| I. Bevezetés | III. Egység a különbözőségben | IV. Istenben való egység |
 |
János 17,11/b; 21-23; 26/b.
A Jézus által vágyott egységnek nem a világ szerint gyakorolt egységnek kell lenni, de nem is intézményesített formában kell megvalósulni, hanem a Krisztus Egyházához tartozó emberek közötti személyes, lelki közösség egységében.
Az intézményesített egység csak kompromisszumokkal valósítható meg, ilyen módon viszont mindig, kikerülhetetlenül csorbát szenved Isten igazsága, mivel az ilyen egységtörekvésben mindkét félnek engedni kell valamilyen szinten.
A hatalommal, és az erő tekintélyével kikényszeríttet egység pedig nagyon törékeny, mert figyelmen kívül hagyja az egyének szabad akarati döntését.
Jézusnak ez a kérése azért nagyon aktuális, mert korunk egyik lelki problémája éppen az egység létének a hiánya, sőt még az igénye is kiveszőben van.
Napjainkban inkább a mindenkitől való függetlenség szelleme vált divatossá.
Ma az emberek sokszor még kérkednek is a másságukkal, a másoktól eltérő véleményükkel, az Istentől való igazság-pontok egyéni értelmezésével.
Olyan korban élünk, amikor még az egyháztagok is kezdik elfelejteni, hogy egy közösség részei.
Egyre kevesebben áhítják és keresik az egységet, sokkal jobban érzik magukat a saját függetlenségük kicsi világában.
Az összetartozás felelősségtudata kezd kihalni, általános az a gondolkodás, hogy mindenki azt tehet és úgy élhet, ahogy az neki tetszik, úgy gondolják, hogy senki felé sem tartoznak felelősséggel.
Pedig, amíg valaki a függetlenség szellemét ápolja magában, addig ezzel, valójában az egységre jutás ellen dolgozik, - és Sátán éppen ezt akarja, hiszen annakidején Ő maga is ezt tette a Mennyben.
Ennek a jelenségnek az orvoslására Isten az apostoli egyházkorszak példáját állítja elénk, „emlékezzél meg azért, hogy honnét estél ki, és térj meg”. Jel. 2,5..
Vagyis vissza kellene térnünk oda, ahonnan kiestünk, - legyünk újra foglalatosak a közösség gyakorlásában, ahogyan volt ez akkor. Csel. 2,42/a.
Jóel próféta is a végidő problémái között jegyzi fel a közösségek szétesettségét, majd pedig isteni megoldásként, szinte refrénszerűen tanácsolja a szétesett közösségek újbóli egybeszerkesztését.
„Gyűjtsétek össze a népet… hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat.” Jóel 2,16.
Mert amikor valami szét akar esni darabjaira, akkor „össze” kell fogni, és újra összeilleszteni azokat.
Jóel próféciájában, az igazi megtérés feltételeként jelenik meg az összegyűjtés, a szétesettségünkből való újbóli eggyé válás.
A Biblia üzeneteiben elég sok helyen nyilatkoztatja ki Isten azt a szándékát, hogy egységet szeretne teremteni népe között.
Kompromisszumnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valakik készséget mutatnak arra, hogy az „engedményekkel együttjáró megegyezés” elvét alkalmazzák az aktuális ügy rendezése, és az egység megvalósítása érdekében.
Miközben ez a bűn világában kikerülhetetlen, hiszen egység csak akkor fog létrejönni, ha a szembe álló felek nem ragaszkodnak görcsösen a saját elképzeléseikhez és életgyakorlatukhoz, hanem készek engedményeket tenni.
Az Isten által megkívánt egység törekvésekben azonban nem alkalmazható a kompromisszum úgy, ahogyan azt a világ gyakorolja, hiszen azok az isteni elvek feladását igényelnék és eredményeznék.
Isten ügyével kapcsolatban csak rövidtávú engedmények engedhetők meg.
A rövidtávú kompromisszum segít áthidalni a pillanatnyi helyzetet, és ezzel orvosolni lehet a lelki sebeket, hogy végül bekövetkezhessen a teljes visszatérés az isteni elvekhez.
Pál apostol is ezért tanácsolja, hogy „megengedjünk egymásnak”. Eféz. 4,32.
Ezt a rövidtávú kompromisszumot még Isten is gyakorolja felénk, hiszen a megváltás terve is ilyen időleges engedményen alapulva vezeti vissza Istenhez az eltévelyedett embereket. Róm. 3,25-26.
Ugyanilyen alapon engedett meg Isten különböző dolgokat a történelem folyamán a bűn által megrontott emberek gyógyulása érdekében.
Az elválást és újraházasodást, vagy az állatok húsának fogyasztását.
Az egységtörekvésre irányuló készség és szándék nyilatkozatot nem szabad összetéveszteni az egységre jutás tényleges akarásával.
A Krisztusban való egység ugyanis nem szavakból áll, nem elég azt vallani, hogy kész vagyok az egységet keresni és munkálni.
Hiába mondja azt; „Uram, Uram”, ha nem tesz semmit az Úrért.
Ha valakinek a szívében valóban él az egységrejutás készsége, annak tenni is kell valamit azért, hogy a jézusi egység megvalósulhasson.
Az sem elég, hogy mindig a másiktól várjuk a megvalósítás feltételeit, elsősorban nekünk, személyesen kell lépéseket tenni ennek érdekében.
A vallomásunkkal kelthetjük ugyan azt a látszatot időlegesen, hogy az egység munkálói vagyunk, Isten előtt azonban „meztelenek és leplezetlenek” vagyunk, Őt nem csaphatjuk be. Zsid. 4,13.
Aki valóban az egységet keresi és munkálja, és nem a saját igazát akarja érvényesíteni, az mindig meggyőzhető az Isten igazsága által.
Isten Lelke képes meggyőzni, képessé tudja tenni, hogy feladja a korábbi téveszméit, és alázatosan hajoljon meg az igazság meggyőző ereje előtt.
Az igazság ugyanis sohasem kényszerít, sohasem akar erőszakosan rátelepedni az emberre, mindenkinek önszántából kell az igazságot elfogadni.
Mert
„ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság”.
II. Kor. 3,17.
Az őszinte hívő sohasem ragaszkodik a tévedéshez, hanem inkább annak örül, ha Isten végre megszabadította a tévedéseitől.
Az sem számít, hogy milyen eszközön keresztül történt a tévedések felismerésére irányuló rávezetés.
Az igazi egység kialakulása érdekében az Isten Lelkének vezetésére kell hagyatkozni, mert egyedül a Szentlélek képes meggyőzni arról, hogy mit kell feladni, és mihez kell szilárdan ragaszkodni.
Mindez nem kompromisszumkészséget igényel, hanem az Isten vezetésére való hagyatkozást, a Szentlélektől való meggyőzhetőségünket igényli.
Nem, mert amikor Jézus azt mondta, hogy „ti mindnyájan testvérek vagytok”, akkor ezzel azt mondta, hogy az Egyházon belül egyenlőek vagyunk. Mt. 23,8.
Az Egyházban nem érvényesülhetnek a társadalmi, műveltségi, gazdasági, faji és etnikai különbözőségek.
De amikor Jézus azt mondta: „Én és az Atya egy vagyunk”, ezzel együtt azt is mondta: „az én Atyám nagyobb nálamnál”, „nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét”. Jn. 10,30. 14,28. 5,30.
Ez a jézusi kijelentés azt közvetíti felénk, hogy az Egyházon belüli tisztségek és pozíciók senkit sem emelhetnek fel a testvérei fölé, nem szüntetheti meg a Krisztusban való testvéri kapcsolatot, mert egyek vagyunk. Jn. 10,30.
A szolgálati területünk és feladataink viszont különbözőek, ezért csak az Isten előtti felelősségünkben van különbség, minden másban pedig egység.
A Krisztus testét képező Egyházban, Jézus felhatalmazása alapján, senki sem lehet a másik főnöke, hanem csak a testvére.
Jézus ugyanis senkit sem hatalmazott fel a főnökségre, - mi csak testvérek lehetünk, és csak a testvéri közösség szellemiségében valósulhat meg a Krisztusban való egység.
Vannak olyanok, akik félreértik a gyülekezeti közösség által nekik adott hatalom és tekintély rendeltetését, ezért hatalmi ráhatással szeretnék az egységet kikényszeríteni a közösség tagjaiból.
Ez azonban csak addig létezik, amíg az illetők hatalmi befolyása is elég erős ennek az érvényesítéséhez és fenntartásához.
Amikor az egymástól teljesen különböző természetű emberek között hatalmi szóval akarnak egységet teremteni, az nagyon törékeny.
Már Dániel próféciájában is arról olvashatunk, hogy a „vas nem egyesül a cseréppel”, a hatalom szorításában is csak időleges az összetartozás.
Vagy megváltozik a közösséget képező anyag természete, vagy sohasem fog létrejönni tartós egység.
A Szentlélek által munkált lelki átváltozás hiányát semmilyen emberi erőfeszítés sem képes pótolni, enélkül pedig nem létezik igazi egység.
Megpróbálja elhiteti, hogy érdekcsoportokat kell létrehozni, és majd e csoportokon belül, az ezekhez tartozók összefogásával lehet megvalósítani az igazi egységet: /műveltségi, generációk, nemzetiségek, stb./.
Pedig ezek a csoportosulások inkább elszakítják egymástól az embereket, másrészt pedig az őket összetartó érdekek befolyásoló ereje bármikor megváltozhat a különböző hatások következményeként.
Jézus nem ilyen egységért imádkozott, hiszen Ő teremtett különbözőnek bennünket, ezért a jézusi egységnek a különböző emberek között kell létrejönni.
Jézus olyan egységért imádkozott, ami nem e-világból való, ez az egység mennyei eredetű, Istenben kell egyesülni azoknak, akik készek erre.
Az egység kötelékét maga Isten biztosítja azáltal, hogy Benne történik meg az eggyé válás, Ő képezi az egység alapját és lényegét.
Ennek az egységnek a mintáját az Atya és Jézus közötti egység képezi.
Legtöbbször a különbözőségünk hangoztatása szokott előfordulni: „nem vagyunk egyformák”, mondogatják, mintha ez kizáró tény lenne az egységhez.
Sokan gondolnak úgy az „egység”-re és a „különbözőség”-re, mint két egymással ellentétes, egymást kizáró dologra.
Ugyanis, ha valaki túlságosan nagy súlyt helyez az egységre, akkor biztosan szembekerül és beleütközik az egyes emberek különbözőségébe.
Ha viszont valaki csak a különbözőséget teszi hangsúlyossá, akkor ezzel az egység gondolatát és annak megvalósítását veszélyezteti.
Pál apostol ezt a dilemmát az emberi testről adott példájával oldja fel.
Rámutat arra, hogy miközben az emberi test tagjai nagyon különböznek egymástól, mégis egy csodálatos harmóniában működnek együtt.
Ez tekinthető ideális állapotnak a Krisztus testét jelképező egyháztagok gyakorlati életében is.
A tagok közötti különbözőségek sohasem jelenthetnek akadályt az egész test egységes működésében.
Az egyformaság sokkal inkább zavaró körülmény lenne, hiszen nagyon is különböző feladatokat kell végrehajtanunk, és ehhez különböző képességű emberekre van szükség.
Arról, hogy a különbözőségünk ellenére is egyetlen irányban kell haladnunk, és egyetlen cél érdekében kell tevékenykednünk.
Ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha az Egyház minden tagja aláveti magát a Fej irányításának, vagyis engedi magát Krisztustól vezetni.
A Krisztustól való vezettetésre való hivatkozás viszont soha sem mehet szembe a közösség egészével, mert Krisztus nem mond ellent önmagának.
A Krisztus szerinti egység csak akkor valósulhat meg, ha senki sem akarja magát függetleníteni, és nem akarja kiszolgálni a különböző érdekcsoportok céljait sem az egész test ellenében, és a Fej irányításával szemben. I. Kor. 12,25.
Erre az egységre azért van szükség, mert ennek a megvalósulása, egy jel lesz a világ számára Isten népéről, Jézus dicsőséges visszajövetele előtt.
„Erről
ismeri meg mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” Jn. 13,35.
Jézus
ezt az egymás iránti szereteten alapuló egységet akarja, hogy „megismerje
a világ”; ez az Istenben való egység iránymutatásul szolgáljon. 23. vers
A szőlőtőkéről való példázatban találjuk meg annak feltételét, mit tehetünk annak érdekében, hogy Jézus imája beteljesüljön a mi életünkben, és végre valóban megvalósuljon közöttünk ez az egység.
„maradjatok
én bennem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,4-5.
A Jézus által elénk állított egység mintáját az Atya és Jézus közötti egység képezi, - ennek az egységnek viszont különböző dimenziói lehetnek.
Pál apostol szerint az egybeszerkesztésünk a
tökéletesség kötelével történik, ami nem más, mint a szeretet.
Kol. 3,14. Eféz. 4,15-16.
A Biblia Istenről is azt állítja, hogy Ő a „szeretet”, ezért az Istenben egyesült hívők életének is a legjellemzőbb ismertetőjele a szeretet kell legyen.. I. Jn. 4,8.
Eszerint a tökéletességünk kötele nem más, mint Isten, egyedül Ő képes egybeszerkeszteni és egybentartani az Egyházat minden tagjával együtt.
Ezzel
kapcsolatban Jézus azt mondta: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én
tanítványaim vagytok, ha egymást
szeretni fogjátok”.
Jn. 13,35.
Csak a kölcsönös szeretet hátterén lehet egységről beszélni, amikor személyválogatás és megkülönböztetés nélkül nyilatkozik meg, csak ilyen szeretet teremthet egységet.
A kölcsönös szeretet hiánya kizárja az Istenben való egység megvalósulásának lehetőségét.
Az Isten szerint való szeretet még az ellenséget is képes szeretni, azon a módon, ahogyan erre Jézus tanított bennünket. Mt. 5,44-48.
Ezt a szeretetet nem lehet csupán a szánkkal bizonygatni, hanem a gyakorlati életünkből kell láthatóvá tenni, a másiknak éreznie kell a felé irányuló szeretetet..
„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” I. Jn. 3,18.
Istenről azt is állítja a Biblia, hogy Ő az „igazság”, ezért az Istenben való egység nem valósulhat meg közöttünk az Isten igazságának érvényesülése nélkül.
Pál apostol ezért kapcsolja össze tanácsában ezt a két elemet:
„Az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban”. Eféz. 4,15.
Mindkét elem elfogadásával Istent fogadjuk el, és így nemcsak Istennel kerülünk egységbe, hanem azokkal az emberekkel, akikkel kapcsolatban élünk.
„Jézus a
békesség kedvéért sohasem alkudott meg. Szíve túláradt az emberek iránti
szeretettől, de a bűnt sohasem nézte el… Az evangélium szolgáira hasonló munka
vár. Óvakodniuk kell, nehogy a békesség kedvéért az igazságot háttérbe szorítsák. Törekedjenek ugyan
azokra, amik a békességre valók,
de megalkuvással, elvek feladásával igazi béke sohasem biztosítható.”
(VR 230,2. JÉ
294,4.)
„Igen drága áron vett békesség az, amit csak a jó alapelvek feláldozásával lehet megvenni. Ha az egységet csak az igazság és a becsületesség feláldozásával lehet biztosítani, akkor hadd jöjjön a szakadás, sőt a háború.” (NK 48,2. 41,3.)
Ha egy test tagjai vagyunk, és mindannyian a „Fej” irányítása alá helyeztük magunkat, akkor nem lehet annyiféle vélemény, ahányan vagyunk.
Az Istentől kapott és megismert igazságnak kell létrehozni és szabályozni azt az törekvést, amely egységet akar teremteni Isten népe között.
Aki számára fontosabb az atyák tanítása, vagy éppen a saját véleménye, mint az Isten Igéjében kinyilatkoztatott igazság, az szintén az egységgel szemben lévő oldalon áll.
Gondolhat és mondhat bármit a saját lelki állapotáról, de mindennél erősebb bizonyság az, hogy miként viszonyul Isten Igéjében adott igazsághoz.
Az
igazságban való egység azt jelenti, hogy „szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával:
mert egymásnak tagjai vagyunk.”
Eféz. 4,25.
Isten igazságát szólni viszont nem lehet a saját elképzelésünk szerint, ennek szólásában is egység kell jellemezzen bennünket.
Jeremiás azt írja: „Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.” Jer. 23,28.
Pál apostol ugyancsak ilyen értelemben szólít fel bennünket egységre.
„Mindnyájan
egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek, ugyanazon
értelemben és ugyanazon véleményben.” I. Kor. 1,10.
Az egységre jutással kapcsolatban Pál apostol arra is kitér, hogy el kell jutnunk „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” is. Eféz. 4,13.
Ez a terület Sátán megkülönböztetett céltáblája, hiszen Jézusról, mint Megváltóról való ismeretünket szeretné meghamisítani előttünk és bennünk.
Sátánnak „teljesen szabad keze van… Elhiteti a világgal, amit akar… A világ Megváltóját közönséges emberré fokozza le.” (TL 78,1.)
Amíg nem egyféleképpen vélekedünk Jézusról, addig nincs, és nem is lehet egység közöttünk, hiszen Ő képezi a hitünk alapját, a Belé vetett hitünkön épül fel az egész lelki életünk.
Lehetünk ugyan egymással szervezeti egységben, - de „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” való eljutás nélkül nem valósulhat meg ember és ember között az az egység, amiért Jézus imádkozott.
Az Istenség tagjai között tökéletes egység van abban a vonatkozásban is, hogy a bűn világában élő embereket meg akarják menteni a kárhozat ítéletétől.
Jézusról azt jegyzi fel a Szentírás: Ő azért jött, hogy „megkeresse és megtartsa, a mi elveszett”. Lk. 19,10.
Akik Jézushoz tartozónak vallják magukat, azoknak szintén egyesíteniük kell a szándékukat és lehetőségeiket az emberek megmentésének munkájában.
A saját küldetését ruházta át ránk, és adta tovább a mindenkori tanítványainak, így nekünk is.
„Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket.” Jn. 20,21.
Ez a jézusi küldetés különösen a végidőben válik kiélezetté, amikor Jézus végre egybe akarja gyűjteni az övéit minden helyről.
„Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.” Jn. 10,16.
Ebben az összegyűjtésben bennünket szeretne felhasználni, rajtunk keresztül akarja az egész világ felé kikiáltani: „Fussatok ki belőle én népem”. Jel. 18,4.
Mindennek viszont előfeltétele az, hogy megvalósuljon közöttünk az a kölcsönös szereteten alapuló egység, amiért Jézus imádkozott.
Malakiás próféciájában találunk erre utaló kinyilatkoztatást, ahol a generációk egymástól való eltávolodásának az újbóli egybeszerkesztéséről olvashatunk.
„Mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes
napja… az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.”
Mal.
4,5-6.
Vagyis a jézusi egység csak azon az úton valósulhat meg, ha az egymástól elidegenedett generációk is újból egymásra találnak.
Ha már nem egymástól elkülönülve, hanem együtt tudják végezni azt a küldetést, amire Jézustól felhatalmazást kaptunk.
„És én azt
a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen
mi egy vagyunk:”
Jn. 17,22.
Az Istenben való egységet csak a Krisztustól
kapott dicsőség hátterén lehet megvalósítani. 22. vers
Ez a kettő nem választható el egymástól.
De vajon milyen módon adja nekünk Krisztus az Ő dicsőségét, amit az Atyától kapott, és hogyan nyilatkozik ez meg rajtunk, hogyan válik láthatóvá mások számára?
Erről majd a következő témában fogunk foglalkozni.