| I. A Krisztustól kapott Ige | II. Tanítványok és a világ | III. Küldetésünk a világban |
 |
János 17,14-20.
Ésaiás azt mondja Istenről, hogy az Ő szava, az Ige, nem mérhető össze az emberi szóval, a kettő között lényeges különbség van.
„Az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” Ésa. 55,11.
Az Atyától való Ige olyan erőt képvisel, amely képes a bűnös embert megváltoztatni és Istennel élő kapcsolatba hozni.
Az isteni szóban, az Igében ugyanis isteni hatalom nyilatkozik meg, teremtő erővel bír, ezért mondja a zsoltáros: „Az Úr szavára lettek az egek… Mert Ő szólt, és meglett, Ő parancsolt és előállott”. Zsolt. 33,6; 9.
Másrészt az Istentől ihletett írás, vagyis az Ige az újjáteremtő folyamatában is „elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Zsid. 4,12.
Pál apostol még azt is elmondja Isten Igéjéről, hogy „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. II. Tim. 3,16-17.
Ezért akarja Jézus nekünk adni, hogy az újjáteremtő erejével működni tudjon bennünk, mert csak így válhatunk Isten fiaivá. Jn. 1,12.
Mert az isteni személyek közötti feladat szétosztásban ekkor az Atya feladatát képezi a megváltási terv beteljesedésének irányítása, és az Istenség képviselete.
János apostol is ilyen értelemben írja azt a Jelenések könyvében, hogy a kapott látomásai „Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten”. Jel. 1,1/a.
Azért kellett az Atyától kapnia az Igét, a teremteni képes szót, mert Neki ember Fiaként kellett itt élni közöttünk.
A Betlehemben megszületett kis gyermek ugyanis még nem volt birtokában az isteni képességeinek, ezért még nem tudta azokat alkalmazni és használni.
Majd csak később, a növekedésével arányban jutott el arra a felismerésre, ami Őt mássá tette, mint a többi ember, majd azoknak a megismerésére, amiket az Atya biztosított és adott Neki a küldetése végzéséhez.
Mivel Jézus azért jött, hogy ember Fiaként éljen itt közöttünk, ezért ahogy az emberi testét is isteni teremtés által kapta, úgy az istenségéhez kapcsolódó képességeket is az Atyától kapta. Zsid. 10,5.
„Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában”. Jn. 5,26.
„És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia”. Jn. 5,27.
„Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta”. Jn. 5,22.
Így adta a Fiúnak az Igét is, amely Jézus szájából hatalommal szólalt meg, ezért tudott úgy tanítani: „mint akinek hatalma van”. Mt. 7,29.
Jézus tetteiben is megnyilatkozott isteni hatalma, szavára a beteg test egészséges lett, a halott feltámadt, a természeti erők engedelmeskedtek neki.
Lázár feltámasztásakor „Krisztus teljesen megmutatta hatalmát a halál és a sír felett.” (JÉ 452,1.)
A viharzó tengernek is csak parancsolt, és az engedelmeskedett: „monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség”. Mk. 4,39.
„Krisztus minden csodája istenségének egy-egy jele volt.” (JÉ 342,2.)
„Nem másra, mint teremtő erőre van szükség a bomló test egészségének helyreállításához. Az a hang, amely életre szólította a föld porából teremtett embert, ugyanaz adott életet a haldokló gutaütöttnek is. Ő, aki a teremtéskor „szólt és meglett”, aki „parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9). Az Ő szava adott életet a bűneiben és vétkeiben holt léleknek is. A test meggyógyítása annak az erőnek a bizonyítéka, mely megújította a szívet. Krisztus megparancsolta a gutaütöttnek, hogy keljen fel és menjen, „hogy [...] megtudjátok - mondta -, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani” (Mk 2:10).” (JÉ 218,3.)
„A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet”. Ján. 6,63.
„A mag az Isten beszéde”, vagyis aki befogadja magába, abban élni kezd, növekedésnek indul, és gyümölcsöt fog teremni. Lk. 8,11.
„Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre”. Jn. 5,24.
Ezért „akié a Fiú, azé az élet: akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban”. I. Ján. 5,12.
„Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát”. Mt. 7,24.
Aki nem váltja át magában a hallott és befogadott Igét cselekvésre, abban az emberben egy idő után el fog halni az isteni mag.
Amikor a 70 tanítvány elhagyta Jézust, akkor Jézus kérdésére Péter úgy nyilatkozott: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad”. Jn. 6,58.
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Zsid. 4,12.
„A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete”. I. Jn. 2,5.
„Akinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr”. Jer. 23,28.
„És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!”. Jer. 1,9.
„ímé tűzzé teszem az én igémet a te szádban”. Jer. 5,14.
„Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pöröly?”. Jer. 23,29.
Ha a kapott Ige nem csak a szánkban, a beszédünkben nyilatkozik meg, hanem a szívünkbe fogadás által a tetteinkben is láthatóvá válik.
Legyen közelvaló hozzád „a hitnek beszéde”, vagyis ez legyen a legkedvesebb témád a másokkal való beszélgetésedben. Róm. 10,8.
Krisztus beszédének a befogadása egy többlépcsős fokozatban jut el addig, hogy már meghatározó tényezővé válik az életünkben.
Először, a megismerés által még csupán az elménkbe fogadjuk be Jézus szavait, az Igéből való tanítások közvetítésével.
Ha pedig a megismerés után már képesek vagyunk bizalmat is előlegezni Jézus szavainak, akkor csodálatos tapasztalatokat élhetünk át Vele.
Ezek az átélt tapasztalatok segítenek abban, hogy az elménkből tovább engedjük Jézust a szívünkbe is, és mindazt, amit Ő mond az Igén keresztül.
Jézus beszéde nemcsak az evangéliumokban feljegyzett tanításaira vonatkozik, hanem az egész Szentírásra.
A Szentírás bizonyságtétele szerint Jézus volt a
szent próféták Istene, aki a kinyilatkoztatásokat kijelentette és átadta a
prófétáknak. Jel. 22,6. vö.
16.
Ebből következően a teljes Szentírásra úgy kell tekintenünk, mint ami „Jézus Krisztus kijelentése, amelyet adott neki az Isten”. Jel. 1,1.
Jézus szavai szerint a világ felismeri azokat, akik nem közülük valók, mert az övéi a Jézushoz tartozás ismertető jegyeit hordozzák magukon.
Jézus
szerint ez a körülmény abból adódik, hogy Ő az Igéjét adta az övéinek, ami
viszont megszentelte az életüket,
vagyis elkülönültté tette őket, vagyis
a megszentelődéstől más emberek lettek.
14. 17. versek
Ha már a világ is úgy ítéli meg, hogy Jézus tanítványai nem közülük valók, akkor ez azt jelenti, hogy nem folynak bele és nem vesznek részt olyan dolgokban, ami a világ életét és cselekedeteit jellemzi a mindennapokban.
Viselkedés - beszéd tartalma és stílusa - gondolkodásmód - általános megjelenés, öltözet - a szórakozás és kikapcsolódás formái - stb.
Jézus azzal indokolja a világ gyűlöletét a tanítványaival szemben: „mivelhogy nem e világból valók, mint ahogy én sem e világból vagyok”.
Általában az Isten nélkül élő emberekre szokták alkalmazni ezt a jelzőt, esetleg olyan vallásos emberekre, akik csak a „kegyesség látszatával” élik a hitéletüket:
Ésaiás azt mondja, ez a „nép csak szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem”. Ésa. 29,13.
János evangéliumában a „világ” meghatározás elsődlegesen a zsidó népre alkalmazott jelző volt, János „az övéi”-t értette e meghatározás alatt, az övéi közül viszont csak azokat, akik „nem fogadták be Őt”. Jn. 1,11.
Jézust senki sem gyűlölte jobban, mint a saját népe közül valók, akik vérét szomjazva küldték Őt a keresztre, a kegyetlen halálba.
Az övéi közül valók azért tekinthetők a világnak, mert nem fogadták be az Igét.
Isten fiaivá ugyanis csak azok válhatnak, akik készek befogadni szívükbe úgy a testté lett Igét, mint az írott Igét. Jn. 1,11-13.
Ilyen értelemben a mi korunk Isten-népe között is vannak olyanok, akik a világhoz tartoznak: - a konkolyok, a balga szüzek, és a gonosz szolgák.
Jézusnak az elveszettekről mondott példázat-sorozatából tudjuk, hogy a házon belül (az Egyházon belül) is lehet valaki elveszett állapotban úgy, hogy ezt nem is tudja magáról, mint a drakhma, vagy az otthon maradt testvér.
Jézus nem kivenni akar bennünket ebből a közegből, hanem megőrizni akar.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem a tőlük való elkülönülést kell keresnünk, hanem csak azt, hogy ne tudjanak hatni ránk a rossz befolyásukkal.
Ezzel Jézus elmarasztalja a szakadár mozgalmak törekvéseit, minden olyan kezdeményezést, amely csak az Egyházból kiszakadva tudja elképzelni, és akarja Isten ügyét fenntartani.
Jézus szavaiból viszont azt is megérthetjük, hogy az Ige befogadásából következő másságunk miatt gyűlölni fognak azok, akik nem akarják befogadni az Igét.
Ha azonban a befogadott Ige meg tudta szentelni az életünket, akkor képesek leszünk szeretni őket is, ezeket az ellenségünkké lett embereket. Mt. 5,44.
Úgy, hogy „áldjuk őket”, vagyis jót mondunk róluk másoknak.
Úgy, hogy „jót teszünk azokkal, akik minket gyűlölnek”.
Úgy, hogy „imádkozunk azokért, akik háborgatnak bennünket”.
Jézus nagyon röviden, két szóban foglalta össze
a saját küldetését: megkeresni és megtartani, az elveszetteket. Luk. 19,10.
Az evangéliumok feljegyzéseit olvasva ugyanezeket a fogalmakat találjuk meg a tanítványok megbízatásával kapcsolatban is.
Ennek betöltése nem uniformizálás szinten kell történjen, sokkal inkább a különböző lelkiajándékok alapján mindenki azt végezze el, amire Istentől való felhatalmazást kapott.
Jézus azért jött, hogy szolgáljon és „adja az ő életét sokakért váltságul”. Mt. 20,28.
Mi
nem adhatjuk oda Jézushoz hasonlóan az életünket, de a Jézus melletti szolgálat
esetenként tőlünk is olyan önmegtagadást kíván, ami Pál apostol megfogalmazásában
olyan, mint egy odaáldozás: „szánjátok
oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul”.
Róm. 12,1.
Ahogy Jézus eljött közénk a Mennyből, úgy kell
nekünk is elmenni az egész világra,
hogy Jézushoz vezessünk és tanítvánnyá tegyünk minél több embert. Mt. 28,19.
Ez a jézusi küldetés azt is jelenti, hogy tanítványait sem fogják mindenhol örömmel fogadni, mint ahogy a Mesterünket, Jézust sem fogadták mindig örömmel és nyitott szívvel.
A jézusi küldetés azonban bizonyos feltételt is szab elénk, ha eredményesen akarjuk betölteni a küldetésünket.
Isten olyan embereket szeretne elküldeni a világba, akik már „megszabadultak”, akik már átélték a saját életükben Isten szabadító kegyelmét. Ésa. 66,19.
Jézus küldetését is az tette eredményessé, hogy az életében megláttak valamit az emberek, amit addig még nem láttak másokban. lásd: Mt. 5,16.
Ellen White azt írja ezzel kapcsolatban, hogy a Jézustól kapott Igének meg kell szentelni az életünket, és ezt másoknak is látni kell rajtunk.
Jézus
„Csakis azoknak nyújt világosságot, akik keresik azt, és akik örömmel fogadják
szent Igéjéből a világosságnak minden sugarát. Isten ezeken az embereken
keresztül fogja kinyilatkoztatni azt a fényt és hatalmat, amely majd az egész
Földet beragyogja dicsőségével.”
(Test. 5. 729,2.)
„Kik fogják a világot inteni, kik fogják azt egy jobb útra tanítani, ha nem azok, akiknek nagy világosságuk van, s azáltal megszentelődtek, és most ragyogtatják a világosságukat, hogy mások is lássák az ő jócselekedeteiket, és dicsőítsék az Istent.” (Test. 5. 278,2.)
Krisztus beszédének bennünk lakozása azt is jelenti, hogy örömmel és boldogan beszélünk róla másoknak.
Legyen
Pál apostol szavai szerint: „Közel hozzád
a beszéd, a szádban és a szívedben van, azaz a hit beszéde, amelyet mi
hirdetünk”. Róm. 10,8.
Pál apostolon keresztül mondja el Jézus nekünk ennek a lényegét, amelyben egy különleges módon végezhető feladatot bíz ránk.
„Krisztusban, az ő ismeretének illatját jelenti meg minden helyen mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között”. II. Kor. 2,14-15.
„Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk”. II. Kor. 5,20.
A jó illatot szívesen szívják magukba az emberek, amíg a rossz szag elől elfordulnak, még az orrukat is befogják.
Ahogy a jó illat a levegő közvetítésével hatol be a szervezetünk belsejébe és megérint bennünket, akként szeretné Krisztus a Szentlélek közvetítésével a mi bizonyságtételünkben elhangzó üzenettel érinteni más emberek szívét.
Az illat természetéhez tartozik, hogy mindig láthatatlan marad, mert rendeltetése szerint a forráshoz kell vezesse azokat, akik felfigyeltek rá.
Ahogy a virág csak a fejlettségének egy bizonyos pontján képes illatot árasztani, úgy kell nekünk is azon igyekeznünk, hogy minél előbb eljussunk a lelki növekedésünkben arra a szintre, amikor képessé válunk Krisztus jó illatát árasztani.
A Gadarénusok földjén meggyógyított embernek azt mondta Jézus, csak azt kell elmondania, hogy „mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad”. Mk. 5,19.
Van-e személyesen átélt élményed és tapasztalatod Krisztussal, mit tudsz elmondani Jézusról a környezetedben élő embereknek?
Péter apostol pedig azt írta a küldetésünk tartalmát illetően: „hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket”. I. Pét. 2,9.
Isten leghatalmasabb műve világunkban az, amit az emberi szívekben végez el, – ezért mondd el minél több embernek, hogy miként teremtette újjá szívedet, hogyan lettél szabaddá a régi bűneidből és megkötözöttségeidből.
Egy nagyon fontos törvényszerűséget kell ismernünk, ami az Istennel való személyes kapcsolatunknak a természetes következménye kell legyen.
Ésaiás próféta történetéből ismerhetjük meg, hogy Isten közelében mindenki rádöbben a saját bűnös lényének méltatlanságára.
„Isten
porba hullatja az ember dicsőségét,
és elvégzi az emberért azt, amire neki
nincs ereje, hogy a saját érdekében megtegye.” (RaH. 1902. szept. 16.)
Ezért vitte a szeráf az oltárról való parazsat a prófétához, és amikor érintette az ajkait vele, akkor ennek következményeként változás történt.
„Ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett”. Ésa. 6,7.
Amíg Ésaiás nem tudta, hogy mi fog vele történni ott a templomban, addig nekünk céltudatosan kell készülnünk arra, hogy Isten tüze érintse ajkunka, mert Isten nekünk is biztosít egy lehetőséget.
„Amikor alázatos imával Isten elé borulunk, az oltárról vett tüzes parázzsal érinti és szenteli meg ajkunkat, hogy a Biblia igazságait tudjuk továbbadni az embereknek.” (7.Test. 256,2.)
Krisztus beszédének a bennünk lakozása olyan felelősségteljes feladatot ruház ránk, amely alól senki sem kap felmentést.
Pál apostol azt mondja: „…tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel”.
Vagyis azt a krisztusi beszédet és tanítást, amit megismertél és befogadtál, tovább kell adnod azoknak, akiknek szükségük van rá a környezetedben.
Az egyik embernek tanításra van szüksége, mert még nem ismeri, vagy nem jól ismeri, esetleg nem eléggé ismeri az Isten evangéliumát.
A másiknak viszont már intésre van szüksége, mert erőtelenné vált a kísértésben, vagy éppen a lelki látása gyengült meg, és a tisztánlátáshoz van szüksége a te segítségedre.
Másokkal pedig lelki síkon kell együtt örülni, zsoltárokkal és lelki énekekkel együtt magasztalni az Isten végtelen kegyelmét.
Nagyon fontos viszont az, hogy mindenkinek legyenek saját zsoltárai, és azokat mondja el, azok a tapasztalatai fakadjanak fel a lelkéből dicsőítésként, amelyeket személyesen ő élt át Istennel.