnal mezítelennek érezték magukat.
Pál
apostol szerint is azért szűkölködünk mindnyájan az Isten dicsősége nélkül,
mert bűnösök vagyunk.
Róm. 3,23.
Minden problémánk azzal kezdődött, hogy nem becsültük eléggé, és ezért el is veszítettük az isteni dicsőséget, ezért minden, ami később bekövetkezett, ennek a dicsőségnek az elvesztésével indult el.
Ezért nagyon fontos megtudnunk azt, hogy tulajdonképpen mi ez a dicsőség, és ha már elveszítettük, akkor hogyan szerezhetjük vissza.
Ez a mezítelenség nemcsak a test külső takarója volt, hanem a lélek belső tisztaságának a kisugárzása is, ezért az elveszítése a lélek mezítelenségét is jelentette.
Isten jelenlétében ezért érezték továbbra is meztelennek magukat, miközben pedig már fügefalevél ruhába takarták be magukat. I. Móz. 3,8-11.
Az emberi család Édentől fogva próbálja visszaszerezni azt, amit az első emberpár elveszített, hogy végre elrejthesse a lelke mezítelenségét.
Egymás előtt ezt nagy művészettel sikerül is gyakorolni, Isten színe előtt azonban mindig megszólal a lelkiismeret hangja, Ő előtte nem tudjuk elrejteni a lelkünk mezítelenségét. Zsid. 4,13.
Mivel az elveszített dicsőség az Isten lényéből fakad, ezért csak a Vele való közösség alapján nyerhetjük azt újra vissza.
Isten dicsősége nélkül lenni, egyet jelent azzal, hogy még mindig bűnben élünk és vagyunk, mert a kettő kizárja egymást.
A
bűn természetes következménye pedig a halál, a kárhozat halála. Róm. 6,23.
Ettől a bűn miatt bekövetkező végzettől senki sem képes megmenekülni, semmilyen emberi erőfeszítéssel sem lehet elkerülni.
Egyedül csak az Istentől visszanyert dicsőség biztosíthat megoldást és szabadulást.
A Bibliában minden esetben a bűntelenség és a szentség kifejezésére használt kifejezésként jelenik meg.
Több alkalommal egyszerűen csak a bűn ellentéteként fogalmazódik meg, – ebből következően mindkettő kizárja a másikat, együtt nem léteznek.
Az Isten dicsősége megemésztő tűz a bűn számára. Zsid. 12,29. V. Móz. 4,24.
Többek
között ezért nem láthatjuk most az Istent, inkább elrejti magát előlünk,
mintsem hogy a halálunkat okozza a dicsősége megjelenésével. Ésa. 45,15.
59,2. – Ján. 1,18. II. – Móz. 33,20.
Miközben a Biblia egyik oldalon arra szólít fel,
hogy törekedjünk megismerni Istent, mert ez az örök életünk feltételét jelenti,
addig a másik oldalon azt találjuk, hogy Isten megismerése egyet jelent az Ő
dicsőségének megismerésével.
Ján.
17,3.
Mózes a Hóreben azt kérte Istentől: „mutasd meg nekem a Te dicsőségedet”, és amikor ez megtörtént, akkor az Isten jellemét szemlélhette és ismerhette meg. II. Móz. 34,6-7.
Mindezeket summázva azt mondhatjuk, hogy ennek a dicsőségnek a megismerése az örök életünk feltétele, ebből adódóan az elveszített dicsőség visszaszerzése is ugyanolyan fontos és jelentős kérdés.
Ezékiel is úgy láthatta az Isten királyiszékét,
hogy „fényesség volt körülötte, mint
amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben… Ilyen az Úr dicsőségének formája”.
Ezék.
1,27-28.
Ahogy a szivárványban, úgy Istenben is egyesül két olyan elem, amelyek együtt a jelentik és biztosítják részünkre a reménység ígéretét.
Egyrészt
„Igazság
és jogosság a te királyi
székednek alapja;” másrészt „kegyelem és hűség jár a te orcád előtt”
Zsolt.
89,15.
Ahogy a szivárványt megcsodáljuk a szépsége miatt, úgy az Isten dicsőségének a megnyilatkozása is gyönyörűséges és csodálatos, amiben gyönyörködni lehet.
Ésaiás is ezért mondja a Messiásról, hogy az Ő neve csodálatos. Ésa. 9,6.
A szivárványban az Isten belső lényének, az Ő szeretetének kifejeződése ölt alakot.
Istennek ez a dicsősége a fénynek és a
világosságnak a forrása is, – ebből következően a bűn pedig
ennek ellentéteként egyfajta sötétséget támaszt és jelent.
Jel. 21,23.
– Ésa. 60,2/a.
Ez azt jelenti, hogy a bűnben élő emberek az Isten dicsőségének világosságán kívül tartózkodnak, vagyis ahogy Jézus fogalmaz, a külső sötétségben.
Jézus szomorú tényként állapította meg, hogy „az emberek inkább szeretik a sötétséget, mint a világosságot”, vagyis jobban szeretik a bűnt és a bűnös életmódot, mint Istent és a tiszta életet.
Azért szeretik jobban ezt a jelképes sötétséget,
mert úgy gondolják, hogy ebben az Istentől távol lévő sötétségben könnyebben
elrejthetik a bűneiket.
Ján. 3,19-20.
Az első emberpár is úgy gondolta, hogy el tudja takarni és rejteni bűnét, és vele a meztelenségét, – egészen addig gondolta így, amíg Isten meg nem jelent és szólította őket.
Pál
apostol szerint „nincsen olyan
teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és
leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.”
Zsid. 4,13.
Jézus azt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a
sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”. Ján. 8,12.
Aki valóban Jézust követi, az többé nem akar olyan dolgokat cselekedni, amit rejtegetnie kell, de a Jézusból áradó világosságban ezt nem is lehet megtenni.
„Aki
pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei
nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.” Ján. 3,21.
„Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” I. Thess. 5,5.
Jézus a Szentlelket is többször adta a tanítványoknak, vagyis a Szentlélek különböző mértékében részesítette őket. Mt. 10,1; Jn. 20.22; Csel. 2,4.
Hasonlóképpen az Isten dicsőségében való részesülésünk is különböző mértékben történik, ebből adódóan nem egyszer, hanem többször, esetleg folyamatosan erősödő mértékben.
„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől”. II. Kor. 3,18.
A jövőnk lehetséges kilátásait maga Jézus vázolja fel előttünk az evangéliumokban, amikor az Ő dicsőséges visszajöveteléről beszél.
„Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő
dicsőségében, és vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének
királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket
egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.”
Mát.
25,31-32.
Ez
a szétválasztás azért történik, „hogy
kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy
gonoszt”. II. Kor. 5,10/b.
A megoldás kulcsa tehát bizonyos vonatkozásban a mi kezünkben van, választanunk és döntenünk kell addig, amíg ezt megtehetjük, amíg a kegyelem ajtaja nyitva áll előttünk.
Végül a dicsőségbe való végső felöltöztetést is elvégzi Jézus. Fi. 3,21.
Isten azzal segít minden embernek, hogy az ő dicsőségének világosságát, alapszinten mindenkinek vissza akarja adni, életüknek egy bizonyos pillanatában.
Pál apostol azt írta: „Isten ugyanis, aki ezt mondta: ‘sötétségből világosság ragyogjon fel’,
Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben
is, hogy Krisztus arcán felragyogjon előttünk az Isten dicsőségének ismerete.”.
II. Kor. 4,6.
Ennek eredményeként minden ember életében bekövetkezik az a pillanat, amikor új fényben, új megvilágításban látja meg azokat az értékeket, amiket Isten ajánl fel, másrészt pedig a saját életét is új megvilágításban láthatja.
Az a kérdés, hogy ekkor hogyan dönt és mit választ, lásd a gazdag ifjú és Pál apostol találkozását Jézussal.
Ezt a világosság gyújtást Isten a hívő emberek életében is elvégzi újra és újra, mert így vezet bennünket magához mind közelebb, lépésről-lépésre.
Mert noha a meggyengült szemnek mindig több fényre van szüksége.
Sötétből a ragyogó világosságba csak fokozatosan lehet átlépni, egyszerre nem bírnánk elviselni azt, amit Isten szeretne ránk ragyogtatni.
Ezért,
„Az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal
világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”.
Pél. 4,18.
Pál apostol mondja el, hogy abban a pillanatban az a legfontosabb, hogy Krisztus arcán lássuk meg Isten dicsőségét, hogy Benne kinyilatkoztathassa számunkra a megismerésnek azt a lehetőségét, amelyből „örök élet” fakad.
János
apostol is boldogan kiáltja ki magából, hogy amikor az Ige testté lett, és
lakozott mi közöttünk, akkor mi „láttuk
az Ő dicsőségét”.
Ján. 1,14.
Pál apostol pedig még hozzáteszi: „Mi pedig (Krisztusban
megnyilatkozva) az Úrnak
dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk,
dicsőségről-dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől”.
II. Kor. 3,18.
Mivel Isten mindent megtesz az átváltozásunk érdekében, ezért a dicsőségének fényét is Ő hozza elénk és vonultatja el előttünk, mint ahogy tette ezt egykor Mózes esetében is.
„Megteszem, hogy a dicsőségem a te orcád előtt menjen el.” II. Móz. 33,19.
Még a tisztánlátáshoz szükséges külső és belső körülményeket is Ő teremti meg számunkra.
A közbenjáró ima szerint Jézus akarja nekünk adni az Isten dicsőségét. 22. vers
Az Atya megdicsőítette Jézust a kereszten az Őt gyűlölő tömeg előtt azzal, hogy egyértelművé tette, akit halálra ítéltek nem bűnöző, hanem az Isten Fia.
„A százados pedig és akik ő vele őrizték Jézust, látván a földindulást és amik történtek, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia ez!” Mt. 27,54.
Hasonlóképpen akar Jézus is megdicsőíteni bennünket, és egyértelművé tenni az egész világ előtt azt, hogy kik tartoznak Hozzá, kiket tekint az övéinek.
„…feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fénylenek, mint csillagok e világon”. Fil. 2,15.
Ha készek vagyunk Jézus dicsőségét, azaz jellemének szépségét szemlélni, akkor maga a Szentlélek is közreműködik a megdicsőítésünkben.
A krisztusi természet kibontakozásának folyamatában ugyanis a Szentlélek segít, csak így válhat láthatóvá bennünk a Lélek gyümölcse. Gal. 5,22.
Pál
szerint ennek a dicsőségnek a kibontakozása fokozatosan történik, lépésről-lépésre
„dicsőségről-dicsőségre”. II. Kor.
3,18.
Előttünk a Szentlélek fogja megnyitni az Ige ajtaját is, Ő gyújt világosságot a szívünkben, Ő kalauzol bennünket az Ige tanulmányozása közben, hogy értsük is azt, amit olvasunk belőle. Lk. 24,45.
A szemlélés szavunk nemcsak egy futó pillantást jelent, hanem azt, hogy megállunk a szemlélt dolog előtt, és nyugodtan megnézzük a legapróbb részletet is.
Futó odapillantásokkal nem lehet megfigyelni a részleteket, pedig éppen ezek felfedezése és megismerése teszi értékessé és igazán széppé a látottakat.
Az emberek mai rohanó életformája egyre nehezebbé teszi ezt az elengedhetetlenül fontos elcsendesedett szemlélődést.
Az Úr dicsőségének szemlélése nem más, minthogy az új fényben meglátott Jézusra irányítani a tekintetünket, az Ige tanulmányozása közben.
Ezzel a szimbolikus képpel két dolgot is szeretne hangsúlyozni előttünk Isten.
Egyrészt arra utal, hogy tegyünk félre mindent, ami a tisztánlátásunkban zavaró körülmény lehet.
Vagyis ne akarjuk az emberi bölcselkedés fátylával eltakarni magunk előtt a tisztánlátást, az Ige tiszta megértését.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy Krisztus előtt állva ne próbáljunk leplet borítani magunkra. II. Kor. 3,13.
Ne
gondoljuk azt, hogy a lepel mögött biztonságban elrejthetjük az igazi arcunkat,
hiszen „mindenek meztelenek és
leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”.
Zsid. 4,13.
Az Isten dicsőségének elmélyedt szemlélése átalakító erővel hat vissza ránk, hiszen mindenki olyanná válik, mint amivel sokat foglalkozik és sokat szemlél.
A szemlélt dolgoknak ugyanis olyan befolyásoló ereje van, amely kihat a gondolkodásra, az értékrendre, a szokásokra és az egész életre.
Lásd a televíziótól és a videótól befolyásolt emberek élete és szokása.
De ugyanez a folyamat a jó irányába is kifejti befolyásoló hatását.
Ha mi Jézus Krisztussal foglalkozunk, az Ő dicsőségét szemléljük, akkor biztosan mi is átformálódunk az Ő képmására. Zsid. 12,2.
Igen, de ezeket a kinyilatkoztatásokat kizárólag önmagunk őszinte megvizsgálása érdekében közli velünk, ennek megismerését különösen két igevers tanulmányozása által ismerhetünk meg. Mát. 5,16. Ésa. 60,1-3.
Ezeknek fényében kérdezd meg magadtól, hogy milyen hatással van életed a környezetedben élő embertársaidra?
Fel tudod-e általa támasztani az emberekben azt a vágyat, hogy ők is hozzád hasonló módon éljenek és dicsőítsék az Istent.
A Jelenések könyvének prófétai üzenete felvillantja előttünk a jövő eseményeit, és ebből tudhatjuk, hogy egyszer be fog teljesedni ez a várt esemény. Jel. 18,1.
Akkor majd az egész föld fényleni fog az Isten gyermekeinek életében feltámadt dicsőségtől.
Jézus ekkor hívja ki mindenhonnan az övéit, ekkor gyűjti össze őket egyetlen nyájba, hogy végre megszűnjön a nagyon sokféle pártállású kereszténység, hogy végre megvalósuljon az egy nyáj és egy pásztor. Jel. 18,4. Jn. 10,16.
Egy hármas célt szeretne megvalósítani az által, hogy népe életében újra feltámasztja és láthatóvá teszi a jellembeli szentség dicsőségét.
Egyrészt így állítja helyre az emberi lélekben Isten képmását, amit a bűn hatezer éves történelme torzított el.
Másrészt ezáltal tudja az egész emberi családot választás és döntés elé állítani, mert ekkor olyan éles ellentétként láthatják meg a jó és a rossz közötti különbséget, hogy mindenki képes lesz választani.
Végül pedig így teszi az övéit alkalmassá az el nem bukott szent lényekkel való közösségre.
Mert az Istenben való egység, amiért Jézus könyörgött az imájában, csak akkor tud megvalósulni, ha előtte engedjük, sőt, együtt munkálkodunk Isten Lelkével, hogy feltámaszthassa rajtunk az Isten dicsőséget. Ésa. 60,1-2. Jel. 18,1.
Isten dicsőségének megnyilatkozása nélkül soha sem jöhet létre igazi egység.
A megígért „késői eső” is csak akkor fog kiáradni ránk, ha készek leszünk a szükséges változás érdekében mindent megtenni, amit tőlünk vár el Isten. Hós. 10,12.
Az Isten dicsősége nélkül nem vagyunk képesek hatékonyan végezni és befejezni a missziónak azt a munkáját sem, aminek végzésével Jézus bízott meg bennünket. Mt. 28,19-20.