Az egyetlen megoldás Jézus – 16

Egység és különbözőség Krisztusban

I. Az elhívatáshoz illő élet

1. Pál apostol milyen alapvető szempontokat mond el az efézusiakhoz írott levelének negyedik fejezetében, az Isten népe közötti egységről?  Eféz. 4,1.

–  Mindenek előtt arra kér bennünket ebben az írásában, hogy az elhívatásunkhoz illő módon járjunk.

–  Ez mindenek előtt azt jelenti, hogy az elhívatásunknak és a viselkedésünknek egyensúlyban kell lenni.

–  Másrészt viszont azt hangsúlyozza, hogy „járjatok”, vagyis egy állandó előrehaladásnak kell jellemezni az életünket.

–  Mert az egyhelyben álldogáló keresztény a valóságban egy lelkileg halott keresztény.

–  Ebben az üzenetében négy alapvető dolgot mond ki Pál arról az egységről, amelynek Krisztus gyülekezetét kell jellemeznie.

–  Ennek az egységnek az egyháztagok emberszerető jellemében és magatartásában kell megnyilatkozni.  Eféz. 4,2.

–  Ennek az egységnek az Isten egységéből kell fakadnia a Szentlélek munkálkodásának eredményeként. Eféz. 4,3-6.

–  Ez az egység a lelki ajándékaink különbözősége által tud kiteljesedni és tökéletesedni.  Eféz. 4,7-12.

–  Ez az egység megköveteli tőlünk a hitben és az ismeretekben való lelki nagykorúságot.  Eféz. 4,13-16.

2. Hogyan kell értelmezni Pál apostolnak azt a felszólítását, hogy „Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékében”.  Eféz. 4,3.

–  Ezzel azt akarja tudatosítani bennünk, hogy az igazi egységet nem nekünk kell létrehoznunk, nekünk csak megtartani és megőrizni kell azt, amit Isten Lelke megteremt közöttünk.

–  Ezt a Lélek által teremtett egységet „a békesség kötelékével” kell összetartanunk, „amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek". Róm. 12,18.

–  Ez azt jelenti, hogy akinek békesség van a szívében, az össze tud kapcsolódni a másikkal, és szeretettel elviseli akkor is, ha nézetkülönbség van közöttük.

–  A szívből fakadó szeretet békessége még akkor is keresi az egységet, ha a másik hozzáállása és megnyilatkozása szenvedést okoz a szeretetben való elhordozásához: „elszenvedvén egymást szeretetben". Eféz. 4,2/b.

3. Kik és mikor képesek arra, hogy szeretetben tudják elhordozni egymást, még azokat is, akik különböznek tőlük a természetükben és mentalitásukban?

–  Természetesen erre magunktól nem vagyunk képesek, de ha készek vagyunk Krisztussal együtt élni, akkor a bennünk lakozó Krisztus képessé tud tenni erre.

–  Csak azok képesek szeretetben elhordozni a tőlük különböző másikat, akikben a Szentlélek munkájának eredményeként már kifejlődött a Lélek gyümölcse.

–  Ezért Pál szinte csak a Lélek gyümölcseit sorolja fel kivonatosan, az egységet munkáló emberi tulajdonságok között.

–  „Teljes alázatossággal, szelídséggel és hosszútűréssel." Eféz. 4,2/a.

4. Hogyan határozhatnánk meg az alázatosság mibenlétét és lényegét, ez egy teljes beletörődést és mindennek az elfogadását jelenti?

–  Ez az egységet munkáló alázatosság, - amiről Pál beszél - nem a rabszolga kikényszeríttet, megalázkodó engedelmességét jelenti.

–  Vannak, akik azt gondolják, hogy az alázatos ember sohasem lehet felszabadult és vidám, hanem mindig egyfajta ünnepélyes komolyság kell jellemeznie a magatartását.

–  A másik téves elképzelés szerint az alázatos emberrel bármit lehet csinálni, mintha az alázatosság azonos lenne a bárgyúsággal.

–  Amikor Jézus arra tanít bennünket, hogy Tőle tanuljuk meg az alázatosságot, akkor ezt a leckét az egész életéből vett tanulságokra érti.

–  Jézus a békesség kedvéért sohasem alkudott meg. Szíve túláradt az emberek iránti szeretettől, de a bűnt sohasem nézte el… Óvakodni kell, nehogy a békésség kedvéért az igazság háttérbe szoruljon. Törekedjünk  ugyan  azokra,  amik a békességre valók, de megalkuvással, elvek feladásával igazi béke sohasem biztosítható.” (Vil.Rem. 230,2. – JÉ 294-295.)

–  A Biblia szerinti alázatosság sokkal inkább egy önként vállalt alázatosságot jelent.

–  Amikor készek vagyunk elismerni mások érdemét és értékét, még annak árán is, hogy ezáltal esetleg mi magunk háttérbe kerülünk.

–  Minden széthúzás mögött a büszkeség és az önfelmagasztalás áll, ezért az egység és az egyetértés legnagyobb titka az alázatosság.

–  „Semmit sem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál.” Fil. 2,3.

5. Nem lehetséges az, hogy az apostol által szorgalmazott egységet munkáló szelídség és alázatosság, valójában a gyengék tehetetlenségéből adódó jámbor viselkedést és magatartást jelent?

–  Éppen ellenkezőleg, a bibliai szelídség azoknak az erős jellemű embereknek a viselkedési formája, akik uralkodni tudnak a természetükön a megpróbáló pillanatokban is.

–  Az alázatosság és a szelídség egy természetes párt alkotnak egymást kiegészítve azok életében, akik befogadták szívükbe Jézust. Mt. 11,29.

–  A szelíd ember ugyanis épp oly kevéssé gondol a személyes jogainak a minden áron való érvényesítésére, mint az alázatos ember a saját érdemeinek az elismertetésére.

6. Mi kell még jellemezze az egységet alázatosan megőrizni akaró embereket?

–  Türelmesnek kell lenni egymással, de nemcsak alkalmanként, hanem „hosszútűréssel", vagyis állandóan és kitartóan. Eféz. 4,2.

–  A hosszútűrés olyan önmérsékletet igényel tőlünk, amikor már nem akarunk visszafizetni a bennünket ért sérelmekért.

–  A hosszútűréssel bíró ember olyan jellemvonással rendelkezik, hogy soha sem adja fel a reményt, ezért állhatatosan kitart a célja érdekében.

–  És Pál szerint ez a cél a Jézus Krisztusban való egység megőrzése.

7. Milyen sajátos számszimbolikán keresztül próbálja Pál apostol érzékelteti velünk az egység megtartásának egyetlen lehetőségét?

–  Az „egy” szó hétszer fordul elő az apostol írásában itt, és a hetes szám a Bibliában általában a teljesség és a tökéletesség kifejezője.  Eféz. 4,4-6.

–  Egy: a Lélek - az Úr - az Atya - a test - a reménység - a hit - a keresztség.

–  Ebben a felsorolásban háromszor kerül kimondásra Istennel kapcsolatban az „egy" szó, négyszer pedig velünk emberekkel kapcsolatban.

–  A teljességet kifejező hetes számban, három a Szentháromságra utal, míg a többi négy a Földre mutató kifejezés, a négy égtáj alapján. – lásd: Jel. 7,1.

–  Ez a szimbolikus nyelvezet azt érzékelteti, hogy ezt az egységet csak Istennel egyesülve, Vele együtt munkálkodva valósíthatjuk meg, ill. tudjuk megtartani.

II. Az egységet munkáló különbözőség

1. Miután Pál már beszélt az egység szükségességéről és mibenlétéről, mit mondott azután a gyülekezeten belül található Isten által adott különbözőségekről?

–  Egyrészt azt mondja el, hogy a gyülekezetben kivétel nélkül mindenki részesül valamilyen kegyelmi ajándékban, „mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik" de nem egyformán, és nem ugyanolyan „mérték" szerint. Eféz,4,6-7.

–  Mivel ezeket az ajándékokat különböző mérték szerint osztja szét a Szentlélek, ezért ebből adódóan nem vagyunk egyformák.

–  Majd később pedig még arról is beszél, hogy a gyülekezet közösségét is megajándékozza olyan emberekkel, akik sajátos és egyéni lelki ajándékot kaptak Krisztustól a gyülekezet építése érdekében. Eféz. 4,11-12.

–  Az így adott lelki ajándékok is különböznek, de egy cél érdekében.

2. Hogyan lehet „egységet” munkálni olyan emberek között, akikre többek között éppen az jellemző, hogy teljesen „különböznek” egymástól?

–  Pál apostol ezt a látszólagos ellentmondást azzal oldja fel, hogy a Krisztus testének különböző tagjai nem önállóan, hanem a fej, azaz Jézus Krisztus irányítása alatt működnek, ezért tudnak egységet alkotni.

–  Sokan úgy gondolnak az „egység”-re és a „különbözőség”-re, mint két egymással ellentétes, egymást kizáró dologra.

–  De ha valaki túlságosan nagy súlyt helyez az egységre, akkor biztosan szembekerül és megsérti a különbözőséget.

–  Ha viszont a különbözőséget teszi valaki jelszavává, és mindig arról beszél,  akkor ezzel az egység megvalósítását fenyegeti.

–  Ahogyan az emberi test egymástól nagyon különböző tagokból áll, mégis egy csodálatos egységet alkotva működik, ez tekinthető ideális állapotnak a Krisztus testével, vagyis az Egyház közösségével kapcsolatban is.

–  A tagok közötti különbözőségek sohasem jelenthetnek akadályt az egész test egységes működésében, ha készek vagyunk Krisztus irányítása alatt maradni.

3. Miért van szükség arra, hogy egymástól különböző emberek alkossák az Egyházat, és különböző lelki ajándékokkal rendelkezzenek?

–  Többek között azért van szükség rá, mert a gyülekezetépítés folyamán különböző feladatokat kell elvégezni, hasonlóan az emberi testhez, ahol minden tag más feladatot képes elvégezni.

–  A különbözőség értéke megnyilatkozik akkor is, amikor más-más gondolkodású embereket kell elérni az evangélium üzenetének hirdetése közben.

–  Sokszor előfordul olyan élethelyzet is, amikor emberek visszautasítják az igazságot, ahogyan azt az egyik embertől hallják, miközben megnyitják szívüket, amikor egy másik ember másként hirdeti előttük Isten üzenetét.

4. Milyen határozott üzenete van Istennek hozzánk az egymástól megkülönböztető lelki ajándékok rendeltetésével kapcsolatban?  Eféz. 4,11-16.

–  Tíz pontba lehet összegezni az apostol által adott üzenetet.

–  „A szentek tökéletesbítése céljából” adja Isten, vagyis az egyes emberek lelki fejlődését, tökéletesedését kell szolgálja minden lelki ajándék.

–  „Szolgálat munkájára” adja Isten, vagyis csak azoknak adja, akik nem hívalkodni akarnak vele, hanem készek szolgálni vele másoknak.

–  „Krisztus testének építésére” adja a Lélek, vagyis a testvéri közösség egységét építő szolgálatra kapja Istentől minden tag.

–  „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére.”

–  Az Isten Fiában való hit és az Ő megismerése nem lehet egyéni vélemény, hanem csak olyan megismerés lehet, amire a Szentlélek vezet el az ihletett kinyilatkoztatások megismerése és megértése által.

–  „Érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.”

–  A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy „megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig". Eféz. 3,19.

–  A krisztusi szeretet sohasem azt nézi, hogy viszonozzák e, hanem mindig csak azt, hogy kinek van rá szüksége, és mindig a másik ember szükségleteire odafigyelve adja magából azt, amire a másiknak szüksége van.

–  „Hogy ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele.”

–  Mert sokan fognak közöttünk támadni olyanok, akik „fonák dolgokat beszélnek", mert az Ősellenségünk rajtuk keresztül akarja megtéveszteni, ha lehet „még a választottakat is". Csel. 20,30;  Mt. 24,24.

–  Ezért ne legyünk gyermekek, akik naivan minden vizsgálat nélkül meghallgatunk és elfogadunk mindent, csupán azért, mert jól hangzik, és megbízhatónak tekintjük a forrást. Csel. 17,11.

–  „Az igazságot követvén szeretetben”, vagyis e kettőnek harmóniában kell megnyilatkozni azoknak életében és tanításában, akiket az Istentől adott lelki ajándékok tudnak nevelni és lelkileg formálni.

–  Az igazság megkeményedik bennünk, ha nem lágyítja meg a szeretet; a szeretet viszont ellágyul bennünk, ha nem erősíti meg az igazság.

–  Ennek nem a mi erőfeszítésünk eredményeként kell megvalósulni, mert Krisztus nélkül nem fog időtálló lenni, hanem csak egy múló jelenség.

–  „Mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban.”

–  Ez azt jelenti, hogy a növekedésünk forrása Krisztus, hiszen Nála nélkül semmit sem tudunk tenni, de ugyanakkor a végcélja is, mert Neki kell kiábrázolódni bennünk. Jn. 15,5;  Gal. 4,19.

–  „Az egész test szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén.”

–  Ez csak akkor valósulhat meg, és csak azoknak az életében, akik engedik magukat Isten Lelkétől vezetni, aki elvégezte magában, hogy „egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban", Eféz. 1,10.

–  „Minden egyes tag a saját mértéke szerinti munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére, szeretetben.”

–  Ne akarja senki a mások lelki ajándékához igazítani a munkálkodását, hanem a „saját mértéke szerinti munkássággal teljesítse" a gyülekezet építését, és növekedését.

–  Ha a lelki ajándékát nem tudja mások iránt megnyilatkozó szeretettel végezni, akkor csak rombolja a közösséget, de semmiképpen sem építi.

III. A lelki ajándékok felismerése

1. Mikor mondható lelki ajándékkal való tevékenységnek az, amit teszünk, és mikor tekinthető csupán egy emberi képesség megnyilatkozásának?

–  Minden ember bizonyos adottságokkal születik, amit Isten ajándékoz részére, és ő ezt fejlesztheti magában és használhatja tetszése szerint, de ez még nem tekinthető lelki ajándéknak.

–  Majd ha átadja magát Istennek, és Ő elvégzi benne szívének újjáteremtését és gondolkodásának a megváltozását, csak akkor válhat lelki ajándékká benne a korábban is használt születésbeli adottság.

–   A meglévő képességeit „Krisztus megtisztítva és megjobbítva adja vissza, hogy dicsőségére és embertársaink áldására használjuk fel őket”.  (K.P. 224.)

2. Tudhatja azt a gyülekezet, hogy a tagjai között valamilyen közösség építő ajándékot adott a Szentlélek?

–  Mivel a lelki ajándékokat Isten adja, ezért Ő gondoskodik arról is, hogy megfelelő időben felismerje azt a közösség, és ennek felismerése kétféle módon is történhet

–  Egy belső késztetést érez magában az, aki kapta, hogy valamit megtegyen, és amikor enged ennek, akkor új képességet ismerhet fel magában.

–  Ha nem természetfeletti ajándékról van szó, akkor a felismert képesség a kezdeti állapotából még tovább fejleszthető és fokozható.

–  A felismerés másik része a gyülekezet közösségére hárul.

–  Isten a gyülekezet közösségére helyezte azt a kötelességet és felelősséget, hogy tagjaiban ismerje fel azokat a lelki ajándékokat, amiket Ő adott a gyülekezet fejlődése érdekében.

–  Ha bizonytalanok vagyunk a felismerésben, akár személyes életünkben, akár a közösség vonatkozásában, akkor kérjük Isten segítségét, és Ő biztosan választ ad.

–  Az Istentől adott ajándék olyan, mint az iránytű, amely birtokosát a szolgálat és a teljes élet öröme felé irányítja.

3. Honnan és miből ismerhetők fel a lelki ajándékok, van valamilyen nyomon követhető folyamata a felismerésnek?

–  Az apostolok életében minden azzal kezdődött, hogy félre tették a nézeteltéréseket, az elsőbbség utáni vágyaikat, ami addig elválasztotta őket egymástól.

–  Amikor még ilyen érzés uralja valakinek a lelkét, akkor képtelen a másikban felismerni és elfogadni azt a lelki ajándékot, amit a Szentlélek adott rajta keresztül a közösségnek.

–  Ahogy a korai gyülekezetben naponta voltak foglalatosak az Ige kutatásában, úgy a lelki ajándékok elnyerése érdekében és építő használatához nekünk is szükségünk van a szolgálathoz szükséges lelki alapok megismerésére.

–  Amikor Isten felébreszti bennünk az akarást a cselekvésre, akkor fogadjuk el, és legyünk készek megmozdulni a késztetés irányába, ne féljünk megpróbálni új dolgokat a szolgálatban, de legyünk alázatosak, ne szerepelni akarjunk.

–  Ha pedig felismertük az ajándékainkat, akkor nyugodtan használjuk fel azt ott, ahol lehetőség van rá, mert ellenkező esetben elásottnak tekinti Isten.

4. Kinek a feladatát képezi a lelki ajándékok megítélése, hogy az valóban a Szentlélek ajándéka-e, vagy csak egy üres emberi próbálkozás, aki szerepelni szeretne?

–  Mivel Isten ezeket az ajándékokat az Egyház építésére adja, ezért azok megítélése és minősítése közben nem hagyatkozhatunk teljesen a saját érzéseinkre, mert ez Krisztus testének feladatát képezi.

–  Ennek érdekében Isten a lelkek megítélésének ajándékát is osztogatja az Egyházában.

–  Ebből következően Isten fel is szólítja az Egyházat, hogy minden lelket próbáljanak meg.

–  Mert a megnyilatkozás lehet egy idegen lélek ártó szándéka is, vagy csupán egy üres emberi képesség, aki szerepelni akar mások előtt.

–  Eközben azonban vigyázni kell, nehogy a Lelket oltsuk ki valakiben a figyelmetlenségünkkel vagy a hozzá nem értésünkkel. 1Thess. 5,19-22.

–   „Amilyen biztos, hogy a Mennyben meg van az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön van olyan feladat Isten szolgálatában, amelyet személy szerint nekünk kell elvégeznünk.” (K.P. 222.)

–  Ezért legyünk éberek és józanok, hogy észrevegyük a Szentlélek megnyilatkozásait magunkban és a gyülekezet közösségéhez tartozókban is.

–  Az évenkénti tisztviselő választások alkalmával ezeket a felismeréseket kellene tudomásul venni, és a közösség támogatásáról biztosítva szolgálatba állítani a gyülekezet építése érdekében.

–  Ez olyan felelősség a gyülekezeten, ami alól nincs és nem is lehet felmentés.

IV. Az ellenség erőfeszítései

1. Mi az, amire Jézus az utolsó idő legveszélyesebb jeleként figyelmeztet?

–   Sok hamis tanító fog támadni, és „sokan jönnek majd az én nevemben". Mt. 24,5.

–  Számunkra viszont csak azok a hamis tanítók veszélyesek, akik éppen közöttünk támadnak, de ezek nagyon veszélyesek. Csel. 20,30;  2Pét. 2,1.

–  A kívülről jövő tévtanítókkal szemben általában védettek vagyunk, de kevésbé vagyunk védettek azokkal szemben, akik közöttünk támadnak.

–  Mivel Isten előre látta ezt a veszélyt, ezért a Biblián keresztül figyelmeztet bennünket, hogy ne érjen a meglepetés erejével, amikor szembe találjuk magunkat ezzel a jelenséggel, hanem legyen alkalmunk időben felkészülni.

–  Ebben a válságban csak azok tudnak megállni rendíthetetlenül Isten mellett, akiknek személyes igeismeretből kialakult meggyőződésük van.

–  „Az igaz és a hamis ösvény szorosan egymás mellett halad, és így a két vonal egynek tűnhet azok számára, akiket nem a Szentlélek vezet, s akik emiatt nem képesek arra, hogy különbséget tegyenek az igazság és a hamisság között.” (Szemelvények I. köt. 192,1.)

–  „Nem elég a jó szándék. Nem elég azt tenni, amit az ember helyesnek vél, vagy a lelkész helyesnek mond. Üdvösségünk forog kockán. Minden embernek személyesen kell kutatni a Szentírást. Bármilyen erős is a meggyőződése, bármennyire is bízik abban, hogy a lelkész tudja, mi az igazság, nem építhet rá. Mindenkinek van egy térképe, amelyen fel van tüntetve a hazafelé vezető út minden jelzése. Nem kell találgatnia.” (NK 532,3.)

2. Mi derül ki Pál apostol szavaiból Sátán szándékát illetően, hol, a tanítási rendszerünk melyik területén akar zavart támasztani közöttünk?

–   A Jézussal kapcsolatos ismeretek területén akar hamis tanításokkal megtéveszteni, mert ennek a helyes megismerése az örök életet jelentheti számunkra. Jn. 17,3.

–  Egyiket azzal, hogy „A világ Megváltóját közönséges emberré fokozza le”, másokat pedig azzal, hogy a Jézusban való megigazulás üzenetével szemben közömbösek legyenek. (TL. 78,1)

–  Pál azt mondja, hogy ne legyünk többé gyermekek a Jézusról való ismereteinkben.

–  Mert gyermekként a tanításnak akármilyen szele képes magával ragadni, mint a tenger habját, mert nincs kapaszkodónk, mert nem alapozódtunk meg az igeismeretben.

–  Jézus megismerésében érett férfiakká kell válnunk, határozott egyéniségekké, akiknek meggyőződésből származó ismeretek vannak a birtokukban.

–  És ez az ismeret legyen egységes közöttünk, „az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére” kell eljutnunk.

3. Mi az, amit összegzésképpen világosan meg kell értenünk Pál apostol üzenetéből?

–  Pál határozottan visszautasítja azt, hogy a gyülekezetben való egység megvalósítható Krisztusban való élő hit és az Ő megismerésére való törekvés nélkül.

–  Minél jobban megismerjük Jézust, minél jobban tudunk bízni Benne, annál inkább növekedhetünk az egységben olyanná, amilyenné Ő szeretné.

–  Ez a növekedés akkor lesz valóság, ha Pál útmutatása szerint haladunk előre: „igazságot követvén szeretetben”.  Eféz. 4,15.

–  Ezért az apostol arra szólít fel, hogy e két dolgot harmonikusan egyesítsük magunkban.

–  Ami nem lehet nehéz a Szentlélekkel betöltekezett hívő számára, hiszen a Szentlélek maga az „igazság Lelke”, a legelső gyümölcse pedig a „szeretet".