Az egyetlen megoldás Jézus – 10

A törvény, mint a cselekedeteink mércéje

I. Egy örök zöld kérdés

II. Megítélve Jézusban és Jézus által

III. Mit vizsgál és ítél Isten

 

Tartalomjegyzék

Összesítőlap

Főoldal

 

I. Egy örök zöld kérdés

1. Mi az, amit nagyon határozottan képvisel a Biblia az emberek szétválasztásával kapcsolatban?

   A Szentírásban nagyon határozott üzenet az, hogy egyszer „mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt”.  2Kor. 5,10.

  Jakab apostol viszont azt teszi világossá, hogy ebben az ítéletben az örök erkölcsi törvény pontjai alapján lesz megvizsgálva minden cselekedetünk, még a kimondott szavaink is.

  „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni." Jak. 2,12.

  Ebben az ítéletben semmit sem tudunk elrejteni Isten elől, hiszen Ő a szívünk indítékait is jól ismeri.

  Ezért „minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az”.  Préd. 12,16.

2. Könnyebbséget jelent a megítéltetéskor az, ha valaki majdnem az egész törvényt megtartja, csak egy törvénypontot nem tudott megtartani?

  Ha a törvénynek csak egyetlen pontját nem tartotta meg valaki, arra Isten úgy tekint, mintha egyet se tartott volna meg, az elítéltetéshez az is elég, mert senki sem a bűn nagysága miatt lesz elítélve, hanem a bűn miatt. Jak. 3,10.

  „Mert a bűn zsoldja a halál"  Róm. 6,23.

  Mert „Aki ‘egy ellen’ vétkezik, az az egész törvényt megsérti; befolyásával és példájával a törvényszegés oldalára áll, és így az ‘egésznek megrontásában bűnös’.” (N.K. 518,1.)

  „Azzal, hogy az emberek hozzájárulnak a törvény előírásának a megszegéséhez, Sátán hatalma alá adják magukat.” (J.É. 672,f.)

3. Mi a bűn, amit a törvény elítél, a Biblia szerint hogyan lehet a bűn lényegét meghatározni?

  Isten nem csupán a külső cselekedetek alapján ítél meg bennünket, hanem a szív belső indítékait és szándékait vizsgálja, ezért a szívben lezajló cselekmény alapján ítéli meg az embert.

  „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”  1Sám. 16,7/b.

  Isten tudja azt is, hogy a bűn hatalma miatt a cselekedeteink önmagukban nem mindig tudják hűen kifejezni az ember igazi lényét.

  Ezért figyelembe veszi és bűnnek ítéli meg azt is, amikor tényleges cselekmény nem történt, de a szívben a vágyak és a kívánságok szintjén már átélésre került a bűnös cselekmény.

  „Valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.”  Mt. 5,28.

  Ugyanakkor viszont nem tulajdonítja nekünk azt az elkövetett cselekményt, amikor csupán gyengeségből és erőtelenségből követtünk el valamilyen bűnt, de az akaratunk nem volt benne.

  „Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn."  Róm. 7,20.

4. A cselekedeteink alapján történő megítéltetésünkhöz kapcsolódóan mi a Szentírás másik határozott üzenete, ami viszont látszólag mintha ellent mondana az előzőekben felvetett szempontoknak?

   Pál azt írja: „Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.

  Eszerint teljesen egyértelmű, hogy a cselekedeteink nem minősülnek érdemszerző tényezőnek az Isten ítéletében.

  Vagyis az üdvösséget csak kegyelemből nyerhetjük el, cselekedetek nélkül, Isten ajándékaként.

   Ezért imádkozott Pál apostol a saját megítéltetése vonatkozásában is: „találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből”.  Fil. 3,9.

  Vagyis azért könyörgött, hogy ne az általa elkövetett cselekedetek alapján kerüljön sor a megítéltetésére.

5. Mi hát az igazság, megítéli Isten a cselekedeteinket vagy nem?

  Jelentőségük van a cselekedeteinknek az ítéletben vagy nem?

  Egyáltalán, mit ítél meg Isten, amikor meg kell állnunk előtte, milyen módon ítélkezik felettünk?

  Van valamilyen kapcsolat az üdvösségünk és a törvény szerinti cselekedeteink megítélése között?

II. Megítélve Jézusban és Jézus által

1. Pál apostol azt mondja: „nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak”, -  de miért nincs, és mit jelent nekünk az ítéletben az a tény, hogy Jézus Krisztusban vagyunk?  Róm. 8,1.

  Ez a körülmény mindenek előtt egy jogi helyzetet teremt számunkra Isten ítéletében, mert Jézusban lenni azt jelenti, hogy helyet cseréltünk egymással.

Ezért, amikor ítéletre kerülünk, akkor a mi életünk is az örök erkölcsi törvény által lesz megítélve, amiről az Ige azt mondja, hogy a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó". Róm. 7,12.

  A jó hír viszont az, hogy nem az általunk megélt cselekedetek kerülnek megítélésre, hanem Jézus cselekedetei, mintha mi éltük volna azt a tökéletes életet, amit Jézus élt, mert helyet cseréltünk egymással.

  A mi bűnös cselekedeteink pedig egyszer már meg lettek büntetve Krisztusban a Golgotán, és egy bűnt nem büntet Isten kétszer.

   Mivel helyet cseréltünk Jézussal, ezért már „bizodalmunk lehet az ítélet napjához", hiszen „amint Ő van, úgy vagyunk mi is", mert az Általa megélt tökéletes életét nekünk ajándékozta.  1Jn. 4,17.

  Ezért Jézus nekünk is felteszi a nagy kérdését: „Hiszed-é ezt?" Jn 11,26.

   „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, azért hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő érdemelt volna. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igaz élete által, amelyben viszont nekünk nem volt semmi részünk. Elszenvedte helyettünk a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét.”  (J.É. 16-17.)

Vagyis „nem azon kell aggódnunk, hogy Isten mit gondol rólunk, hanem azon, hogy mit gondol Krisztusról, a mi helyettesünkről.” (Szemelvények II. 32,2.)

2. Hol találunk a Bibliában leírást arról, hogy a megítéltetésünk alkalmával mi történik velünk?

  Zakariás könyvében találjuk leírva azt, hogy miként történik a megítélésünk eseménye Isten előtt, és Dániel írja le, hogy kik vesznek részt benne. Zak. 3,1-4.

  Ebben az ítéletben ott van mindenek előtt az Úrnak Angyala, aki nem más, mint Jézus Krisztus a mi közbenjáró főpapunk, aki mindig kész védelmébe venni a bűnbánó és megtérni vágyó bűnösöket.

  Másrészt ott van Józsua és barátai, akik jelképes férfiakként állnak ott, a mindenkori Isten népét jelképezve.

  Ebben az ítéletben ott van az elmaradhatatlan társunk is, Sátán, aki azért áll mellettünk, hogy vádoljon bennünket, hogy őrködjön afelett, nehogy rejtve maradjon egyetlen bűnünk is.

  Vannak még ott olyan szolgáló angyalok is, akik az Úr Angyalának parancsait várják, hogy végrehajtsák azt a maga idejében.

  Dániel erről a csoportról azt látta, hogy „ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állnak előtte”.  Dán. 7,10.

3. Mivel a megítéltetésünk alkalmával nem felelhetünk meg Sátánnak, az ellenünk felhozott vádjaival szemben, ezért hogyan nyilatkozik meg az Isten kegyelme?

  Az a jó, hogy ebben az ítéletben nem csak Sátán áll mellettünk, hanem az Úrnak Angyala is, aki védelmezőként áll mellettünk Sátánnal szemben, az, aki a barátunknak nevezte magát, hogy „bizodalmunk legyen az ítélet napjához". 1Jn. 4,17.

  Védelmét azonban nem úgy adja, hogy megpróbálja bebizonyítani védenceinek az ártatlanságát, mert ez lehetetlen, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk.

  Sátán pedig nem rágalmazóként áll ott, nem kitalált bűnökkel vádol, hanem a megtörtént, az elkövetett bűnöket olvassa az ítélet alá kerülők fejére.

  Ezért hallgatott némán Józsua is a Vádoló szavai előtt.

  Ahogy a bűn megfertőzi és beszennyezi jellemünket, úgy jelképezi Józsua szennyes ruhája a bűnnel szennyezett lelkünket.

  Mert „mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha, minden mi igazságunk.”    Ésa. 64,5.

4. Mi történik azután, amikor Sátán már elmondta a vádbeszédét a megítélés alatt álló emberrel kapcsolatban?

  A vádakkal szemben tehetetlen bűnös ekkor váratlanul azt hallja, hogy az Úrnak Angyala a parancsok sorozatát adja ki.

  Első parancsa ugyan nem Sátánnak szól, mégis Őt hallgattatja el, mint vádolót.

  Valószínűleg azáltal fog ez megtörténni, hogy nyilvánosságra hozza azt, hogy azokért a bűnökért, amiket felsorolt, mindenek előtt ő a vádoló a felelős, hiszen ő vette rá ezt a bűnöst azoknak a bűnöknek az elkövetésére.

  Hasonlóképpen történik ekkor is, mint annakidején, amikor Jézus elé vezettek a farizeusok egy bűnös nőt, azt mondván, hogy a törvény szerint halálra méltó, vajon Jézus mit fog mondani rá.   Jn. 8,3-11.

  Miután az Úrnak Angyala elhallgattatja a Vádolót, a másik parancsával már elvégezteti a bűnösön azt, amit magától soha sem tudott volna megtenni.

  „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat”, mondta az Úr Angyala. Zak. 3,4.

  Józsuához pedig így szól; „Lásd, levettem rólad a te álnokságodat”. u.o.

  Harmadik parancsa pedig arra vonatkozik, hogy a szennyes ruháitól megtisztított bűnös egy másik ruhába legyen felöltöztetve, egy ünnepi ruhába. Zak. 3,5.

  Ha a szennyes ruha a mi bűneinket és álnokságainkat jelképezi, akkor ez a másik ruha az Isten által nekünk tulajdonított bűntelen életet jelenti.

  Erről a ruháról ír János apostol is a Jelenések könyvében úgy, mint ami egyrészt „adaték nékik”, mármint a szenteknek, másrészt pedig az elfogadás után Isten úgy tekint rá, mintha azok a szentek saját igazságos cselekedetei lennének.  Jel: 19,8.

  Jézustól kapják ugyan ajándékba, de a saját tulajdonuknak tekinthetik, mintha ők élték volna meg azokat a cselekedeteket.

5. Mit tudhatunk Isten szándékáról, ez a felmentő és megszabadító kegyelem csak néhány kiváltságos számára van biztosítva, vagy általában mindenki számára fel van ajánlva?

  „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn. 3,16.

  Jézus minden bűnbánó bűnöst szeretne felöltöztetni az Ő igazságának ruhájába.

  Hogy Sátán ne vádolhassa többé őket a múlt bűneiért.

  Hogy bizakodva és reménnyel gondolhassanak arra a pillanatra, amikor majd meg kell állniuk Isten ítélőszéke előtt.

III. Mit vizsgál és ítél Isten

1. Mi képezi az ítélkezés alapját, amikor a Krisztust, mint Megváltót elfogadó emberek megítélése kerül sorra?

  Akik életük folyamán elfogadták Jézus Krisztust személyes Megváltójukként, azok megítélésének alapját az élet könyve képezi, ahol a nevük van feljegyezve.

  Ebbe a könyvbe csak akkor kerül bejegyzésre valakinek a neve, amikor a személyes döntése alapján élő közösségbe került Jézus Krisztussal, az örök élet adományozójával, mert elfogadta Őt személyes Megváltójaként.

  Azért írták fel a nevét az élet könyvébe, mert ez a könyv a Bárányé, aki megöletett a világ megalapítása óta”, vagyis ez a könyv azoknak a névsorát tartalmazza, akik helyett Jézus, mint „Istennek Báránya", meghalt. Jel. 13,8;  Jn. 1,29.

  Ebből következően akinek a neve ebbe a könyvbe fel lett írva, annak Jézus Krisztus által „örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre". Jn. 5,24.

2. Az előző gondolatokat hogyan látjuk visszaigazolva Józsua példájából, ki foglalkozott Józsua bűnös cselekedeteivel, Isten vagy Sátán, miért kellett Sátánnak felsorolni Józsua bűneit?

  Nem Isten foglalkozott Józsua szennyes múltjával és életével, hanem Sátán, éppen ezért vállalkozott Sátán arra, hogy mindenkit emlékeztessen azokra a bűnökre, amik Józsua életét terhelték.

  Isten számára csak az volt a fontos, hogy a megvizsgálásra került ember megmaradt-e Krisztusban, megmaradt-e ebben a kiváltságos állapotban vagy nem.

  Amikor ez a körülmény biztosított, akkor Jézus parancsára minden bűnt eltörölnek, ami a nevéhez kapcsolható, ami a korábbi életét terhelték, ami Sátán számára hivatkozási alapot képezhet a vádoláshoz, és olyan helyzetet teremt számára, amivel Sátán már nem tud mit kezdeni.

  Nagyon fontos figyelni arra a részletre is, hogy Jézus ekkor nem az Atyával szemben áll a bűnös ember oldalára mint védő, hanem Sátánnal, a vádolóval szemben véd meg bennünket.

  Az Atyától nem is kell az emberi családot megvédeni senkinek sem, hiszen Ő ugyanúgy szeret bennünket, mint Jézus. Jn. 3,16.

3. Az „élet könyvébe" bejegyzett emberek esetében, a mennyei ítélkezés alkalmával mi kerül megvizsgálásra, és miért csak azt vizsgálja Jézus, mint Bíró?

  Az ítélkezés csak azt vizsgálja, hogy az „élet könyvébe" bejegyzett személy megmaradt-e Krisztusban vagy nem, megmaradt-e ebben a kiváltságos állapotban?

  Ha igen, akkor Jézus parancsára minden bűnt és álnokságot eltörölnek a neve mellől, amik a korábbi életét terhelték, hogy az ítéletben kizárólag Jézus igazságába öltözötten állhasson meg, - mint ami Józsuával történt.

  Ez a körülmény viszont azt jelenti, hogy a bűnös neve alatt valójában nem az ő cselekedeteit fogják megvizsgálni, hanem Jézus cselekedeteit, amit Jézus neki tulajdonított.

  Pál apostolnak azt a kijelentését is, miszerint az ítéletben az lesz megvizsgálva, „amiket e testben cselekedtünk, vagy jót, vagy gonoszt", csak az előzőekkel összhangban lehet értelmezni. 2Kor. 5,10/b.

  Mivel a Jézus nekünk tulajdonított szent életén nincs mit vizsgálni, ezért az ítéletben már nem a törvény szerinti cselekedetek kerülnek megvizsgálásra, mert „a mit a törvény mond" csak azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak", mi viszont Jézusban már felszabadultunk a törvény alól. Róm. 3,19.

  Ugyanis ha a Jézussal való helycserénk miatt Neki meg kellett halni a mi bűneink büntetése miatt, akkor a helycsere másik oldalán lévők pedig úgy élhetnek, mint „szentek, ártatlanok, szeplőtelenek, a bűnösöktől elválasztottak", mert ezt kapták Jézustól. Zsid 7,26.

  Ez az a helyzet, amire Pál apostol is hivatkozott, mondván, hogy amikor elérkezik ez a pillanat, akkor:

  „Találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.”  Fil. 3,9.

  Ennek az ismerete pedig azt jelenti a jelenlegi gyakorlati életünk vonatkozásában, hogy feloldja bennünk a törvény követelményének való görcsös megfelelési kényszert.

  Ebből következően a Krisztusban élő ember mindig keresi, hogy „mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata", mert aszerint akar élni. Róm. 12,2.

  A törvény megtartásával azonban már nem érdemeket akar szerezni Isten előtt, hanem a háláját és a szeretetét igyekszik kifejezni. 1Jn. 5,3.

4. Minek az alapján fogja Jézus megítélni azt, hogy az ítéletre kerülő ember valóban megmaradt-e Őbenne, vagy esetleg minden csak az ajkak vallomása volt?

  A Krisztusban maradás megítélésének több nagyon lényeges feltétele van, amik ebben az ítéletben fontos tényezőnek számítanak.

  Az egyik ilyen vizsgálati feltétel az, hogy az ítéletre kerülő bűnös milyen módon követte el a bűnt, hogyan viszonyult hozzá, benne volt-e az akarata vagy csak erőtelenségből követte el. Róm. 7,15;  17-20.

  Fontos szempont az is, hogy a Krisztusban maradó bűnös az Isten akaratával ellentétes cselekedeteit mindig bűnbánattal vitte-e Jézus elé, hogy bűnbocsátó kegyelemben részesüljön, mert továbbra is meg akart maradni Krisztusban.

  A Krisztusban maradó emberben a krisztusi élet jellemzőinek kell láthatóvá válni, vagyis a Szentlélek gyümölcsének kell folyamatosan beérni benne.

  Mert „akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta". 1Jn. 3,3.

5. Fontos-e az előbbiekben tárgyalt szempontokat tisztán és világosan megértenünk, vagy nincs különösebb jelentősége a folyamatos kutatásnak?

  Nagyon fontos tisztán értenünk ezeket a részleteket az Igéből, mert csak ezeknek a kinyilatkoztatásoknak az ismeretében lehet sok egyéb bibliai kijelentést az igazi összefüggéseiben megérteni, mint pl.:

   „Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem átment a halálból az életre.”  Jn. 5,24.

  Az előzetes döntés alapján ők az örök élet várományosai.

   „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”  Gal. 2,20.

   Aki hisz Őbenne, el nem kárhozik (nem ítéltetik el); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (máris elítéltetett)”, mivel nem ment át a halálból az életbe".  Jn. 3,18.

  „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged-(elmeskedik)  a Fiúnak, az nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”  Jn. 3,36.

  Ezek az igei kijelentések nem jövő időre vonatkoznak, hanem a jelenre, ami azt jelenti, hogy már most „örök életünk van”, ezért mi soha nem halunk meg, hanem csak elalszunk, amiből Jézus fog felébreszteni bennünket.

  „Minden lélek így szólhat: ‘Tökéletes engedelmessége által Jézus eleget tett a  törvény előírásainak. Egyedüli reményem abban van, hogy reá tekintsek, mint helyettesemre és kezesemre, aki tökéletesen engedelmeskedett a törvénynek érettem. Érdemeibe vetett hit által szabad vagyok a törvény kárhoztatásától. Igazságának ruháiba öltöztet engem, ami a törvény minden előírására feleletet jelent. Tökéletes vagyok az örök igazságot hozó Krisztusban. Ő Isten elé állít engem abban a folt nélküli ruhában, amiben emberi szövésnek nyoma sincs. Minden Krisztustól van és minden dicsőség az Isten Bárányát illeti, aki elveszi a világ bűneit’.”  (Szemelvények I. 363,1.)