Az egyetlen megoldás Jézus – 9

A törvény jelentősége a megváltásunkban

I. Az erkölcsi törvény rendeltetése és célja

II. Az ember elveszett állapota

III. Törvény vagy Krisztus

IV. A törvény betöltése

 

Tartalomjegyzék

Összesítőlap

Főoldal

 

I. Az erkölcsi törvény rendeltetése és célja

1. Isten eredeti szándéka szerint hogyan és milyen módon kellene az örök erkölcsi törvénynek működni az ember életében?

  Isten az ember belső lényébe írta be a törvényt, hogy onnan ösztönösen határozza meg indítékainkat és cselekedeteinket, onnan szabályozza a szeretet kifejeződését.

  A bűn uralomra jutása azonban kitörölte a törvényt az emberek lelkéből, ezért a törvény rendeltetése és célja is megváltozott az emberrel kapcsolatban.

  A bűneset óta a megváltásunk érdekében fejti ki befolyását a törvény.

  Isten viszont azt szeretné, hogy az erkölcsi törvény ne csak kívülről ható befolyással érvényesüljön az életünkben, hanem újra egy belülről ható erőként is, ösztönösen meghatározva indítékainkat és cselekedeteinket. Zsid. 4,12.

  Ennek érdekében Isten azt akarja elérni, hogy Szentlélektől vezetett emberek szívébe újra legyen beírva az örök erkölcsi törvény. Zsid. 8,10.

2.   Mi a törvény elsődleges feladata, aminek eredményét az értelmünkben és a lelkiismeretünkben jeleníti meg?

  A törvény elsődlegesen egy tükörként akar előttünk állni, megmutatva bennünk a bűnt, a szívünkben és az egész életünkben.  Jak. 1,35.

  Pál apostol ezért mondja, hogy „a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná”, de mondja, és rámutat a bennünk lévő bűnre. Róm. 7,7.

  Mivel a törvény nemcsak a végrehajtott tetteinket vizsgálja és akarja megmutatni, hanem a szívünk állapotát is, ezért a törvényt csak úgy szabad használnunk, hogy megfelelő mélységben tudja megmutatni a lelkünk állapotát.

  „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Zsid. 4,12.

   Ahhoz, hogy ilyen módon tudjon hatást gyakorolni ránk és bennünk, nem elég csak alkalomszerűen belenézni a törvény tükrébe, hanem állandó és rendszeres használatára van szükségünk. Jak. 1,22-25.

3.   Amikor a törvény rámutat az emberek cselekedetei között a bűnre, akkor csak a látható megnyilatkozásokat leplezi le, vagy más célja is van, - mit tekint Isten cselekedetnek a bűnnel kapcsolatban?

  Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy az emberek megítélésénél mindig a szívben lévő állapot a döntő tényező.

  „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van." 1Sám. 16,7.

  Isten nem az általunk is érzékelhető cselekedetek alapján vizsgál bennünket, hanem a szív indítékait veszi alapul, vagyis azt nézi, hogy ki miért tette azt, amit tett.

  A gazdag ifjú története is ezt tette egyértelművé. Mt. 19,16-22.

  A hegyi beszéd tanításában is ezt hangsúlyozta, amikor a paráznaság lényegéről beszélt.  Mt. 5,27-28.

   Mivel a bűn gyökere a szívben van, és Isten a bűnt akarja megítélni a cselekedetekben, ezért a szív állapota szerint kell megítélnie az emberben levő bűnt: „mert a szívből származnak… abból indul ki minden élet". Mt. 15,19;  Péld. 4,23.

4.   Amikor a törvény az Istentől rendelt funkcióját tölti be, akkor még milyen feladatot kell betöltsön?

  Pál apostol szerint a törvény Krisztushoz vezérlő mesterré kell legyen, hogy Nála bűnbocsánatot nyerjünk és kegyelmet találjunk a felismert bűneinkre.  Gal. 3,24.

  De mivel a törvény követelményeinek egyetlen ember sem tud magától eleget tenni, ezért jelenik meg újra és újra a bűn az életünkben.

  Amikor azonban a törvény leleplezi bennünk a bűnt és Krisztushoz menekülünk, hitben elfogadva személyes Megváltónknak, akkor kész helyet cserélni velünk, hogy úgy állhassunk meg a törvény ítélete előtt, mintha sohasem vétkeztünk volna.

  A törvény bűnt leleplező tevékenysége Krisztust állítja a figyelmünk központjába

5.   Az előzőeken kívül miben tud még segítségünkre lenni a törvény?

  Abban is segítségünkre tud lenni, hogy ki tudjuk fejezni Isten és az emberek iránti szeretetünket a cselekedeteink által.   Mt. 22,37-39;  Jn. 14,15. 

  A szeretet ugyanis nem létezik, ha nem jut kifejezésre a cselekedetekben, ha a másik embertársunk nem tudja azt érzékelni. 1Jn. 3,18.

  A törvény tulajdonképpen nem más, mint a szeretetnek tételekben való összefoglalása, a két nagy parancsolat is ezért foglalja össze a Tízparancsolatot, mert annak minden tétele a szeretet adásunkban nyilatkozhat meg. Mt. 22,36-40.

  Aki pedig a szeretetnek ezeket a tételeit megvalósítja életében, abban az emberben valósággal teljessé lett a szeretet.  1Jn. 2,5;  Eféz. 3,18-19.

6.   Hogyan mutatja be a törvény szerepét és célját az, ahogyan Jézus és a tanítványai viszonyultak a törvényhez?

  Dávid szerint Jézus küldetésének egyik célja az volt, hogy a törvényt naggyá és dicsőségessé tegye az egész világegyetem előtt. Zsolt. 40,8-9;  Ésa. 42,21.

  A törvény az Isten jellemének a másolata, ezért a törvény megdicsőítésével valójában az Istent dicsőítette: „Én dicsőítettelek téged e földön". Jn. 17,4.

  Ebből adódóan követőivel szemben is mindig az erkölcsi törvény iránti engedelmességet állította feltételként.  Mt. 19,16-19;   Jn. 14,15;  21.

  Jézus tanítványai sem viszonyultak másként a szövetség törvényéhez.

  Tanító leveleikben mindig igyekeztek Isten törvényének megtartására buzdítani Krisztus tanítványait.  2Jn.  5-6;   Róm. 3,28-31;  Róm. 7,12.

II. Az ember elveszett állapota

1. Milyen szerepe van az erkölcsi törvénynek, vagyis a Tízparancsolatnak az Isten előtti megítéltetésünk és a bűn „zsoldja" vonatkozásában?

  A Biblia egyértelműen képviseli, hogy egyszer minden embernek meg kell állnia Isten ítélete előtt, hogy számot adjon a cselekedeteiről. 2Kor. 5,10;   Préd. 12,15-16.

  Ebben az ítéletben pedig a Tízparancsolat lesz az a mértékegység, amihez viszonyítva fogja Isten megvizsgálni minden ember cselekedetét.  Jak. 2,12.

   Végül csak azoknak lesz joguk belépni az új Jeruzsálem kapuján, és az élet fájának gyümölcsét fogyasztani, akik megtartották az Isten parancsolatait.  Jel. 22,14.

  Akik itt a földi életükben nem tudtak vagy nem akartak Isten törvénye szerint élni, azok Isten országában sem tudnának és akarnának aszerint élni.

2.   Volt-e a történelem folyamán olyan ember, aki képes volt olyan életet élni, ami alapján a törvény már nem tudott bűnt felfedni az életében és a szívében?

  Isten előtt sohasem lehetünk igazak a törvény cselekvése által, mert a törvény mindig tud mutatni valamilyen bűnt, valamilyen foltot a jellemünkben.

   A törvény mindig bűnösnek ítél bennünket, és ebből a törvény alatti állapotunkból a saját erőfeszítéseink által nem tudunk megszabadulni, ezért „törvény alatt őriztettünk… az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig”.   Gal. 3,23.

  „De miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt”.  Gal. 3,25.

  A törvény alatti bűnös állapotunkból csak egy kívülről jövő segítség által tudunk megszabadulni, és ezt a szabadítást hozta el számunkra Jézus..

3.   Hogyan kell értelmezni Pál apostolnak azt a kijelentését, amit ezzel a kilátástalan helyzetünkkel kapcsolatban ír: „Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága”? Róm. 3,21.

  Ha ez a Jézus által hozott igazság valamilyen módon összefüggésbe hozható lenne az ember cselekedeteivel, akkor törvény által lenne az igazságunk, így viszont törvény nélkül van, Isten ajándékaként.

  „Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által… Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem." Gal. 2,16.

  Az emberi tettek és cselekedetek túlhangsúlyozása minden esetben a kaini gondolkodásból és lelkületből ered, ami később a babiloni lelkületben folytatódott.

   „Szerezzünk magunknak nevet!”  1Móz. 11,4.

  „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által, és dicsőségem tisztességére.”   Dán. 4,27.

  Vagyis a babiloni lelkületnek az a lényege, hogy mindig öndicsőítésben és az emberi érdemekkel való hivalkodásban és dicsekedésben nyilatkozik meg.

  Ez a lelkület Sátán szívében születetett meg először, és Ő szeretné ezt tovább adni az embereknek, vagyis nekünk is.   Ésa. 14,12-14.

4.  Mi az Isten válasza a babiloni lelkülettel bírók dicsekedésére, akik azt hiszik, hogy az jó cselekedeteik érdemszerző jó pontot jelentenek a megítéltetésük alkalmával az üdvösség elnyeréséhez?

  Isten a hit általi megigazulás evangéliumával válaszol erre a babiloni lelkületre.

  Azért válaszol így, mert ez az evangélium pontosan az ellentétét képezi a cselekedetek és az emberi érdemek általi megigazulásnak és megváltásnak.

  Pál apostol azt mondja, hogy az emberi cselekedetekre támaszkodó dicsekedés teljesen kirekesztődik „a hit törvénye által”. Róm. 3,27.

  „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül."  Róm. 3,28.

  Mert „a hit törvénye” egyszer és mindenkorra bezárja az ajtót a saját érdemek és a saját dicsőség hangoztatása előtt.

  Pál nem azt mondja ezzel, hogy az emberi érdemeknek ezáltal kisebb jelentősége van, hanem azt állítja, hogy azok teljesen kirekesztettek.

  Nekünk ugyanis nincsenek olyan cselekedeteink, nem is voltak és nem is lesznek, amelyek az Isten előtti igazság elnyeréséhez segíthetnének hozzájutni.

  Ez az igazság egyedül hit által nyerhető el Istentől.

5.   Az a tény, hogy a megigazulásunk hit által történik, „a törvény cselekedetei nélkül”, vajon azt is jelenti, hogy ezzel a törvényt hiábavalóvá tesszük?

  Nem tesszük hiábavalóvá, hiszen ez csupán azt jelenti, hogy a törvény megtartásával szerzett cselekedeteink nem biztosítanak megigazulást Isten előtt.

  A Szentírás két külön álló dologként kezeli a hitet és a megigazulást.

  A megigazulásunkhoz semmi köze sincs a cselekedeteinknek.

  „Mert minden mi igazságunk (cselekedetünk) olyan, mint a szennyes ruha”.  Ésa. 64,5.

  „Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből… a törvény cselekedetei nélkül.”  Róm. 3,24;  28.

  A hitről viszont már nem beszélhetünk úgy, hogy nem kapcsoljuk össze a cselekedetekkel, már csak azért sem, hiszen „a hit, ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában", „a cselekedetekből lett teljessé a hit". Jak. 2,17;  22.

  Általában az Isten törvényének cselekvése következik a hitből, mert cselekedetek nélkül nem létezik igazi hit.

  Amíg tehát a megigazulás kizárólag csak hit által történik, cselekedetek nélkül, - addig az igazi hit mindig megnyilatkozik valamilyen pozitív irányultságú cselekedetekben.

6.   A hit cselekedete minden esetben a törvény cselekvésében nyilatkozik meg, vagy más kifejezésmódja is van a hitnek?

  A hit cselekedetének kell tekinteni azt is, amikor egy ember belekapaszkodik Isten ígéretébe, és komolyan elfogadja azt, amit Isten mond, és él általa.

  Mert a hit belekapaszkodást jelent a Krisztus által biztosított lehetőségbe, ami a jelen esetben a megigazulás lehetőségét jelenti.

  A legtöbb esetben a törvény megtartásával kapcsolatos cselekedetekre vonatkoztatják ezt a kijelentést, pedig elsősorban nem erre vonatkozik.

  A törvény megtartása is következhet a hitünkből, de ezek a cselekedetek nem közvetlenül a hit megnyilatkozásai.

  A Biblia esetenként ugyanis szembe állítja egymással a hitet és a cselekedetet, mármint a törvény megtartásából következő cselekedetet.

  „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.

  Eszerint nem minden cselekedetet lehet a hit cselekedetével azonosítani.

  A hit cselekedete személyreszabottan a saját hitünk következménye kell legyen, ami nemcsak a törvény megtartásában fejeződhet ki, hanem a személyes hitünkkel összefüggésben megnyilatkozó cselekedetben.

7.  Hogyan lehet megkülönböztetni a hit cselekedetét a törvény megtartásával kapcsolatos cselekedetektől?

  A törvény megtartásában általában nem közvetlenül a hitünk, hanem sokkal inkább az Isten iránti engedelmességünk és a szeretetünk fejeződik ki.

  A hit cselekedete azonban többféle módon is megnyilatkozhat, de minden esetben a hit reakciójaként, annak kifejeződéseként jelenik meg.

  Ahogy a vérfolyásos asszony is a hitével érintette meg Jézust, a hite ment át cselekvő tevékenységbe, a hite tartotta meg és eredményezte a gyógyulását.

  „Leányom, a te hited megtartott téged”, mondta neki Jézus. Mk. 5,34.

  Jákób is a hitével kapaszkodott bele Isten angyalába ott a Jabbok révénél, ez volt az Istenbe vetett hitének a cselekvő tevékenysége. 1Móz. 32,26.

  Hit által megragadta Isten ígéretét, amit korábban kapott, mely szerint ő lesz az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéret jogutódja. 1Móz. 28,12-15.

  Péter is hit által lépett ki a csónakból a tenger vizére, és a hit mindaddig megtartotta, amíg Jézusra függesztette a tekintetét. Mt. 14,28-29.

  Meg kell értenünk, hogy minden helyzetünkben csak a Jézus Krisztusba vetett hitünk képes megtartani, ezért „az igaz ember pedig hitből él”. Róm. 1,17.

III. Törvény vagy Krisztus

1.  Hogyan határozza meg a Biblia, különösen pedig Pál apostol írásai a bűn világában élő ember helyzetét a törvényhez viszonyítva?

    Az egész Biblián végig vonul, hogy a bűn miatt minden ember az örök erkölcsi törvény ítélete alá került, mert a törvény minden embert kárhozatra ítél, már az Ádámtól való születésünk miatt is, és a személyesen elkövetett bűneink miatt is.

  Ezért a jelenlegi helyzetünkben mindent, amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, mert bűnösök vagyunk, vagyis vétkeztünk a törvény ellen. Róm. 3,19.

  Pálnak ez a kijelentése elsődlegesen azokra vonatkozik, akik ismerik a kinyilatkoztatott törvényt, de az életük nincs összhangban annak előírásaival.

  Jézus viszont azért jött, hogy kiszabadítson bennünket ebből az állapotból, vagyis „a törvény alatt levőket megváltsa". Gal. 4,5.

  A törvény alatti állapotból a Megváltóba vetett hit által lehet kiszabadulni, mert ez a lehetőség kimondottan a törvény alatt lévők megváltására jött létre.

  Ennek érdekében a bűn világában élők felé kettős funkciót tölt be a törvény.

  Isten elsődleges szándéka szerint „a törvény Krisztushoz vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg”. Gal. 3,24.

  Amikor viszont ezt a feladatát nem tudja betölteni a törvény, akkor a bűnös megmarad a törvény alatti állapotban, vagyis a kegyelmet elutasító ember felett a törvény ítélete érvényesül. Jak. 2,12.

2.   Az Isten megváltó kegyelme hogyan tud teljes felszabadulást biztosítani a törvény alatti állapotból?

  Isten nem teheti meg azt, hogy érvényteleníti és eltörli az erkölcsi törvényét, de azt megteheti, hogy helyet cserél velünk, és így már nem a bűnös, hanem a helyettesítő Megváltó kerül a törvény ítélete alá.

  Ezért „amikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát… hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot”. Gal. 4,4-5.

  Amikor Krisztus megváltó kegyelme által felszabadulunk a törvény alatti állapotból, akkor úgy állhatunk a törvény ítélete előtt, mintha sohasem vétkeztünk volna.

  Istennek erre a közbeavatkozására azért van szükség, mert mi nem tudnánk megállni a törvény ítélete előtt, hiszen „minden mi igazságunk olyan, mint a tisztátalan és megfertőztetett ruha”. Ésa. 64,5.

3.   Milyen körülmény miatt kerülhet valaki még a „törvény alatti” állapotba, és mi váltja ki az ilyen emberek életében ezt a körülményt?

  Amikor Sátán meg tud téveszteni valakit azzal, hogy az üdvösség elnyeréséhez az ő cselekedeteire is szükség van, akkor a törvény megtartásának kényszerét érzik magukban, és ezzel önként veszik magukra a törvény alatti állapotot.

  Ez tipikus példája a farizeusi gondolkodásnak, akik csak akkor érezték magukat biztonságban, ha azt feltételezhették magukról, hogy „törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen”. Fil. 3,6.

  Ha ezt nem jelenthették ki, akkor nyugtalanná váltak, mint Nikodémus, vagy a gazdag ifjú, aki érezte, hogy még valami hiányzik, pedig azt mondta: „mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva". Jn. 3,1-16;  Mt. 19,20.

  Az ilyen emberek viszont nem ismerik és nem értik a törvény lényegét.

  Ezek az emberek csak akkor szabadulnak fel a törvény cselekvésének kényszere alól, ha találkoznak Krisztussal és megismerik Őt, megismerik azt a kegyelmet, amit Krisztusban ajánl fel nekünk Isten.

4.   Milyen példával szemlélteti Pál apostol a törvényhez való viszonyunkat, illetve azt, hogy miként szabadulhatunk meg a törvény alatti állapotból?

  A házassági szövetség hasonlatát használja fel Pál annak szemléltetésére, hogy Isten rendelkezése alapján „törvény uralkodik az emberen, amíg él”. Róm. 7,1.

  A házassági szövetséghez hasonlóan a törvény alatti állapot esetében is csak a halál képes megszakítani a szövetség kötelékét.

  Amennyiben elfogadjuk Jézust személyes Megváltónknak, és hitben helyet cserélünk vele, akkor Krisztussal együtt mi is meghaltunk a kereszten.

  Erre a hitben végrehajtott cserére Isten úgy tekint, mintha Krisztusban mi magunk is meghaltunk volna akkor, ott a Golgotán.

  Ez a hitben elfogadott cselekmény egy új helyzetet biztosít részünkre jogilag.

  Egy halottal szemben ugyanis már minden erejét és jogosultságát elveszíti a törvény szerinti vád.

  „Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, amely által lekötve tartattunk.”  Róm. 7,6.

5.   Milyen evangéliumot találunk az Igében arra, hogy a Krisztusban való megváltás teljesen új helyzetet biztosít azoknak, akik ezt hit által elfogadják?

  „Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott… Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve". Róm. 7,4;  6.

  „Avagy nem tudjátok-é… Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk." Róm. 6,3-4.

   Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, és ez az igazság „mindenkié lehet, akik hisznek” Őbenne. Róm. 3,21-22.

  Krisztus igazságába öltözötten a törvény már nem tud ellenünk mondani semmit, mert amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény alatt vannak, mert bűnösök vagyunk. Róm. 3,19.

  Jézus Krisztusban teljesen új személyazonosságot nyertünk, megszűntünk Ádám fiainak lenni, mert meghaltunk, hogy helyette Krisztusban feltámadva Isten fiai lehessünk.

  „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden." 2Kor. 5,17.

  „Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által." 2Kor. 5,18.

IV. A törvény betöltése

1. Amikor Krisztusban felszabadulunk a „törvény alatti", vagyis a törvény által elítélt állapotunkból, mert „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül", akkor ezzel „a törvényt hiábavalóvá tesszük a hit által"? Róm. 3,28;  30.

  A hit által megigazult ember előtt nem válik hiábavalóvá Isten törvénye, nem értéktelenedik el, csak teljesen új pozícióból közeledik hozzá, mert már teljesen mást jelent számára a törvény.

  Az új helyzetében már nem a tilalmak és a parancsok listáját látja a törvény pontjaiban, amit meg kell tartania, ha üdvözülni szeretne, hanem inkább örömöt és gyönyörűséget jelent, mert a szeretetét fejezheti ki általa. Zsolt. 1,2.

  Amikor Isten igazsága egy új helyzetet teremtett a megigazult ember számára, akkor már nem a törvény megtartására figyel, hanem betöltésére.

  Krisztus sem csak megtartani akarta a törvényt, hanem azért jött, hogy a törvényt „betöltse”.  Mt. 5,17/b.

  Mert „a törvény betöltése a szeretet”, mondja Pál.  Róm. 13,10/b.

2.   De vajon mi a különbség a törvényhez való kétféle viszonyulás között, a megtartás és a betöltés között?

   Amikor valaki csak megtartani akarja a szombatot, akkor csak azon igyekszik, hogy semmi olyat ne tegyen, amivel megrontaná annak a szentségét.

  Amikor betölteni akarja, akkor viszont inkább arra figyel, hogy mit tehetne még szombaton, amivel örömöt szerezhetne Istennek, amivel dicsőíthetné Őt.

  Amikor csak megtartani akarja a nyolcadik parancsolatot, akkor csak azon igyekszik, hogy ne lopja el azt, ami nem az övé, hanem másé.

   Amikor viszont betölteni akarja, akkor a sajátját is kész oda adni a másik embertársának.

  Amikor csak megtartani akarja a hatodik parancsolatot, akkor csak azon igyekszik, hogy nehogy öljön a kezével, a nyelvével, a tekintetével. 1Jn. 3,15; 

  Amikor viszont betölteni akarja, akkor már a saját életét is kész oda adni, feláldozni a felebarátjáért.