Az egyetlen megoldás Jézus – 5

Szolgaság vagy fiúság lelkét kaptátok

I. Isten Lelke vezérel

II. A fiúság Lelkét kaptátok

III. Bizonyságot tesz rólunk

IV. Bizonyságtétel önmagadban

 

Tartalomjegyzék

Összesítőlap

Főoldal

 

I. Isten Lelke vezérel

1. Milyen két nagyon fontos gondolatot kell megérteni Pál apostol szavaiból, mint alapvető igazság?  Róm. 8,14-16.

  A hívő ember születés révén áll kapcsolatban Istennel, hiszen Ő a mi Atyánk, mi pedig a fiai és gyermekei vagyunk.

  Nikodémusnak is ezt magyarázta Jézus, hogy aki „újonnan nem születik... Lélektől, az nem mehet be az Istennek országába”, mert oda csak a Lélektől újjászületett Isten-fiak mehetnek be. Jn. 3,3;  5.

  „Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az” Jn. 3,6.

  Az újjászületés után viszont csak azok képesek Isten-fiaiként megmaradni, akik Isten családjához tartozva engedik magukat a Szentlélektől vezettetni.

  Vannak ugyanis, akik azt gondolják, hogy az újjászületéssel és a keresztséggel célba érkeztek, és ettől kezdve elengedhetik magukat.

  Pedig a Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy milyen fontos az életfolytatás, az állandó továbbhaladás.

  Akik valóban Istennek fiai, azok járnak, mozognak, vagyis mindig előre haladnak, mert az egyhelyben álldogáló keresztény nem tekinthető Isten fiának.

  Ez a folytonosan előrehaladó lelki élet egy állandó, aktív és cselekvő életet jelent, amelyben egyik lépést a másiknak kell követni.

2. Mikor kell a keresztény életnek kiformálódni bennünk, ‒ a múltban, a jelenben, vagy a jövőben?

  Elsősorban nem a múltban, nem is a jövőben, hanem mindig a jelenben.

  Azt határozottan kell tudnunk, hogy „most Isten gyermekei vagyunk”, azt viszont nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, mert „még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk”. 1Jn. 3,2.

  Vannak ugyanis olyanok, akik hajlamosak a múltból élni, és ezzel a jelen követelményeinek az éle elől elmenekülni.

  Túlságosan ráhagyatkoznak a régi tapasztalataikra, és megfeledkeznek a Krisztusban járás folyamatosságáról.

Mások viszont ezzel éppen ellentétben csak a jövőben élik a hitéletüket, minden döntésüket, amely a lelki életüket érinti, elhalasszák egy későbbi időre, úgy gondolják magukban, hogy majd holnap.

3. Milyen irányba haladhat az újjászületett ember életútja, nekünk kell ezt meghatározni, vagy az Isten Lelke akarja megmutatni a jó utat?

  Az Isten fiai számára a Szentlélek akarja meghatározni a haladás irányát és módját.

  Ez azért is nagyon fontos, mert mi, a bűn világában élők, nem tudjuk jól megítélni, hogy melyik a jó út, ezért kell ráhagyatkozni a Szentlélek vezetésére.

  „Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” Péld. 14,12.

  A Szentlélek szerinti járás a következőket jelenti az Isten fiai számára:

   „Akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Róm. 8,1.

  Amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Őbenne.”  Kol. 2,6.

  „Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.”  1Jn. 2,6.

II. A fiúság Lelkét kaptátok

1. Miben különböznek a Krisztusban Isten fiaivá lett emberek azoktól, akik még nem kerültek ilyen kapcsolatba Istennel?

  Pál apostol jelképes kifejezéssel mutat rá egy nagyon fontos különbségre.

  A fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Róm. 8,15-16.

  Pál különös módon hangsúlyozza, és egyben különválasztja egymástól még azt is, hogy „nem a szolgaság lelkét kaptátok … hanem a fiúságnak Lelkét”. Róm. 8,15.

  A szolgáknak ugyanis soha sincs lehetőségük azt tenni, amit szeretnének.

  Nincs szabad akaratuk a jó cselekvésére, mert a bennük uralkodó bűn diktálja a haladás irányát és sebességét, mert ők a bűn rabszolgái.

  A szolgaság lelke automatikusan elnyomja az emberekben a szabadság tudatot, inkább egy tehetetlen rabszolgává minősít le őket.

  Mert az esetek többségében egy olyan hatalom áll mögötte, aki uralkodni akar az ember fölött, ez a hatalom pedig a bűn, és annak szerzője, Sátán.

  Az Isten fiaivá lett emberek viszont megszabadultak ebből a rabszolgaságból, hogy szabadon dönthessenek arról, milyen úton akarnak járni.

  „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn. 8,36.

  „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.” Fil. 2,13.

2. Mi jár együtt a szolgaság lelke szerinti élettel, ami nagyon meg tudja keseríteni az emberek életét?

  A szolgaság lelke szerinti élettel együtt jár a félelem, annak a belső nyugalomnak a hiánya, amit csak az Istennel való fiúi kapcsolat tud biztosítani.

  A szolgaságnak ebben az állapotában minden ember tele van félelemmel és szorongással, még a hívő ember is.

  Mert fél a bűnös cselekedeteinek következményeitől, és így Istentől.

  Fél a holnaptól, a következő órától, hiszen tudja, hogy újra nem tud majd ellenállni a bűn vonzásának, és akkor hogyan áll majd meg az Isten előtt.

  Bár már látja az Isten által kínált élet szépségét, de még nem tudja azt megvalósítani.  Róm. 7,22-23.

  Ezért megfelelő tapasztalat hiányában nem tud mit kezdeni az Isten ígéreteivel, és így önmagával sem, még attól is fél, hogy Istenre hagyatkozzon.

3. Mit jelent, mivel jár együtt az, hogy Isten a fiúság Lelkét adja azoknak, akik engedik magukat vezettetni a Szentlélek által?

  Mivel a fiúság Lelke azzal az Atyával kapcsol össze bennünket, aki a szeretet forrása, ezért a bennünk lévő fiúság-tudatnak ki kell zárni belőlünk minden félelmet a mennyei Atyánktól.

  A szeretetben nincs félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár; aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.”  1Jn. 4,18.  (mert nem ismerte meg az Istent)

  A korábbi félelem az Isten megismerésének mértéke szerint múlik el belőlünk; vagyis aki fél, az még nem ismerte meg eléggé az Istent.

  Az Isten-fiúság tudatra, amit egyedül a Szentlélek adhat, feltétlenül szükségünk van, ha boldog keresztények akarunk lenni.

  Hiszen kiegyensúlyozottan boldog, szorongás és félelem nélküli élet csak Isten Lelke által lehetséges, amikor nem a külső körülmények határozzák meg a lélek békéjét és nyugalmát, hanem az Istennel való bensőséges közösség.

4. Mit jelent neked az Isten-fiúság tudata és ténye a jelenlegi életedben, az evilági körülményeid között.

  Tudod-e boldog örömmel kiáltani Isten felé; „Abbá Atyám!” ?

  Az Isten gyermekei ugyanis nem szolgai félelem és szorongás között jönnek Isten elé, hanem meghitt, bensőséges bizalommal közelednek Hozzá, és ezért szólítják meg Őt úgy, hogy „Abbá Atyám!”.

  Megfigyelted-e, hogy Jézus a nekünk elmondott minta imájában egyszer sem mondta azt, hogy Uram, sem azt, hogy Istenem.

  Jézus nagyon komolyan vette, hogy Ő az Isten Fia, ezért az Istent egyszerűen csak így szólította, hogy Atyám.

  Jézus ezzel példát akart adni nekünk, hogy mi is vegyük nagyon komolyan azt, hogy mi most Isten fiai vagyunk.

  Az Isten is komolyan veszi azt, amit az Igén keresztül mondott és ígért részünkre.

  Ő sem akar úgy tekinteni ránk, mint Úr a szolgájára.

  Inkább úgy akar felénk fordulni és látni bennünket, mint egy szerető Atya a gyermekeit.

III. Bizonyságot tesz rólunk

1. Miért van feltétlenül szükségünk arra a bizonyosságra, hogy mi most az Isten gyermeke vagyunk?

  Mivel a jelenlegi körülményeink között az Istent még nem láthatjuk színről-színre, ezért van feltétlenül szükségünk arra a belső bizonyosságra, hogy most az Isten gyermekei vagyunk.

  Pál apostol szerint kétféle módon nyerhetünk erről bizonyságot.

  Egyrészt maga a Szentlélek győz meg bennünket erről: „Ez a Lélek bizonyságot tesz…  hogy Isten gyermekei vagyunk” Róm. 8,16.

  Amikor megtapasztaljuk életünkben Isten hatalmának a megnyilatkozását.

  Amikor átéljük azt a csodát, hogy a bűnnek már nincs az a feltétlen hatalma felettünk, már nem azt jelenti számunkra, mint korábban.

  Amikor már lépésről-lépésre a hátunk mögött maradt az ellenállhatatlan vágy, amely eddig uralta az életünket.

  Másrészt viszont a saját lelkiismeretünk is világos képet ad a valóságos helyzetünkről, mert a Szentlélek „a mi lelkünkkel együtt” tesz bizonyságot arról, hogy Isten fiai vagyunk. Róm. 8,16.

  A lelkünk békéje adja ezt a bizonyosságot, mert többé nem olyan nyugtalan és zaklatott, nincs tele félelemmel és szorongással.

  János apostol pedig különös módon próbál meggyőzni bennünket, hogy hallgassunk arra a bizonyságtételre, ahogy a Szentlélek a mi lelkünkkel együtt meg akar győzni, hogy mi valóban Isten gyermekei vagyunk.

  Bizonyos mérlegeléssel ugyan, de általában el szoktuk fogadni az emberek bizonyítási szokásait és gyakorlatukat az élet különböző területein.

  János apostol azt írja, hogy „az Isten bizonyságtétele nagyobb”, mégis kételkedünk benne és bizonytalankodunk. 1Jn. 5,9.

2. Miért van szükségünk arra, hogy Isten bizonyítással erősítsen meg előttünk dolgokat, mint azt is, hogy Ő valóban fiainak tekint bennünket?

  Mert mi, a bűn világában élők kételkedünk, nem vagyunk biztosak a másik szavának hitelességében, és ezt a Sátán ültette el a szívünkben.

  Már Édenben megfertőzte az embert a kísértő, hogy még az Isten szavában se bízzon, és ezt a kételkedésre való hajlamot azóta is hordozzuk magunkban.

  Isten ismeri ezt a helyzetünket, ezért ebben még Ő is alkalmazkodik hozzánk.

  Isten is többszörös bizonyítékot ad mindarról, amit szeretne megismertetni velünk, és hangsúlyossá tenni előttünk.

  A választott népének éppen ezért adta törvénybe foglalva, hogy a fontosabb jelentőségű dolgok esetében csak „két vagy három tanú szavára álljon meg a dolog”. 5Móz. 19,15/b.

  Az ilyen jellegű bizonyságtételre, illetve bizonyításra, Isten a legkülönfélébb eszközöket alkalmaz, és vesz igénybe.  Zsid. 1,1;   Róm. 1,20.

3. János apostol, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozik, akkor milyen speciális példán keresztül szemlélteti azt, ahogyan Isten gyakorolja előttünk a bizonyítást?

  Isten a Fiáról adott kijelentését is három bizonysággal erősítette meg  a zsidó nép előtt. 1Jn. 5,9-13.

  Egy prófétát külön csak azért hívott el, hogy előkészítse Fiának eljövetelét, és általa bemutassa Őt az embereknek. Jn. 1,29-34.

  A Szentlélek is megjelent az emberek által is látható formában, hogy Jézusnak a Messiássá való felkenetése bizonyságtétel lehessen. Lk. 3,22/a.

  Maga az Atya is kész volt több alkalommal is bizonyságot tenni elküldött Fiáról az emberek előtt.  Jn. 5,37/a.   Mt.3,17.

4. Miért ezt a példát használja János az Isten gyakorlatának szemléltetésére?

  Mert ez az Isten Fiáról szóló bizonyságtétel rólunk is szól, hiszen a Golgotán történt esemény lehetővé tette, hogy Jézussal helyet cseréljünk, ezért így Krisztusban mi is Isten fiaivá lettünk.

  Ezért ami ott a Jordán partján elhangzott, az miattunk történt, nekünk is szólt az Atyának ott elhangzott kijelentése, hiszen a keresztségre nem Jézusnak volt szüksége, hanem a mi helyünkben állva, mint Megváltó vetette alá magát.

  Az emberek többsége bolondságnak tartja a Krisztussal kapcsolatos evangéliumot, így azt is, hogy mi Isten fiainak tekintjük magunkat. 1Kor. 1,18.

  János apostol viszont azzal vígasztal bennünket, hogy ez ne zavarjon senkit, hiszen az Isten bizonyságtétele sokkal erősebb, mint bármelyik embereké. 1Jn. 5,9.

  Isten azt szeretné, ha mi biztosak legyünk abban minden helyzetben, hogy Ő fiainak tekint bennünket.

IV. Bizonyságtétel önmagadban

1. Azt a körülményt, hogy Krisztusban Isten fiai vagyunk, csak a Bibliában leírt ígéretekből tudhatjuk, vagy személyes belső bizonyosságunk is lehet?

  Ha Jézust elfogadtad megváltódnak, akkor személyes bizonyosságod kell legyen.

  A Jézusban való hitünk egy belső békét és lelki bizonyosságtudatot ad, egy fiúi azonosságtudatot, ez kell legyen a belső emberünk bizonyságtétele arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.

  „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában.”

  Vagyis nemcsak Jézus létezésében hisz, hanem Benne, mint személyes Megváltójában, mert elfogadta Őt. Jn. 3,16.

  „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

  Ezt a bizonyságtételt viszont nagyon komolyan kell venni, tudva azt, hogy Isten nagyon komolyan gondolja az ígéreteit.

  Érdekes módon azok az emberek, akik hosszú ideig voltak rabságban, hajlamosak arra, hogy egy ideig még akkor is a rabság alatt felvett reflexek befolyása alatt élnek, a beléjük idegződött szokásokat cselekszik, pedig már megszabadultak.

2. Mikor rendelkezhetünk a bűntől való szabadulásnak és az Isten fiává válásnak a belső bizonyosságával?

  Csak a Jézussal való élő és személyes közösségben tud ez kialakulni bennünk.

  A mi részünk pedig ennek érdekében az, hogy együtt éljünk Jézussal, és komolyan vegyük az ígéreteit.

  „De minekutána eljött a hit… mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” Gal. 3,25-26.

  Ezek az ígéretek azonban feltételhez kötöttek, bár a feltétel csupán annyi, hogy hit által fogadjuk el az Isten által felkínált kegyelmet és megoldást.

  A hit az a feltétel, amelynek alapján Isten lehetségesnek és alkalmasnak látja, hogy a bűnösnek bocsánatot ígérjen...Ha a bűnös hiszi, hogy Krisztus az ő személyes Megváltója, úgy csalhatatlan ígérete szerint megbocsát neki az Isten és megigazítja ingyen.” (R.a.H. 1890 nov. 4.)

3. Milyen veszély rejlik abban, ha a Krisztusban hívő emberek összekeverik és egy csomagban kezelik az istenfiúság feltételét az istenfiúság következményeivel?

  Ebből az összekeverésből csak az következhet, hogy az egész hívői életük tele lesz szorongással és félelemmel az üdvösségre vonatkozóan.

  Mivel újra és újra látnak magukban hibákat és fogyatkozásokat, ezért úgy gondolják, hogy nem tudtak eleget tenni annak a feltételnek, ami által valóban az Isten fiainak tekinthetnék magukat.

  „Egyesek úgy vélekednek, hogy előbb bizonyos próbaidőt kell kiállniuk, melyben bizonyságát adják annak, hogy teljesen megváltoztak, s csak azután kérhetik az áldásokat; holott most azonnal igényelhetik azokat. Krisztus kegyelmére és Lelkére van szükségük, hogy gyengeségeiken segíthessen, különben nem tudnak ellenállni a bűnnek. Olyan bűnös, tehetetlen és alárendelt állapotban, amiben éppen most  vagyunk, jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte, és bűnbánólag lábaihoz borulhatunk. Szeretetének karjaival átölel, sebeinket bekötözi, és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik.” (J.v.út: 36,3.)

  Viszont senki sem attól lesz Isten gyermeke, hogy már minden hibától és bűntől megtisztult, hanem attól, hogy elfogadta az Isten által felkínált megoldást.

  Csupán attól lesz Isten gyermekévé, ha nagyon komolyan veszi az Isten ígéreteit, hit által bele kapaszkodik ezekbe az ígéretekbe, és él általuk.

  Mert az Istennek evangéliuma, – ami a hívő embernek üdvösséget biztosít, – csupán hit által igényelhető, ezért „az igaz ember hitből él”. Róm. 1,17.

  Ennek alapján tudnunk kell, hogy nem a megszentelt életünk teremt jogot számunkra az örök életre, hanem a Krisztusban megigazult életünk.

  Ha tehát egy ember valóban hisz Jézusban, mint személyes Megváltójában, akkor ennek a bizonyosságát hordozza a saját lelkében.

  Ez a belső bizonyosság pedig minden emberi állításnál erősebb kell legyen, mert ez Istentől való bizonyosság, és az Isten bizonyságtétele minden más bizonyságtételnél nagyobb.

  „Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.” 1Jn. 5,10.

  Ha nem hiszed el, hogy Isten téged is üdvözíthet, akkor ezzel Isten ígéreteinek a komolyságát kérdőjelezed meg.

  Hitetlenségeddel viszont kimondatlanul is hazugnak minősíted Istent.

4. János apostol kijelentésén keresztül Isten szeretne téged is megkérdezni; „te milyen bizonyságtételre hallgatsz”?  

  Ha Jézus téged is megkérdezne, mint egykor Máriát, hogy „hiszed-é ezt”; akkor Te mit válaszolnál?

  Mennyire veszed komolyan Isten ígéreteit, amelyeket bizonyságtételként adott részedre?

  Engedsz-e Sátán befolyásának, amellyel meg akarja rendíteni bizalmadat Isten ígéreteiben, és az istenfiúság tudatodban?

  Biztos vagy abban, hogy nem téveszted össze az istenfiúság feltételét annak következményeivel?

  Tudsz-e feltétel nélkül hinni abban, hogy Te most Isten gyermeke vagy, mert Isten megajándékozott ezzel a kegyelemmel?

5. Néhány verssel korábban az apostol azt mondja; „mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne”, ‒ hogyan realizálódhat ez a kijelentés a mindennapi életünkben? 1Jn. 4,16-18.

  Ennek ismerete nekünk mindenekelőtt reménységet és lelki bizonyosságot ad.

  Ezzel az ismerettel már nem félünk a jövőtől, az ítélettől, az Isten előtti számadástól, hiszen a mi helyettesünk teljesen felszabadított bennünket a kárhoztatás alól.

  „Lehet múltunk bár rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk Krisztushoz, ahogy vagyunk, gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban a mi részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához.”  (GHB. 13,2.)

  János apostol pedig szinte az üzenete pecsétjeként mondja ki végül azokat a szavakat, amik által bizonyosságot szeretne ébreszteni bennünk.

  Ti, „akik hisztek az Isten Fiának nevében, tudjátok meg, hogy örök életetek van”. 1Jn. 5,13.

„Hiszed-é ezt?” Jn. 11,26.