bibliaversek gyüjteménye

2024 / IV.  −  11. tanulmány   −  December 7 − 13

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek

 

   SZOMBAT 

Jn. 1,1-4;  14;  18;  32-34.

1.     Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

2.     Ez kezdetben az Istennél vala.

3.     Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.

4.     Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;

 

14.  És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

 

18.  Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.

 

32.  És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta.

33.  És én nem ismertem őt; de a ki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, a ki keresztel Szent Lélekkel.

34.  És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.

 

   VASÁRNAP 

Jn. 3,16-17.

16.  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

17.  Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

Jn. 6,57.

57.  A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.

Jn. 5,22;  30.

22.  Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;

 

30.  Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.

Jn. 6,32.

32.  Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

Jn. 14,10;  24.

10.  Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.

 

24.  A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.

Jn. 6,45.

45.  Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.

Jn. 15,16.

16.  Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

Jn. 16,23.

23.  És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek

 

   HÉTFŐ 

1Móz. 1,26-27.

26.  És mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

27.  Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.

1Móz. 3,7-9.

7.     És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei és észrevevék, hogy mezítelenek; fügefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának maguknak.

8.     És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.

9.     Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert, és monda néki: Hol vagy?

Jn. 1,14-18.

14.  És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

15.  János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.

16.  És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

17.  Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.

18.  Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.

Jn. 1,1-2.  Lásd a szombati részben

 

Jn. 5,16-18.

16.  És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton.

17.  Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.

18.  E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.

Jn. 6,69.

69.  És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.

Jn. 10,10;  30.

10.  A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.

 

30.  Én és az Atya egy vagyunk

Jn. 20,28.

28.  És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

Jn. 17,25.

25.  Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

Jn. 9,4.

4.     Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.

Jn. 16,5.

5.     Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?

 

   KEDD 

Jn. 1,18.  Lásd a szombati részben

 

Jn. 5,30.

30.  Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.

Jn. 7,16.

16.  Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem.

Jn. 8,38.

38.  Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.

Jn. 14,10;  23.

10.  Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.

 

23.  Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

Jn. 15,1;  9-10.

1.     Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.

 

9.     A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.

10.  Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Jn. 16,27-28.

27.  Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.

28.  Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.

Jn. 17,3.

3.     Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

 

   SZERDA 

Jn. 1,10-13.  Lásd a hétfői részben

 

Jn. 3,5-8.

5.     Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

6.     A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

7.     Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.

8.     A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.

Jn. 6,63.

63.  A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.

Jn. 14,26.

26.  Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

Jn. 15,26.

26.  Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.

Jn. 16,7-11.

7.     De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

8.     És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:

9.     Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;

10.  És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;

11.  Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.

Jn. 3,33.

33.  A ki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.

 

   CSÜTÖRTÖK 

Jn. 17. fejezet

1.     Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;

2.     A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.

3.     Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

4.     Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.

5.     És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.

6.     Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

7.     Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál:

8.     Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

9.     Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.

10.  És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök.

11.  És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

12.  Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.

13.  Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.

14.  Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

15.  Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.

16.  Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.

17.  Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

18.  A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;

19.  És én ő érettök oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.

20.  De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;

21.  Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

22.  És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:

23.  Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.

24.  Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.

25.  Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

26.  És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.

 

   PÉNTEK 

Jn. 3,3-7.

3.     Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

4.     Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?

5.     Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

6.     A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

7.     Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.

Jn. 1,14.

14.  És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

2Kor. 5,16.

16.  Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.