SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 30:19; 2Sámuel 3:6-11; 21:1-9; Márk 13:13

„Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége” (Zsolt 91:4).

Rizpa történetéről azt gondolhatnánk, hogy egy kívülálló tűnik fel a bennfentesek szerepében. Mindössze két helyen említi a Szentírás, méghozzá Dávid uralkodásának a kezdetén, valószínűleg még a Bethsabéval való viszony előtt (2Sámuel 11. fejezet). A legtöbb bibliakommentár egybehangzóan állítja, hogy Sámuel második könyve 21–24. fejezetei nem időrendben számolnak be az eseményekről a 20. fejezet történéseit követően, hanem olyan kiegészítő információval szolgálnak, amelyek nem illeszkednek a Dávidról szóló történetek általános menetébe.

Rizpa mellékszereplő Dávid király történetében. Az előző király ágyasaként ismert nőnek kevés lehetősége adódott, sőt a kilátásai is igencsak sötétek, szomorúak voltak. Két fia halott, elhunyt „férjének” családja szinte teljesen eltűnt a színről, ő mégsem siránkozott szerencsétlen sorsán magába roskadva, hanem nemesen cselekedett. Dávid történetének két meghatározó pillanatában a puszta jelenlétével és kiállásával erősítette a királyt és építette a nemzetet. Rizpától valami fontosat tanulhatunk: a hűségnek nem lehet feltétele sem az adott körülmény, sem a szerencse, ill. szerencsétlenség! A hűség feltétel nélküli elkötelezettség a jóra, bármi legyen is az ára.

Az Ószövetség többször is említést tesz ágyasokról (1Móz 25:5-6; Bír 8:30-31; 2Sám 5:13-16; 1Kir 11:2-3). Mit mondhatunk róluk ezek és egyéb szövegek alapján?

Az ágyasok általában egy-egy család rabszolgái, szolgái közül kerültek ki, méghozzá kifejezetten azért, hogy örökösöket hozzanak a világra. Ha fiúgyermekük született, gyakorlatilag úgy tekintettek rájuk, mint a feleségekre. A férfit az ágyas férjének tartották (Bír 20:4), gyermekeikről – akik szintén részt kaptak az örökségből (1Móz 25:5-6) – megemlékeztek a nemzetségi táblázatokban (1Móz 22:24). Ágyasokról leginkább a pátriárkák korában esik szó, de a királyság korának elején, a királyi házban is találkozunk velük.

Mit tudhatunk meg Rizpáról és körülményeiről az említett helyzetben (2Sám 3:6-11)?

Saul egyetlen életben maradt fia, Isbóset („szégyen embere”), Abner segítségének köszönhetően került Izráel trónjára. Székhelyét a Jordánon túlra, Mahanáimba tette át (2Sám 2:8-10). Az ő királyi udvarához tartozott Rizpa, akinek neve azt jelenti: „izzó szén” (Ézs 6:6 versében ugyanez a szó fordul elő). A bibliai írótól megtudjuk, hogy Rizpa „Ajának leánya”. Apja nevének említéséből arra következtethetünk, hogy fontos családból származott, tehát nem rabszolga volt. A helyzet iróniája, hogy Isbóset neve Saul nemzetségi táblázatában más alakban olvasható: „Esbaál”, azaz „Baál embere” (1Krón 8:33). Mintha a 2Sám 2:8-10 verseiben szereplő forma az író rejtett kritikáját fejezné ki: Baál embere Saul házának szégyene, ezért a „szégyen embere”. Rizpa helyzete távolról sem volt ideális. Saul udvartartásához tartozott, és még ha az erős vezér, Abner támogatja is Saul gyenge sarját, Isbósetet, Saul ágyasa, Rizpa egyáltalán nem tudhatja magát biztonságban. Sorsát rajta és körülményein kívül álló erők határozzák meg, ő nem irányíthatja azt.

Jézus azt mondta, hogy ha valaki kívánsággal tekint egy nőre, máris bűnt követett el a szívében (Mt 5:28). Az Ószövetség idején azonban Isten emberei közül soknak még ágyasai is voltak. Hogyan lehet ezt közös nevezőre hozni azzal, amit Jézus mondott? (Miközben a feleleten gon­dolkozunk, tartsuk észben azt is, hogy ha valamilyen szokást megemlít a Biblia, az nem feltétlenül helyes és Isten akarata szerint való!)

A Saul és Dávid háza közötti háború kedvezőtlenül alakult Isbóset számára (2Sám 3:1). Míg Isbóset udvarában egyre romlott a helyzet, addig – a bibliai beszámoló tanúsága szerint – Dávidnak számos fia született ebben az időben, Hebronban (2Sám 3:2-5). Ez a lista is Dávid erősödését jelzi, hiszen a fiúgyermekek a jövőt, a biztonságot jelentették. Tehát Isbóset, a „szégyen embere” az­zal vádolja meg csapatainak vezérét, Abnert, hogy Saul ágyasával hált. Abner heves reagálásából ítélve ez kimondottan súlyos támadás lehetett.

Az Ószövetségben milyen jelentőséget tulajdonítottak annak, ha valaki bement egy hatalmon lévő férfi feleségéhez, ágyasához? 2Sám 16:21-22; 20:3; 1Kir 2:21-22

Rizpa tetteiről, aki végtére is csak egy ágyas volt, nem sokat tudhatunk meg ebből a részből. Inkább Abner és Isbóset áll a figyelem középpontjában. Rizpa mintha a hatalomért vetélkedő két férfi játékszere lenne. Az adott szakaszból nem derül ki egyértelműen, valóban bement-e hozzá Abner, hogy így szerezze meg a trónt. Azt viszont tudjuk, hogy a vád hallatán feltűnő gyorsasággal elpártolt Isbósettől, ami arra utal, hogy ez csak rosszízű pletyka lehetett, amit a Mahanáimban sebtében felállított királyi udvarban terjesztettek. Ha Abner valóban Izráel királyi trónjára tör, vajon hajlandó lett volna átállni Dávidhoz, „az Úr felkentjé”-hez?

Abner fenyegetését beváltva átáll Dávidhoz (2Sám 3:9, 10, 12). Isbóset vádas­kodásamiatt tehát Saul házának egyik legfőbb pártfogója hűséget fogad Dávid házának, ami még jobban sietteti az előbbi összeomlását. Ez hamarosan be is következik (lásd 2Sámuel 4. fejezet). E folyamatot valójában Rizpa nevének említése indította el. Bár a beszámoló hallgat arról, hogy az asszony mit tett, szerepe mégis rendkívül fontos volt. Ha Isbóset vádjára Abner nem így reagál, a két tábor közti hadakozás bizonyára jóval tovább elhúzódott volna. Hogy Rizpával mi történt ezután, nem tudjuk. A későbbiekben már csak Dávid emlékirataiban hallunk róla 2Sám 21:1-14 szakaszában, ahol rejtett, mégis fontos szerepe volt a törzsek és a széthúzó erők összefogásában.

Gyakran találjuk magunkat olyan körülmények között, amelyeket nem mi alakítunk. Van esetleg valami, amit mindig mi határozunk meg? Végeredményben miért ez a legfontosabb? 5Móz 30:19; Mk 13:13

Súlyos éhínség pusztít Izráelben. A héber szöveg kiemeli, hogy milyen hosszú ideje tart az aszály („három évig, évről évre”). Ez rendkívülinek számított. Akkoriban az emberek úgy hitték, hogy közvetlenül Isten adja, ill. tartja vissza az esőt, ezért „megkeresé… Dávid az Urat”. A válasz, amit pontosan nem tudni, milyen módon kapott Istentől, egyértelmű volt: „Saul miatt és vérengző háza népe miatt van ez, mivel megölette a gibeóniakat” (2Sám 21:1, új prot. ford.).

Olvassuk el 2Sám 21:1-6 verseit! Miért Saul leszármazottai szenvedtek a néhai király bűneiért? Vajon ez nem mond ellent 5Móz 24:16; Jer 31:29-30; Ez 18:1-4 verseinek?

Igen kényes kérdés, ami heves vitákat váltott ki a teológusok között. Hol van Isten igazsága? Vajon az igazság a közösség egészére értendő vagy egyénenként? Egyes magyarázók szerint Dávid számára az éhínség jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy megszabaduljon az esetleges riválisaitól, az Úr válasza 2Sám 21:1-ben pedig csupán ügyes manipuláció volt: Dávid a saját céljaira akarta felhasználni az isteni üzenetet. Csakhogy a bibliai szakaszban semmi nem utal arra, hogy Dávidnak valóban lett volna ilyen hátsó szándéka. Az viszont egyértelműen kiderül, hogy Saul el akarta pusztítani a gibeonitákat, akik Izráel honfoglalása előtt a Palesztina területét uraló emoreusokhoz tartoztak. Amikor hűséges királyok uralkodtak Jeruzsálemben, Júda népe betartotta Isten törvényét, igyekeztek a szerint élni, viszont a rossz királyok sok izraelita vesztét okozták. Más történelmi vonatkozású ótestamentumi szövegben nincs utalás arra, hogy Saul igyekezett volna kiirtani a gibeonitákat. Abból az esetből azonban, amikor bosszúját kitöltötte Nób papok lakta városán (1Sámuel 21. fejezet), következtethetünk arra, hogy Saul képes volt ilyesmire. Törekvését talán azzal igyekezett magyarázni, hogy a gibeoniták idegenek voltak. Viszont például éppen a gibeoniták befogadásának esete mutatja (Józs 9:15-21), hogy Isten szemében igen fontos a hűség. Elvárja, hogy álljuk a szavunkat. Amint látni fogjuk, Rizpa (és Dávid király) éppen erre ad jó példát.

Nem igazán értjük, miért kellett éhínségnek bekövetkeznie Saul bűnei miatt, de az egyértelmű, hogy tetteink következményeket vonnak maguk után – mindig. Keresztényként azonban nem arra kellene törekednünk, hogy ne a következményektől való félelem miatt kerüljük a rosszat, hanem azért, mert az rossz?

Dávid elfogadja a gibeoniták kérését, és összeszednek Saul leszármazottai közül hét férfit. Ekkor hallunk ismét Rizpáról, akinek Saul királytól született két fiát is kivégzik, hogy „engesztelést” szerezzenek. 2Sám 21:3 versében az engesztelést jelölő héber kifejezést találjuk, amely Mózes harmadik könyve 16. fejezetében az engesztelés napjával kapcsolatos szövegekben is szerepel.

Hogyan értsük 2Sám 21:1-9 szakaszát? Megérthetjük egyáltalán? Ez is egy olyan szentírási példa, amire nem tudunk teljes magyarázatot adni, viszont fontos bízni az Úrban ezzel kapcsolatban is. Milyen hasonló példákat találunk a Bibliában, amikor bíznunk kell Isten jóságában és könyörületességében, még ha nem is értünk valamit?

___________________________________________________________

Dávid nem feledkezett meg barátjának, Jonathánnak tett ígéretéről (1Sám 20:12-17, 42), ezért Jonathán fiát, Méfibósetet nem adja át a gibeonitáknak. Ez a bibliai szakasz egy fontos dolgot hangsúlyoz: Saul nem tartotta be, amit Izráel a gibeonitáknak ígért, Dávid viszont még Jonathán halála után is hű maradt neki tett esküjéhez.

Mit tett Rizpa fiai halála után (2Sám 21:9-10)? Mit tudhatunk meg ebből róla?

    ____________________________________________________________

A könyv írója azzal is kiemeli Rizpa tette iránti elismerését, hogy ismét megemlíti apja nevét (vö. 2Sám 3:7), noha Dávidnak sem a származására, sem királyi státuszára nem utal. Elképzelhetjük Rizpa fájdalmát, szomorúságát, amint a hét holttestet őrizte. Zsákszövetből hajlékot von magának, a szabad ég alatt ver tábort, hogy a bomlásnak indult tetemeket őrizze a madaraktól, ragadozóktól. Nem egy vagy hét napig, hanem hosszú heteken át őrködik, egészen az őszi esők érkezéséig. Nemcsak odaadó anya, de a hűség igazi példája egy olyan tör­ténetben, amit jellemzően nem hűséges férfiak alakítanak.

Dávid is értesül az esetről, ami Rizpa hűségét mutatja. Ekkor a bibliai író ismét közöl minden tudnivalót az asszony származásáról. Rizpa anya, de egyben Aja lánya és Saul ágyasa is. Ottléte „a hegyen az Úr előtt”, a hét halott közelében, arra készteti a királyt, hogy fontos döntést hozzon: elrendeli Saul, Jonathán és a család többi tagjának tisztességes újratemetését.

Hogyan hatott Rizpa tette Dávidra 2Sám 21:11-14 szerint?

Az Izráellel szomszédos népek úgy tartották, hogy a halottak csak a megfelelő temetés után kaphatják meg az isteni ítéletet. Az egyiptomi piramisok hatalmas sírhelyek, és arról tanúskodnak, hogy az egyiptomi kultúrában milyen fontosnak tartották a temetést. Ezzel szemben Izráelben a temetési szertartás igen egyszerű volt, hiszen a Biblia tanítása szerint a halál állapotában az ember már nincs tudatánál (Préd 9:7-8). Ez a temetés viszont azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert a törzsek közötti háborúskodás végét jelölte, valamint megteremtette az egységes Izráel alapját.

Olvassuk el ismét 2Sám 21:1-14 szakaszát! Mikor lett vége az éhínségnek?

Az éhínségnek nem szakadt vége akkor, amikor Saul családjának hét tagját kivégezték. A földért mondott könyörgésre csak azután válaszolt Isten, miután Dávid tisztességes nyugvóhelyet biztosított a királyi család tagjainak. Ez azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatás és a becsület ugyan fontos része az emberi kapcsolatoknak, de a megbékélésre is szükség van. Rizpának a kilátástalan, reménytelen helyzetben tanúsított hűsége jóval szélesebb körben váltott ki hűséget és megbékélést, aminek az lett a következménye, hogy az Izráel belviszályai okozta sebek gyógyulni kezdtek. Rizpa tette Dávid uralkodásának e jelentőségteljes szakaszában olyan fontos tanulsággal szolgál, ami évszázadokon át visszhangzik: nem kizárólag a körülményektől függ, hogy egy ember megállja-e a helyét vagy összetörik. Mi magunk határozzuk meg saját döntéseinkkel úgy a jót, mint a rosszat, hogy a körülmények foglyai leszünk, vagy csendes állhatatosságunkkal mély hatást gyakorolunk a környezetünkben élőkre. Hűséges életével Rizpa hatni tudott az egész nép sorsára.

Figyeljük meg a példaadás erejét! Dávid ellenségének ágyasa tettével óriási hatást gyakorol a királyra. Mit állapíthatunk meg ebből saját befolyásunk erejéről, bármilyen helyzetben is legyünk? Gondoljunk azokra, akikre hatással vagyunk! Mitől lehet jobb az életünk hatása?

„Az evangélium a békesség üzenete. A kereszténység olyan életforma, amely – ha elfogadják és követik – békét, összhangot és boldogságot teremt az egészföldön. Krisztus vallása szoros testvéri közösségbe vonja mindazokat, akik elfogadják tanításait. Jézus azért jött e földre, hogy megbékítse az embert Istennel, és ezáltal egymással is” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, Hetednapi Adventista Egyház. 42–43. o.).

„Egy dolog, ha valaki olvassa és tanítja a Bibliát, de már más kérdés az, hogy lelkébe a gyakorlat által bele is vésődjenek életadó, megszentelő elvei. Isten Krisztusban megbékélteti magával a világot. Ha széthúznak, nem kedvesek, nem együtt érzőek, akik követőinek mondják magukat, nem is szentelődtek igazán Istennek. Szívükből hiányzik szeretete” (Ellen G. White cikke, The Review and Herald. 1910. március 17.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.         A csoportunkkal együtt gondolkozzunk el arról, hogyan lehet Isten hűségét bemutatni a környezetünkben azoknak, akik még nem ismerik az Urat!

2.         Mi a hűség? Közösen határozzuk meg a fogalom jelentését, és keressünk olyan bibliai hősöket, akiknek hűsége példaadó!

3.         Sokszor érezzük, hogy adott helyzetünkben nem választhatunk. Mit tanulhatunk Rizpától, aki körülményei dacára is hűséggel cselekedett az Úr előtt?

4.         Isten emberei és ágyasok? A fiak szenvednek atyáik bűneiért? Az olvasó sok kérdésre nem kap választ ebben a történetben, mint ahogy a mi világunk dolgai sem mind érthetők. A hittel jellemezhető élet velejárója, hogy együtt kell élnünk ilyen kérdésekkel is. (Végtére is, ha minden kérdésünkre megkapnánk a feleletet, mi szükség lenne a hitre?) Hogyan tanultunk meg együtt élni a nyitott kérdésekkel? Hogyan segíthetünk azoknak, akik éppen hiába könyörögnek válaszért?

5.         Gondolkozzunk még a példaadásban rejlő erőn! Társadalmunk kiket tekint példaképnek? Milyen példát adunk mi magunk? Hogyan hatunk azokra, akik a viselkedésünket figyelik? Mennyire tér el otthoni magatartásunk a nyilvánosság előtti, ill. a gyülekezeti életünktől? Előfordulhat, hogy aki felnéz ránk, megdöbbenne, ha otthon is látna bennünket?

KÁRÁSZ IZABELLA:

HITÜNK SZERINT

Máté 9:29

Legyen néktek

a ti

hitetek szerint –

mondotta Jézus.

Mi lenne

velünk

ha a

hitünk

szerint

történne

minden?

Hogyha a Nagy Isten

kegyelme is

csak

olyan

fokon

érné

lelki világunkat,

amilyen a

hitünk

és amilyen

fokon

hisszük

kérésünknek

beteljesedését?

Kérdés,

amire csak

magunknak mi magunk

válaszolhatunk.